Kopátsy Sándor EE 2009-06-27
ORSZÁGFELEMELÉSI PROGRAM
ELŐSZÓ
Az elmúlt ötven év során, a tudományos és technikai forradalom hatására, akkora fejlődésen ment keresztül a világ fejlett kétötöde, ami egészen más politikai és gazdaságpolitikai stratégiát követel.
A változás lényege, nagyon leegyszerűsítve, a fizikai tőkében hiányos társadalom átalakult szellemi tőkében hiányossá. Ezt a minőségi átalakulást a társadalomtudományok nem vették tudomásul, továbbra is úgy látják, mintha tőkés osztálytársadalomban élnénk, ahol az olcsó fizikai munkát kereste a tőke. Pedig a jelenkori fejlett társadalomban a tőke is a minőségi munkaerőt keresni még akkor is, ha sokszorta drágább. Ahol jobb a munkaerő minősége, ott egyrészt spontán is létrejön elegendő tőke, másrészt oda megy onnan, ahol árához képest drágább.
A modern társadalom minden mást megelőző stratégiai feladata, a munkaerő minőségének javítása.
Ezt a politika, mindenek előtt a humán értelmiség az oktatás fontosságára fordítja le. A közgazdaságtan viszont figyelembe sem veszi, annak liberális szárnya pedig abban lát megtakarítási lehetőséget. Azt még a humán értelmiség sem veszi tudomásul, hogy az oktatás csak az egyik eleme a munkaerő minőségét javító tényezőknek.
A munkaerő minőségét javító társadalmi feltételek között az első a magas foglalkoztatás. Ahol ez nincs biztosítva, ott még lehet elitet nevelni, de az átlagot nem lehet javítani.
Általános tapasztalat, hogy jó minőségű munkaerőt csak az olyan család képes felnevelni, amelyik munkajövedelemből él. Ebből fakad, hogy ahol alacsony a foglalkoztatási ráta, ott a munkaerő minősége nem javulhat kellő képen. Ezt a hátrányt súlyosbítja, hogy az alacsony foglalkoztatási ráta a közerkölcsöt is rontja. Márpedig a gyenge erkölcsi környezettől fél a tőke.
Az esélyegyenlőséget csak ott lehet javítani, ahol javul a foglalkoztatási ráta. A magas foglalkoztatási rátából következik, a viszonylag kevésbé differenciált jövedelemelosztás. Nincs olyan társadalmi újraelosztás, aminek az esélyegyenlőségre gyakorolt hatását a magas foglalkoztatáséval össze lehetne vetni. Semmi sem növeli a tartós munkátlanságból fakadó erkölcsi romlást jobban, mint a bőséges, könnyen elérhető segélyezés. Ennek a tapasztalata alapján alakult ki az elvem, hogy a politikai baloldaliságot semmi más nem definiálja úgy, mint a foglalkoztatási ráta növelésének szándéka. Ezen lettem a rendszerváltás óta, az SZDSZ, az MSZP liberális szárnya, általában a liberális gazdaságpolitika ellenfele. A legutóbbi politikai események igazolják, hogy igazam volt.
A jelenkori fejlett társadalom iránytűje, távlatban elérhető eredményének alapja a munkaerő minőségének maximalizálása. Minden más célt ennek kell alárendelni.
A következő generáció minősége, mai szóhasználattal, a szellemi vagyona elsősorban attól függ, milyen családi környezetben születnek a gyermekek. Ezért ez az első témám.
I.
A HATÉKONY CSALÁDTÁMOGATÁS
Előre bocsánatot kérdek azoktól, akiket javaslatommal megbotránkoztatok, de leírom, mert nem tudom elképzelni, hogy érveimet cáfolni lehet.
Évek óta igyekszem felhívni a figyelmet arra, hogy a társadalom jövője szempontjából semmi sem olyan fontos, mint a születések mögött álló családi struktúra optimalizálása. Az élet ugyanis azt bizonyítja, hogy a gyerekek várható társadalmi teljesítménye nagyságrenddel függ attól, hogy milyen családban nőnek fel.
Ez, természetesen, csak az átlagra vonatozik, mert ezen belül nagy a szóródás. A jól kereső diplomás szülők gyermekei között is akad, aki a szülők minden erőfeszítése ellenére is gyenge minőségű munkaerő lesz, és akadnak példák arra is, hogy a szegény és iskolázatlan szülők gyermekéből is kiváló munkaerő válik. Az átlagok közt azonban nagyságrendi különbségek vannak. Márpedig a társadalmi érdeket szolgáló viselkedésnek az átlagok alapján kell igazodni.
Jelenleg, nálunk arra lehet számítani, hogy a jövedelmük és az iskolázottságuk alapján a felső harmadba tartozó szülők gyermekeinek nagy többsége diplomás, és jó erkölcsi magatartású lesz. Ezzel szemben az alsó harmadban születet gyermekek nagy többsége, felnőtt korában, a munkaerő alsó harmadába fog tartozni. E kettő között a társadalmi érték aránya minimálisan 4:1 lesz. Ebből fakadóan a táradalom számára óriási jelentősége van annak, hogy melyik harmadban, mennyi gyermek születik. A társadalom igénye, hogy ott szülessen több, ahol a várható eredmény ilyen kedvező, és ott kevesebb, ahol a várható eredmény rossz.
Itt szokták közbevetni, hogy a táradalom, az állam kötelessége az esélyegyenlőség biztosítása. Ez valós társadalmi kötelesség, de teljesíthetetlen. Valamit mérsékelhet, de az alig jelent változást. Eddig az eredményes esélyegyenlőségre nem ismerünk példát. Egyetlen hatékony módszer, a magas foglalkoztatás, és a magas és progresszív adóztatás, a jelentősen nivellált társadalmi jövedelemelosztás. A legjobban pedig azzal lehet ezt a mutatót rontani, ha a társadalom jelentős hányada ki van rekesztve a legális munkajövedelem szerzéséből. Ez jellemző a rendszerváltás óta nálunk.
A rendszerváltás óta folytatott gazdaságpolitika nem az esélyegyenlőség javítása, hanem további differenciálódása irányában hatott, és hat.
Csűrhetjük, csavarhatjuk, a következő generáció esélyegyenlőtlensége mindenütt jelen van, és a legenyhébb mértéke is óriási társadalmi kárt okoz. Joggal feltételezhető, hogy az EU tagországok között, mi vagyunk a legtávolabb az esélyegyenlőségtől. Nagyon kevés gyermek születik a jövedelmi és iskolázottsági felső, és viszonylag sok az alsó harmadban. Ennek az a következménye, hogy a következő generáció teljesítménye körülbelül fele akkora lesz, mint akkor, ha minden jövedelmi és iskolázottsági rétegben azonos volna a gyermekvállalás, és harmad akkora, ha megfordulna, és ott vállalnának az átlagnál is több gyermeket, ahol a felnevelési feltételek jók, és ott kevesebbet, ahol azok hiányoznak.
Ez azt jelenti, ötven év múlva a magyar társadalom egy laksora jutó teljesítménye 1:3 arányban attól függ, hol születik több gyermek. Ehhez képest minden más tényező jelentéktelennek számít.
Tegyük hozzá, hogy a jelenlegi családi pótlék a struktúra rontás irányában hat. E rendszerben azok kapnak a jövedelméhez viszonyítva legnagyobb támogatást, akiknél a várható eredmény elszomorító. A várható kifejezés is kevés, hiszen húsz éve láthatjuk, hogy az alsó tizedben született gyermekek hogyan nevelődnek fel. Rosszabbul, mint fent ábrázoltam.
Mi volna a megoldás?
1. A gyermekvállalás utáni társadalmi támogatást a szülők legális jövedelméhez kellene kötni. Tételezzük fel, hogy legyen a szülők legális jövedelmének tíz százaléka. A minimuma legyen a minimálbér tizede, a maximuma a minimálbér nagysága. Azok, akik ezen botránkoznak: a szülői jövedelemtől és iskolázottságtól függő átlagos gyermeknevelési eredmény ennél differenciáltabb.
2. Ezt a családi pótlékot az átlagos családi jövedelem é iskolázottság alatti családoknál az iskoláztatási eredménytől függő jutalommal kell kiegészíteni. Ez a jutalom annál nagyobb legyen, minél kisebb a családi jövedelem és a szülők iskolázottsága. Itt a középiskolás végzettségért több milliót, az egyetemiért több tízmilliót képzelek el, ez is csak tört része a várható társadalmi értéknek, és a jutalmazás másokra való hatásának.
3. Az öregkori ellátást fokozatosan a gyermeknevelés eredményességéhez kell kötni. Ezt évek óta javaslom, de még válaszra sem méltatták. Az elképzelésem külön fejezetben fejtem ki.
A fenti javaslat megvalósítása esetében Magyarország kétszer, háromszor gazdagabb lesz, mint azok az országok, amelyek a jelenlegi családtámogatást folytatják.
II.
ÖREGKORI ELLÁTÁS
Egyelőre, egyetlen fejlett társadalom sem ismerte be, hogy a populáció utánpótlása súlyosan torzult. Megelégednek azzal, hogy a gyermekszám növekedését támogatják. Azt sem vallják be, hogy a gyermekszámra épülő normatív támogatás hatványozottan hat az alacsony jövedelmű és alig képzett rétegekben, és teljesen hatástalan ott, ahol nagy a jövedelem és magas az iskolázottság, vagyis ahol az új nemzedéktől a legtöbb várható.
Még kevésbé kap hangot a tény, hogy mennyire függ a következő nemzedék gazdasági és szellemi teljesítménye attól, hol, milyen szülői környezetben nevelték őket.
A szociológusok ugyan háborognak azon, hogy milyen kicsi a társadalom szegény és kevéssé iskolázott harmadában született gyermekek számára a magas képzettség és az erős erkölcs megszerzése, de azt már ők sem vallják be, hogy ezt ugyan csökkenteni kell, de eltüntetni nem lehet, ezért nem is szabad.
A fenti problémák alapja, hogy az ember olyan lény, amelyik, ha a jövedelme meghaladja az egy személyre jutó tízezer dollárt és az iskolázottsága a tizenkét évet, meghaladja, nem vállal a kívánatos számú gyermeket.
A fejlett társadalmak mindegyike pedig a népesedési problémájának megoldását csak a könnyebbik oldalon keresi, csak a számszerűségen kíván javítani. Pedig ez a sokkal kisebb hiba. Százszor fontosabb, hogy hol születnek a gyermekek, mint hányan. Ez az állítás annyira eltér a probléma megoldását kereső általános megközelítéstől, hogy bizonyításra szorul.
Az állampolgárok társadalmi értéke alapvetően három tényező, a tehetség, a tudás és az erkölcs, eredője. Vegyük ezeket sorba:
A tehetség, a valamire való képességaz egyetlen olyan érték, amelyiknek az esélye minden társadalmi rétegben gyakorlatilag azonos. Ezért csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyikben erős a szociális elkötelezettség, amelyik nem engedi, hogy jelentős társadalmi réteg annyira leszakad, ahonnan már a következő nemzedék számára nagyon nehéz a felemelkedés. Ezért kell minden társadalomnak, különösen a felzárkózni akarónak, erősen szociális elkötelezettségűnek lenni. Minél fejlettebb a társadalom, annál fontosabb számára, hogy a tehetségek minden rétegéből felemelkedhessenek. Arra, hogy az otthon elveszni engedett tehetséget importból pótolja csak a leggazdagabbak képesek.
A tudást az iskolában töltött évekkel lehet mérni. Ez ugyan nem tökéletes, de a gyakorlat számára elfogadható, mérce. Hozzá teszem, hogy az iskola után szerzett tudás jelentősége a társadalmi fejlettséggel, és a képzettséggel hatványozottan nő. E téren a konzervativizmust, a túlképzést hangsúlyozók képviselik. Sokkal kisebb veszteség a társdalom számára, ha több diplomást képez, mintha csak annyit, vagy még a mennyire igény lesz. A feleslegesnek bizonyult képzés sokkal kisebb kár, mintha a kínálat hiánya következtében fontos feladatokat kell a tehetségtelen és erkölcstelen diplomásokra bízni.
Az erkölcs társadalmi fontosságát a liberális közgazdászok el felejtik hangsúlyozni, pedig ez a legfontosabb. Eddig még egetlen olyan társadalom sem tudott az élvonalhoz emelkedni, amelyiket nem a puritán erkölcsi érékek jellemeznek. Márpedig ennek a legértékesebb társadalmi tulajdonságnak a bölcsője a család. A társadalom, de még az iskola sem képes erkölcsöt építeni, ha ezt nem tette meg a család előzetesen. Nem ismert a történelem példát arra, hogy az erkölcsöt az ideológia, az erőszak, vagy az iskola emelte volna magasra. Még nem találtam olyan felmérést, ami kimutatta volna, hogy milyen a kapcsolat a bűzözés, a drogfogyasztás, és a szülők iskolai végzettsége között.
AZ ÖREGKORI ELLÁTÁSRA AZZAL TEREMTSEN JGOSULTSÁGOT, HOGYAN NEVELTE FEL A KÖVETKEZŐ NEMZEDÉKET
A jelenkori fejlett társadalmak érdeke azt kívánja meg, hogy az öregkori ellátás minősége, szintje attól függjön mennyi, és milyen minőségű gyermeket nevelt fel.
Hogyan lehet a fenti rendszert megvalósítani?
Csak fokozatosan. Tisztában kell lenni azzal, hogy a nyugdíjrendszer átállítása nem történhet egyetlen lépésben. Azt úgy kellene kezdeni, hogy a nyugdíj előbb a nyugdíj négyötöde, majd fokozatosan csökkentve a súlyát, egészen a feléig, továbbra is a befizetett járulék nagyságától függjön. A nyugdíj másik részének nagyságát azonban a felnevelt gyerekek száma és minősége határozza meg.
A nyugdíj első részének a megállapítása nem okoz gondot, mivel az a mai rendszer szerint járó nyugdíj súlya fokozatosan a feléig csökkenne.
A nyugdíj második része három tényező, egy normatív szám, a gyermekek számának és a végzettségük, szorzata lenne.
A normatív számot úgy kellene megállapítani, hogy a családi pótlékot élvező gyermekek száma és az átlagos iskolai végzettség szorzatával kellene elosztani az összes kifizetett nyugdíj azon hányadát, ami ezen az alapon jár. Ez a folyamatosan alakuló normatív szám azt jelenteni, hogy az átlagos gyermekszám és az átlagos iskolai végzettség esetén átlagos nyugdíj jár.
Vagyis az új rendszerben annak lenne a jelenlegi rendszerben járónál nagyobb nyugdíja, aki több és jobban iskolázott gyermeket nevelt fel. Viszont kevesebb nyugdíjat kapna az, akinek kevesebb és kevésbé iskolázott gyermeke volt. A javasolt nyugdíjrendszer a több gyermekre, de még inkább azok minél jobbiskoláztatására ösztönözne.
Annak lenne magasabb nyugdíja, aki több és jobban iskolázott gyermeket nevelt fel. A felnevelt gyerekek száma adott. Az iskolai végzettséget az eredményes iskolaévek száma jelentené. Ezt annak alapján kellene megállapítani, hogy milyen iskolai végzettség mellett, milyen az átlagos társadalmi hatékonyság.
Ha arányszámokkal kellene illusztrálnom az állampolgárok iskolázottságtól függő társadalmi hatékonyságát, a következő számokat tartanám jellemzőnek.
1. Akik a kötelező képzettségi szintet sem teljesítették, azok társadalmi értékét kifejező szorzószám 0.5.
2. Akik a kötelező iskolázottságot teljesítették, azok társadalmi hatékonysága valamivel az átlag alatt van, a mutatójuk 0.8.
3. Akik érettségizetek azok már a társadalmi átlag felett teljesítenek. Ezek szorzószáma 1.5.
4. Akik diplomát szereztek, azok teljesítménye a társadalmi átlag háromszoros, a szorzószámuk 3.0.
5. A tudományos fokozattal rendelkezők hatékonysága pedig elérheti a tízet, a szorzószámuk 6.0.
Mivel, a modern társadalomnak a munkaerőpiacon kialakult jövedelemarányokat progresszív adókkal kell mérsékelni, a gyermeknevelés utáni szorzót is indokolt a társadalmi hatékonysághoz képest nivellálni. Ezért példaképpen az alábbi szorzókat javasolnám:
Mi lenne a javasolt nyugdíjrendszer hatása?
A nyolc osztályt sem végzett öt gyermek esetében a nyugdíj felének szorzószáma 1.0. Az egyetlen egyetemet végzett gyermek esetében pedig 3.0. Vagyis a nyugdíj nagysága sokkal inkább függ a gyermekek iskolázottságának színvonalától, mint a gyermekek számától. Aki öt gyermekét diplomáztatja 15.0 szorzószámot kap, vagyis nyugdíjasként is viszonylag gazdagon élhet. Sokkal magasabb lehet a nyugdíja, mint annak, akinek öt gyermeke volt, de nem taníttatta, vagy annak a nagykeresetű menedzsernek, vagy miniszternek, aki csak egy, de diplomás gyermeket nevelt fel.
Az ilyen nyugdíjrendszer arra ösztönözne, hogy azok vállaljanak több gyermeket, azoknak a magas képzésével járó költségek viselését, ahol ma kevés gyermek születik. Illetve a sok gyermek vállalása csak akkor jelent jómódú öregséget, ha azokat megfelelően iskoláztatják. Ezzel megoldódna a modern társadalom egyik legnagyobb problémája: ott születnek viszonylag kevesebben, ahol a felnevelési feltételek a kedvezőtlenek, és ott több, ahol a tőlük várható gazdasági eredmény a legjobb.
Beállna az emberiség történetét korábban jellemző állapot: azoknak biztosított jobban az öregségük, akik több hasznos állampolgárt nevelnek fel.
A javasolt nyugdíjrendszer számára fedezetet jelentene, hogy a jelenleginél hatékonyabb nemzedéket hozna létre, ez pedig nagyobb költségvetési forrást jelentene. Vagyis volna miből fizetni.
A jelenkori és még sokkal inkább a jövőbeli társadalmat a szellemi vagyon társadalmának kell tekinteni, vagyis aminek az éréke elsősorban nem attól függ, hogy mennyi utód születik, hanem egyre inkább attól, hogy milyen lesz azok erkölcse és képzettsége. A társadalom ne csak azt ösztönözze, hogy mennyi gyermek születik, hanem sokkal inkább azt, hogy milyen lesz azok erkölcse és képzettsége. Az ilyen társadalomnak olyan demográfiára van szüksége, ami azt eredményezi, hogy a termelési folyamatban résztvevő nemzedék azzal gondoskodik az öregkori jövőjéről, hogy nem annyira minél több, hanem inkább minél értékesebb állampolgárt nevel fel.
Ennek a célnak a szolgálatára sem a mai családi pótlék, sem a mai nyugdíjrendszer nem felel meg.
ÖSSZEGZÉS
A fent javasolt családi pótlék, és öregkori ellátás mellett joggal lehet azzal számolni, hogy ötven év múlva a magyar társadalom teljesítménye kétszer, háromszor nagyobb lesz, mint amennyi a jelen rendszer mellet lenne.
Ezt az állításomat csak azzal lehetne megcáfolni, hogy a következő generáció teljesítménye elsősorban nem attól függ, hogy milyen családi körből kerülnek ki a gyerekek.
Mivel az erre vonatkozó tényleges adatok eredményéről meg vagyok hőződve, tiszta lelkiismerettel botránkoztatok.
