Kopátsy Sándor EH 2010-10-20
A RÁKOSI-KOR: TÁRGYILAGOSAN
A társadalomtudományok legnagyobb veszélye, hogy rátelepedik az érzelem. Ezek között is a történészek vannak a legnagyobb veszélyben. Öreg koromra azonban rájöttem, hogy minden óvatosságom mellett, nagyokat tévedtem. Ez, elsősorban a Rákosi-kor megítélésében vált mára nyilvánvalóvá.
Amennyire a következetes földreformot népünk történetében a legnagyobb örömként éltem meg, annyira megbocsájthatatlan szörnyűségnek tartottam az erőszakos kollektivizálást. Általában, az erőszak minden formája ellen tiltakoztam. Márpedig szinte minden erőszakkal történt.
Az Országos Tervhivatalba kerülve, az iparosítás tempóját erőltetettnek tartottam. Lassabb tempót kívántam.
Szinte mindenben túlzott erőszakot láttam. Annak ellenére, hogy a politikai és gazdasági változást lelkesen támogattam, nem tagadtam meg a rendszerrel való együttműködést, a megértettem, hogy az úri középosztály elzárkózott az együttműködéstől.
Ezért éreztem ragyogó forradalomnak az 1956-ot. Abban azonban egyetlen hét után aggodalommal észleltem a régi rendszer szerephez jutását, és az ellenforradalmi veszélyt. Máig bajban vagyok, amikor törvényerőre emelkedett, hogy 56 ellenforradalomként nevezése büntethető lett. Számomra ugyan gyönyörű forradalom volt, de azt is megértem, hogy sokak, nemcsak a régi rendszert restaurálni karók számára, az ellenforradalom vágányára tért át. Történészként azt mondanám, hogy példátlanul szép forradalomnak indult, de idővel messze túlment a világpolitikai viszonyok által megengedhető határon. Azt is belátom, hogy nagyon széles réteg volt annyira megbántott, megalázott, hogy nem várhatta el tőlük senki, hogy megállnak ott, ahol meg kellett volna állni, mert így még az is elveszett, amit meg lehetett volna tartani.
Nem tekintem tárgyilagosnak azokat, akik utólag sem látják be, hogy voltak a forradalomnak ellenforradalmi elemei. Ezért kellene megérteni, hogy 56, a társadalom jelentős hányada számára, tíz nap után már ellenforradalom volt. Durva politikai hiba volt a forradalom leverése után azokat üldözni, akik forradalomnak tekintették. De butaságnak tartom azt is, ha valaki azért perli be Biszku Bélát, mert ő is ellenforradalomnak tartja. Teszem ezt annak ellenére, hogy vele, soha, semmiben nem értettem egyet.
A kollektivizálás megítélésének megfordulása azonban egyértelmű lett számomra. Lelkes földosztóként bűnnek tartottam minden erőszakot a termelőszövetkezetekre való áttérés során. A gépállomások felügyelete alá rendelt kolhozt, ma is ázsiai módszernek tekintem. Azt azonban hamar feladtuk. Az egy falu, egy szövetkezet túllépését soha nem fogadtam el. Ennek ellenére, a 70-es években már tárgyilagosan felmértem, hogy a szövetkezetekben gyorsabb volt a falusi nép modernizációja, a munkásokénál nagyobb mind a politikai, mind a gazdasági szabadsága. Ekkor már a falusi nép jobban élhetett, mint a városi munkásság. Nagyobb szabadsága, és több lehetősége arra, hogy a hivatalos munkaidő után dolgozhasson. Máig nem merte kimondani senki, hogy a Kádár-rendszer konszolidálódása után a falvak lakosai jobban élhettek, mint a városok munkásai. Erre, az óta sem találtam, másik példát sem a magyar múltban, sem másutt a világon.
Annak értékét csak most mérem fel, hogy a falvakban mindenkinek volt munkája, és a munka utáni jövedelemhez jutás lehetősége. Ebben a tekintetben nagyon negatív eredménnyel vizsgázott a rendszerváltás.
Ahogyan a két háború között példátlanul, tehetséges és lelkes generáció foglalkozott a faluszociológiával. A rendszerváltás óta, tudtommal senki. Pedig elég volna Lengyelországban járni a falvakat, hogy rádöbbenjünk, mennyivel előrébb léptünk a paraszti társadalom modernizációjában. Sajnos csak abban, mert a munkaalkalom teremtésben, hátrafelé zuhantunk. De Franciaországban és a korábbi Nyugat-Németországban azt is megélhettem, hogy ott a falvak ugyan gazadagok, de társadalmi és politikai tekintetben nálunk is elmaradottabbak. Sokkal erősebb a vagyoni helyzet alapján történő tagozódás. Tőlem furcsán hangzik, de igaz: falusiasabb.
Az 1957-1953 közti évek negatív megítélésében, a nézetem legjobban a foglalkoztatás tekinttében változott meg. Az elmúlt húsz év legnagyobb politikai bűnét az alacsony foglalkoztatásban látom.
