Kopátsy Sándor EG 2010-12-23
A NYUGDÍJAK FEDEZETE
A liberális közgazdászok azon sírnak, hogy a modern társadalmak elöregednek. Ez annak a következménye, hogy egyrészt csökken a születések száma, másrészt nő az élekor. Ennek csak azt a következményét látják, hogy keresőre egyre több öreg eltartása hárul. Ez ugyan igaz, de a népszaporulat leállásának vannak ennél sokkal nagyobb előnyei is.
Az ugyan igaz, hogy egyre több öreget kell eltartani, de az is igaz, hogy egyre kevesebb fiatalt kell felnevelni. Márpedig a fiatalok felnevelése is sokba kerül, hiszen ma már húsz év körül mozog a munkavállalásba lépés átlagos ideje. A fiatalok elitje, a diplomások és főiskolások, tehát a legértékesebb munkaerő, 25 éves korban áll munkába lépése.
A hivatalos közgazdász erre is azt mondhatja, hogy ezzel is nő az egy eltartókra jutó eltartottak száma. Ez akkor volna igaz, ha a továbbképzéssel nem nőne az eltartó képesség. Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzettebb munkaerő. A jelen dolgozói akkor számíthatnak a legjobb öregkori ellátására, ha eredményesen nevelik fel a következő generációt.
A jelenkorban nem attól függ elsősorban az eltartó képesség, hogy hányan tartanak el hányat, hanem attól, mennyit termelnek az eltartók.
Norvégiában egy eltartóra évente 200 ezer euró értéktermelés jut. Tucatnyi elmaradottban pedig ennek század része. Vagyis az egy dolgozóra jutó eltartó képesség egy a százhoz szóródik már ma is. Mire a most születettek nyugdíjba mennek, a maximális eltartó képesség többszöröse lesz, a minimumé pedig alig változhat.
Az, hogy ma mennyi az átlagnyugdíj egy nagyságrenddel inkább attól függ, mennyit termenek ma az értéktermelők, mint attól, mennyit takarítottak meg a mai nyugdíjasok.
A liberális közgazdászok, és a vereséget szenvedett szocialisták azon siránkoznak, hogy megszüntetik a kötelező magán nyugdíjpénztárakat, ezzel veszélyeztetik az öregkori ellátásukat. Nagyon buta ember, aki megelégszik azzal, hogy öregkorára visszakapja a számára összegyűjtött összeget. Meggyőződésem szerint, negyven év múlva háromszor magasabb lesz az a nyugdíj, amit a társadalom a folyó bevételeiből fizet, mint az, amit a mai nyugdíjakból megtakarítók kaphatnak. Jó lenne, ha a ma háborgó okosok kiszámítanánk, amennyi volna a mai nyugdíj, ha azt a befektetett járulékokból fizetnék. Minden bizonnyal, tört része a mainak.
Az öregkoriak anyagi ellátásnak színvonala elsősorban attól függ, hogy milyen nemzedéket neveltek fel. Aki, ma aggódik, azért aggódjon, hogy milyen hatékony lesz a nemzedék, aki akkor fog dolgozni, amikor ő nyugdíjas lesz. A mai nyugdíjasok jövedelme attól függ, milyen nemzedéket nevetek fel. Ezzel szemben a liberális politikusok és közgazdászok azt szeretnék, hogy a mai bérjövedeleméből minél többet bocsátanak a rendelkezésükre.
Annak is ideje volna, ha közölnénk a közvéleménnyel, hogy az elmúlt negyven évben, melyik országban, hogyan emelkedtek a nyugdíjak. Ebből kiderülne, hogy a nyugdíjak emelkedése, az alkalmazott módszertől független, szinte kizárólag a gazdaság növekedésének mértékétől függ. Ezt a növekedést pedig nem az országra, hanem annak egy lakosára kell vetíteni.
Az egy laksora jutó, vagy az országra vetített növekedés között óriási különbség van. Ezt azonban, sem a politikusok, sem a liberális közgazdászok képtelenek tudomásul venni.
Miért nem veszik ezt tudomásul a liberális közgazdászok?
Mert ők nem a következő nemzedék értékét akarják maximalizálni, hanem a tőke jelenlegi profitját. Annak pedig szüksége van arra, hogy az öregkori ellátás forrásaként levont bérhányadot a tőkepiacra vigyék. Ha ez nem történik meg, a részvényárak és a tőkeprofitok lényegesen alacsonyabbak lennének.
A társadalomnak az volna az érdeke, hogy a következő nemzedéket minél hatékonyabban neveljék fel. Ezért a bérjárulékot nem a tőkepiacon kellene befektetni, hanem azzal az oktatás színvonalát javítani, a szülőket pedig érdekeltté tenni a sikeres gyermeknevelésben.
