Kopátsy Sándor EG 2010-12-20
Gondolatok a megújuló energiáról
Hatvan éve azon háborogtam, hogy a sztálinisták hisztérikusan erőltettek olyan feladatokat, amit a Szovjetunióban láttak. G
A gyapotot, gumipitypangot, narancsot akartak termelni, hogy ne szoruljunk az imperialistákra. Máig büszke vagyok arra, hogy szerepet játszhattam abban, hogy lefújják ezt a bolondériát. Ha nem is ilyen nevetséges ostobaság volt a vas és acél országa.
Csak lassan jöttünk rá, hogy számunkra a mezőgazdaságban rejlenek a legnagyobb komparatív előnyök. A szovjet piac mérete, kereslete és igénytelensége jól jött, annak bőven megfelelt a mi kínálatunk minősége. Nem tudtunk annyit termelni, amit nem örömmel, kemény áruként fogadtak. Ezért pedig energiahordozókkal, nyersanyaggal fizettek. Olyan cserearányunk volt, amiről a rendszerváltás óta nem is álmodhatunk.
A rendszerváltás bajnokai azonban nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy a magyar mezőgazdaság sikerének alapja a keleti piac volt. Első dolguknak tekinteték, hogy a keleti piacokat felszámoljuk. Még időt sem adtak arra, hogy felkészüljünk a nyugati agrárexportra, mert szétverték annak minden szervezeti alapját, és nekiláttak a kisparaszti mezőgazdaság újraélesztésnek.
Mára a magyar mezőgazdaság negyven évvel hátrébb jutott, mint húsz éve volt.
Az elmúlt húsz év során még a reménye sem lehetett annak, hogy javítsunk a vészesen elrontott agrárpolitikán.
A rendszerváltás után az is megismerhettem, hogyha nem is olyan ostobán, de nem kevésbé drágán az EU járja azt az utat, amit a mi moszkovita elvtársaink a háború után választottak. Az eleve elmarad nyugat-európai mezőgazdaság bebetonozására fordítják a támogatási forrásokat. Drágán fizetnek azért, nehogy korszerűsödjön a birtoknagyság, a termelési struktúra. Andalúziában járva láthattam, hogy ott is nagyban termelik a gyapotot. Ez ugyan drága, harmad áron megvehetnénk, de Brüsszelben még a magas termelési költségnél is drágábban fizetnek érte.
A rendszerváltás óta a megújuló energia az újabb ostobaság. Ennek az adottsági az EU néhány szögletében, ha nem is nagyon jók, de tűrhetők.
Ami a szélturbinákat illeti. Magyarországon szél negyed annyi sincs, mint a világ jó adottságú térségeiben. Mégis építettük a szélkerekeket, mer az ostoba állam irreális mértékben támogatja a létesítéseket, és vásárolja fel a megtermelt áramot. Még nem akadt senki, aki meg merte volna mondani, hogy nálunk ugyanaz a kapacitás kiépítésének költsége, de évente negyed annyi áramot sem termel, mint a világ jó adottságú térségeiben. A komparatív hátrányunk sokkal nagyobb, mint a széntermelésé volt. Ráadásul a munkahelyteremtést tized annyit sem jelent. Márpedig számunkra az, most mindennél fontosabb.
Ami a napenergiát illeti. Abban az EU térségében viszonylag jól állunk, de világviszonylatban a szélnél is sokkal rosszabbul. Ezt az energiát a sivatagokban kell hasznosítani. Sokkal előbb megoldódik a nagy távolságból történő hatékony szállítás, mint a hazai termelés versenyképessége. Örömmel olvastam, hogy az okosok a Szaharába kívánják felépíteni a kolosszális erőművet, és onnan szállítani. Mi meg itthon játszadozunk vele. Egyelőre nálunk még az árammal való fűtés nagyobb, mint a légkondicionálás. Hagyjunk hát fel vele.
Ami a bioenergia termelést illeti. A biomassza termelés hazai adottságai sem jobbak a szélnél és a napnál.Ez ott teremtöbbet, ahol melegebb az éghajlat, és több a csapadék. Kontinensnyi területek vannak, ahol egész évben van vegetáció, négyszer több a csapadék, és a hőmérséklet. Biomasszát ott érdemes termelni, ahol jó a cukornádtermés adottsága. Ott egységnyi területen háromszor, ötször annyi cukor, és százszor annyi cellulóz terem, mint melléktermék, készen az erőmű helyén. A sok elszórt helyen termelt cellulóz összegyűjtse, és szállítása, ugyanis nagyon költséges.
Ami a biogáz termelést illeti. Ebben is komparatív hátrányban vagyunk a csapadékos trópusokhoz képest. A kis egységek nagyon drágák, és nehezen foghatók be a nagy hálózatokba. Legfeljebb néhány nagy baromfi, és sertés telepen érdemes hasznosítani a trágyát.
A takarmányból üzemanyag termelés is ostobaság ott, ahol közel van a piac. A nemzetközi munkamegosztás apródiája, ha mi gabonából termelünk üzemanyagot, a helyett, hogy Oroszországban szállítanánk zöldséget, gyümölcsöt, és ezért vennénk olajt és gázt.
Az EU energiapolitikája pedig legendásan ostoba. Minden tagországra kiveti a megújuló energia hányadát, függetlenül attól, hol, milyenek az adottságok. Magyarországnak csak a geotermikus energiában vannak kedvező adottságai, de annak a technikája nem miránk vár. Ha ez meglesz, akkor lehet tőlünk cselekvést is elvárni.
Addig fogadjuk meg, hogy csak olyanba fogunk, aminek másutt már van sikere.
A feni véleményem annyira cáfolhatatlan, hogy még nem találkoztam olyan „újítóval”, aki vette volna a fáradságot arra, hogy kalkuláljon. A lelkes tervek mellett, soha nincsenek gazdasági kalkulációk.
Sajnos, életem tapasztalati arra tanítanak, hogy nincs olyan közgazdasági ostobaság, amire nem harapnak a melegszívű naivok, a tudósok és közgazdászok.
