Kopátsy Sándor PP 2011-03-04
ELISMERÉS TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓSNAK
Ritán örültem úgy írásnak, mint ma, amikor Tamás Gáspár Miklósnak a Fischer Ádámnak címmel írt válaszát olvashattam.
Végre valaki, aki belátja, hogy Churchill, de Gaulle. Adenauer, és társai a múlt képviselői voltak. A tőkés osztálytársadalmak színvonalas, de megkésett vezetői. Az ő világuk még a tőkés polgárok osztálydiktatúráit védte, ami nacionalista, gyarmattartó, fajgyűlölő volt. Ők az 1968 előtti polgári osztálytársadalom képviselői voltak, esküdt ellenségei mindannak, ami utánuk bekövetkezett. Nem a jövőt építették, a múltat védték, a történelem kerekét akarták megállítani. Ezek a politikai példaképek nem vették tudomásul, hogy a második világháborúval lezárult a tőkés polgárok osztályuralma.
Tamás Gáspár Miklós a társadalmi fordulatot 1968-al dátumozza. Elfogadom, de én a fordulatot Jaltával jelölöm, ahol Roosevelt Sztálinnal szövetkezett Churchill és de Gaulle ellenében. Ezt a szerződést ma sem látják világosan. Nálunk is csak azt látják, hogy Közép-Európát odaadták Sztálinnak. Azt nem, hogy Roosevelt a gyarmattartó, imperialista, nacionalista, tőkés osztálytársadalmak ellen szövetkezett a bolsevik diktatúrával. Erre azért volt szüksége, hogy Churchill, de Gaulle és Audenauer féljen a Szovjet imperializmustól.
A történészek ma is csak a hidegháborút látják, és nem ismerik fel, hogy e nélkül nem kerülhetett volna sor a gyarmatok felszabadítására, a volt gyarmattartók közti szövetkezésre, azaz Európa nyugati felének integrálódására, és ami mindennél fontosabb, a társadalom egészét érintő reformokra.
Tamás Gáspár Miklós nem mondja ki, de megfogalmazza, hogy a liberálisok mai történelmi példaképei nem a haladás oldalán álltak.
Ha ezeknek a történelmi szerepét nem tisztázzuk, Horthy Miklóst is példaképnek tekinthetjük, a második világháború után a kisgazdavezetőket, és Mindszenti Józsefet hősként, szentként tiszteljük. Majd a rendszerváltás után, Antall József, és az MDF bukását sem érthetjük meg.
Mondjuk ki végre egyértelműen, hogy 1968 előtt Nyugat-Európában tőkés, gyarmattartó, a lakosság óriási többségét jogtalanságban tartó, kizsákmányoló osztálydiktatúra volt. Utána pedig létrejöhettek a lakosság egészére kiterjedő össznépi társadalmak. E két társadalom között minőségi különbség van akkor is, ha ez sem tökéletes, de hibáival is százszor jobb, mint a lakosság sokkal nagyobb hányadára kiterjedő, mint amilyen társadalmat védett Churchill, de Gaulle és Adenauer.
Ehhez még azt fűzném hozzá, hogy Hitler és Sztálin módszerei közös nevezőre hozhatók, de a társadalmi, történelmi szerepük alapvetően különböző. Még az előjelük is más. Hitler a polgári, nyugat-európai társadalmat tette barbár imperialistává, Sztálin a demokráciára éretlen Kelet-Európát tette a barbárság elleni háború nélkülözhetetlen szereplőjévé. Ahogy ma sem lehet elvárni, hogy Oroszország vezetői olyan demokráciát működtessenek, mint ami Nyugat-európában jellemző. A Hitler és Sztálin közti különbséget ne azon mérjük le, hogy akkor mit tettek, hanem azon, hogy mire lett volna akkor képes a német nép, és mire a pravoszlávok. Ezt akkor nem láthattuk, de láthatjuk ma.
Talán még jobb példa. A kelet-európai és a közép-ázsiai népekkel semmilyen rendszer nem képes a sikerre, Kelet-Ázsiában azonban a bolsevik mutat példát a világnak.
