Kopátsy Sándor PE 2009-11-28
AZ ORSZÁGUNK NEM A PÉNZ KÖRÜL FOROG
A Népszabadság legutóbbi száma Bauer Tamás tanulmányát közli, Vissza a válságba címmel.
Bauer Tamást a legkövetkezetesebb neoliberális közgazdásznak tartom. Nem dőlhetett annyira össze a gyakorlatban a neoliberális gazdaságpolitika, hogy ő meginogjon.
Részletesen fejtegeti, hogy miért van nálunk pénzügyi válság. Az fel sem merül nála, hogy a válság nemcsak pénzügyi lehet. Márpedig a hazai válság elsősorban társadalmi, aztán gazdaságik és csak egyik végeredménye, hogy pénzügyi válság is van.
A mi válságunk elsősorban foglalkoztatási válság. A rendszerváltás utánolyanok kezébe került a gazdaságpolitika, akik csak azt látták, hogy mintegy félmillióval túllépte az előző rendszer az optimális foglalkoztatási szintet. Ezt a tényt azonban úgy értékelte, hogy nincs szükség mindazoknak a foglalkoztatásra, akik nem termelnek vállalti szintű nyereséget. Ezek száma pedig másfélmillió volt. A rendszerválás a viszonylagos kisméretű túlfoglalkoztatásból átestünk a másik végletbe, a nagyméretű alulfoglalkoztatásba.
Ezért, a jelenlegi pénzügyi válság miatt aggódóknak nem a pénzügyi, hanem a foglalkoztatási egyensúly helyreállításával kellene foglalkozni.
Ennek érdekében a neoliberális politika húsz év alatt nem tett semmit, és most, amikor már a politikai szerepjátszásának utolsó hónapjait éli, még mindig nem akar tudni róla. Pedig elég volna egyetlen adat. A jelenlegi költségvetésünk az egyik legkisebb hiányt mutató, ezzel szemben a foglalkoztatási rátánk a legalacsonyabb. Stréberek vagyunk a pénzügyi egyensúly tekintetében, és bűnösen hanyagok a foglalkoztatásban.
A neoliberális Bauer említést sem tesz arról, hogy szélsőjobb váratlan előretörése, és a cigánykérdést csak emberjogi alapon kezelő SZDSZ eddigi politikai szerepének végleges elvesztésének az oka, hogy a neoliberális politika a cigányságot kizárta a társadalmi munkamegosztásból. Ők félnek a Jobbiktól, de nem hajlandók belátni, hogy ők hozták létre ezt a pártot azzal, hogy húsz év alatt semmit sem tettek annak érdekében, hogy megszűnjön a cigányság kizártsága a munkaerőpiacról. Pedig, könnyű belátni, hogyha nem volna cigányság szinte teljes munkanélkülisége, nem volna a Jobbik sem.
Bauernak az sem jut eszébe, hogy vidéken élük átlagosnál is sokkal alacsonyabb foglalkoztatása jelentős mértékben a keleti agrárexport felszámolásából is következik. Márpedig a krónikus vidéki munkátlanságot elsősorban az intenzív mezőgazdaság tudja csökkenteni. Ez pedig csak a kelet-európai, elsősorban az orosz piacra épülhet.
Egy szava sincs Bauernak arról, hogy a magyar jövőt mindennél jobban fenyegeti a demográfiai válság. Az utókor a rendszerváltás bűnei közöttelsőként fogja említeni a népesség fogyást, és annak minőségi torzulását. A Kádár-rendszer szidalmazói még nem említették meg, hogy a rendszerváltás óta évi ötvenezerrel kevesebben születnek, mint előtte. Egy egymillió népességvesztést jelent! Ennél is nagyobb kár származik majd abból, hogy a kevés születésen belül, aránylag sok születik ott, ahol a felnevelés szinte reménytelen, és nagyon kevés ott, ahol értékes utánpótlásra számíthatunk. Ezt sem csak a Jobbiknak kellene látni, hanem azoknak is, akik a rendszerváltással jól jártak, és kevés gyermeket vállalnak.
Talán nem Bauer Tamással kellett volna vitatkoznom, hiszen az ő politikai súlya, az elmúlt húsz évben élvezetthez képest elveszik.
A kártokozók azok lesznek, aki magukat baloldaliaknak tartják, de a neoliberálisokra hallgatnak. Többek között a Népszabadság, amely nem veszi tudomásul, hogy a neoliberális politika uralma eljárt, azoknak kellene hangot adni, akiken a következő évek politikai döntései múlnak. Nem pedig azoknak fórumot biztosítani, akik a rendszerváltás bűneiért elsősorban felelősek.
Ehhez azonban a szerkesztőséget is át kellene alakítani.
