Kopátsy Sándor PH 2010-02-26
Gróf Klébelsberg Kunó – Rajk László elvtárs
Jegyzet a 20. századhoz
Sokszor elmondtam, sokszor leírtam, hogy a 20. század két leghatásosabb miniszterének Klébelsberg Kunót és Rajk Lászlót tartom. Az előbbit a tanyai oktatás megszervezésért, az utóbbit a népi kollégiumokért. Mindkettejük történelmi megítélése mégis kétséges. Klébelsbergnek nem bocsátják, hogy belügyminiszterként ő készítette elő az első zsidótörvényt, és türelmetlen revizionista volt, Rajknak, hogy belügyminiszterként a második szabad választás során a kék cédulákkal megszervezte a kommunisták javára a választási csalást.
A bűnük sokkal hangosabban, megbocsátatlanul tovább él, mint az érdemük.
Klébelsberg Kunó.
Ő következetesen magyar arisztokrata volt mind a bűnében, mind az érdemében. Féltette az úri középosztály hatalmát a nagyon dinamikusan polgárosodó zsidóságtól. Ő olyan Magyarországot akart, amiben az egyre okosabb úri rétegek vezessék a népet. Azt hitte, hogy a zsidóság erre a feladatra nemcsak nem felel meg, de elveszi a levegőt az értelmiséggé váló urak elől. Ezért készített törvényt a zsidóság felső oktatásának korlátozására. Nem ismerte fel, hogy az úri középosztály, de általában a nem zsidó diplomások urak akartak lenni, és nem polgárok. A nem zsidó diplomások nem a társadalmi fejlődést szolgálták, hanem a konzervativizmus erejét növelték részben azzal, hogy a hatalmat az úri világ erkölcsi szigorával, és magasabb szakmai szinten gyakorolták. Számomra a rendszerváltást követő első kormányfőnk, Antall József testesítette meg az ő álmát.
A numerus clausus azért volt történelmi bűn, mert a diplomás urak nagy többsége irtózott a vállalkozástól, nem segítette a polgárosodás alapjait jelentő tőkés gazdaságot.
Klébelsberg azonban történelmi érdemet szerzett azzal, hogy a revízió felé vezető első lépésnek a kulturális fölényt, gyakorlatilag a jobb iskolázottságot tekintette. Megdöbbenve látta hogy a lakosság negyedét jelentő tanyai lakosok gyerekeinek iskolázása nincs megoldva. Ezt példamutató következetességgel meg is oldotta. A két háború közti politikának a legsikeresebb lépése az volt, hogy mindenki számára biztosítottuk a hatosztályos iskolázottságot.
Sajnos, Klébelsberg nem érte fel, hogy nem elég, ha a nép tud írni, és olvasni, ha a felemelkedés további útja el van zárva. Ő akkor lett volna a legnagyobb magyar, ha olyan numerus clausus törvényt hoz, hogy a felsőoktatásba be kell vonni a munkások és parasztok gyermekit is a létszámukhoz közeledő arányban. A kor követelményeinek olyan felsőoktatási törvény felet volna meg, ami abból indul ki, hogy a felsőoktatásban törekedni kell a lakossági aránynak megfelelő beiskolázásra.
Becslésem szerint a tanár és papképzéstől eltekintve, vagyis a gazdasági fejlődés számára fontos szakokon a lakosság mintegy 6-6 százalékát tette ki mind az úri középosztály, mind a zsidóság. Ezzel szemben az egyetemeken az úri középosztály gyermeki 60, a zsidóké 35 százalékot ettek ki. Vagyis az úri középosztály létszámukhoz viszonyítva tízszeresen, a zsidók hatszorosan volt túlképviselve. A lakosság közel kilenctizedét jelentő nép pedig a létszámarányának huszadával sem.
Klébelsberg helyében azt kellett volna törvénybe iktatni, hogy a két túlreprezentált réteg fizessen a felsőoktatásért, amiből biztosítani kell a munkás és paraszt gyerekek oktatásának bővítését. Ezek részarányát minden szakon évenként, minimum egy százalékkal kell növelni.
Ennek lett volna előfeltétele az, amit Klébelsberg tíz évvel később, el is kezdett, a tanyai oktatás megszervezését.
Klébelsberg azzal is az elődei, és utódai fölé emelkedett, hogy egyetemet alapított, külföldi ösztöndíjakat, és négy fővárosban magyar intézetet létesítet.
Mindezt egybevetve őt tekintem a két háború közti magyar kormánytagok között a legnagyobbnak. Sajnos, sok volt közöttük, hozzá képest, törpe.
Rajk László
A bolsevik évtizedek legnagyobb miniszterének pedig Rajk Lászlót tartom.
Eléggé bele láttam a kor politikai csatározásaiba ahhoz, hogy lássam, a népi kollégiumok felduzzasztása Rákosi, Révai és Gerő által támogatott szint fölé, elsősorban Rajk érdeme volt.
A történészek máig nem veszik tudomásul, hogy milyen szerepet játszottak a Horthy-rendszer háborús éveiben alapított Győrffy és Horthy Kollégium diákjai, akik minden nehézségük alkalmával Rajkhoz fordulhattak.
A bolsevik rendszer a munkások és parasztok gyermekeinek képzésétől azt várta, hogy káderek belőlük legyenek a párt, és az állam politikai klérusa.
Szerencsére, belőlük a rendszer realista kritikusai lettek.
Sem Nagy Imre reformersége, sem az 56-os forradalom, sem a 68-as reform, sem a a rendszerváltást előkészítő Demokrata Forum, sem a mai Fidesz nem érthető meg a népi kollégiumi mozgalom ismerete nélkül. Azokban nevelődött a mai értelmiség többsége, akik mindezekben az élcsapat többségét adta, és adja.
