Kopátsy Sándor EE 2010-08-16
KI A MÁSODIK?
A társadalomtudományok elmaradottságát mi sem jobban bizonyítja, mint azok a kommentárok, amelyek beszámolnak arról, hogy Kína megelőzte Japánt az ország nemzeti jövedelmének nagyságában, és az Egyesült Államok után a világ második gazdasága lett. Az országokat a megtermelt nemzeti jövedelmük nagysága alapján rangsorolni, éppen olyan ostobaság, mint a lakosságuk száma alapján, vagy az emlősállatokat a testsúlyuk szerint. Még jobb hasonlat, ha az iskolában a diákokat a testsúlyuk, vagy a magasságuk szerint.
Japánban egy lakos tízszer több jövedelmet termel, mint Kínában. A lakosainak jövedelme alapján, Kína még nincs a fejlettségi rangsor felső harmadában.
A társadalmak elsődleges gazdasági célja, hogy minél jobban éljenek a lakosai, nem az, hogy minél több lakosa legyen. Ezért, egyetlen értelmes rangsor mutatja a nemzetközi versenyt, az egy lakosra jutó jövedelem. Ez a cél. Jól szerepel az, aki javít a helyzetén a többiekhez képest. Rosszul az, aki ebben a versenyben hátrább csúszik.
Mivel a politikai hatalom korábban döntően az ország területének és lakosságának nagyságától függött, még megérthető hiba volt, hogy a történészek, és közgazdászok is ezek céljai alapján rangsoroltak. A jelenkorban azonban ostobaság az országokat területük és lakosságuk alapján rangsorolni, mivel az egy laksora jutó jövedelem, gazdasági és katonai erő aránya közel százszorosra nőtt.
Ez a hiba azzal lett súlyosabb, hogy fajunk száz éve rákos túlszaporodásban szenved. Az évente 1, vagy még annál is nagyobb arányban szaporodó népek mindegyike, ennek okán, egyre jobban lemarad. Ez ugyan kivételt nem ismerő törvény, de mind a politika, mind a társadalomtudomány még nem is észleli.
Éppen Kína és Japán példája mutatja, hogy az egy laksora jutó jövedelem csak ott növekedhet az átlagosnál gyorsabban, ahol a népesség növekedése megállt, illetve 1 százaléknál kisebb.
Elég volna arra gondolni, hogy hol tartana ma Kína, ha a politikai diktatúra nem fékezi meg az évi 2 százalékot is meghaladó népszaporulatot. Ez esetben ma Kínának 500 millióval több lakosa volna. Azt már nehezebb kiszámolni, hogy ez esetben mekkora volna az ez laksora jutó jövedelem. Talán fel sem a jelenleginek. Ezt jól bizonyíja a tény, hogy a gyorsan szaporodó India nemzeti jövedelme ugyan háromszor gyorsabban nőtt, mint az EU országoké, és közel olyan gyorsan, mint Kínáé, ennek ellenére az egy lakosra jutó jövedelem, és vagyon alig változott. India a lakossága jövedelmével mérve, lemaradó ország.
Még jobb példa Japán, ahol fogy a népesség, az elöregedés a világon a legnagyobb, az egy laksora jutó jövedelem növekedésében mégis megelőzi az Egyesült Államokat. Az elmúlt ötven év legnagyobb világtörténelmi eseménye, hogy a konfuciánus kultúra térségében az egy laksora jutó jövedelem közel háromszor gyorsabban nő, mint a fejlett nyugaton. Ráadásul az a sokkal gyorsabb növekedés háromszor annyi embert érint, mint a fejlett Nyugat lakossága.
Még nem találkoztam olyan társadalomtudóssal, aki fel merte volna vetíteni, hogyan fog kinézni a világ, annak politikai és gazdasági erőviszonya, ha ez még száz évig tart. Ezt a jövőt jól mutatja, hogy az elmúlt ötven év során, mit teljesítettek a kisebb távol-keleti országok. A teljesítményben az első a két távol-keleti városállam, Szingapúr és Hon Kong. Őket követi Dél-Korea és Tajvan. Csak utánuk jön Japán, ami ötven éve magasan az első volt a térségben. Arról pedig szó sem esik, hogy a kínai diaszpóra gazdagodása talán még a nyugati civilizációban élő zsidó diaszpórát is megelőzi.
