Kopátsy Sándor PG 2010-08-20
AZ ÖKOLÓGIAI ÉV VÉGE
Az ökológusok a természeti erőforrások kimerítésével ijesztetik az emberiséget. A végveszélyt azzal illusztrálják, hogy az év 365 napjából, hány napra elég a földünk készlete. Az idén már szeptember 25.-ére fogy el a készlet, attól kezdve a jövőnket fogyasztjuk.
A Népszabadság legutóbbi számában Ötvös Zoltán aktuális írása jelent meg Két nap múlva itt az ökológiai év vége címmel. Az íráshoz egy ábrát is mellékeltek, amint megmutatják, hogy mennyi földre lenne szükség, ha az emberek néhány országban jellemző fogyasztás alapján élnének. Ebből kiderül, hogy az amerikai életmód alapján öt földre vonja szükség. Ha úgy élnénk, mint Indiában, akkor a fele is sok volna.
Világos a logika, hogy minél szegényebbek lennénk, annál jobb volna a földünknek, annál kevesebb kárt tennénk a természeti környezetben, az erőforrások kimerítésében. Az ilyen, hasonló és ábrákat látva, elszörnyedek az emberi butaság nagysága felett. Ebből az ábrából az következik, hogy minél butább emberek, minél szegényebben élnek, annál jobb.
Azt ugyanis nem veszik számításba, hogy az indiai lakosság ugyan keveset rongálja a természeti a környezetet, de fergetegesen szaporodik. Nem a lété fenyegető fogyasztását növeli, hanem a fogyasztók, vagyis a természetet és annak erőforrásait felélők számát. Márpedig semmi sem fenyegeti jobban az ökológiai környezetet, mint az emberek száma.
Még nem találkoztam olyan ökológussal, aki azt vizsgálta volna, hogy milyen nagy az ökológiai alapon még megélhetők száma. Pedig még a butuska táblázatból is kiderül.
Ha úgy akarnánk élni, mint az amerikaiak, másfélmilliárd lakos nem élné fel a földünk erőforrásait.
Ha úgy élnénk, mint ma a kínaiak, akkor fenntartható lenne a jelenlegi hétmilliárd lakos.
Ha pedig megelégednénk az indiai lakosok életviszonyaival, akkor a jelenlegi létszámunkat is megkétszerezhetnénk.
Mindhárom feltételezésnek van követelménye. A megállapított létszámot emelni, és életkörülményeket javítani nem szabad, azzal meg kell elégedni.
A létszámnövelésről lemondanak, hiszen a fejlettek, a nyugati puritánok és a távol-keleti gazdagok már nem is tudnak, mert már elég okosak, és iskolázottak ahhoz, hogy nem szaporodnak. A kínaiak pedig rájöttek, hogy máris sokan vannak. Fejlődni csak akkor tudnak, ha erőszakkal megfékezik a gyermekvállalást. De a gazdagok a gazdagodásról nem tudnak lemondani, és képesek is arra.
Ezzel szemben az emberiség nagyobbik fele eszeveszetten szaporodik, és ez is kizáró oka annak, hogy gazdagodjanak. A természetet azonban ők rontják a leggyorsabban, mert egyre több műanyagot dobálnak el, és egyre többen a sokmilliós óriásvárosok nyomornegyedeiben élnek.
Ötven éve, hogy a Nyugat legrangosabb tudósai megalapították a Római Klubot a pánikkeltéssel, hogy a föld nyersanyagai kimerülnek, elfogynak. Azóta az emberek száma megkétszereződött, amivel ők sem számoltak. Pedig abból hosszú távon sokkal nagyobb nyersanyagigény, még nagyobb természetkárosítás fakad, mint a már nem szaporodó gazdagok jólétének növekedéséből.
Az elmúlt ötven évben több nyersanyagforrást kutattak fel a gazdagok, mint amennyivel nőtt a fogyasztásuk. A természetet nem a fejlettek, hanem a keveset fogyasztók számának robbanása fenyegeti.
Az ökológusok azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a fejlettek tudnak takarékoskodni, van ahhoz tudásuk és pénzük, az elmaradottak pedig erre képtelenek.
A gazdagok megengedhetik maguknak, hogy fizessenek azért, amit elemésztenek, azért hogy tiszta és egészséges legyen a környezetük. Ha fogytán lesznek a nyersanyagok, megdrágulnak, érdemes lesz takarékoskodni azokkal. Az elmaradottak azonban nem engedhetik meg maguknak a természetvédelmet.
Elég volna megnézni, milyen a gazdagok villanegyede, mennyit áldoznak arra a környezetükre. Ezzel szemben az elmaradt világ gyorsan szaporodó lakossága a sokmilliós nagyvárosok nyomornegyedeibe tömörül, ahol a természetes környezetnek a nyoma sem található.
Az emberi faj törvénye a jobb életre való törekvés, aki ez ellen akar tenni, károkozó és ostoba. A fajunk sorsát nem az igénytelenek, a kevéssel is megelégedők, hanem az igényeik kielégítése érdekében többet dolgozók, és többet tanulók viszik előre.
Ha ezekre hallgatunk, bízhatunk a jövőnkben.
