Kopatsy Sandor gondolatai

 

Az írás azon a tévedésen alapul, hogy a Fidesz kétharmados többségéhez a pártok közötti harcban elkövetett hibák vezettek. A tényleges hiba nem az, hogy a Fidesz ilyen hatalomra került, hanem az, ami húsz éven keresztül, sőt már a megelőző pár év során történt.

Heller ezekről nem szól, vagy mellé beszél.

Az első hiba akkor történt, amikor a szoclib erők a Kisgazdapártból sértetten távozó Antall Józsefet a népi, radikális MDF élére ültették. Ezt nemcsak akkor, de ma is a szoclib erők stratégiaisikerüknek tekintették, és tekintik ma is, holott ebből következett a jelen bukásuk.

A megelőző huszonöt év történetét mindaddig nem lehet megérteni, amíg fel nem tárjuk, hogyan került Antall József az MDF elnöki székébe, és ezen keresztül hogyan lett miniszterelnök. Márpedig ezt a folyamatot sűrű homály fedi.

Leírom az én véleményem.

A hazai, és nemzetközi liberális erők, az állampárt liberális szárnyát is, jóval a rendszerváltás előtt felmérték, hogy a hidegháború rövidesen lezáródik. Erre akartak felkészülni. Tisztában voltak vele, hogy a hazai nacionalista és antiszemita érzelmek fel fognak éledni. Az is logikus volt hogy az első szabad választáson a legerősebb pártnak a Kisgazdapártot várták. Már a hetvenes évek második felében, ennek az élére akarták állítani Antall József fiát. Ez az előrelátás nagy bölcsességet árult el. Az apa a Horthy-rendszer belügyminisztériumában volt nagyon becsületesen viselkedő főtisztviselő, majd a háború után a Kisgazdapárt egyik minisztere. A fia is, már az ötvenes években, tagja lett ennek a pártnak. Ezért emelte ki Schulteis Emil, mint egészségügyi miniszter a piarista gimnáziumban történelemtanárkodó Antall Józsefet, az egyészség történelmét kutató intézet igazgatójának. Mind ilyen kezdettől fogva megkülönböztetett függetlenséget, és elismerést élvezett. Hasonló esetről abban az időben nem tudok, tehát ez, az érintet pártvezetők tudatosságára vall. Annál érdekesebb, hogy ez máig nem tűnt fel senkinek.

A gondos felkészítést azonban keresztülhúzták a Kisgazdapártban, amikor kiderült, hogy Antall József számára nem adnak fontos pozíciót.

Antall József pártfogóiak más párt után kellett nézni. Ekkor már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a rendszerváltás után nem a Kisgazdapárt, hanem a szerveződő nemzeti radikális Demokrata Fórom kap a legnagyobb választói támogatást.

Ezért a szerveződő SZDSZ, az állampárt néhány vezetőjével összefogva, Antall Józsefet az MDF elnöki székébe ültette. Ez a húzás zseniálisnak tűnt, mert nem számoltak azzal, hogy ez a siker nem elehet tartós. A konzervatív Antall Józsefnek vagy sikerül a népi, radikális MDF-et az úri középosztály konzervatív pártjává átalakítani, vagy nem. Ha sikerül, akkor nem maradhat tartósan kormányzóképes párt, ha nem, akkor még az MDF-nél is radikálisabb párt kerül a hatalomra.

Antallnak sikerült az MDF-et konzervatívvá átformálni, de ennek megfelelően a következő választáson példátlan mértékben megbukott. Maradt belőle egy kis konzervatív párt, amit egyszer még Gyurcsány mentett át a választási küszöbön, másodszor azonban már Bokros Lajos és a Habsburg unokának a koalíciója sem menthette meg. Azt, hogy milyen pártot akartak a népi, radikális MDF-ből Antallal formálni, jól megmutatja, az utód miniszterelnökének véleménye az esetleges királyságról.

Az Orbán Viktor vezette liberális Fidesz, nem kaphatott volna teret a magyar választók többségét megnyerő úthoz, ha külső erők nem ültetik a konzervatív Antall Józsefet a népi, radikális, közép-jobb MDF élére. A Fidesz, élén Orbán Viktorral azért kerülhetett kétharmados többségre, mert az eredeti MDF-et a szoclib erők Antall József kezére játszották.

A liberális erők azzal követtek el végzetes hibát, hogy nem vették tudomásul, hogy a magyar társadalom többsége csak népi, radikális pártot támogat. Aki ezt az utat el akarja kerülni, annak a pártja tartósan nem kerülhet kormányra, az ilyen párt végső soron katasztrofális vereséget szenved. Ez következett be 2010-ben.

Egyetlen járható út lett volna, ha mind a liberálisok, mind a szocialisták keresik a nemzeti radikális erőkkel a szövetséget, és nem azokat tekintek fő ellenségüknek, azokat mérsékelik az általuk jónak tartott irányban.

Lehet, hogy ebből Heller Ágnes ma sem lát semmit, de akkor ne vállalja, hogy az elmúlt húsz évet értékeli.

Ő azonban több hibát is vét.

Meg sem említi a rendszerváltás legnagyobb bűnét: Felszámoltak kétmillió olyan munkahelyet, amit nem tartottak versenyképesnek, nyereségesnek. Ebből félmillió nagyrészt életképtelen maszek lett, másfélmillió pedig örökre munkanélkülivé vált. Ez az eszetlen, elsietett leépítést azzal indokolták, hogy egyrészt ezek eleve veszteségesek voltak, másrészt jönnek a hazai és külföldi új kapitalisták, akik új, hatékony munkahelyet teremtenek.

Máig nem találtam olyan veszteséges vállaltot, aminek több lett volna a vesztesége, mint a leállításából fakadó költségvetési veszteség. Ezek vesztesége sehol nem volt nagyobb, mint a kieső bérjárulékok, vámok, és a munkanélküliek segélyezésének és a kifizetett bérek egyenlege, vagyis a leállításból fakadó költségvetést ért hatások egyenlege, minden eseten negatív volt. Máig nem akadt egyetlen felelős gazdaságpolitikus, aki bevallotta volna, hogy a pénzügyi egyensúly szempontjából minden leállítás elsietett volt.

A pénzügyi egyensúlynál is fontosabb a társadalmi egyensúly. Márpedig a társadalom számára nincs nagyobb méreg, károkozó, mint a jelentős számú tartós munkanélküliség. Ennek ugyanis nemcsak támogatási költsége van, de az érintetteket szakmai, és erkölcsi szempontból leértékeli, termékeny talajt termet a szélsőséges politikai erők számára. Egy filozófusnak is illene felismerni, hogy a szélsőjobb számára a talajt azok a liberális politikusok készítették elő, akik másfélmillió képzetlen munkaerőt, azon belül a cigányság szinte egészét tartós munkanélküliségre ítélték.

A rendszerváltás legnagyobb politikai és gazdasági bűne, hogy a túlfoglalkoztatott bolsevik gazdaságunkat, máról holnapra az EU legalacsonyabb foglalkoztatású országává deformálták.

Heller Ágnes erről említést sem tesz.

A jelenlegi kormánynak felrója, hogy megkerüli a parlamentet. Ezt az SZDSZ vezette be.

Az első ilyen történelemformáló példa az Antall-Tögyessy Paktum. Antall és Tölgyessy egymás között megegyezett a választási törvényben, az államelnök személyében, és abban is, hogy ezt a parlament hagyja jóvá. Ezt a disznóságot Heller meg is védi.

„Azért volt fontos a rendszerváltó pártoknak, hogy ne a polgárok, hanem a parlamenti többség válasza az államfőt, hogy a posztkommunista Pozsgay Imre ne legyen a demokratikus Magyar Köztársaság elnöke.” Vagyis a filozófus asszony a cél szentesíti az eszköz elvét vallja. Számára a cél nem az, amit a nép akar, hanem az, amit ő, célnak tart. Azt írja, hogy az államelnököt a parlament választotta, de nem teszi hozzá, hogy a Paktumban Antallt arra kötelezték, hogy a pártja képviselői nyílt szavazások, az ellenzéke jelöltjére szavaznak.

Hellertől elvárnám, hogy ne legyen nála szitokszó, hogy valaki a rendszerváltás előtt párttag volt. Velem együtt ők is azok voltak.

Én nem teszek Göncz és Pozsgai között különbséget, mindkettőt becsülöm, értékelem. De nem ezen az alapon kell az államelnökségre való alkalmasságot eldönteni. Ez a nép kötelessége lett volna. Ezt, a liberális demokraták a parlament megkerülésével kijátszották. Vannak azonban Pozsgai mellett érveim is. Elsősorban, ha a nép választhat, akkor őt válasszák. Nekem ez a legsúlyosabb érvem, még akkor is, ha én nem rá szavaztam volna. De én is őt tartottam volna jobbnak, mert ellene voltam a konzervatív Antall és a liberális Tölgyessy szövetkezésnek. Nem őket elleneztem, hanem azt, hogy a felszabadult ország a konzervatívok és a liberálisok összeesküvésének legyen kiszolgáltatva.

Pozsgay nézetei jobban megfelelnek a magyar nép többsége által elvárnak, mint Gönczé, annak ellenére, hogy én, egyénileg hozzá állok közelebb. Ez megint az, amiről már szóltam, a hazát nem a magam képére akarom kényszeríteni, hanem türelmesen munkálkodom, hogy az enyémhez legyen hasonló.

Heller említést sem tesz arról, hogy hiba volt az elsietett, eltúlzott, korrupt privatizáció.

Azon sem akad fenn, hogy mi kényszeríthette a balos Horn Gyulát az eszetlen koalícióra a korábban hisztérikusan kommunista ellenes SZDSZ bevonásra a kormányba, amikor abszolút többséget élvezett. Gyanakszom, hogy ugyanazok az erők, amelyek korábban Antallt ültették az MDF élére, és kényszeríttették arra, hogy az SZDSZ-szel paktumot kössön, hogy annak minden követelését teljesítse, hogy azt is privatizálja, mait nem lett volna szabad, hogy a gazdaságot Bokrosra és Békesire bízza, hogy bevezesse a lehetetlen feladatot ellátó, „kötelező magán” nyugdíjpénztárakat.

De egyszer ez is kiderül.

Az is érthetetlen, hogy Heller fel sem veti azok felelősségét, akik Gyurcsány Ferencet, a szoclib erők végzetes bukását-okozót, hatalomra juttatták, és tartották.

A jelenlegi parlamenti erőviszonyok kialakulásáért ő is a Fideszt, és mindenek előtt Orbánt teszi felelőssé.

Egy filozófusnak be kellene látni, hogy a magyar társadalom többsége közép-jobb, aki ezt nem veszi, sőt nem akarja tudomásul venni, mesterkedik ellene, többet árt, mint használ annak érekében, amit én is szeretnék: legyen kevésbé nacionalista, klerikális. De ameddig is, támogatom akkor is, ha nem olyan, mint szeretném.

Azt sem szeretem, ha filozófus személyeskedik, és olyan témában is határozott állást foglal, amihez halvány fogalma sincs.

„A szocialista párt Szili Katalint javasolta államelnöknek. Ő lett volna az első Schmitt Pál. Ezt a modern demokrácia szellemével gyökeresen ellentétes lépést a liberális párt még elvhűen megakadályozta. Ez volt az SZDSZ utolsó elvhű döntése.”

Heller azt hiszi, hogy „a modern demokrácia szellemével gyökeresen ellentétes” a képviselőház többsége olyan elnököt választ, aki a kényes filozófus asszonynak nem tetszik. Még soha nem jutott az eszembe, hogy a nép, illetve képviselői többsége csak azt választhat meg bármely posztra, aki a felkent filozófusnak tetszik. Ennek az országnak még nem volt olyan kormányzója, elnöke, aki nekem tetszett, de nem jutott az eszembe, hogy ezért tiltakozzam. Ha le akarnák ereszkedni Heller asszony színvonalára, azt mondanám, hogy ő se legyen filozófus, mivel nekem nem tetszik.

„A Fidesz ugyanakkor bűnt követett el, mikor minden eszközzel, demagógiával, az utcának való méltatlan hízelgéssel, okafogyott népszavazással megakadályozta az egészségügy reformját, amire az országnak égető szüksége volt. Miért? Hogy növelje népszerűségét, és teljesen aláássa a kormány tekintélyét. Most, amikor a kormányon van, egy telesem összeomlás előtt álló egészségügyi rendszerrel megterhelve, bizony jó lenne, ha már léteznének egymással versengő magánbiztosítók.”

Ebből a rövid fejezetből szinte minden kiderül.

- Heller, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen egészségügyre volna szükségünk, elutasítja a közvélemény többségének döntését, arról, hogy nem akarnak egymással versengő magánbiztosítók betegei lenni.

- Heller olyan liberális filozófus, ami fel van háborodva, ha egy párt az „utcának való” politikára épít. Nála nem az a politika hibás, ami úgy akarja az egészségügyet megreformálni, hogy az utcával nem egyeztet, az utca emberét nem győzi meg igazáról. Szerencsére, az utca elutasította azokat, akik pökhendi módon akarnak dönteni.

- Heller stílusa is pökhendi.

„A rossz választási törvény nyomán, a kormányzó párt ma elhitetheti, másokkal s önmagával is, hogy a szavazatok 54 százaléka egyenlő a leadott szavazatok kétharmadával.” Heller asszonynak volt alkalma angolszász országokban is megfordulni, ott még rosszabb választási törvény van. Azokban olyan választási törvény van, hogy minden körzetben a győztes mindent visz. Ennek alapján a Fidesznek 99 százalékos parlamenti többség járna. De ott, ezzel a felsőházban is óriási többséget lehet elérni. Ha például nálunk a megyék, és városok győztesei lennének a felsőház tagjai, ott száz százalékos lenne a Fidesz.

Remélem, az új alkotmány nem adja majd a vesztesekre leadott szavazatoknak, a listáknak ilyen abnormális képviseletet. Ezt a választási törvényt, annak idején Tölgyessy jól megetette Antallal.

Ha húsz évet átaludtam volna, felébredve olvasom a mai Népszabadságot, azt hiszem, hogy az SZDSZ a nyerésre álló második párt.

Heller Ágnes annyira el van szakadva a magyar valósságtól, hogy azt hiszi, a Fidesznek van túlzott hatalma. Tegnap a Fidesz megszerezte a budapesti és a húsz megyei közgyűlés mindegyikében az abszolút többséget. Demokráciák történelme nem ismer olyan parlamenti választást, amiben egyetlen párt megnyeri a választókörzetek 99 százalékát, öt hónappal később pedig abszolút többségbe kerül minden megyei közgyűlésen.

Ennek a példátlan fölénynek két előfeltétele van.

1. A két első választáson nagyon szerény eredményt elérő, liberális Fidesz, és elsősorban annak elnöke, Orbán Viktor átkormányozta pártját arra a közép-jobb táborba, amiből az eredeti MDF-et Antall József konzervatív párttá szervezete át. Orbán felismerte, hogy a magyar társadalom liberális rétege nagyon keskeny, az még egy kisebb pártank is kevés, nemhogy két liberális párt megélne rajta. A magyar közvélemény nagy többsége nemzeti, kissé klerikális, a türelmetlen liberálisok ellen van. Orbán a Fideszt az ország közvéleményének súlypontjára szabta. Ezen ellenségei botránkozhatnak, de mégis ő volt az elmúlt húsz év egyelten politikusa, aki nem a társadalmat akarta maga nézeteire formálni, hanem maga formálódott egyre jobban a magyar társadalomra.

2. Az ilyen mértékű politikai győzelemhez arra is szükség volt, hogy a magyar szoclib politikai erők, konkréten az SZDSZ és az MSZP liberális szárnya, ne vegye tudomásul, mire vágynak a választók, hanem azokat akarta az orruknál fogva vezetni. Liberális elvei érdekében másfélmillió embert, benne az egész cigányságot, kizárt a társadalmi munkamegosztásból, tűrte, sőt gyakorolta, a korrupciót, tétlenül nézte a közbiztonság leromlását. Azt hitte, hogy megél a Fidesz, azon belül Orbán Viktor hisztérikus bírálatából.