Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                   PP                 2011 01 23

 

 

A Nyugat politikai és társadalomtudományi hangadói a demokráciát minden társadalom számára üdvözítő eszköznek tekintik.

Tekintettel arra, hogy nálunk most a liberális értelmiség hisztérikusan, nem is annyira itthon, mint sokkal inkább külföldön, a magyar társadalom számukra nem eléggé demokratikus berendezkedése ellen tiltakoznak, az érvelésem a minél több párt, annál demokratikusan a társadalom, elv ellen érvelek.

Kezdetben, nagyon sokáig az osztálytársadalmakban egyetlen párt, sőt személy hatalma volt a jellemző. Napjainkban kevés szó esik arról, hogy miért volt ez általános.

Mind a nagy folyamokra épült önözéses növénytermelő, mind a sztyeppei pásztortársadalmakban törvényszerű volt az egyetlen személy vitathatatlan, szinte istenszerű hatalma. Ennek gazdaságföldrajzi, termelésszervezői, és katonai oka, és racionális társadalmi oka volt.

A folyamok vízére épült öntözéses gazdálkodást folytató társdalomban a centralizált vízgazdálkodás, és a vizeken történő hatékony szállítás indokolta a centralizált politikai hatalmat. Az ilyen társadalmakban sok évszázadon keresztül egyetlen családból került ki a korlátlan hatalmú, sőt isteni eredetű uralkodó. Ezzel szemben a kisebb folyók völgyeire, szigetekre tagolt térségekben a politikai hatalom is ezekhez igazodott, tagolt volt.

Mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben ezek voltak a jelentősek. Az önözéses társadalmak egyszemélyes diktatúráiban élt az osztálytársadalmak lakosságának mintegy kilencven százaléka.

A sztyeppei állattartó, nomád társadalomban éppen a lakosság és a gazdálkodás széttagoltságának az okán, a kirajzások, hódítások követelték meg az egyetlen vezér korlátlan politikai hatalmát. Ezek a társadalmak azonban csak rövid ideig tűrték meg az isteni halmú vezért, nem alakultak ki évszázadokra dinasztiák. Ezek instabil, ritkán lakott, alacsonyan urbanizálódott, de katonai téren erős társadalmak voltak.

A kereskedő népek társadalmai először csak egy-egy kikötővárosra épültek, amiben a vezető családok között oszlott meg a hatalom. A nagy öntözéses kultúrák közti kereskedelemre szakosodott törpék voltak. Mintegy két és félezer év után jött létre az első demokrácia, a görög nép kereskedő városállamai a rabszolgatartók demokráciái voltak. A görög demokratikus városállamok szövetsége sem bizonyult tartósnak. A kulturális eredményei azonban a nyugati kultúra jövője szempontjából igen jelentősek maradtak.

Mintegy négyezer évig csak a fenti három termelési módra, az öntözéses növénytermelésre, a nomád pásztorkodásra és a távolsági kereskedelemre épült társadalom valamilyen változata volt a jellemző.

Az időszámításunk első évezredének végén jelent meg az első, természetes csapadékra épülő, állattartással összekötött növénytermelő magas-kultúra Európában. Ez, a nagyon tagolt terepének megfelelően, mind politikai, mind nyelvi, mint szervezeti tekintetben nagyon tagoltan, sok államra osztódva működött. Nagyon hamar kettészakadt, nyugat- és kelet-európaira.

Európa keleti fele az izoláltan, egyre lassabb fejlődésre volt kárhoztatva. Óriási, a tengeri kereskedelemtől izolált síksága, nagycsaládos rendszere okán centralizált birodalommá épült ki.

Európa nyugati fele a nagyon tagolt tengerpartjainak, magasabb urbanizációjának, és a kiscsaládos jobbágyrendszerének köszönhetően, mintegy ötszáz év alatt, az óceánok meghódító tengeri hatalommá vált, majd a többi magas-kultúra fölé emelkedett, azokat kizsákmányolhatta, valamint meghódította, betelepítette az életterének tízszeresét jelentő, alig lakott két Amerikát és Ausztráliát.

E kedvező feltételeknek köszönhetően megszülte az ipari forradalmat, aminek köszönhetően létrejött az első olyan magas-kultúra, ami nagyságrendű technikai, gazdasági és katonai nagyságrendi fölénybe került.

A történészek alig hangsúlyozzák, hogy az osztálytársadalmak ötezer évében, az utolsó háromszáztól eltekintve, az osztálytársadalmak fejlettségi színvonala közel azonos volt. Az utóbbi háromszáz évben azonban a Nyugat jelenetős fölénybe került. Csak az utóbbi ötven évben indult meg a Távol-Kelet felzárkózása. Az összes többi kultúra azonban egyre jobban lemarad.

Az ipari forradalom a Nyugaton társadalmi változást hozott, a földesurak agrártársadalma átalakult a városok tőkés polgárainak ipari társadalmává. A történészek sem hangsúlyozzák, hogy ezt megelőzően, egyetlen osztálytársadalom nem változott meg. A Nyugat ebben a tekintetben is unikum.

1./ Az ipari forradalmat megelőzően, a Nyugat politikailag független, illetve viszonylag független kereskedő városi már megszervezték a világkereskedelmet. A történészek máig nem ismerték fel annak jelentőségét, hogy a nyugat-európai feudális rendszerekben megőrizte a görög-római kultúrából a városok viszonylagos függetlenségét. Magyar történésztől olvastam először, hogy az Alpoktól északra lévő európai társadalmakban már a középkor derekán is 4-5-ször annyi városi polgár élt, mint amennyi földesúr vidéken. Ennek a rejtett polgárosodásnak az óriási szerepét azonban senki nem ismert fel.

2./ A Nyugat technikai fölénye a távolsági hajózásban és a tüzérségben lehetővé tette a gyarmati telepek létrehozását és megtartását, ezzel a világkereskedelem kézben tartását. Németalföld és Nagy Britannia Kelet-indiai Társasága államok voltak a feudális államban, illetve a történelem valaha legnagyobb tőkés vállalatai voltak.

3./ A Nyugat berendezkedhetett a két Amerikába. Ezzel élettere, saját kézben tartott nyersanyagforrása megsokszorozódott, a feleslegessé váló lakosság pedig kivándorolhatott. A Nyugat volt az egyetlen maga-kultúra, amelyik megsokszorozhatta az életterét.

Elég arra gondolni, hogy mennyire egyedüli volt a fenti három adottság.

A középkor nyugat-európai városai, a feudális társadalmon belül, már tőkés osztálydiktatúrák voltak. Nekik csak át kellett venni a földesuraktól az állam feletti hatalmat. A Nyugat tőkés osztálytársadalmai tehát, a viszonylag független városokban az ipari forradalom előtt létrejöttek.

Először azt kell tisztázni, hogy ami jó a Nyugaton, másutt nem feltétlen jó. Tudománytalan nagyképűség kell ahhoz, hogy ami jó volt a Nyugaton, azt kell másokra rákényszeríteni.

A tapasztalatok azt igazolják, hogy Nyugaton a tőkés osztálytársadalmakban két párt volt a legjobb megoldás, mert csak ez adott biztosítékot arra, hogy az egységes koncepció megvalósulhasson. Ez esetben nem volt helye a politikai pártok taktikázásának, mert az erősebbnek mindig abszolút többsége volt, és érvényesíthette az akaratát.

A demokrácia fogalmával nincsenek tisztában azok, akik a minél több érdek politikai képviseletét hirdetik. A demokrácia a többség érdekének érvényesítése, és nem a több érdek között kialakuló kompromisszumé.

A két párt esetében eleve biztosított, hogy minden választási ciklus alkalmat adjon arra, hogy a választók többsége a kormányt alakíthasson. A két párti rendszernek az is előnye, hogy a kormány a ciklus közben nem váltható le. Az állam életében egy választási ciklus is nagyon rövid. Az ennél rövidebb időre való koncentrálás lehetetlenné teszi a többség által jóváhagyott koncepció kibontakoztatását, sínre tételét.

Az Egyesült Államok példája jól mutatja, hogy már az sem jó megoldás, hogy a parlament felét a ciklusok félidején választják. A kormánynak csak két éve van arra, hogy céljai helyességéről meggyőzze a választókat. Ezt jól bizonyítja a jelenlegi helyzet, amikor a négy évre választott elnök kormánya, két év után, parlamenti többségű ellenzékkel, a legfontosabb kérdésekben kompromisszumokra kényszerül, erőtlenné válik.

Az erős felsőház is rossz megoldás. A gyenge pedig minek.

A fenti két párt rendszer sem általános, minden tőkés társadalomra érvényes optimum. A pártok számát igazítani kell a társadalom a politikai, és gazdasági fejlettségéhez.

A fenti modell is csak az olyan országokban lehet hatékony, ahol már túlléptek a politikai, és a gazdasági fejlettség bizonyos szintjén.

A demokrácia általában, és békeidőben jó, de háború, vagy gazdasági válság, eladósodás idején nem jó megoldás. Semmi elméleti alapja nincs annak, hogy az ellenzékkel kötött kompromisszum lehet a társadalmi érdeket megvalósító eszköz.

Ehhez azt teszem hozzá, hogy nagyon rossz választási rendszer, ahol a törvényhozók többségét nem a választók, hanem a pártok választják. A listán bekerülő törvényhozó nem a választók, hanem a saját pártapparátusának a képviselje. Könnyű belátni, hogy a listán bekerülő képviselő pártfüggő. Ezért nem lehet a választók felé felelős, és tekintélyes. Ezt a deformált állapotot csak tovább torzítja a nyílt szavazás a törvényhozásban, és a frakció fegyelem.

A jelenkorban, a demokrácia korábban nem ismert problémával áll szemben. Az elmúlt fél évszázad során a Nyugat fejlett társadalmai össznépivé váltak, ahol a demokráciának is össznépinek kell lenni. Ezzel szemben, ötször annyi ember él abban a társadalmi fejlettségben, ahol még csak az osztályuralom feltételei állnak fenn.

A társadalomtudományok még addig sem jutottak el, hogy megvizsgálják, mik a lakosság egészére kiterjedő demokrácia hatékony működésének az előfeltételei. Ötezer évig csak osztálytársadalmak működtek, mert más társadalom nem volt működőképes.

Miért?

A bizonyítás egyszerű, ha elfogadjuk, hogy, ami minden társadalomra jellemző, az objektív törvény következménye.

A múltban csak olyan társadalmak jöttek létre, amiben a lakosságnak kis hányada birtokolta a hatalmat. A többség nem vehetett részt sem a politikai, sem a gazdasági döntésekben. Ennek alapján el kell fogadni, hogy minden olyan társadalomban, ahol az átlagos jólét, és az iskolázottság még alacsony szintű, objektív szükségszerűség, hogy csak a társadalom kisebbsége uralkodjon. Csak azok számára lehet demokrácia, az is csak nagyon kivételes esetekben.

Az oka is kézenfekvő. Az emberi faj szaporodási törvénye, hogy annál gyorsabban szaporodik, minél jobban él. Arról csak utólag, a megvalósulása után szerezhettünk tudomást, hogy ennek a szaporodási törvénynek a működése bizonyos szint felett leáll. Ez a szint a mintegy tízezer euró/fő jövedelem, és tizenkét év/fő iskolai tanulás. A létminimum, és e szint között, az életfeltételek javulása növeli a népszaporulatot. Mind a szülések száma, mind a várható életkor gyorsabban nő, mint a technikai fejlődésből fakadó eltartó képesség. Amíg a társadalom jövedelme a létminimum és a tízezer euró/fő között helyezkedik el, a népesség túlszaporodását csak a társadalom képes erőszakkal megoldani.

A népesség növekedését fékező társadalmat hívjuk osztálytársadalomnak. Ebben csak a lakosság kis, egyszámjegyű hányada számára jöhet létre a politikai demokrácia. A feltételes mód használata is indokolt, hiszen az osztálytársadalmak uralkodó osztályán belül is nagyon ritka jelenség volt a demokrácia.

Az elmúlt száz év bebizonyította, hogy az osztálytársadalmak kizsákmányolása, tehát a kisebbség által gyakorolt erőszak nélkül a nem jómódú, és iskolázatlan ember rákosan szaporodik. Jelenleg a fajunkat fenyegető legnagyobb veszély nem az éghajlatváltozás, hanem a túlnépesedés.

Az emberiségnek alig hatoda él olyan társadalmakban, ahol a fejlődés átlépte a spontán túlnépesedési küszöböt. Tehát csak hatoda jutott el oda, hogy az egész társadalomra kiterjeszthető a jogegyenlőség. Ez a puritánNyugat, és a Távol-Kelet már gazdag, és iskolázott országai. Ezen túl nincs olyan ország, amelyeikben működőképes lenne az egész lakosságra kiterjedő jogegyenlőség.

Van azonban egy másik feltétele is annak, hol lehetséges az össznépi demokrácia. Csak ott, ahol az emberek viselkedését a nyugati puritán, illetve a távol-keleti konfuciánus életvitel jellemzi. Az ezredforduló végre már minden nyugati puritán, és néhány távol-keleti ország elég gazdag és iskolázott ahhoz, hogy demokratikus politikai hatalom mellett se szaporodjon a népessége. Vagyis már minden olyan országban, ahol adva vannak a politikai demokrácia feltételei, létre is jött. A Távol-Keleten Kína felismerte, hogy az elviselhetetlenül gyors népszaporulatát csak erőszakkal lehet megfékezni. Ennek köszönhetően, ráléphetett a demokrácia felé vezető meggazdagodás útjára. Rajta kívül csak két konfuciánus ország maradt, Vietnám és Észak-Korea, ahol a lakosság viselkedési kultúrája konfuciánus. Ezek is gyorsan meggazdagodnának, ha követnék a kínai példát, piacosítanák a gazdaságot, és megfékeznék a túlzott gyermekvállalást.

Velük bezárulna azoknak az országoknak a sora, akik kulturálisan alkalmasak a demokráciára.

Semmi alapja nincs annak az általános felfogásnak, hogy India, Oroszország, Brazília és Törökország felzárkózóban van. Ezek egyikében sem olyan a lakosság viselkedése, hogy a társadalom versenyképes legyen. Oroszországtól eltekintve, mindegyikben elviselhetetlenül gyorsan nő a népesség, amit demokratikus eszközökkel nem lehet megállítani.

Aki ebben kételkedik, gondoljon arra, hogy a felsorolt országok között melyiknek az átlagos lakosa vizsgázna jól, ha fejlett országba vándorolna. Lakosságról, nem az értelmiségről beszélek, mert az értelmiség szinte minden országban alkalmas volna a demokráciára, ha nem húzná vissza a lakosság nagy többsége.

A tudományos és technikai forradalomban olyan feltételeket hozott létre, amiben minden társadalom értelmisége nagyon alkalmas az élvonalba való emelkedésre. Ezért számolni kell azzal, hogy az elmaradó világ értelmisége egyre inkább a fejlettek felé mozog, ott hagyja a saját lemaradó társadalmát. Ezt a folyamatot nem lehet leállítani.

A társadalom egészére kiterjedő politikai demokráciának előfeltételei vannak. Egyelőre az emberiségnek csak a hatoda érett meg rá. A Nyugat azzal, hogy mindenütt az egész lakosság számára követeli a politikai demokráciát, többet árt az ügynek, mint használ.