Kopátsy Sándor ED 2009-06-28
A DEMOGRÁFIA TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEREPE
A Nyugat diadalának alapja a kiscsaládos jobbágyrendszer.
Jó ötven éve olvastam egy amerikai, Hajnal nevű demográfustól, hogy az európai kontinensen a nyugat- és a kelet-európai kultúrát, civilizációt elválasztó vonal azt jelenti, hogy hol volt kiscsaládos, és nagycsaládos a földművelés. Ettől lázba jöttem. Ezt csak megerősítette a francia történészek erre vonatkozó vizsgálódása, ami minden feltételezésem megerősítette. Annak, hogy Nyugat-Európa lett az elmúlt jó ezer évben a társadalmi és gazdasági fejlődés motorja, a kiscsaládos jobbágyrendszerben van az alapja. Annak, hogy Kelet-Európa, és a Balkán egyre jobban lemarat az oka a nagycsaládos rendszer volt, és maradt.
Ötven éve keresem a nyomát annak, hogyan született meg ez a társadalmi fejlődést minden más kultúránál és civilizációnál jobban felgyorsító rendszer. Három gyökerét csak sejtem.
1. A Római Birodalom nagycsaládra épülő jogrendszere, amiben a nagycsalád feje korlátlan, a tulajdonszerzésre, és a házasságkötésre is kiterjedő joggal rendelkezett, nem volt összeegyeztethető a légiókban több évet szolgáló, a családfővel nem is találkozható fiatalok családalapításával. Ennek a földbirtokos urakra vonatkozó örökösödésnek az lett a következménye, hogy az uralkodó osztály viszonylag kisszámú, és gazdag maradt. A magyar és a lengyel középkori történelem tanítását azzal kezdeném, hogy a nyugat-európai feudális társadalomban a nemesség aránya a lakosság egyetlen százaléka közelében mozgott. Ezzel szemben nálunk 6-8 százaléka volt. Ennyi pedig nem lehetett sem hatalmas, sem gazdag.
2. Az angol-száz, germán középkori jogban az elsőszülött fiú örökölte a vagyont. Ezzel hozták összhangba, hogy ne legyen osztható a jobbágytelek sem. Vagyis csak annyi család alakulhatott, ahány telke volt a földesuraknak. Vagyis nem úgy történt, mind a közelmúltban, Kínában, hogy erőszakkal korlátozták az egy családban született gyerekek számát, hanem az, hogy korlátozták a létrehozható családok számát. Ha szaporodott a népesség, a házasságkötéssel várni kellett addig, amíg nem lesz megüresedett jobbágytelek. Minden jobbágyházaspár tudta, hogy legfeljebb egy fia, és egy lánya lehet házas, azaz telkes jobbágy.
3. A földesurak érdeke volt, hogy a jobbágycsalád ne legyen nagyobb, mint amennyi munkaerőre a telkükön szükség van. Ezért nem tűrték meg, hogy két generációs család lehessen. A felesleget elvitték katonának, szolgának, szerzetesnek, apácának, ahol tiltott volt a szaporodás.
Arra, hogy ez a zseniális, a történelemben soha, sehol nem alkalmazott népességszabályozás spontán alakult ki, abból következtetek, hogy a tudatos kialakításának semmi nyomával nem találkoztam.
Azt pedig, hogy e nélkül nagy volt a túlnépesedési nyomás, bizonyítja, hogy a kiscsaládos társadalmakban közel tíz évvel később történt a házasságkötés, mint a nagycsaládosokban. Ez a tíz évvel kitolódott házasság azt jelentette, hogy kiesett a nők legtermékenyebb tíz éve, mintegy három szülés. Ha a történészek felhívnák arra a figyelmet, hogy minden kultúrában egy nőre hárommal több szülés jutott, mint a nyugati feudálisban, sok mindent jobban megértenénk.
A kiscsaládos jobbágyrendszer nemcsak a túlnépesedést fékező rendszer volt zseniális találmány, hanem a tudatformálás szempontjából is.
Ez volt az egyetlen családforma, amiben a munkaképesség és a családon belüli hatalom összefonódott. A nagycsaládban a már csökkent munkaképességű öreg volt minden családon belüli döntésre jogosult. Vagyis az értéktermelő és a hatalom, a jövedelem felett rendelkező csak ebben a családformában volt azonos személy. A munkavégzők csak a nagycsalád kollektív érdekén keresztül voltak érdekelve munkájuk eredményességében. Mai fogalmakkal élve, a nagycsalád kolhoz volt, a kiscsalád egyéni vállalkozás.
A történészek sem tanítják, hogy a Nyugat nagy szellemi forradalmai csak addig terjedtek, ameddig a kiscsalád volt a jellemző forma. A reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a korai jobbágyfelszabadítás, a polgárosodás megállt ott, ahol már a nagyapák voltak a családfők.
Nem kisebb jelentősége volt annak, hogy Nyugaton, vagyis a kiscsaládos rendszerben a szülők nevelték a gyerekeket, minden más társadalomban a nagyszülők, az öregek, a változásoktól irtózók.
A paraszti társadalom.
A jobbágyfelszabadítás után megjelentek a kisbirtokos paraszt gazdaságok. Ezzel megszűnt a földbirtokos családalapító hatalma. Azonnal megjelentek a korai házasságok, a szülőkkel való együttélés, amit a fiatal házasok igényét nem elégíthette ki. Torz helyzet állt elő, mert a munkaképes szülők nem adták át a fiataloknak a gazdaság feletti rendelkezést. A fiataloknak, a házasságuk után a szülők halálát, megöregedését, lerokkanását kellett kivárni ahhoz, hogy a saját gazdájuk lehessenek. A korai házasságok hatására, a jobbágyfelszabadulás után gyorsan túlnépesedtek a falvak. Egy lakosra egyre kevesebb föld jutott.
Idővel a szülők is felismerték, hogy a gyerekeik boldogulását, jövőjét szolgája, ha egyedüli örökösök maradnak. Így alakult ki az egyke. A két háború közt a népi mozgalom egyik riadója az egyke ellen szólt. Csak azt látták, hogy fogy a parasztság, de azt nem, hogy ez a boldogulásuk egetlen útját jelentette. Baranyában személyesen tapasztalhattam, hogy az egykéző, főleg református és sváb falvak jóléte jelentősen megelőzte a nem egykézőket. Nem az egyke volt a baj, hanem a túlnépesedett falvakból nem volt lehetőség munkavállalásra a városokban.
Az ipari forradalom és a demográfia
A történészek máig nem ismerték fel, legalábbis nem hangsúlyozzák, hogy az ipari forradalom hatására elszabadult a túlnépesedés. Az munkaerőpiac egyik oldalán megnőtt a munkaerő kínálata, az egészségügyi vívmányok hatására csökkent a halálozás, a városokban először volt belső népszaporulat, a falvakból pedig megindult a bevándorlás. Ismereteim szerint, békeidőben előszór a történelem során az egy százalékot is meghaladó, tehát tartósan elviselhetetlen népszaporulat vált jellemzővé. Még nem találkoztam történésszel, aki rávilágított volna, hogy mi történik, ha nincsenek óriási emberáldozattal járó háborúk, és nincsen kivándorlás.
Az ipari forradalom utáni Nyugat-Európa történelmének egyik kulcsa, hogy az élettere a két Amerika és Óceánia betelepítésével tízszeresére nőtt. Ráadásul kizsákmányolhatta a gyarmatokat. Ennek, és az emberpusztításban minden kor háborúit túltevő emberpusztításnak volt köszönhető, hogy Nyugat-Európát nem fojtotta meg a túlnépesedés.
Ennek ellenére állandó volt az igényt meghaladó munkaerő kínálat, és ebből faladóan a proletárok kizsákmányolása.
Értehetetlen módon, a munkásmozgalom egyetlen teoretikusa nem vetette fel a túlnépesedés szerepét. Pedig a munkások kizsákmányolása nem a tőkéstulajdonból, hanem a munkaerő feleslegből fakad. Ahol, mint nálunk a rendszerváltás óta, nagy a munkanélküliség, zavartalanul folyik a kizsákmányolás.
A kínai csoda.
Az emberiség történetének legnagyobb csodája Kína három évtizede tartó, és minden valószínűség szerint sikerrel folytatódó, évi tíz százalékos fejelődése. E sikernek két pillére van. Egyik a kínai nép konfuciánus kultúrájából fakadó viselkedése, a másik a gyors népszaporulatának erőszakos megfékezése. Az utóbbi jelentőségét a nyugati tudomány és politika negatívan ítéli meg, fel sem fogja annak óriási, történelemformáló pozitív szereplét.
A nyugati demográfusok sem vonják kétségbe, hogy az erőszakos családterezés nélkül ma félmilliárddal nagyobb volna az ország népessége. A nyugati közgazdázok, és politikusok azonban kétlenek felmérni, hogy hol tartana ma Kína, ha ennyivel több emberről kellene gondosodni. Pedig a csoda helyett káosz és nyomor volna.
A kínai, de általában a távol-keleti csodákból azt kell tanulságként levonni, hogy előbb meg kell állítani a népszaporulatot, aztán lehetsz gazdag. Ez a Nyugatra, azért nem vonatkozott ilyen keményen, mert az élettere tízszeresére tágult, és az ma is alulnépesedett. A Távol-Kelet azonban eleve nagyon túlnépesedett volt. Ott a népességszabályozást a centralizált politikai hatalom évezredek, másutt évszázadok óta tudatosan űzte. Japánban és a kis tigrisekben automatikusan leállt, a szegény és elmaradott, óriási Kínában ezt a mandarinok bölcsessége vezette be. Az okos Nyugat és a kereszténység azonban nem érti meg.
Az emberi faj sorsát is elsősorban a szaporodási törvényei irányítják. Ezt egyszer, talán a nyugati tudomány is tudomásul fogja venni.
