Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor             PE                       2008-12-01

 

 

Lassan utat tör magának a tapasztalat, hogy a társadalmak fejlettségét nem lehet csupán az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem alapján mérni. Jelenleg az összehasonlítás érdekében már három mutatót használnak. Ezek:

- az egy laksora jutó nemzeti jövedelem,

- a várható életkor,

- az átlagos iskolázottság.

1. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem. Ezt a valuták hazai vásárlóereje alapján szabad összevetni. Az eltérő valuták vásárlóereje között még az 1:2 arány is előfordul.

Még az azonos valutának is jelentősen eltérhet a vásárlóereje. Elég arra gondolni, hogy az EU eurót használó országaiban is eltér a vásárlóerő. A kevésbé fejlett országok valutáinak a vásárlóereje nagyobb, mint a pénzpiacon kialakult árfolyamon mért. Márpedig a lakosság számára nem fontos az, hogy mennyiért lehet a pénzüket más valutákra átváltani, hanem az, hogy mennyi árut és szolgáltatást kap érte otthon.

Ez a mutató a nemzetközi összehasonlításra akkor megbízható, ha csak a saját munkájukkal megtermelt jövedelmet veszik figyelembe. Kedvező irányú a torzítás a kiemelkedő geológiai adottságú, nyersanyagokban gazdag országoknál jelentkezik. Szélső példa az olajban gazdag arab osztásoké, ahol a megtermelt nemzeti jövedelem nagy többsége az olcsón kitermelhető olaj bányajáradéka. Oroszországban is az olaj és földgáztermelés adja a nemzeti jövedelem harmadát. Ezek az országok nem a munkájuk eredményeként gazdagok, hanem a természet ajándékának köszönhetően élhetnek úgy, ahogyan élnek. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem nagysága jelentősen függ a gazdaságföldrajzi adottságtól is. Ezt azonban szinte lehetetlen számszerűsíteni.

2. A várható életkor. A közgazdaságtan életidegenségére jellemző, hogy a hosszabb életkort nem tekinti társadalmi eredménynek. A várható életkor hossza elsősorban a jövedelem nagyságával, és az iskolázottságtól függ. Lényegesen befolyásolja azonban számos más tényező is. A kellemes éghajlaton egészségesebben táplálkoznak, a szabadban többet tartózkodnak, ezért tovább élnek az emberek, mint a napsugárhiányos hidegben. Jellemző módon, jelenleg Európában a várható életkor az északi, de nagyon gazdag Norvégiában és a déli, de szegény Máltán a leghosszabb. Északon a nagyobb gazdagságnak és a magasabb iskolázottságnak köszönhetően, délen a természeti adottságuknak köszönhetően élnek tovább az emberek.

3. Az iskolázottság. Ennek a mutatónak a jelenkorban van kiemelkedő fontossága, és a jövőben még nagyobb lesz. A tőkés társadalomban a fizikai tőkében való gazdagság volt elsődleges, a jelenlegiben, és a jövőben még inkább, a a szellemi vagyonban az. Annak általánosan használt mércéje az iskolázottság. Az iskolában töltött évek ugyan csak egyik jellemzője a szellemi vagyonnak, de a többi, nem kevésbé fontos eleme nem, vagy csak nagyon nehezen mérhető. Például ugyanakkora iskolai végzettség lényegesen mást ér egyrészt attól függően, milyen fejlett a társadalom, másrészt, hogy milyen kultúra viselkedési módja.

- Azonos iskolai végzettség értéke hatványozottan többet ér a fejlettebb társadalomban. Van olyan képesség és szakmai tudás, ami szinte csak az élvonalban hasznosul. Ez éppen a tudományok, a művészetek és a sportok terén jelenik meg a leglátványosabban. Számos olyan tudományág, azon belül olyan tudományos feladat van, ami szinte csak az Egyesült Államokban érvényesíthető. A művészek legjavát csak a fejlett világban fizetik meg. A sportolók keresete is jobban függ attól, hol űzik, minthogy milyen a teljesítményük.

- A munkaerő értéke nagyon függ attól, milyen kultúra jellemzi a viselkedését. Egyre több munkafeladat szempontjából a szakmai képzettség mellett egyre fontosabb a szorgalom, a fegyelem, a megbízhatóság.

A fenti három mutató sokkal jobb alapot ad az összevetésre, mint a nemzeti jövedelem nagysága, de mindenek előtt ki kellene munkálni e három mutató súlyozását.

További mutatók figyelembevétele is indokolt volna.

4. A népszaporulat. Más alkalommal már kifejtettem, hogy a népesség gyors növekedése jelentősen lerontja a társadalom távlati eredményét. A 2-3 százalékos népességnövekedés, már szinte lehetetlenné teszi nemcsak az egy laksora jutó növekedést, de még annak a szint tartását is. Ezzel szemben a néhány tizedszázalékos népességcsökkenés jótékonyan hat a gazdagodásra. Természetesen, vannak a kívánatosnál ritkábban lakott térségek, ahol a lassú népességnövekedés előnyt jelent. Szinte minden társadalom számára kedvező, ha olyan bevándorlókat fogad, akik a munkaerő jobb harmadába tartoznak. Korunkban ugyanis nincs hatékonyabb import, mint a képzett és tehetséges munkaerő. Ezzel szemben nagyon kedvezőtlen hatása van az alacsonyan iskolázott, gyenge minőségű munkaerő beáramlásának.

A magyar politikai vezetésnek fel kellene ismerni, hogy az egyik legnagyobb tartaléka a határon túli magyarság bevándorlása. Ahogyan a jövőjét legjobban veszélyeztető jelenség, hogy a lakosságának az a rétege szaporodik viharos gyorsasággal, akiknek a várható társadalmi értéke negatív lesz. De ezt már a következő fejezetben fejtem ki.

5. A születési struktúra. A következő nemzedék társadalmi értéke mindennél jobban függ attól, milyen családi környezetben születnek a gyermekek. Nálunk a munkaerő, az iskolázottság és az erkölcs alsó tizedébe tartozó szülők gyermekeinek várható társadalmi értéke negatív.

Jellemző módon, ezt a hosszabb távon ható, legfontosabb tényezőt, a társadalomtudomány figyelembe sem veszi.

Nem veszi tudomásul, mivel nem mer vele szembe nézni. Szinte miden jelenkori társadalom jövője semmitől nem függ annyira, mint a születések társadalmi struktúrájától. Mivel szinte egyetlen társadalom sem néz szembe ezzel a problémával, a következő generáció értéke szinte kizárólag attól függ, mint kap a következő generáció a szülői hátterétől.

Nem készül felmérést arról, hogyan lépett be a munkaerőpiacra a diplomás, jól kereső szülők gyermeke, és hogyan az iskolázatlan, munkanélküli, segélyekből élő szülőké. Pedig ezek várható társadalmi teljesítményében százmillió forintokban mérhető a különbség, sőt még az előjel sem azonos.

A jelenlegi fejlett társadalmak ugyan már nem tekinthetők osztálytársadalmaknak abban az értelemben, hogy elvileg sem lehet felemelkedni, de az átlagos érvényesülési lehetőségek között még mindig óriási a különbség.

Jó volna a közvélemény számára megmutatni, hogy a lakosság alsó iskolázottsági és jövedelmi tizedéből hány százalék lesz diplomás, és milyen az arány a felső tized, de akár a felső harmad esetében.

Nincs adatunk arról, hogy a lakosság felső tizedében mennyit, az államtól kapott családi pótlék hányszorosát fordítják a gyermekük nevelésére, iskoláztatására, és milyen az arány az alsó tizedben.

Ugyan senki nem vitatja, hogy a legnagyobb érték a kiművelt emberfő, a társadalom mégis ennek építését úgy kezeli, mintha a lakosok értéke csak a számuktól függne.

6. A 18 éves korosztály testmagassága. Ahogy az előző pontban említett mutató a jövőt vetíti pár évtizeddel előre, az a mutató két évtizeddel korábbi eredményeket mutatja. A történészek számára a múlt társadalmainak összehasonlításához ez a legjobb mérce. A magyar történészeknek mégsem jutott az eszébe, hogy vizsgálják. A testmagasság ugyanis a társadalom egészségének komplex mércéje. Mutatja az életszínvonalat, ezen belül a táplálkozás összetételének megfelelését, a szülők gyermekükről való gondoskodását, a jövedelemelosztás differenciáltságát. Ez a mutató a társadalmi osztályok közötti jövedelemkülönbségekre is rámutat.

A testmagasság alakulása volna a legnagyobb kritika arra, hogy a történészek mennyire hibásan ítélik meg a 20. század változó politikai rendszereit, az első világháború előtti, a két háború közti, a szocialista és a rendszerváltást követő társadalmi viszonyokat. Az utóbbiról ugyan csak közel húsz év múlva lesz leleplező képünk. Ezekből kiderülne, hogy a 20 század rendszerei közül a szocialista rendszer volt a kevésbé rossz, mivel abban nőtt gyorsabban a testmagasság.

Ilyen egyszerű volna a politikai előítéletek kikapcsolása, a történelmi múlt megítéléséből, ha a történészek nem a saját politikai véleményük alapján írnák a történelmünket. Éppen ezért félnek az objektív mércék használatától a történelmet agyonpolitizáló történészek.

7. A foglalkoztatási ráta. A jelen politika és gazdaságpolitikai feladatainak alakításához ezt a mércét tartom a legmegfelelőbbnek. A társadalom állapotát semmi sem jellemzi jobban annál, milyen mértékben tudja a társadalom tagjait beszervezni a munkamegosztásba, a társadalmi feladatok vállalásába. Ahol a társadalom magas szinten mozgósítja a tagjainak többségét, ott az eredményt jelentősen már csak a kulturális örökség, az emberek viselkedési módja befolyásolja.

A fenti mutatók megfelelő tájékoztatást adnak arról, hogy az adott kultúrkörön belül melyik társadalom jutott, és jut előbbre a belátható jövőben.

A nemzetközi élvonalba kerülésnek az elsődleges feltétele a kultúra, a lakosság viselkedési módja. A tudományos és technikai forradalom olyan követelmény elé állította az élre kerülést, amelynek csak azok a társadalmak felelnek meg, ahol a lakosság többségét a nyugati puritán, illetve a távol-keleti konfuciánus viselkedés jellemzi.

Ebből fakadóan csak az olyan népek előtt áll nyitva az utolérés lehetősége, amelyekben a lakosság viselkedését e két kultúra egyike jellemzi. Ezt azonban a politikusok és a közgazdászok nem hajlandók tudomásul venni. Azt hiszik, hogy ők képesek olyan tanácsot adni, ami lehetővé teszi kultúrától független a felzárkózást.

A 20. század legnagyobb tanulsága az, hogy a népek sikerének és kudarcának az oka nem az ilyen vagy olyan ideológia, az ilyen vagy olyan gazdaságpolitika, hanem a lakosság viselkedési kultúrája. Minden puritán és konfuciánus nép sikert sikerre halmoz, a nem ilyenek pedig kudarca vannak ítélve.

Ezt kellene tudomásul venni, és érthetővé válna, mikért nem boldogulnak kelet-európai, a latin-amerikai, a dél-ázsiai, a délkelet-ázsiai, az arab és az afrikai népek. Azért, mert eleve alkalmatlanok.

Ma divat a kultúrák harcáról beszélni. A kultúrák között csak azért nem lesz harc, mert a puritán és a konfuciánus kultúrák fölénye egyre nagyobb lesz, a nem ilyen, a lemaradásra ítélt minden más kultúrával szemben. A lemaradó kultúrák harci lehetősége csak a terrorizmusban maradnak meg, de ennek a győzelem szempontjából játszott szerepe jelentéktelen marad. Ma a két meggazdagodott kultúra a nemzeti jövedelmének soha nem tapasztalt alacsony hányadából olyan nagy katonai és gazdasági erőfölényt élvez, amire a történelemben még nem volt példa. A gazdasági erőforrásainak ugyancsak kis hányada, 2-3 százaléka elég ahhoz, hogy ellenfeleit könnyen leverje, vagy lefizesse. A terrorista veszély csak a sajtó és a politika esemény naptárában játszik fontos szerepet, a történelem alakításában nem.