Kopátsy Sándor PP 2010-08-09
Orbán, a putyinista?
Napok óta a Népszabadsággal vitázom. Sajnálom, hogy a vesztébe rohan. Ezt egy esztendeje látom. Ők még most sem látják.
Tamás Pál a fent címmel írta a hétvége legutóbbi vezércikkét.
Nagyon okosan rátapintott arra, amit évek óta mondok, csak más hangsúllyal. Én azt írtam két éve, hogy a magyar pártok között a Fidesz áll a legközelebb a Putyin politikájához. Ezt ugyan nem hibájának tartom. Ezzel szemben Tamás Pál a létező párhuzamosságot azonosságnak, végzetes hibának tartja.
Nem gondoltam, hogy ezt a vádat éppen a Népszabadság fogja trombitálni.
Kezdem a gyakorlati érdekünkkel.
Az Oroszországgal való gazdasági együttműködést nagyon jelentős lépésnek tartom, amit Antall rontott el, az MSZP pedig nem korrigált. Az elmúlt húsz év végzetes hibái között tartom számon, hogy ész nélkül leépítettük az orosz agrárexportot, a mezőgazdasági sikereink alapmát.
A bolsevik megszállás alatt talán a legjelentősebb gazdaságpolitikai döntés volt, hogy a magyar mezőgazdaság adottságira építettünk. Könnyű volt, mert a bolsevik mezőgazdaság hatékonysága még az átlagosnál is sokkal gyengébb volt. Nyersanyagot, energiahordozót kaptunk nagyrészt zöldségért, gyümölcsért, borért, konzervért. Történelmünk legjobb árucseréje volt. Évente 2-3 milliárd dollárt kerestünk rajta.
Az orosz agrárexport leállítását már a Német kormány elkezdte, de Antall koronázta meg a „Konyec” meghirdetésével. Húsz éven keresztül pedig a liberális közgazdászok betonozták be.
Azt, hogy az orosz piac a foglalkoztatás javításának elengedhetetlen feltétele Orbán ismerte fel. Annak ellenére, hogy a Fidesz számára volt a legnagyobb politikai kockázata ezt kimondani. Egy újságírótól elvárnám, hogy felmérje az orosz agrárexport jelentőségét. Aki egy millió új munkahelyet céloz meg, amit én minden mást megelőző feladatnak tartok, szinte az egészét a képzetlen falusi munkaerő foglalkoztatásával lehet, kell elérni.
Ezek után térek rá az elméleti indoklásra.
A liberális közgazdászok nem hajlandók tudomásul venni, hogy a politikai demokrácia csak ott valósítható meg, ahol a gazdaság és az oktatás elért bizonyos szintet. Ezt a szintet csak az a társadalom érheti el, amelyikben a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi, a népszaporulat pedig leállt. Ahol ezt még nem érték el, ott előbb meg kell valósítani.
Ötven éve írtam egy aforizmát. Előbb légy gazdag, aztán szocialista. De akkor meg minek.
Most, hogy nem kell szocialistának lenni, azt hirdetem, hogy előbb legyünk gazdagok, és puritánok, akkor spontán megjön az utolérés, végül a személyes ás társadalmi szabadság is. Fordítva nem megy. Pedig náluk, húsz éve ezt erőltették.
Elveimet az idő igazolta.
A Szovjetunió, és a bolsevik csatlósok rendszere összeomlott. Kelet-Európában azért, mert a keleti szlávok nem puritánok. Az orosz nép viselkedési módjával, egyéni és társadalmi igényeivel nem lehet felzárkózni. A volt csatlósok között a leginkább puritán népek a csehek, a szlovének és az észtek nálunk jobb eredménnyel vizsgáznak. Az ukránok és a fehér-oroszok egyre hátrébb csúsznak. Az oroszok helyzete azért tűrhetőbb, mert bőven van eladnivaló energiahordójuk.
Az európai bolsevik rendszerek összeomlását, mint a politikai diktatúrák csődjét tálalják. Az nem zavarja a liberális politikusokat és közgazdászokat, hogy Kína a politikai diktatúra uralma alatt az emberiség történelmének legnagyobb sikerét aratja. Európában háromszáz millió lakosú térségben megbukott a bolsevik diktatúra, de Kína 1.400 millió lakossága háromszor gyorsabban fejlődik, mint a tőkés demokráciák.
Ahol a fejlettség még nem érte el a 10.000 dollár/főt, és gyorsan növekszik a népesség, csak a kemény politikai diktatúra tudja létrehozni, és fenntartani a siker feltételeit. Oroszország, mivel nem puritán a lakossága, nem lehet élenjáró a növekedésben, de a politikai diktatúra ott is, a polgári demokráciánál kisebb rossz.
Mi magyarok, fél úton vagyunk Nyugat- és Kelet-Európa között, nekünk az angol-száz liberalizmus és az orosz egypártrendszer közti politikai vonal az ajánlatos. Közelebb a Nyugathoz, de attól a Kelet felé. Ebből fakad, hogy a csődbe futott liberális demokráciánál egy kicsit keletibb politikai rendszere lenne szükségünk. Attól ne féljen Tamás Pál, hogy nálunk „putyini” rendszer lesz. A mi bolsevik rendszerünk sem az volt, ami Brezsnyev elvtárséké. A rendszerváltás előtt a keletről jövők úgy érezték, hogy már Nyugaton vannak. Ma is úgy érzik, azzal a különbséggel, hogy nálunk nyugatabbra is mehetnek.
Amilyen meggyőződéssel be tudja Tamás Pál bizonyítani, hogy a Fidesz testvérpártja a Putyinénak, éppen úgy le tudnám vezetni, hogy hozzájuk képest, mi mennyire nyugatiak vagyunk. De nem szeretem, az erőltetett párhuzamokat. Mi most sokkal inkább a kultúránknak megfelelő politikai útra értünk, mint amikor az SZDSZ, és az MSZP liberálisai uralkodtak. Gyurcsány is jobban tette volna, ha nem a bukása után nagydobra verve vacsorázik Putyinnal, hanem előtte győzi meg, hogy közös érdekünk a magyar agrártermékek exportja. Ezt nem ártana a Népszabadságnak is megérteni.
Azt, ami a cikk felépítését illeti, igazat adok, de a célja hibás. Az írása a megvert liberális hadak, és nem az ország érdekét szolgálja.
Mint sokszor, az ország érekét a lakosság ösztönösen előbb felismeri, mint a politikai elkötelezettek. Nekünk, egyelőre egy erős párt is elég. Nem azért, mert feltétlenül jobb, de azért, mert végre nem a kompromisszumok útját kell járnunk.
