Kopátsy Sándor ED 2009-07-03
MI A LEGNAGYOBB VESZÉLY
Nem a nyersanyagforrások kimerülése, és nem a felmelegedés, hanem a túlnépesedés.
A Római Klub azzal ijesztgette a világ értelmiségét, hogy belátható időn belül elfogynak a nyersanyagok. Éppen ennek a tudósok elitjéből összeválogatott klubnak a tagjai azt hitték, hogy fajunk jövőjét a technikai fejlődéssel járó nyersanyagigény fogja térdre kényszeríteni. Szerencsére az a tudós lobby vészjelzése alig érte el a közvéleményt, de még a tudományos világot is alig érintette meg.
Az éghajlatváltozás réme azonban nemcsak a tudósok, de a kommunikáció kedvenc témája lett. Jelenleg talán egyetlen más téma nem foglalkoztat annyi tudóst, mint a klímaváltozás. Érthető, hogy ez a kérdés mindenkit érint, hiszen az időjárás alakulás naponta alakítja mindennapi életvitelünket. Természetes tehát, hogy a kommunikáció minden szférája örömmel fogadta.
Az éghajlat a tudományos világ napszámosai számára is kiváló kutatási téma. Ugyanis annyira bonyolult, annyi tényező hatása szerepel az alakulásában, hogy a legnagyobb elmék sem érthetik meg, tehát a sarlatánok is bártan vitézkedhetnek ezen a terepen.
Engem azonban különösen bosszant. Életem egyik nagy felismerése, hogy fajunk történetében éppen egy óriási klímaváltozás hozta meg a minőségi előrelépést. Az utolsó jégkorszak megszűnése során mintegy tízszer akkora felmelegedés, tengerszínt emelkedés, és fajtapusztulás következett be, mint amit a szándioxid kibocsátástól, a légkör szennyezésétől a legbátrabb tudósok a távoli jövőben várnak. Tegyük hozzá, hogy ez a nagy változás fajunkat még olyan korában érte, maikor szinte semmi eszköze nem volt a védekezésre.
Ennek ellenére, ennek az óriási megpróbáltatásnak köszönhetjük, hogy rákényszerültünk a növénytermelésre, a háziállatok tartására, és felépülhettek az első magas-kultúrák.
Mára az éghajlati változások hatásának kivédésére ezerszer erősebbek, lettünk. A legmerészebb jóslások hatásának kivédésére is elegendő lesz a gazdag világon termelt nemzeti jövedelmének évi két százaléka. Ez is nagy összeg, hiszen ennyit költünk fegyverkezésre.
Nem az a baj, hogy túl sokat foglalkozunk felnagyított veszélyekkel, mert ez megengedhető költséggel járó luxusnak minősíthető, hanem az hogy az ennél sokszorta nagyobb veszélyt nem vesszük tudomásul.
Túlnépesedés.
A fajunkat fenyegető legnagyobb veszély, amihez képest minden más kicsi, a túlnépesedés.
A Római Klub rangos tudósai a nyersanyaghiány megállapításakor elfelejtették feltenni a kérdést. A nyersanyag kevés, vagy az ember sok? Jó keresztényként az emberiség jelenlegi létszámát, és annak rákos növekedését isteni akaratnak tekinteték, amihez nekünk embereknek kell igazodni. Nem gondolták végig, hogy mi az adott, és mi a tőlünk is függő. Adott a föld nyersanyagkészlete, és az, hogy mi mennyien vagyunk, rajunk is múlik. Az ő problémakezelésük nem kevésbé ostoba, mintha azt mondanánk, hogy elfogy a levegő, mert már százmilliárdnyian vagyunk. Tehát nem mi vagyunk sokan a levegőkészlethez képest, hanem a levegő kevés.
Az én pogány felfogásom szerint a föld embereltartó képességének az optimuma valahol kétmilliárd körül van, és enni ember számára paradicsom lehetne a föld, de ehhez képe mát most is sokan vagyunk, és a ma már megállíthatatlan tízmilliárd esetében a nagy többség számára pokol lesz a föld.
A 2050-re várható tízmilliárd lakos közül három milliárd mg olyan gazdag lesz, aminek nem jelent elviselhetetlen terhet, hogy eltartsa a hétmillió szűkséget szenvedőt, de nem lesz elég ereje, erőforrása ahhoz, hogy a hétmilliótól meg tudja védeni a természetet. Nem az lesz tragédia, hogy sok széndioxid van a légkörben, és melegedik az éghajlat, hanem az, hogy a hétmilliárd szegény elpusztítja a természeti környezetét, és ellehetetleníti a gazdag világ egészségvédelmét.
Hétmilliárd ember eltartása már nagyságrenddel többe kerülne a gazdagoknak, mint a felmelegedés, a tengerszint emelkedés, és a csapadék csökkenés elleni védekezés, de ennyi embernek a természetpusztító hatásának a kivédése ennél is sokkal drágább, és nehezebben megoldható feladat lenne. Számolunk csak utána. Az még elképzelhető, hogy egy éhező lakost a gazdag világ évi ezer dollárból etetni tudna. Hétmilliárd éhező ember élelmezése tehát évi hétezer 10 a tizennyolcadik hatványon dollár. Ez a csillagászati összeg azt jelentené, hogy a hárommilliárd gazdag a jövedelemnek, kereken 2.5 százalékát áldozná az éhezés kivédésére.
Az éhezők táplálása azonban nemcsak pénzbe kerül, de felgyorsítja a népszaporulatot. Azaz nem csökkenti, hanem növeli a rászorultak számát. Még nem akadt egyetlen történész, aki kimutatta volna, hogy mennyien lennénk, ha csak száz éve etette volna a gazdag világ az éhezőket.
Arról azonban fogalmunk sem lehet, hogy mennyibe kerülne a hétmilliárd szegény lakos természetpusztításának kivédése.
Vitathatatlan, hogy a kétszáz éve folyó népességnövekedés a fajukat fenyegető egyetlen reális veszély.
