Kopátsy Sándor EB 2010-09-10
CSAK VÁLTOZÓ KÖRNYZETBEN VAN FEJLŐDÉS
A zseniális Darwin tévedhetett. Nem vette észre, hogy csak változó környezetben van előrelépés a fajfejődésben. Darwin csak azt vette tudomásul, hogy a fajok csodálatosan alkalmazkodnak a környezetükhöz. Az alkalmazkodás azonban viszonylag nagyon gyorsan eljut a teljességhez. Aztán, ha nincs környezetváltozás, megáll a fajfejlődés. A fajfejlődés feltéttele tehát nem a szelekció, hanem a környezetváltozás. A szelekció csak akkor hoz létre új fajokat, ha jelentősen megváltoznak az életviszonyok. A fejfejlődés szempontjából az a jelentős változás, amihez a meglévő fajok jelentős hányada nem képes alkalmazkodni. Új fajok tehát csak a nagyon jelentős környezetváltozás után, vagyis a meglévő fajok jelentős hányadának életképtelenné válása idején jönnek létre.
Ebből fakadóan a fajvédők a fajfejlődés ellenségei. Ahol nincs jelentős fajtapusztulás, ott nincs fajfejődés. Az új fajok létrejöttének a meglévő fajok pusztulása biztosít életteret.
Az is érthető, hogy minden faj fél a környezetváltozástól, hiszen az a létét fenyegeti, ugyanakkor a fajfejlődés csak ott és csak akkor van, ahol a meglévő fajok képtelenekké válnak az új környezethez alkalmazkodni. Ezért természetes, hogy a homo sapiens is betegesen fél a természetpusztulástól. Vagyis attól fél, ami a fejlődés egyetlen feltétele.
Az életnyomait kutató tudósok is azt keresik, hol vannak a földi élethez hasonló feltételek, de az fel sem vetődik, hogy a fejlett életformák csak ott vannak, ahol sokszor, és lényegesen megváltoztak a feltételek. A lényeges változás alatt az kell érteni, hogy annyira lényeges volt, amiben a már létrejött életformák nagy többsége elpusztult, de nem annyira lényeges mégsem volt a változás, hogy abban a meglévő alapokon nem jöhetett létre a korábbinál fejlettebb életforma.
A jelen élővilág létrejöttének az volt a feltétele, hogy kicsi bolygónknak nagyon viharos volt az élete. Számos olyan változáson esett át, amelyek mindegyike lehetővé tette, hogy az élet egyre fejlettebb formája alakulhatott ki. A földi élet fejlődésének minden minőségi lépcsője akkor jött létre, amikor olyan földtörténeti változások történtek, amelyeken az élet korábbi formáinak jelentős hányada elpusztult, életképtelenné vált, de rájuk épülve fejlettebb életformák jelenhettek meg. Ez az út világosan nyomon követhető az emlősök megjelenéséig.
A homoidák, majd a modern ember megjelenésére azonban nem találunk geológiai változásra épülő magyarázatot.
Ahogyan én látom.
Az egyértelmű, hogy a fajfejlődés sebessége gyorsuló. Az utóbbi néhány millió évben sokkal nagyobb utat járt be, mint előtte százmillió évek alatt. Végül az utóbbi százezer évben a csúcsa, a fajunk többet változott, mint előtte tízmillió év alatt. Ezt Darwin még nem vehette észre, pedig ebből az következett, hogy a fejlett fajok tovább fejlődését már nem a nagy geológiai változások hozzák létre, hanem az a tény, hogy a fajok jelennek meg a legkülönbözőbb természeti környezetben.
Az emberszabásúaknak, majd az előemberek, végül az ember megjelenése helyén történt jelentős környezetváltozás, hanem az ember került jelentősen más körülmények közé.
Ennek ugyan már sokkal korában is voltak példái, amikor nem a fajok hagyták el a környezetüket, hanem a környezetük távolodott el a korábbi térségéből.
Ennek első klasszikus példájával Ausztráliában találkoztam. Ez a kontinensnyi sziget akkor szakad el Afrikától, amikor még nem voltak magzatburkos emlősök, csak erszényesek. Tekintve, hogy az elúszott kontinense izolálódott a korábbi környezetétől, és az egyenlítőhöz viszonylag közel maradt, olyan helyre került, amit a nagy éghajlati változások nem érintettek nagyon, ott megállt a biológiai óra. Az emlősök erszényesek, a növények egyszikűek maradtak.
Aztán gyűltek az újabb bizonyítékaim.
A legutóbbi leválás Afrikáról, alig 30 millió éve történt, amikor Madagaszkár távolodott el. Ott az óta állt a biológiai fejlődés órája.
A Galapagos-szigetek viszont jóval előbb, mintegy 110 millió éve szakadtak el Dél-Amerikától, amikor még ott is csak hüllők voltak. Ott a hüllőknél ált meg a biológia fejlődés órája.
A tengerek mélyén csak olyan fajok élnek, amelyek több százmillió éve jelentek meg, és az óta nem változtak. Ott pár százmillió éve nem volt környezeti változás. Újabban az is kiderült, hogy ahol a mély tengerekben volt környezetei változás, a vulkáni gázforrások térégében teljesen új fajok jelentek meg.
A feni példák mindegyike, azt igazolja, hogy csak ott van fajfejlődés, ahol volt kellő nagyságú környezetváltozás, illetve ahova bevonulhattak máshonnan a környezetváltozás nyomán létrejött fejlettebb fajok. A genetikai mutáció és a szelekció ugyan mindenütt jelen van, mégis csak ott hozhat létre fejlettebb fajokat, ahol a környezetváltozás erre kényszerít.
Mindezt fajunk rövid élete is egyértelműen bizonyítja. Afrikának azon a részén, ahol megjelent, nem volt jelentős éghajlati változás, tehát ott, önerőből nem történhetett. De nem történt változás több tízezer év alatt az izolált Ausztráliába, viszonylag hamar eljutott őslakók körében sem. Az ember sem fejlődött ott, ahol nem érte jelentős környezeti változás.
Fajunk korai történetének kutatói sem szentelnek kellő figyelmet annak, hogy a homo sapiens unikum volt a biológiai elődei között, hogy alig néhány tízezer év alatt, a földünk minden természeti környezetében képes volt berendezkedni. Ebben a legközelebbi rokona, a leander-völgyi ember jutott már viszonylag messze, de sokkal kevésbé messze, mint fajunk. A homo sapiens fejlettebb agyát semmi sem bizonyítja jobban, mint a környezetéhez alkalmazkodó képessége. Az utolsó jégkorszak végére már földünk minden természeti környezetben létrehozta a neki megfelelő életmódot, és technikai feltételeket.
Fajunk életében a jégkorszak végét jelentő nagyon jelentős felmelegedés volt az első, és máig az utolsó olyan geológiai mértékű környezetváltozás, ami néhány természeti környezetben fajunkat arra kényszeríttette, hogy a gyűjtögetésről átálljon a termelésre.
Még nem találkoztam olyan történésszel, aki felismerte, hogy a termelés, a magas-kultúrák és az osztálytársadalmak létrejöttét egy nagy éghajlati változásnak, a felmelegedésnek köszönhetjük. Ha ez nincs, még ma is csak néhány tízmillió ember élhetne a földön,az is csak gyűjtögetésből. Ezért, sok tízezer tudóssal ellentétben, nem félek a felemelkedéstől, sőt attól várom fajuk életének második, nagy előrébb lépését.
