Kopátsy Sándor PV 2010-08-18
A VATIKÁN GODNBAN VAN
A római katolikus vallás történelmi döntés előtt áll. Dönteni kell a papi nőtlenség és a nők pappá szentelései kérdésében.
Mindkét kérdésben ötszáz éve kellett volna dönteni, ha a katolikus egyház a kor követelményeivel lépést akar tartani. Ennek ellenére még az sem vetette fel, hogy a Nyugat vallásai között akkor kezdődött a lemaradása.
A pápaság, ugyan nem jelentéktelen mértékben, mégis nagyon keveset tanult a reformációból. Éppen a reformáció lényegét nem értette meg. Az addig betegesen fentről szervezettsége mellé, a kapcsolatrendszerét lentről felfelé is ki kell építeni. Erre nemcsak a hívek fokozott meghallgatása, de azok ébredő nemzeti öntudatának, nacionalizmusának figyelembevétele is kényszeríttette volna.
Az elmúlt ötszáz év során a Vatikán ugyan igyekezett e két igényt tudomásul venni, de ennek során közel sem jutott odáig, ameddig a reformáció egyetlen lépéssel elment.
A túlzott centralizáció.
A katolikus egyház szinte semmit nem engedett abban, hogy minden egyház hatalom a pápáig vezet, hogy az isten földi helytartója, és egyházi kérdéseken tévedhetetlen. Ezek a dogmák már nem férnek bele a nyugati gondolkodásba.
A Nyugat minden fejlett társadalma demokratikus, de még az elmaradtabbakban előforduló diktatúrák sem tekintik hatalmukat isteni eredetűnek, és döntéseiket tévedhetetlennek. A társadalmak egyre inkább lentről felfelé, és nem fentről lefelé épülnek, szervezkednek.
Tévedhetetlenség.
A vallás ügyeit érintő kérdésekben is anakronisztikussá vált a tévedhetetlenség. Az egyházi döntések, még a teológiát érintők is érintik a tudomány, a társadalom és politika területét. Nagyon kevés olyan teológiai tétel van, amit a tudományos és társadalmi haladástól függetlenül lehetne kezelni. Márpedig a Vatikán döntéseinek többsége nem olyan jellegű, amit tévedhetetlennek lehet minősíteni. Anakronizmus az egyház szervezet működését szolgáló döntéseket tévedhetetlennek minősíteni. A pápa dönt minden fontosabb személyi kérdésben. Abban sem tévedhet?
Még nehezebben érthető, amikor a pápák társadalmi kérdésekben döntenek. Ennek legidőszerűbb példája a családtervezés. A pápa dönti el, hogyan, milyen formai szabályok betartásával tervezzék a szülők a család jövőjét, a gyermekek számát? A Vatikánt az sem zavarja, hogy a híveinek óriási többsége nem veszi komolyan az egyház e térre vonatkozó teológiai parancsait.
Papság státusza.
A pappá szentelés szentség. Ebből az következik, hogy a papok istennel szembeni státusza megkülönbözetett. Státuszuk valahol a szentek, és a hivők között van. Rájuk az egyház törvényei, parancsai másként vonatkoznak. Ezt szimbolizálja az egyenruhájuk is. Amit nem papnak nem is szabad hordani. Ennél százszor fontosabb, hogy ki vannak rekesztve a házasságkötésből, ebből fakadóan a szexuális életből. Nem lehetnek legális utódaik.
Ismereteim szerint, a papok nőtlenségét az egyházi vagyon védelme tette indokolttá. Az elképesztő vagyont felhalmozott egyház félt attól, hogy az óriási vagyonok felett rendelkező, azokból királyi, főúri luxusban élő főpapok a vagyon egy részét igyekeznek a gyermekeikre átjátszani. Tegyük hozzá, hogy az egyházi nagyságok többsége a főúri családok gyermeke volt, aki gyermekként is luxusban nőtt fel.
Több kultúrában is jelen volt a szerzetesek nőtlensége. Ez az esetében természetes volt, mivel a közösségi élet meg sem engedte volna.
Az is valószínű, hogy így is volt elég jelentkező. Lényegében ez volt az egyetlen olyan feltétele a papok életének, ami sokakat visszatartott e jómódot, tekintélyt biztosító pályától.
Arról szinte szó sem esik, hogy a földesúri családok nem tudtak mit kezdeni a második fiúval, hiszen az örökösödési jog szerint az elsőszülött fiú az örökös. A másik fiú számára csak a katonáskodás, és a papi pálya maradt nyitva. Az nősülni sem tudott, hiszen nem volt mire, ezért nem is találhatott megfelelő mennyasszonyt. Ez a jogrend kényszeríttette már a keltáknál is a második fiúkat, hogy bárdnak, vagy nőtlen lovagnak menjenek.
Amikor egyházi dogmává vált a papok nőtlensége, ez társadalmi szükségszerűséget, érdeket szolgált.
Végül említem meg, hogy az osztálytársadalmakban elsődleges társadalmi érdek volt a túlszaporodás fékezése. A lakosság nagy többségét kitevő nép esetében ezt, elsősorban az adókkal, szoláltatásokkal létrehozott nyomor garantálta. Az európai feudális társadalomban a jobbágyság számát elsősorban a kiscsaládos jobbágyrendszer garantálta. Csak annyi kiscsalád jöhetett létre, amennyi jobbágytelke volt a földesuraknak. A földesuraknál pedig az öröklési rendszer jelentette a szaporodási féket.
Ebbe a rendszerbe illett vele az egyház a papság nőtlenségi tilalma is.
Most, hogy a katolikus egyház szegény, a hívatás sem jövedelmet, sem vagyont, sem tekintélyt nem biztosít, nincs is elég jelentkező, értelmetlen a korlátozás.
A papok nőtlenségének oka fogyását a jelenkor fejlett társadalmaiban leálló szaporodása teszi értelmetlenné. Amíg az osztálytársadalmak elsődleges feladata volt a népszaporulat féken tartása, addig a jelenkori társadalomban támogatni kell a minél nagyobb gyermekvállalást. Különös súllyal az olyan családok esetében, ahol a gyermekek felnevelésének kilátása kedvező.
Márpedig a papi családok a legkedvezőbb gyermeknevelési szektorba tartoznak. A társadalom érdeke tehát az kívánja meg, hogy a papok mimnél több gyermeket vállaljanak. Ha az egyháznak is a társadalmi érdeket kell szolgálnia, akkor a társadalmi érdekkel ellentétes a papok gyermekvállalásának tilalma minden olyan társdalomban, ahol nincs népesség növekedés. Tegyük hozzá, még a gyorsan növekvő népességű társdalomban is óriási hiány van olyan gyermekek vállalásában, amelyek családi körülményei a felnevelés szempontjából kedvezők. Általános társadalmi érdek a gyermekvállalást ösztönözni minden olyan család számára, ahol jók a felnevelési kilátások.
Szexuális élet.
Az emberi faj számára is a szexuális ösztönök szabad kiélése természetes alapigény, aminek korlátozása deformálja az egyén fejlődését.
Nevetségesnek tartom, hogy a modern társadalomban már türelmet hirdetnek a melegek, a nem normális szexuális ösztönűek számára, de a kor vallása természetellenes szexuális életet követel meg, legalábbis a normálistól eltiltja, a számára kiemelt fontosságú híveitől, a papoktól.
A házassági tilalom ostobaságát mi sem jellemzi jobban, mint a katolikus egyház a természetellenes szexuális viselkedést nem tartja a papi hívatással össze nem egyeztethetőnek, a házasságot azonban kizárja.
Mindehhez akkor, és ott ragaszkodik görcsösen a Vatikán, amikor nincs elég számú, és megfelelő minőségű jelentkező a papi pályára.
A katolikus dogma szerint a Vatikán tejhatalmú vezetője, a pápa teológiai kérdésekben tévedhetetlen. Többek között, a papi nőtlenség megkövetelését is azonban olyannak tartom, amihez csak a sátán tanácsára lehet ragaszkodni.
A nők pappá szentelése.
Szűz Máriának a mennyországban a szenteket magasan meghaladó pozíciója van, a földi életben azonban nő még pap sem lehet.
Nem sokat hallgat a szentlélek sugallatára a pápa, ha nem veszi tudomásul, hogy a kor egyik nagy történelmi változása, hogy a nők egyenrangú teremtményekké válnak a férfiakkal.
Nehéz érvet találni arra, hogy a nő miért nem lehet pap. Azért nehéz, mert nincs is rá érv.
Nincs remény a reformra.
Semmi reményt nem látok arra, hogy a Vatikán a már régen esedékes reformok szükségességét tudomásul vegye.
Ha a katolikus vallás érdekét a híveinek számával és nem a minőségével mérjük, a fenti reformok elfogadhatatlanok. A kereszténység katolikus egyháza a reformáció óta, minőségi teret veszít. Elég volna felmérni, hogy a reformáció óta a nyugati keresztény egyházak hivőinek hogyan alakul az iskolázottsága, a jövedelme, kiderülne, hogy a katolikus egyház egyre nagyobb minőségi lemaradásban van. Ezzel szemben a reménytelenül lemaradó világban gyorsan nő a híveinek száma. A Vatikánnak nem a modernizáció, hanem a hívei számának növelése a célja, és ez konzervatív magatartást követel.
A fejlett társadalmak nem sokra mennek az olyan vallással, amelyik a papot rangban az isten és az ember közé helyezni közvetítőnek, a nőket pedig másodrangúnak tekinti abban a tekintetben, hogy az nem méltó a hivőket az istennel összekötő hívatásra.
