Kopátsy Sándor EE 2010-01-11
AZ EGY LAKOSRA JUTÓ JÖVEDELEM A JÓ MÉRŐSZÁM
Közel hatvan éve reménytelenül hadakozok az egy országra jutó nemzeti jövedelem változására épített összevetések ellen. A The Economist legújabb száma bizonyítja, hogy reménytelenül.
Azt bizonyítja, hogy a fejlődő országok a jelenlegi pénzügyi válságban is jobban vizsgáztak, mint a fejlettek. Ez ugyan akkor sem mondana semmi különöset, ha igaz volna. Minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb súlya van abban a pénzügyi szektornak. Az önfogyasztásra termelő szektort nem érinti a pénzügyi válság.
Nagyobb baj azonban, hogy a bizonyítékok nagyobb része nem állná meg a helyét, ha az egy laksora jutó nemzeti jövedelem változását illusztrálná. Az ugyanis köztudott, hogy a fejlődő világ népessége még mindig gyorsan nő, a fejlett világé pedig stagnál. Még jobban meginognak a bizonyítékok, ha nem keveredne egy csoportba gyorsan növekvő, és csökkenő lakosságú ország.
Az egyik elemzésben azt ábrázolja a lap egy grafikonnal, hogy az elmúlt három évben a fejlődő országok nemzeti jövedelmének növekedése, illetve változása, négy százalékkal magasabb volt, mint a fejletteké. Ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy a fejlődők lakossága évi két százalékkal nőtt, a fejletteké pedig stagnált, az egy laksora jutó mutató nem négy, hanem csak kétszázaléknyi különbséget jelentene. De még azzal is számolni kell, hogy a két százalékkal növekvő lakosság vagyonigénye szinttartásához a nemzeti jövedelem hat-nyolc százalékát kell a fogyasztástól elvonni, akkor világossá válna, hogy a fejlődők lényegesen lassabban fejlődtek, mint a fejlettek. Ismét bebizonyosodik, hogy a fejlődőket lemaradóknak kellene nevezni. Amelyik országnak egy százaléknál jobban növekszik a lakossága, szükségszerűen lemaradó.
„…a világ legdinamikusabban növekvő országai, Szingapúr, Dél-Korea és Brazília” nemzeti jövedelme, a múlt évben, 15 százalékkal csökkent. A fentnevezett három országot nem volna szabad egy csoportba foglalni. Az első kettőben az egy laksora jutó jövedelem és vagyon szinte példátlanul gyorsan nőtt, a lakosság iskolázottsága pedig a világon az elsők között szerepel, tehát a szellemi vagyonuk is másokénál sokkal gyorsabban növekszik. Brazíliában azonban a lakosság növekedését, a társadalmi egyenlőtlenséget, nem sikerült lefékezni.
„A kelet-európai térséget jobban sújtotta a válság, mint Ázsiát.” Ez ugyan nagyon általánosított megfogalmazás, mert egész Ázsiára nem vonatkozik, csak Kelet-Ázsiára, a konfuciánus kultúrkörre. Mégis jó alaklomnak érzem, hogy erről kifejtsem az álláspontomat.
A kelet-európai térség helyett inkább használnám az ortodox keresztény európai térég kifejezést. Az már a 20. század nagy európai tanulsága, hogy az ortodox keresztény népek viselkedési kultúrája, az alkalmazott rendszertől függetlenül, alkalmatlan a felzárkózásra. Ezt, ha nem is ebben a formában, éppen száz éve már Max Weber úgy fogalmazta meg, hogy csak a protestáns viselkedési kultúra alkalmas az élvonalba jutásra. Ezt a zseniális felismerést ma már úgy kell fogalmazni, hogy csak a nyugati-európai és a távol-keleti népek viselkedési kultúrája alkalmas a sikerre.
Ha ezt az igazságot a társadalomtudósok és a politikusok figyelembe vették volna, egészen másként élik meg a bolsevik rendszer hetven évét. A bolsevik rendszer nem azért bukott meg a pravoszláv kultúrában, mert bolsevik volt, hanem mert pravoszláv népeket akart az élvonalba emelni. A pravoszláv népek alkalmatlanságát jól bizonyítja a bolsevik rendszer összeomlása utáni történelem. Oroszország ugyan gazdasági téren lépést tud tartani, de csak azért, mert óriási bányajáradékot élvez. Nélküle ott tartana, ahol Fehér-oroszország és Ukrajna, illetve a Balkán pravoszláv népei.
Ezzel szemben a bolsevik rendszer Kínában a világtörténelem legnagyobb sikerét aratja. Ha olyan nép alkalmazza a politikai diktatúrát, amelyik lakosságának viselkedési kultúrája puritán, vagy konfuciánus, a fél-periférián sikeresebb, mint a nyugati polgári demokrácia.
Végül utalok az utolsó lapon szereplő táblázatra. Ezen a múlt éven leggyorsabban növekvő, és a leginkább visszaeső országok vannak feltüntetve.
A leggyorsabban növekvő hét ország között szerepel Kína, és hat olajtermelő. Az utóbbi hat „sikerét” a magas olajárak magyarázzák, de egyéként mindegyik menthetelten vállságban van. Gyorsan növekvő, a fejlődésnek nem megfelelő magatartású lakosságát az olaj tarja el. Ezeket Kínával egy sorba rakni, szamárság.
Számunka érdemesebb a visszaeső tizet elemezni. Közöttük mi vagyunk a legkevésbé rosszak. Ez nem vigasz. Írország óriási siker után esett vissza, de nem kell félteni, ennek ellenére az utóbbi tíz év legsikeresebb nyugat-európai ország marad. Négy ország a Mexikói öbölből van. Ugyancsak négy a volt szocialisták közül. A három balti, és Fehér-oroszország. Közpép-Európából csak mi estünk vissza, ha nem is sokkal.
