HOGYEN TÖRTÉT A PÉNZTEREMTÉS MAGYARORSÁGON
Fejlett tőkés országokban a nem ellenőrzött pénzteremetés az alacsony jegybanki kamatból fakadt. Mivel a jegybankok, mindenek előtt az amerikai, nem vették figyelemben a pénzromlásnál a lakások és a részvények árának emelkedését, csak az áruforgalmi inflációval számoltak, és a gazdaságot féltették a magas kamattól, jó tíz éve, mínusz 2-4 százalék volt a jegybanki reálkamat.
Azt a közgazdaságtan máig nem veszi tudomásul, hogy a vagyonárak emelkedése, a megnőtt hitelfedezeten keresztül, lényegében emissziót teremt. Ez a többlet forrás egyre jobban felnyomta az ingatlanok és a részvények árát, ami további emissziót jelentett. Az önmagát gyorsító folyamat aztán, 2008 őszén kipukkadt.
Itt a jegybank magas kamatot állapított meg. Ezért a forinthitelek visszatartóan drágák voltak. A felértékelt forint, és a magas hazai kamatok miatt, nagyon kedvezőnek látszott a devizában felvett hitel. A lakosság természetes reflexe volt a devizahitelek igénybevétele. Az illetékes pénzügyi szervek azonban szájtátva nézték a lakosság devizahiteleinek lavinaszerű növekedését. Kötelességük lett volna a mohó bankok számára a devizahitelek esetében a devizahitelekre szigorú korlátot előírni, illetve a hiteltörlesztést a felvevők jövedelmének alacsonyabb hányadára korlátozni a törlesztési küszöböt. A lakosság felé kommunikálni kellett volna a devizahitelek várhatóan nagyobb kockázatát. Ezen túl, a bankok számára előírni, hogy a betétállományuk meghatározott hányadát nem haladhatja meg a kibocsátott hitel.
A másfélmillió magyar családnak adott devizahitel megengedése szélhámosságnak, és szakmai felelőtlenségnek minősíthető.
