Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                  PI                  2010-05-31

 

MIRE ÉPÜLHET A BALOLDAL

Gondolatok Földes György írásának olvasása után

 

Földes Györgyöt az egyre kevesebb baloldali értelmiség egyik rangos képviselőjének tartom. Ez az írása is kiemelkedik az MSZP hangadóinak magyarázkodásai közül. Ehhez lenne kiegészíteni, és vitatni valóm.

Elnézést, de nagyon messze megyek vissza. Ahhoz, hogy a magyar társadalom súlypontját helyesen lássuk, meg kell érteni, hogy az viszonylag jobboldali, erősen nacionalista, és mérsékelten klerikális.

A magyar társadalom jelenleg is érvényes arculatának kialakulása ezer éve kezdődött.

Első királyunk gondolataiba nincs módunk betekinteni, de az államalapítását, tetteit, ideje volna elemezni.

Milyen magyar társadalom vezetését örökölte családjától? Tipikus sztyeppe társadalmat, döntően szabad csalásfők pásztortársadalmát, amelyikben teljesen hiányzott a városlakó polgárság. Ezt a sztyeppei nomád társadalmat kellett nyugat-európai, feudális, jobbágytartó, földesúri társadalommá átszervezni, amiben a családok többsége a földesurak jobbágya, a városokban többször annyi polgár él, mint ahány földesúr, a politikai hatalmat birtokló osztálynak.

A magyar történelemírás egyik nagy hiánya, hogy az államalapítással százszor annyit foglalkozik, mint a társadalmunk átalakításával. A történészek, hatásukra a közvélemény számukra a politikai felépítmény története százszor fontosabb, mint az alépítményé.

Arról nagyon keveset tudunk, hogy ki lettek a jobbágyok. Nyilván, nagyobbrészt az itt lakó népek, és a szabad magyarok alsó rétege.

Az Árpád-kori magyar társadalom összetételét alig ötven éve Győrffy György tárta fel, de a rendkívül jelentős felismerésének alig lett visszhangja. Ő mutatott rá először arra, hogy nálunk az ország lakosságának 6, a magyar etnikumnak 12 százaléka volt nemes. Szemben a francia társadalommal, ahol csak 1 százalék volt az. Ott a lakosság 6 százaléka volt városlakó polgár. Ezzel szemben nálunk a polgárság a lakosságnak egyetlen százalékát sem érte el. Ráadásul, azok között nem volt magyar etnikum.

Ezt a tényt a középkori királyaink szint mindegyike felismerte, és ezért támogatta a nyugati, elsősorban germán, azaz szász polgárok betelepítését. Az eleve a kívánatos sokszorosát kitevő nemesség nem igyekezett az idegen polgárságot asszimilálni, a politikai struktúrába beépíteni. Autonómiát ugyan kaptak, de elszigeteltségük fennmaradt.

A magyar társadalom beteges polgárhiánya egészen a 19. század utolsó harmadáig fennmaradt. A társadalomba szervezetten beépült polgárság hiánya az iparosodás, mindenek előtt a vasúthálózat kiépülésével járó urbanizáció idején vált elviselhetetlenné. Ebbe a vákuumba egyre inkább, de lassan épült be a két germán kisebbség, és viharosan gyorsan a zsidóság.

A történészeink alig szenteltek figyelmet annak, hogy az oszmán hódoltságú Alföldön a módos jobbágyság, Erdélyben pedig az értelmiség polgárosodott. Az Alföldön jöttek létre először paraszt-polgár városok. A magyar jobbágyság, majd a parasztság urbanizációja is fekete folt a magyar történészek számára, pedig a jelen megértéséhez abban van az egyik kulcs.

De térjünk vissza arra, hogy a magyar társadalom megértésének kulcsa, hogy aránytalanul nagyszámú volt a nemessége.

Nemrég jutott a tudomásomra, hogy volt valaki, méghozzá Sztálin, aki tisztában volt azzal, mint jelent a porosz, a lengyel, és a magyar társadalomban, hogy sok nemese, és kevés polgára volt. Ő mondta Gyilasznak, a negyvenes évek végén, hogy e három néppel lesz gondja, mert ezeknek nagyon erős a nemesi, azaz a nemzeti hagyományuk.

A magyar marxizmus azonban nem foglalkozott ezzel a sajátsággal.

A nyugati formája, a szociáldemokrácia nem számolt azzal, hogy valahol a nemzeti szempontok elsődlegesek lehetnek.

A keleti formája, a bolsevik ugyan tisztában volt a nemzeti érzelmekkel, de azt hitte erőszakkal el tudja nyomni.

Lefordítva ezt az elmúlt száz év magyar történelmére. A szociáldemokraták az indokoltnál nyugat-európaiabbak, azaz urbánusok voltak, azt hitték nyugati társadalomban élnek. Nem értették meg a magukat a nemesek utódainak érző értelmiséget, a népieket.

A bolsevik hívek pedig nem vették tudomásul a magyar társadalom nacionalizmusát.

Így köszöntött ránk a rendszerváltás.

A rendszerváltás kezdetével két politikai erő volt leginkább felkészült. A népi-nemzeti magyar értelmiség, és a polgári gyökerű zsidó polgárság.

A népiek az MDF-ben szervezték meg a közép-jobb magyar társadalom számára azt a pártot, amelyeik a következő időszakban joggal építhetett arra, hogy a demokratikus ország legerősebb pártja lesz. Nem ismeri a magyar társadalmat, aki nem veszi tudomásul, hogy nálunk az a párt jut a legkönnyebben hatalomra, amelyik a népi-nemzeti erőkre épít. Ezt érezték meg nemcsak az MDF alapítói, hanem a nemzetközi zsidóság is.

Az MDF-et alapító népi értelmiség jól ráérzett arra, hogy a magyar társadalom többsége közép-jobb pártra vágyik. Ez a párt azért nyerte meg az első választást, mert a közvélemény ilyennek ismerte. Négy évvel később ugyanez a párt azért bukott meg csúfosan, mert Antall József a népiek pártját, az úri középosztály pártjává alakította át. Végül, 2010-ben az a Fidesz nyerte meg elseprő többséggel a választást, amelyik olyanná vált, mint amilyen lett volna az Antall József előtti MDF.

A nyugat-európai liberalizmust képviselő SZDSZ, mindenek előtt annak zsidó polgárai, az indokoltnál jobban féltek az MDF-ben tömörült népek között megjelenő antiszemitizmustól. Ezért, kiváló stratégiai érzékkel, az MDF élére segítették az FGKP éléről kikosarazott, de a számukra joggal megbízható Antall Józsefet. Annak ellenére, hogy Antall egyáltalán nem illett a népiek táborába, mivel a magyar úri középosztály képviselője volt.

Ahogy közeledett a bolsevik megszállás megszűnése, a Kádár alatt egységes szocialista párt tagsága, és vezetése egyre inkább kettészakadt.

A szocialisták egyik táborát a fellazított bolsevik rendszerrel megelégedett vezetők, és tagság jelentette. Kezdetben ez volt az erősebb. A párszervezetek ezek kezében maradt. Vezetőjük Horn gyula volt, akinek kezdettől fogva nagyon szorosak voltak Moszkvával a kapcsolatai. Ennek a szárnynak a politikai erejét a korábbi pártalkalmazottak, a titkosszolgálati káderek, belügyesek, katonai vezetők jelentették. Részben hithű bolsevikok, részben a sorsukat szorosan azokhoz kötöttek voltak, akik tisztában voltak azzal, hogy sorsuk a bolsevik típusú baloldali pártjuk hatalmán múlik. Számukra létérdek volt a párt sztálinista, tehát vallási klérus jellegének megőrzése. Szavazótáboruknak nagy többsége a társadalom alsó iskolázottsági és jövedelmi harmadából került ki.

Ezek orientációját megzavarta, amikor kiderült, hogy a Szovjetunió, majd szétesése után Oroszország, nem a bolsevik típusú baloldali politika útján maradt. Hanem konzervatív, polgári mezbe öltöztetett, nacionalista diktatúra tért. Csak abban vigasztalódhattak, hogy ugyan egészen más ideológia, és gyakorlat alapján, de a titkosszolgálatok káderei hatalmon maradtak.

A szocialisták másik táborát azok alkották, akik a liberálisok, és a népiek között álló reformerek voltak. Ezek liberális szárnyát Nyers Rezső, a népieket Pozsgai Imre vezette.

A rendszerváltás előtti utolsó ciklusban a pártot az előbbiek, a kormányt az utóbbiak, befolyása jellemezte.

A kormány élén Németh Miklós inkább a politikai vonalat, Nyers Rezső a gazdaságit, mindenek előtt a privatizáció előkészítését, vezette. Ehhez a liberális szárnyhoz tartozott Kovács László, Medgyessy Péter, Bokros Lajos, Békesi László, Zuchman Tamás, Toller László, Apró Piroska, és végül a veje, Gyurcsány Ferenc. Ezek egyre inkább azonosultak az SZDSZ liberális politikájával. A párt bukásáért elsősorban ezek a felelősek.

A szocialisták népi szárnyát Pozsgai Imre és Németh Miklós vezette.

Pozsgai Imre, látva, hogy az MSZP-n belül csatát vesztett, kilépett a pártból. Ő lehetett volna az a szocialista vezető, aki tudomásul vette, hogy a magyar társadalom mennyi liberalizmus visel el, és mennyi nacionalizmust igényel.

Németh Miklós ugyan a pártban maradt, de ott sem a bolsevik Horn, sem a liberális szárny nem fogadta el. Békésen félrevonult, pedig ő lett volna az utolsó vezető, aki az MSZP-t váltópárti szinten képes lett volna megtartani.

Pozsgai és Németh volt az a két személy, akik olyan baloldali párt vezetésére alkalmasak voltak, amilyen egy olyan közép-jobb társadalomban, mint a magyar, az MSZP-t a váltópárt szintjén tarthatták volna. Azt ugyan nem vitatom, hogy ők is hibásak voltak, mert könnyen félreálltak, mert nem kötöttek a párton belül annyi kompromisszumot, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a párt vezetői lehessenek.

Azt ugyan egyre többen elismerik, hogy hiba volt a liberálisokkal való szövetség, sőt azok kiszolgálása, de addig nem jutottak el, hogy a bukásuk elsődleges oka a privatizáció során leépített másfélmillió munkahely, és azok pótlásának teljes mellőzése.

Fogalmam szerint, a baloldali párt elő feladata a munkanélküliség elleni küzdelem megszervezése. Mivel az MSZP lelkesen támogatta a liberálisok munkahely felszámolását, és húsz évig nem tett semmit ennek korrigálása érdekében, semmi alapja nincs annak, hogy magát baloldali pártnak tartsa. Az MSZP huszonnégy éve lelkes liberális párt, aki figyelembe sem vette, hogy uralkodása alatt, Magyarország a nagyon magas foglalkoztatású bolsevik rendszer után. a legalacsonyabb foglalkoztatású, azaz leginkább liberális elvek alapján gazdálkodó országgá deformálódott.

Semmi alapja nincs annak, hogy az MSZP-t baloldali pártnak tekintsük. Fizetett tisztviselők által irányított liberális párt. Nem annak alapján kell megítélni a párokat, hogy mit mondnak magukról, hanem, mint tesznek.

A baloldaliság és az óriási alulfoglalkoztatás bamba szemlélése nem férnek össze.

Mindennek tudatában, részleteiben elemzem Földes György tanulmányát.

„1990 urán az új rendszer liberális alapelveken és forgatókönyv szerint épült ki, vagyis lebontott minden akadályt a piacgazdaság, a magántulajdon és a nemzetközi tőke térnyerése előtt. A sem állítható, hogy az akkori világhelyzetben, hatalmas külső dósság terhe alatt nyögve, és a régió teljes átalakulása következtében a külső erőforrásokért, támogatásokért kialakult versenyben lett volna alternatívája ennek az útnak. Ráadásul ez az évtized a neoliberalizmus győzelmes időszaka volt a világban.”

Ha már az MSZP lecsúszásnak elemzését készítjük, hiba a sort 1990-el kezdeni. A túlzottan liberális elvekre épülő privatizáció előkészítése nem 1990-ban, hanem a Németh-kormány alatt megtörtént. A Nyers Rezső által vezetett Gazdasági Minisztériumban a hangadók már a liberálisok voltak. A rendszerváltásra úgy készítettek fel, hogy fel kell számolni a sok veszteséges vállaltot, eladni a nyugati tőkének mindent, amit, és amennyiért, hajlandó megvásárolni, és tört részére zsugorítani a keleti exportot.

Mind a négy cél nemcsak hibás, de önpusztuláshoz vezető volt.

Ami a veszteséges vállalatokat illeti.

Tudós közgazdászaink addig sem jutottak el, hogy kiszámolták volna, hogy milyen erkölcsi kárral, mekkora pénzügyi teherrel jár a veszteséges vállaltok elhamarkodott felszámolása.

- Arról egyetlen közgazdásznak sem volt fogalma, hogy mekkora pénzügyi veszteség az, aminél jobb a felszámolás, mint az időleges további működtetés. Pedig ez egyszerű bürokratikus művelet. Csak az olyan foglalkoztatás rontja a pénzügyi egyensúlyt, ami nagyobb veszteséget okoz, mint a leállítás. Ez akkor fordul elő, amikor a vállalt vesztesége nagyobb, mint az összes költségvetési befizetése, adók, járulékok, vámok, valamint a kifizetett bérek, mínusz munkanélküli segély összege. Én akkor egyetlen ilyen vállalatot nem találtam. Tehát, minden veszteséges vállalt leállítása nem javította, hanem rontotta a pénzügyi egyensúlyt.

- Az még érhető, hogy egyetlen közgazdásznak, nekem sem volt fogalmam arról, hogy milyen erkölcsi károkkal jár a kevésbé képzett munkaerő tartós munkanélkülisége. Nem hiszem, hogy volt olyan liberális, hitbuzgó közgazdász, aki előre látta volna, hogy a leépített munkaerő óriási többsége húsz v múlva sem talál munkát. Az akkori tévhitük ugyan megmagyarázható, de arra nincs mentség, hogy utólag sem ismerik el, hogy másfélmillió munkás, és családja számára tragikusan tévedetek. Ennél is nagyobb bűnük, hogy húsz év alatt nem tettek semmit a bűnük csökkentése, a munkahelyteremtés érdekében.

- Ami a nyugati tőkétől várt munkahelyteremtést illeti, szakmai ostobaságra vall. Nyilvánvaló volt, hogya leépített másfélmillió munkahely nagy többsége olyan minőségű és képzettségű munkaerőt érintett, amiből Nyugaton is felesleg van. A felszámolt munkaerőben ugyan volt olyan minőségű is, akiket a fennmaradó vállatok felvettek, de helyettük elbocsátották azokat, akiknek a minőségével nem voltak megelégedve. Vagyis a privatizáció után maradt másfélmillió olyan munkaerő, amire a liberális munkaerőpiacnak nincs szüksége.

- Ami a munkátlanságra ítélt másfélmillió embert, és utódait ért erkölcsi kárt illeti. Az még a felsorolt anyagi és pénzügyi kárnál is sokkal nagyobb. Ennek tényleges nagyságát én sem mértem fel reálisan. A legutóbbi választás azonban egyértelműen megmutatta. Húsz év alatt az Európa legerősebb liberális pártja letűnt, a magukat baloldalinak deklaráló szocialisták pedig nem második, hanem másodrendű párt lett.

Ami a liberális út objektív követelményét illeti, Földesnek egyik állítása sem állja meg a helyét.

- Nem lehet a magas adósságra hivatkozni, mert a parasztságot ért sérelmek kárpótlására volt pénz, de a munkásokat ért kizsákmányolására nem. Az MSZP-nek egy szava sem volt az ellen, hogy miért csak a parasztokat kárpótolják, a munkásokat nem kárpótolják azért, amit felépítettek, és a liberálisok eladják a nyugati tőkéseknek, és a hazai új kapitalistáknak, akik többsége jól élt a Kádár-korban is. Hány KISZ-es káder lett milliárdos a privatizáció során? A sok közül elég Gyurcsányt említenem.

- Nem lehet a fejlett világgazdaságban uralmon lévő liberális politikára hivatkozni, mert egyrészt mi privatizációnk volt a legelsietettebb, a legmesszebb menő, azaz a legliberálisabb. Ez a csúcsát éppen az abszolút többséget élvező Horn-kormányban tetőzött azzal, hogy eladtuk az energia elosztórendszert, bevezettük a kötelező magán nyugdíjpénztárakat, azaz túltettünk az angolszász liberalizmuson is.

„A baloldal – jobb híján és a politikai szövetségkötés kényszerétől is hajtva – lényegében elfogadta ezt a stratégiát, amely továbbra is a külföldi tőke beáramlására kívánta alapozni a magyar gazdaság jövőjét.”

Földes is megkerüli az alapkérdést. Milyen erők kényszeríttettek a kemény baloldali Horn Gyulát arra, hogy az abszolút többség birtokában, az MSZP népszerűsége csúcspontján koalíciót ajánljon fel a sokkal gyengébb, és a közvélemény szemében népszerűtlen SZDSZ-nek? De nemcsak bevonta a kormányba, hanem a gazdaságpolitikát Bokrosra, Békesire, és társaikra bízta, akik a saját pártjuknál közelebb álltak az SZDSZ-hez. Ha erre a kérdésre ismernénk a választ, tudnánk a választ arra is, hogy kik juttattatták öt évvel később az elnökség javaslatával szemben, a kormány, majd a párt élére Gyurcsány Ferencet.

Amíg a két kérdésre nem adunk választ, érthetetlen marad, miért jutott ide a magyar baloldal.

Földes ugyan néhányszor érinti a foglalkoztatás alacsony színvonalát, de nem úgy kezeli, mint a minden másnál nagyságrenddel fontosabb tényt, minden veszteség okát.

„Nem nőtt a foglalkoztatás,…”

„Központi kérdéssé válhatott volna… a tartós foglalkoztatás megteremtése.

Nem csak arról kell vallani, hogy nem nőtt a foglalkoztatás, hanem mindent azzal kell kezdeni, hogy mi hoztuk létre a volt szocialista országok között a legalacsonyabb foglalkoztatást, és máig érdemben nem is foglalkoztunk ezzel a problémával. Ebben nem akkor kellett volna reménykedni, amikor EU tagok lettünk, hanem akkor, amikor már küszöbön állt a rendszerváltás.

A baloldali párt számára nem akkor válik feladattá a tartós foglalkoztatás, amikor másoktól pénzt várhatunk, hanem mindig alapvető előfeltételnek tekinti azt.

Földes írásával A reformkísérletek kudarca és vesszőfutás című fejezetében értek a legkevésbé egyet.

Amit ő reform kísérleteknek gondol, azok elő nem készített kapkodásnak, de baloldali reformnak nem m minősíthetők. Gyurcsány minden reformkísérlete liberális, és nem baloldali reform volt, amelyek kudarca liberalizálási kudarc volt. Húsz éve, baloldali reformnak csak a foglalkoztatást és a kisemberek vagyonbiztonságát lehetett volna tekinteni, de erről csak szó esett, tett, eredmény semmi.

Nagyon elszomorított, hogy Földes is beáll azok sorába, akik az elmúlt nyolc évért az ellenzéket, név szerint Orbán Viktort hibáztatják.

„…az ellenzék nem adott időt.”

Az ellenzékek az a feladata a demokráciában, hogy bírája a hatalmat. A hatalomé, hogy cselekedjen. Márpedig az MSZP nyolc évig kormányon volt, de ez az időt a liberálisok befolyása alatt játszotta el. Eddig abban reménykedtem, hogy a Gyurcsány által bevezetett hisztérikus Orbán-ellenességnek lemondásával vége lesz. Sajnos, nem. A jelenlegi vezetés is folytatja, az önkritika helyett az ellenzéket okolja bukásáért.

„A helyi közigazgatás mellett az addigra kiépített médiabirodalom is rendelkezésére állt, hogy táplálja az elégedetlenség lángját.”

Földes Úr azt hiszi, hogy a Fidesz „médiabirodalma” kiépülhetett volna, ha nem ég előtte már az elégedetlenég lángja? Nevetségesnek tartom, hogy az elmúlt húsz év liberális médiabirodalma után valaki a szinte semmiből kezdő Fideszéről beszél. Ha végeznénk egy felmérést arról, kint tartott a magyar közvélemény az erejét messze meghaladó médiabirodalom tulajdonosának, akkor kiderülne, hogy a nagy többség az SZDSZ-ét tartja.

Magam is csodálkoztam, hogy a vállalkozások országos érdekvédő szervezetei egységesen a Fidesz mögött sorakoznak fel. Ezt azonban nem a Fidesz érdemének, még kevésbé felróható hibájának tartam, hanem a liberálissá vált baloldalénak. Nem találtam európai példát arra, hogy az ilyen szervezetek ne a liberális pártot támogatnák. Ehhez az kell, hogy már döglöttnek tartják.

„Ezek után következett a pénzügyi világválság, amely készületlenül érte az országot és a kormányzatot. Az MSZP épen akkor készült sikerkongresszust tartani a beindult gazdasági növekedés remélt áldásainak jegyében, amikor már a magyar bankrendszer is veszélybe került.”

Ezt úgy fogalmaznám, hogy a fejlett tőkés világgazdaság került válságba. Méghozzá annál inkább, minél eszetlenebbül liberalizált. Tekintettel arra, hogy a magyar gazdaság a fejlettségéhez és társadalmi állapotához képest túlságosan liberalizált volt, túlságosan érintette a pénzügyi válság.

Az igazán nagy baj a mediterrán térség déli részén, és a legliberálisabb, volt csatlós országban, nálunk van.

Földes úr sikerkongresszusra való készülődésről beszél. Sajnos az MSZP felső vezetésének fogalma sem volt, de még most sincs, hogy milyen kárt okoztak az országnak az elmúlt huszonnégy évben, amiből tizenhatban ők voltak kormányon.

1. Nálunk a legmagasabb a társadalmi munkamegosztásból kizártak aránya.

2. Ezer éves történelmünkben példátlan, hogy fogy a lakosság.

3. A kevés születésen belül magas a reménytelen családi környezetben születtek arány, és nagyon alacsony ott, ahol a felnevelés várható eredménye kitűnő.

4. Békeidőben a kisemberek vagyonbiztonsága soha nem volt ilyen rossz.

5. A magyar közigazgatás lassú, bürokratikus és korrupt.

Földes út ezt az öt főbűnünket nem is említi.

„Az MSZP-nek voltak sikerei a gazdaság modernizálásában, többek között azzal, hogy 1995-96-ban a saját szavazóival elfogadtatta a privatizációt, a válságkezelést.”

Ezt a mondatot másként fogalmaznám. Az MSZP még a szavazóinak az elvesztése árán is elfogadtatta a hisztérikusan liberális Bokros-csomagot, privatizált azt is, amit nem lett volna, és a világon elsőként, máig utolsóként bevezette az önkéntes, de kötelező, magán nyugdíjpénztárakat. Sikernek tekintjük a saját megbuktatásunkat.

„A másik – nem kisebb súlyú – társadalmi ügy a szegénység, a kizárás, és a kizáródás.”

Ez a fogalmazás hibás.

A szegénység és a kizárás nem ügy, hanem felháborító helyet, és a megoldása nem második, hanem első feladat.

A kizáródás kifejezés használata sértő, és igaztalan. Azt sugallja, hogy a húsz éve munkátlanok kizáródtak. Ők előtte dolgoztak, csak mi kizártuk őket ebből a lehetőségből. Nem ők mondtak fel, hanem őket mi zavartuk el, és az óta sem gondoskodtunk számukra munkaehetőségről.

A tanulmány utolsó fejezete, Mihez kezdjen a baloldal a saját problémáival címet kapta.

Sokkal fontosabbnak tartanám, ha az MSZP nem a saját problémáival, kettéváljon, egyben maradjon, hanem a magyar társadaloméval foglalkozna. Előbb legyen program, aztán lehet ahhoz pártot szervezni, vezetőket választani, pártalkotmányt alkotni.

MILYEN PÁRTRA VAN SZÜSKÉG?

Magyarországon olyan baloldali pártra van szükség, amilyent a magyar társadalom elfogad. Demokráciában a független országnak olyan pártra van szüksége, amilyent aközvélemény támogat. Ha egy ország nem független, akkor olyan pártra van szükség, amilyent a felett uralkodó külső erő elvisel.

A Baloldal szavazótáborát nagyon megnövelte Antall Józsefnek az úri középosztályra épült politikája, és a liberálisok eszetlen munkaerő leépítése. A mások választáson az MSZP a körzetek 85 százalékában nyert, de ebből, a listás szavazati rendszer hatására csak 54 százalékos parlamenti képviselet lett. (Nem tudom, Földes honnak vette, hogy a csúcs csak 42 százalék volt.)

Máig nem tisztázták a szocialisták azt sem, miért buktak meg gyalázatosan az első, és miért nyertek nagy fölénnyel a második választáson.

Az egyre jobban integrálódott világban már nincs teljesen független ország, ott a pártoknak az is figyelembe kell venni, hogy a hazai közvélemény mellett mit kíván a nemzetközi környezet. Ezt Kádár Jánosnál jobban nem értette meg egyetlen politikusunk sem. Ő mindenki másnál jobban egyensúlyozott a két követelmény között. Az ostoba politikusok és történészek azért bírálják, mert nem azt tette, amit akkor kellett volna, ha az ország független.

A baloldal válságát az okozza, hogy eltűntek előle a marxi politikai célok. A marxizmus példátlan népszerűségét annak köszönhette, hogy a kora társadalmának fő problémáját célozta meg. A tőkés osztálytársadalom legnagyobb feszültsége abból származott, hogy a piac nem fizette meg a munkaerőt.

Marx erre a problémára ugyan hibás okot talált, de ez nem akadályozta meg, hogy a politikai harc zászlaja legyen.

Az ugyan igaz volt, hogy a tőkés társadalomban a munkásokat kizsákmányolták. Marx szerint a kizsákmányolás oka a tőkéstulajdon. Nem vette észre, hogy elmélete nem materialista, hanem idealista, mivel egy általános társadalmi jelenségre felépítményi magyarázatot adott.

A munkásosztály kizsákmányolás nem a tőkéstulajdonból, hanem a munkaerő mennyiségi, és minőségi túlkínálatából fakadt. Az ipari forradalom olyan technikai alapot hozott létre, amiben a korábbihoz képest mind a munkaerő mennyiségével, mind a minőségével szemben csökkent az igény. Ugyanakkor egyre nőtt a munkaerő mennyiségi, és minőségi újratermelése.

Egyrészt olyan, főleg közegészségügyi fejődést hozott, ami megnövelte a várható életkort, ezzel a munkaerő mennyiségi kínálatát.

Másrészt a közigazgatásnak és a hadseregnek szüksége lett a lakosság iskoláztatására, ami a munkaerő minőségét javította.

A tőkés gazdaság munkaerő kereslete egyre kisebb mennyiségi és alacsonyabb minőségi igényt támasztott, a társadalom pedig egyre több, és jobb munkaerőt termelt. A marxi közgazdasági elméletből annak kellett következnie, hogy a munkaerő túlkínálata szükségszerűen értéke alatti árat eredményezett.

A marxizmus politikai karrierjének végét jelentette, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására egyrészt kielégíthetetlenné vált a munkaerő minőségével szemben támasztott igény, másrészt megszűnt a munkaerő számmának gyarapodása.

Egyik változást sem lehetett előre látni. Nyomát sem találjuk annak, hogy valaki előre látta volna.

A tudományos és technikai forradalom olyan technikai alapot hozott létre, és ez az alap olyan gyorsan változik, hogy a minőségi munkaerőigénye ki sem elégíthető. Márpedig, aminek az igénye nagyobb, mint a kínálat, annak az ára feltartóztathatatlanul emelkedik, és annak bővítése válik a társadalom elsőrendű feladatává.

A tőkés osztálytársadalom működését a tőkehiány alakította olyanná, hogy minél gyorsabban bővüljön a tőke. A jelenkori fejlett társadalom arra épül, hogy a minőségi munkaerő igénye minél jobban kielégíthető legyen. E két társadalom alépítménye egészen más. Egészen más marxizmusra lenne szüksége. Helyesebben fogalmazva: A jelenlegi fejlett társadalmak mozgástörvényeit egészen más rendező elv alapján lehet megérteni.

A jelekor fejlett társadalmai számára ez elsődleges feladat a minél jobb munkaerő újratermelése. Mindent ez alá kell rendelni. Ennek ellenére a modern társadalmakat még mindig olyan közgazdaságtan működteti, mintha tőke bővített újratermelése volna az elsődleges feladat.

A jelenkorban olyan közgazdaságtanra van szükség, ami arra épül, hogyan lehet a következő nemzedék minőségét javítani, a mennyiségét pedig tartani.

A fenti cél szolgálatát a társadalom szellemi vagyonának gyarapítására lehet leegyszerűsíteni. Ezt a feladatot megnehezíti két tény.

1. Eleve kevés a gyermekvállalás, és egyre rosszabb annak a struktúrája. Vagyis, minél fejlettebb a társadalom, annak elitje, a legképzettebbek és a legjobb anyagi körülmények között élő családok kevés, a leszakadtak sok gyermeket vállalnak. A közvetkező generáció a társadalom érdekével ellentétes módon szelektálódik. Az a társadalom lesz sikeresebb, amelyik ezt a kontraszelekciót jobban kivédi.

2. A következő évtizedekben a Távol-Kelet felemelkedése óriási túlkínálatot hoz létre a kevésbé igényes munkaerő nemzetközi piacán. Ezért a fejlett társadalmakban még jobban csökken a gyengébb minőségű munkaerővel szembeni kereslet. Azok foglalkoztatása egyre nagyobb gond lesz. Márpedig a következő generáció számára elveszik azok értéke, aki munka nélkül élő családokban nőnek fel. Minél kisebb a tehetségek, képességek merítése, annál gyengébb lesz az eredmény. A fejlett társadalmak számára tehát munkát kell biztosítani annak a munkaerőnek is, amelyikre a piacnak nem lesz szüksége. A munkátlanok eltartása nem lesz megoldás, mert csak a munkából élő család lehet olyan társadalmi háttér, amiből jó minőségű munkaerő származik. Az a társadalom lesz sikeresebb, amelyik a munkaképes korosztályok foglalkoztatását sikersebben oldja meg.

A baloldal feladata a fenti kettős követelményből fakad.

A társadalmat a piac által differenciálthoz képest nivellálni kell. Célja a jóléti társadalom, amiben viszonylag kisebb a családok jövedelme közti szóródás. Ezzel lehet csökkenteni az olyan családok arányát, ahol a gyermeknevelésnek eleve kedvezőtlenek a feltételei. Ezt elsősorban a magas foglalkoztatás, másodsorban a magas állami újraelosztás segíti elő. Ebből fakadóan a gazdaságpolitikában a baloldaliság eleve liberális ellenes.