Kopátsy Sándor EV 2010-11-09
AZ ÉN KERESZTÉNYSÉGEM
Régen felismertem, hogy a vallásalapítók nem ismernének rá mi lett a tanításukból. Előbb a marxizmusról állítottam, hogy Marx, ha feltámadott volna, nem ismerne rá hívői viselkedésében a tanítására. Azt hinné, hogy tanai leginkább a skandináv jólét államokban valósultak meg. A bolsevizmust nem tekintené marxista tannak. A leginkább azon csodálkozna, hogy tanai felett mennyire eljárt az idő. Rádöbbent arra, hogy minden kultúra másként értelmezte, alkalmazta a tanait.
- A fejlett, nyugati, tőkés demokráciákban a tanaiból szociáldemokrácia lett.
- A mediterrán Dél-Európában euró-kommunista pártok szerveződtek.
- Kelet-Európában pedig dogmatikus bolsevik diktatúra tekintette magát marxistának.
- Kelet-Ázsiában közel fél évszázad után találta meg a sikert hozó formát.
Erről már következett, hogy a kereszténységhez igazítsam a marxista vallásokat.
A kereszténység protestáns formája szociáldemokrata, a katolikus euró-kommunista, a pravoszláv pedig bolsevik marxista lett.
Egy lépéssel kell visszamenni, és azt látjuk, hogy a zsidó monoteizmusa alakult át a civilizációknak megfelelő egy istenben hivő vallássá.
Krisztust úgy lehet tekinteni, mint az a prófétát, aki először tett kísérletet arra, hogy a zsidók törzsi, etnikai vallása világvallás legyen. Krisztus, mint zsidó rabbi, az egyiptomi, szíriai és iráni kultúra tagja, a zsidó vallást e kultúra vallásává kívánta tenni. Ennek a kultúrának az igényei alakították tanítását.
Krisztus korában e kultúra politikai tekintetben a virágzó Római Birodalomhoz tartozott, és annak kulturális hatása alatt állt. Annak a vallásai azonban látványosan több istenben hittek. Ebből fakadt a feszültség a kis-ázsiai és észak-afrikai kemény egyistenhit, és a görög-római kultúrák sok isten hite között. Az utóbbiban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kultúra és a gazdaság fejlettsége mögött elmaradt a sok istent tisztelő vallás.
Ezt ismerte fel a görög-római kultúrában otthonos Szent Pál, aki a krisztusi tanítást bőven megtűzdelte a sokszereplős égi világgal, szentekkel, pogány szentkép és tárgytisztelettel. Ami aztán megállíthatatlanul szaporodott. Ez a jelentően módosított krisztusi egyistenhit könnyen befogadatóvá vált nemcsak a római polgárok és katonák, hanem a politikai legfelsőbb hatalom számára is, de egyre távolabb került a kis-ázsiai és észak-afrikai kemény egyistenhittől.
Ebbe a vákuumba lépett be Mohamed, aki a mediterrán kereszténységnél lényegesen keményebb egy istenű vallást alapított. El is veszett szinte egyetlen század alatt a kisázsiai és az észak-afrikai kereszténység. A kereszténység a 7. század végére a Római Birodalom európai térségének vallása maradt. Azon belül szinte csak a városi lakosságot érintette. A falusi, tanyai népesség, a lakosság négyötöde, pogányként élt tovább. Jellemző módon, a vidéken élőket latinul paganus-nak hívták.
Alig beszél a kereszténység arról, hogy a mohamedán térítés után milyen szintre zsugorodott a keresztények száma.
Az első keresztény nép az ír volt. Ez alatt azt kell érteni, hogy ebben az országban a vidéki lakosság is keresztény lett. Aztán a kontinensre vándorolt ír püspökök térítik meg a vidéken élő népet. A Pápaság mélyen hallgat arról, hogy a lakosságot az írek térítették meg.
Ennek ekkor jött létre a gazdasági alapja, a hármas vetésforgó. Ahogyantélállóvá válta búza és az árpa, megjelent a zab és a rozs, kialakult a hárma vetésforgó, és alkalmazásra került számos technikai találmány, az Alpoktól északra elterülő térség alkalmassá vált arra, hogy maga-kultúrává emelkedhessen. Eddig csak a Római B irodalom városai és a légiók katonái képviselték ebben a térségben a kultúrát, ettől kezdve gyorsan elterjedt a természetes csapadékra épülő mezőgazdaság, ami már megérett az egy istent hívő vallás befogadására. Ez volt a gazdasági alapja az ír, majd a nyugati szerzetesrendek sikeres térítési munkájának a vidéken.
Leegyszerűsítve.
A Nyugat-Európát viharos gyorsasággal meghódító agártechnikai forradalom tette lehetővé, hogy szinte megkétszereződött a lakosságeltartó képesség, és a földművesek jövedelme eltarthatta a földesurakat, és elegendő városi lakosságot. Az Alpoktól északra lévő Nyugat-Európát magas-kultúrává emelte a mezőgazdaság technikai forradalma, a mezőgazdaságból élő vidék megérett a kereszténységre. Egyik századról a másikra a kereszténység meghódította a vidéki népet. A dánok, a frízek, a szászok, a csehek, a lengyelek, a magyarok és az ukránok felvették az új vallást. Ezer év után, Európa lakosságának többsége ekkor vált kereszténnyé.
A történészek máig figyelmen kívül hagyják, hogy ez volt a vidéki lakosság kereszténnyé válásának a gazdasági alapja.
Még kevesebb figyelmet kapott az első egyházszakadás. Ennek során a kiscsaládos Nyugat-, és a nagycsaládos Kelet-Európa, és a Balkán kereszténysége ekkor vált ketté, latin szertartási nyelvű, római katolikusra, és görög szertartási nyelvű, ortodoxokra. Ez a két családforma jelentősége máig nincs feltárva, holott ebben rejlik a két európai civilizáció közt egyre táguló társadalmi és gazdasági rés magyarázata.
Európa nyugati felének ezer éves diadalútja ugyan a kiscsaládra épült, de még e családforma létrejöttének módja sincs feltárva.
A kiscsaládos Nyugat-Európa a 15. 16. századra jut el odáig, hogy vallási tekintetben is leváljon Rómáról, és a kereszténység mediterrán formájáról.
A gazdasági alapok ez esetben is egyértelmű. A középkor végére Nyugat-Európa a Mediterrán-térség fölé emelkedik. Az óceánok meghódítása után a Földközi Tenger beltengerré vált. A világgazdaság centruma az Atlanti óceáni térség lett.
Ez esetben is az volt az oka a mediterrán keresztényég vereségének, ami a 7. században az egyiptomi és szír kultúrkörben, a vallás szentekben való gazdagsága, a kegytárgyak tiszteletét túlzó gyakorlata, túlzott centralizációja, nem fért meg az egy istenhit logikájával, és az ószövetség szellemével.
A 20.század végére diadalt arató tudományos és technikai forradalom, és a világ kevésbé fejlett kétharmadán tomboló túlnépesedés, újabb válság elé állítja a kereszténységet, különösen annak katolikus egyházát. Az ortodox ezért bírja tovább, mert Kelet-Európa lakosságágának a viselkedése még messze van a kor követelményéhez.
A fejlett Nyugatnak sokkal puritánabb vallásra van szüksége. A római katolikus egyházban alapvető reformokra volna szükség.
- A leglényegesebb hiba, sőt bűn az egyház hozzáállása a családtervezéshez, a születésszabályozáshoz. A jelenkorban már csak az a társadalom fejlődhet, ahol a népesség növekedés minimális. Nemcsak a társadalomnak, de a vallásnak sem több, hanem jobb, hasznosabb hívőre van szüksége. A római katolikus vallásnak a dogmákat elfogadó hívei ott szaporodnak, Latin-Amerikában, Afrikában, ahol a népesség gyors növekedése a felzárkózásuk legnagyobb akadálya. A katolikus dogmák pedig ebben többet ártanak, mint segítenek.
- A nők kizárása az egyházi klérusból, a papi pályából. Kevés jobb mutatója van a társadalmi fejlettségnek, mint a nők szervállalása. Nincs távlati jövője annak a vallásnak, amelyik másodrangú lénynek tekinti a nőket.
- A papi nőtlenség megkövetelése. Ez a ma már értelmetlen követelmény jelentős mértékben rontja a papi hívatást vállalók mennyiségét és minőségét.
- A szentek sokasága és a pogányság maradványának tekinthető tárgy és kegyhelytisztelet. A katolikus egyháznak százszor annyi szentje van, mint amennyit a hívek számon tarásukra képesek. A nemezetek klérusai versengnek, hogy minél szentjük legyen. Már százszor annyian vannak, mint ami önmagában is sok lenne. A szakmák szentjei is pogány hagyományt őriznek. Még inkább azok a kegytárgyak, a szenteknek tulajdonított csodák. Ebben a tekintetben már az ellenreformációnak követni kellett volna a reformációt. Még mára sem jutott el odáig.
A fentieket annak tudatában írom, hogy Krisztus egyrészt ma nem azt tanítaná, arra mutatna példát, amit tett kétezer éve Izraelben, amikor a saját válása megreformálásán, a saját kora világvallásának útra indítására vállalkozott. Ha ma élne, hitvallásom sokkal közelebb lenne hozzá, mint a legtöbb keresztény vallás, különösen a romai katolikus egyház klérusáéhoz.
Abban, hogy Krisztusnak mi volna a véleménye, két tekintetben különösen biztosnak érzem magam.
I. A jelenkor világának hirdetné az egy istenhitet. A Távol-Keletet legalább olyan fontosnak tartaná, mint a Nyugatot.
II. A Nyugaton belül a leginkább kereszténynek a puritánokat tekintené.
