Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                 EE                  2011-01-12

 

 

A társadalomtudósok, és próféták abban a hitben éltek, hogy a társadalom az egyenlőség felé halad. Ebben a tekintetben is Marx ment el a legmesszebb. Ő olyan társadalmat jövendölt, amiben mindenki egyenlő lesz. Ez a felfogás annyira elfogadottá vált, hogy a jelenkor társadalmában sem vesszük tudomásul, hogy ebben az egyedek közötti különbségek óriásnyira nőttek.

Az osztálytársadalmakban a különbségeket elsősorban az osztályhoz való tartozást határozta meg. Vagyis a társadalmi pozíciót elsősorban az osztályhoz való tartozás határozta meg. Ez pedig vagy vérségi, vagy öröklési alapon volt determinált. Az osztályokon belül a differenciálódás nagysága az osztály hatalmától függött. Az uralkodó osztályon belül kevesen voltak, de azok között nagy volt a különbség. Az alsó osztályba tartozott a lakosság nagy többsége, és azok között alig volt differenciálódás. A lakosság nagy többsége, kilenctizede ötezer éven keresztül, a létminimum határán élt. Ezt jól láthatjuk abból, hogy ötezer év alatt alig nőtt a várható életkor, a testsúly, a testmagasság, az írni, olvasni tudók aránya, és a lakosság száma. Ezek a mutatók a 19. század elejéig még a meggazdagodott, iparosodott, gyarmattartó országokban is alig voltak magasabbak, mint ötezer éve Kínában, vagy Egyiptomban, csak az uralkodó osztály szélesedett ki néhány százalékkal magasabbra. Ez sem a társadalom belső forrásaiból, hanem a gyarmatok és befolyási övezetek gazdasági kizsákmányolásából származtak.

Az elmúlt ötezer év során nagyon titkán fordult elő, hogy az osztályfelépítés megváltozott, hogy új uralkodó osztály került hatalomra. A társadalomtudományok alig hangsúlyozzák, hogy szinte minden eredeti kultúra viszonylag gyorsan létrehozta a neki megfelelő osztálytársadalmat, aztán örökre abban rekedt. Csak Európa nyugati felén történt meg az, hogy a térség eredetileg feudális, természetes csapadékra épülő, növénytermelő és állattartó társadalmát átalakította tőkés osztálytársadalommá, majd ezt, a 20. század második felében, átalakult osztály nélküli társadalommá. Az ipari forradalom után, történelmi mértékkel viszonylag nagyon rövid kétszáz év alatt, Európa nyugati felén, és Észak- Amerikában nagyobbat változott a világ, mint a megelőző ötezer év alatt. A történészek szinte természetesnek veszik azt, ami a Nyugaton történt, holott egy alig mérhető növekedés nemcsak kétszáz éve felgyorsult, hanem nagyon gyorsul. Az utóbbi ötven évben háromszor gyorsabb volt a fejlődés, mint előtte százötven év alatt, és nagyobb a változás, mint ötezer év alatt összesen.

Ez a fejlődés az élet minden területén olyan gyorsa, hogy a legbátrabbak sem tudnak azzal számolni, hogy mi várható a következő ötven év során.

Minden, ami az ipari forradalom után történt, Európa nyugati felének hatása volt. Nehéz feltételezni, hogy ma nagyon más lenne a világ társadalmi struktúrája, ha Európa nyugati felének nem működik a hatása.

Önerőből csak a nyugati feudális, földesúri társadalom alakult át, tőkés osztálytársadalommá. Az összes többi osztálytársadalom a nyugati tőkés osztálytársadalom hatására jelentősen módosult, de semmi jele nincs annak, hogy a többi magas-kultúra osztálytársadalmai megváltoztak volna, ha nem éri őket a nyugati tőkés társadalom hatása. Ki mondhatjuk tehát, hogy a létrejött osztálytársadalmak magukban hordják az önmagukon való túllépés erőforrását. Másként fogalmazva. Az egyszer kialakult osztálytársadalom csak külső hatásra változik, ha nem érinti külső hatás, nem változik. A történelemben létrejött osztálytársadalmak között csak egy volt, a nyugat-európai feudális, ami a saját erejének hatásokra alakult át előbb tőkésosztály társadalmává, majd nagyon rövid idő alatt az osztálynélküli társadalommá. E két átalakulás aztán, az emberiség egészére, mindenek előtt a többi osztálytársadalomra olyan hatással volt, ami vagy lényeges változásra kényszeríttette, vagy belepusztult. Az utóbbira csak a két amerikai magas-kultúra példa.

De az osztálytársadalmak előtti, törzsi, gyűjtögető társadalmak története is azt mutatja, hogy a Nyugat hatása nélkül máig is stagnálnak, vagy elpusztultak volna.

Ha Nyugat fejlődésétől eltekintünk, akkor a társadalom fejlődésére is áll a biológiai törvény, hogy csak külső hatásra változik.

Ennek ellenére, a történészek máig nem vizsgálják, hogy minek köszönheti a Nyugat, hogy egyedüliként, túlléphette saját eredeti állapotát.

Az elsődleges okot abban látom, hogy a nyugat-európai feudális társadalom volt az egyetlen, amelyik élettere váratlanul megtízszereződött. Minden osztálytársadalom állandó túlnépesedési nyomás alatt állt, és áll ma is. Csak ott jöttek létre osztálytársadalmak, ahol az életfeltételek javulása okán, beállt a túlnépesedés. Ez volt jellemző a Nyugat-Európára is.

A gyűjtögető társadalmak sok tízezer éves történetét a stabilitás jellemezte, és jellemzi ma is. Ausztráliában, az Amazon, vagy Borneó őserdeiben sok tízezer év alatt, szinte semmi változás nem történt, mindaddig, amíg be nem tört oda is a Nyugat.

Ma ugyan tudományos divat a felmelegedéssel pánikot kelteni, mert nem veszik tudomásul a tudósok, hogy fejlődés csak változó környezetben történhet. Ez az emberi szellem kiszabadulásának köszönhetően úgy módosul, hogy az emberi szellem is képes olyan környezetváltoztatásokra, ami aztán kikényszeríti az újabb fejlődési lépést. Ennek első, világtörténelmi példája az óceánokat legyőző hajózás, majd a szárazföldit legyőző vasút és közút. Ezek teljesen átalakították a térségek egymással való kapcsolatait, vagyis átértékelték a természeti környezeteket. Az utóbbi ötven évben aztán a légi közlekedés, és a kommunikáció győzte le a térségek egymástól való távolságát.

A jégkorszak végét jelentő felmelegedés hatására kontinentális térségek alakultak át. Ezek két nagy csoportra oszthatók.

I. Több tízmillió négyzetkilométer növényben és állaltban gazdag szavanna elsivatagosodott, az eddig négyzetkilométer egy fős lakosságot eltartó térség szinte embertelenedett el. Ezek el nem pusztult lakossága a nagy folyók felé menekült, ahol önözéses gazdálkodásra tért át. Ehhez nagy segítséget adott a tengerszint mintegy hetven métere felemelkedése, ami a vízfolyásukat lelassította.

II. A korábban jéggel borított északi tájak és hegvidékek növény- és állatvilága megsokszorozódott, ahol ezzel kedvező viszonyok alakultak ki a pásztorkodásra. Ezek a térségek jelentettek életteret a pásztorkultúrák számára.

Itt jegyzem meg, hogy a megjósolt felmelegedésnek nemcsak kedvezőtlen, de kedvező hatásai is lesznek. Szibéria és Kanada sarki térségén sokszorosára fog nőni a növényzet hozama, és az emberek számra kedvezőbbé válik az élet.

A gyűjtögető társadalmak számára nem volt feladat, nem kellett a népesség növekedését fékezni, megoldotta azt a természet. Olyan kemények voltak az életfeltételek, hogy a nagy gyermekvállalás ellenére nem állhatott elő túlnépesedés, hiszen az ember nem volt képes több életfeltételt, elsősorban élelmet biztosítani. Az életfeltételeket nem az ember termelte meg magának, hanem a természettől kapta. Ha többen voltak, az éhhalál lecsapolta a többletet.

Ezzel szemben, a növénytermelő, állattartó társadalmakban a nagyobb létszám több munkájával többet termelt, csak lassan vált elviselhetetlenné a túlnépesedés. Ezt már csak a társadalom tudta féken tartani.

A Nyugat történelme abban is egyedülálló, hogy az egyetlen olyan kultúra, amelyik megsokszorozhatta az életterét. A történészek a tényt szinte nem is említik olyanként, ami fontos szerepet játszott az elmúlt ötszáz év alakulásában. Ez súlyos hiba, mivel ennek döntő szerepe volt abban, hogy egyetlenként átléphette az átléphetetlennek tartott akadályt, a túlnépesedés kivédhetetlen nyomását.

Azt már a Nyugat felé címmel megjelent könyvemben leírtam, hogy a nyugat-európai, természetes csapadékra épülő földművelés a demográfia arany középútját jelentette. Az öntözéses földművelés nagyon maga népességeltartó, és az optimális eltartó képessége nagyon lapos görbéjű. Az optimális eltartó képesség után lassan csökken a hatékonyság. Ennek hatására, szinte mindig, az optimálisnak nagyobb népességgel működik. Eztláthatjuk ma is mind a távol-keleti, mind a dél-ázsiai társadalmak mindegyikében. Ezt látva természetes, hogy Kelet-Ázsia minden országában felismerték a túlnépesedésből fakadó veszélyt. Japánban csökken a népesség, a kis tigriseknél nagyon lelassult, és Kínában erőszakkal fékezték meg.

Ezzel szemben a pásztortársadalmakban az ellenkező típusú demográfiai törvény a jellemző. Nagyon alacsony az eltartható népesség, és annak nagyon meredek az optimumot követő szakasza. Ráadásul ez az életforma viszonylag egészséges, nagy a természetes népszaporulat. Állandó a túlnépesedés, ezért a társadalom nagyon emberpusztító. Nincs az ember éltének értéke. Állandó a kirajzásuk. Ezt lehetővé tette, hogy a lőfegyverek előtt jobb katonák voltak, mint a földművelő, vagy a városlakó népek. Az alacsony eltartó képesség nem engedi meg a kívánatos urbanizációt.

A természetes csapadékra épülő földművelés és állattartás mellett az optimális eltartó képesség az előzőkben említett két kultúra között van. Már megengedi a megkívánt urbanizációt, de azt azért alacsony szinten tartja.

A nyugat-európai feudális társadalom sikerének a kulcsa, a fentiek mellett, hogy egyedülálló népesség szabályozó rendszert működtetett, a kiscsaládos jobbágyrendszert. Ebben csak annyi gyermekvállaló család jöhetett létre, ahány jobbágytelke volt a földesuraknak. Ez a rendszer annyira tolta ki a családalapítást, hogy kiesett az első, legtermékenyebb tíz év.

Nyomát sem találtam annak, hogyan alakult ki ez a zseniális módszer, de még annak sem, hogy felismerték volna valaki, hogy ez volt a Nyugat páratlan sikerének egyik kulcsa. Ebből fakadóan annak sincs nyoma, hogy kik, és hol kezdték el ezt a művelési módot alkalmazni.

Nyugat-Európa egy ilyen, alig 600 éves feudális kora után tárhatta fel magának a két Amerikát, és Ausztráliát. Ezzel élettere megtízszereződött. Ezen túl pedig a tengeri és tüzérségi fölénye lehetővé tette, hogy az emberiség nagy többségét kizsákmányolhassa.

Mivel minden más magas-kultúra nagyon gyorsan kitöltötte az életterét, és nem volt számra elérhető más élettér, a Nyugat példátlan komparatív előnyhöz jutott.

Ezen túl még számos kivételes feltétel is volt. Ezeket számos alkalommal felvetettem. Itt csak felsorolom.

a./ A nyugat-európai feudális társadalom volt az egyetlen, amelyiknek volt népességszabályozó mechanizmusa: a kiscsaládos jobbágytársadalom. Ezért eleve kisebb volt a túlnépesedés nyomása.

b./ Az óceánok bejárásra alkalmas hajózási technikával rendelkezett, amit nem a centralizált politikai birodalom, hanem az egymással versengő tőkés polgárok működtettek.

c./ A lőporos fegyverek katonai fölényt jelentettek még a kis flottáknak is.

d./ A természetes csapadékra épülő mezőgazdaság letelepítése nem igényelt nagy tőkebefektetést. Az ültetvényes művelési módhoz az európai fertőzések által szinte kiirtott indiánok helyett, pedig hozták a néger rabszolgákat. Mára igazán fejlett társadalom azonban csak ott lett, ahova a nyugati parasztok mentek farmernek.

e./ A kivándorlás sok tízmillió fővel csökkentette a túlnépesedést. Erre nem volt lehetősége egyetlen más kultúrának sem. Ezzel a háborúknál nagyobb felesleges népességtől szabadult meg Európa nyugati fele.

f./ Az Amerikából behozott burgonya, kukorica, paradicsom, és az importált gabona, hús, gyapot, cukor, arany, ezüst és színesfém közel megkétszerezte Európa térségében az eltartó képességet.

g./ A gyarmatok és befolyási övezetek kizsákmányolása jelentősen növelte Európa nyugati felében a jövedelmeket.

A felsoroltak mindegyike csak a Nyugatot gazdagította, a többi magas-kultúrának semmi haszna, sőt kára származott belőle.

Ez a páratlanul sok szerencse tette lehetővé, hogy a nyugat-európai, gazdag államokban a lakosság jelentős hányada túllépje azt a küszöböt, aminél leáll a túlzott gyermekvállalás, és megszűnik a túlnépesedés veszélye. E feltétel nélkül ugyanis nem lehet túllépni az osztálytársadalmak szintjét.

h./ A 20. század első felének két világháborúja több tízmillió nyugat-európai ember elpusztításával járt.

i./ A 20 század két világháborújában már annak köszönhette győzelmét a fejlett Nyugat, hogy nemcsak a világ nyersanyagforrásaira, hanem Észak-Amerika és Ausztrália katonai segítségére is számíthatott.

j./ A 20. század közepére megoldódott az olcsó, kényelmes és biztos fogamzásgátlás. Ami a családtervezés technikai előfeltétele. Még nem találtamarra vonatkozó becslést, hogy mennyivel több gyermek született volna, ha nincs megoldva a fogamzásgátlás. Véleményem szerint, a fogamzásgátlás több születést akadályozott meg, mint amennyit a két világháború elpusztított.

Ez a sok előfeltétel jelentőséét a tudomány máig nem ismerte fel, tehát az osztálynélküli társadalom előfeltételeinek tudatos létrehozásukról nem beszélhetünk. Ezt számos véletlen, nem tudatosan kiépített feltétel együtthatásának köszönhetjük.

 

Az osztálytársadalmak ötezer éve alatt ugyan számos technika, találmány született, de azok nem növelték, hanem csökkentették a működtetésükhöz szükséges munkaerő nagy többségével szemben támasztott minőségi igényt. Azt a tényt a gazdaságtörténészek még ma sem veszik tudomásul, pedig az osztálytársadalmak működésének megértéséhez nélkülözhetetlen.

Az osztálytársadalom feladata a spontán létrejövőnél kevesebb, és gyengébb szellemi képességű munkaerő újratermelése. Aki ezt szem elől téveszti, nem érhet meg semmit. Ezért minden osztálytársadalom közvetlenül, vagy közvetve pusztította a lakosságot, és csökkentette a munkaerő nagy többségének minőségét.

A tudós ott kezdődik, hogy valaki felismeri, hogy ami általánosan érvényesül, annak nemcsak objektív, hanem a társadalom érdekét szolgáló oka van. Mivel minden osztálytársadalom közvetlen és közvetett emberpusztító volt, és minden osztálytársadalom üldözte a tudásvágyat, nem lehet kétségbe vonni, hogy az osztálytársadalmaknak e két általános jellemzője társadalmi érdeket szolgált.

Ennek ellenére még tudomásul sem vesszük e két, minden osztálytársadalomra jellemző tényt, nemhogy kerestük volna az okát. Pedig mindkét ok nyilvánvaló.

Az előbbi általános jellemzőt farizeusságunk nem engedte kimondani. Az utóbbit pedig elrejtette, hogy nem a munkaerővel szemben támasztott átlagos tudásigényt néztük, hanem a társadalom számára hasznosult tudásmennyisséget. A technikai fejlődés ugyan mindig igényelte a több ismeretet, kellettek hozzá zsenik, akik kitalálták az új eszközöket, eljárásokat, de ezekből az ezrelék is sok volt. Kellettek hozzá tehetséges és képzett mesterek, aki előállították az új eszközöket, de azok működtetése egyre kevesebb tudású munkaerő igényelt. Márpedig a működtetők tették ki a munkaerőigény nagy többségét, minimum kilenc tizedét.

Az osztálytársadalmak egy laksora jutó tudás-, ismeretigénye egyre kisebb lett. Ezért lett a társadalmak eredendő bűne a tudásigénye.

A 20. század második felében, világ fejlett hatodában a megszűnt a túlnépesedés, és a munkaerő minőségének javítása lett az elsődleges társadalmi feladat.

A tudományos és technikai forradalom olyan eszköztárat hozott létre, aminek hatékony működtetése a munkaerő minőségétől függ. Enneka feladatnak az ellátásra,egészen más működési elvre kell a társadalmat építeni.

Nem lehet osztálytársadalom, mivel a képesség nem öröklődik. Az utódok képessége genetikai adottság, amiben a szülők genetikai állománya kis szerepet játszik. Ezt bizonyítja, hogy a testvérek képességei nagyon eltérők. Egyre ritkább a szülők képességeinek öröklése, és arra sincs garancia, hogy a szülők az életpályájukat a képességüknek megfelelően választották. Ezért a jelenkori fejlett társadalomban alapfeltétel a nagy vertikális társadalmi mobilitás.

Ennek a célnak megfelelő rendszerről már számos esetben írtam.