Kopátsy Sándor EH 2009-11-19
EURÓPA TAGOZÓDÁSA
Közép-Európa meghatározásáról olvastam egy tanulmányt. Azt láttam belőle, hogy e térség szerepét sem lehet csak a politikatörténet alapján megérteni. Az alábbiakban megpróbálom a gazdaságban és a vallásokban bekövetkezett változásokkal érthetőbbé tenni. Az alábbiakban csak Európa, és az újkorban aNyugat térségét vizsgálom.
A Római birodalom bukásáig lényegében a Földözi tenger medencéje volt Európa térségének magas-kultúrája, és kontinens kilenctizede pedig a barbár világ. Ez a terület lényegében három kontinens közös térsége volt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet nyugati része sokkal több tekintetben a görög-római kultúra, a Római Birodalom szerves része volt, mint az Alpoktól északra elterülő Európa.
A kereszténység, lényegében a 9. századig, sokkal inkább ennek a mediterrán térségnek, mint Európának a vallása volt. Nem ismerek adatokat, de ismereteim szerint a mohamedán vallás megjelenése előtt sokkal több keresztény élt Észak-Afrikában, és a Közel-Keleten, mint az Alpoktól északra elterülő Európában. A kereszténység európai vallás csak akkor lett, amikor az Alpoktól északra lévő térség lakossága is azzá vált, és amikor a mohamedán vallás javára elvesztette eredeti hátországát.
A mediterrán világ annak köszönheti közel ezer évig élvezett súlyponti szerepét, hogy a három kontinens találkozásánál fekvő, viszonylag könnyen hajózható beltenger partjaira épült.
A történészeknél arra ugyanis még nem találtam magyarázatot, hogy miért terjeszkedett a Római Birodalom az Alpoktól északra, illetve miért emelkedhetett Nyugat-Európa a magas-kultúrák rangjára.
Az okot nem politikai, de még nem is gazdasági indíttatásúnak, hanem egészségügyinek tartom.
Arra első itáliai tartózkodásom alatt rádöbbentem, hogy a görög kultúra hanyatlásának és a római terjeszkedésének egészségügyi oka volt. Elsődleges halálokká vált a malária. Márpedig az eredetileg pásztorkodó, majd kereskedővé, iparossá váló görögök gyarmatai gabonatermesztésre rendezkedtek be. Ők még az önözéses búzát, árpát és egyiptomi babot termelték. Ezért minden görög gyarmatállam a folyók önözéses síkságaira épült. Ez ideális életteret jelentett a maláriát terjesztő szúnyogok számára. Kiderült, hogy a malária, amelyikkel szemben a keleti népek viszonylag immúnisak voltak, szinte kiirtotta az indogermán, latin lakosságot.
Az ugyancsak pásztornépként induló rómaiak kénytelenek voltak az észak-afrikai és közel-keleti gabonaimportra építeni birodalmukat. A Római Birodalom történelmét a gabonával való ellátás megoldására kell építeni. A városok hálózatára és a hadsereg erejére épülő birodalom létét a több ezer kilóéterről hajókkal szállított gabona tartotta életben. A Római Birodalom két lábon állt, az európai hadseregen és az afrikai, kis-ázsiai gabonaimporton.
Az első századokban azonban mindkét láb megroppant.
A Földközi Tenger európai térségében a városok lakosságát és a hadsereget vészesen pusztították a keletről behozott fertőző betegségek. Ezzel a térség észak-nyugati, eddig politikai téren uralkodó fele hanyatlott, a keleti felét azonban ez nem érintette, mivel a lakosság immúnis volt, a gabona pedig helyben megtermett.
Ahonnan nem lehetett vízen elérni a Földközi Tengert, az értéktelen területnek számított. Észak-Afrika és Anatólia a Birodalom szempontjából sokkal fontosabb volt, mint az Alpoktól délre lévő térség, a tenger keleti medencéje értékesebb sokkal értékesebb lett, mint a nyugati. Ezt jól mutatja, hogy a birodalom kettéválása idején a Kelet-Római volt az értékesebb. A történészek sem hangsúlyozzák, hogyha vonalat húznánk Gibraltár és Konstantinápoly között, csak ettől keletre maradt meg a fejlett, urbanizált, gazdag rész. Elég volna arra gondolni, hogy ettől a vonaltól keletre termelték a birodalom gabonaszükségletének kilencven százalékát.
Európa, a Római Birodalom hanyatlása és a 10. század között magas-kultúra nélkül maradt. Ennek ellenére kontinensük számára a viszonylag magasabb kultúrát csak a Földközi Tenger medencéje jelentette.
Arra, hogy a Birodalom mégis meghódította a Skócia és a Duna-torkolat közti vonaltól délre elterülő óriási területet, csak egyéni magyarázatom van.
Már ez első században elindultak a keltről behozott járványok, amelyek óriási pusztítást végeztek a városi lakosságban és a hadseregen. Nem találtam adatokat, de joggal vélem úgy, hogy a későbbi Nyugat-Római Birodalom mediterrán térségen, kétszáz év alatt, a városi lakosság tizedére esett, a hadsereg pedig az Alpoktól északra vonult. A kor városainak egészségügyi viszonyai között nem volt mód a városok lakosságát, a térégben állomásozó hadsereget a járványoktól megvédeni. Becslésem szerint az időszámításunk első századaiban a Fölközi Tenger nyugati medencéjében, a kezdetben a kor viszonyai között nagyon magas urbanizáció a tizedére csökkent.
A római szenátus felismerte, hogy a járványokat csak a fagyos telek tudták leállítani, de azok terjedése nyáron is sokkal kevesebb áldozatot követelt az Alpoktól északra. Ott azonban az eltartó képesség nagyon alacsony volt. A melegebb éghajlatban honosodott gabonák nagy fagykárokat szenvedtek, nem volt megfelelő eke, és igazvonó állat. Ez volt az, amit a történészek sötét középkornak neveznek.
A helyzet a 9. században fordult. Az évszázadok során szelektálódott búza és árpa már elbírta a téli fagyokat, megjelent a tavaszi árpa és a zab, kialakult a hárma vetésforgó. Kifejlesztették a talajfogató ekét, a lovak hámját, patkóját, a kocsik elfordítható első tengelyét. Berobbant a nyugat-európai agrártechnikai forradalom. A berobbanás találó kifejezés, hiszen ma is csak csodálni lehet, hogy milyen gyorsan, alig száz év alatt, e forradalom eredményei Közép-Európába is eljutottak.
A hármas vetésforgóra és az új technikai eszközökre épülve magas-kultúrává emelkedett Nyugat-Európa, illetve az Alpok és a Balti Tenger közötti térség. Gyorsan nőtt a népesség, néhány század alatt megsokszorozódott a városlakók száma, a vidéken élő lakosság is felvette a keresztény hitet, és általánossá vált természetes csapadékra és a kiscsaládra épülő földművelés.
Ezzel két magas-kultúrára vált szét Európa nyugati fele, a mediterránra és a nyugat-európaira. Európa keleti fele, a Balkán délkeleti negyedétől eltekintve, gazdasági és társadalmi tekintetben barbár maradt.
Nagyon gyorsan kiderült ez is, hogy Európa magas-kultúrájú nyugati fele, és a barbár keleti fele vallási tekintetben is kettévált. Az európai kereszténység kettéhasadásának a társadalmi és gazdasági alapját az eltérő családrendszerük jelentette. A kontinens nyugati felében a kiscsalád-, a keletiben a nagycsaládforma volt általános.
Itt nincs módom részletesen kifejteni e két családforma közti minőségi különbséget, csak azt szögezem le, hogy Európa nyugati fele sikerének, az elmúlt ezer évben, az alapja, hogy a társadalma, a világon egyedül, a kiscsaládra épült.
A 10. és 15.-ik század között a két európai magas-kultúra közel azonos szinten maradt.
A 16. században az óceánok meghódítása felértékelte az atlanti partok térségét. Ugyanakkor leértékelte, beltengeré fokozta le a Földközi Tengert. Ennek következtében megszűnt a mediterrán térség és az Alpoktól északra lévő térség, két maga kultúra egyenrangúsága. Ugyanakkor megindult Közép-Európa leértékelődése is, mivel a pénz serepét játszó nemes- és színesfémek olcsón, és nagy mennyiségben jöhettek Amerikából.
A történészek alig szentelnek figyelmet annak, hogy Európa hidegebb térségein az Amerikából behozott burgonya megnövelte a térség eltartó képességét, ennek következtében a lakossága, ezzel katonai súlya relatíve megnőtt. A burgonyatermelés hatására a korábbi demográfia arány jelentősen eltoldódott a kontinens északi fele javára. Ez, először a katonai, politikai erőviszonyokra hatott. Majd az ipari forradalom után, a szén és vasércvagyonra épülő ipar munkaerő tartalékára.
Nyugat-Európa élre kerüléséből következett a reformáció. A puritán angolszászoknak, germánoknak és skandinávoknak a római kereszténység már nem felelt meg, nekik puritánabb kereszténységre volt szükségük.
Nyugat-Európán belül a társadalmi és gazdasági felzárkózás egyre keletebbre került. A társadalmi munkamegosztás fő kerete az állam lett. Ennek munkamegosztását a vasút jól el tudta látni. Ezért lehetett ipari agglomeráció a Ruhr-vidék, Szászország, a Cseh-medence, ahol az ipar elsődleges nyersanyaga a szén és a vasérc, rendelkezésre állt.
A vasúthálózat kiépítéséig Közép-Európa viszonylagos súlya fokozatosan csökkent. A nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek olcsóbban jöttek az óceánokon túlról, mint a nyugat felé vízi úttal nem rendelkező Közép-Európából.
A vasúthálózat kiépítése azonban tizedére csökkentette az utazás és a szállítás idejét és költségét Közép-Európából a nyugat-európai piacokra. Ez azt jelentette, hogy Közép-Európa, mindenek előtt a Kárpát Medence, először került közel a világgazdaság centrumához. Ez a közelség hozott mintegy ötven éves fellendülést a térségünkbe. Még egyetlen történész sem figyelt fel arra, hogy a vasút előtt a lengyel és az urán gabona, vízi úton, tized akkora szállítási költséggel került a nyugati piacokra, mint a Kárpát Medencéből. Máig nem ismertük fel annak jelentőségét, hogy a magyar gabonának, a legnagyobb komparatív előnyű termékünknek, a vasút előtt nem volt piaca. Megelőzőleg, tőlünk csak a nemes- és a színesfémek, az élőállat és a gyapjú bírta el a szállítási költségeket.
A vasút ugyan közelebb hozta Közép-Európát a piacokhoz, de csak addig, amíg nem épültek ki az amerikai versenytársaik, és nem jelentek meg a húsok szállításra is alkalmas hűtőhajók.
A 20. század elejére azonban minden komparatív előnyünk elveszett.
A vasúthálózat kiépítését követő félszázad közép-európai sikereinek volt azonban fontos etnikai kulcsa is. A térség zsidó és német etnikuma. A közép-európai államalkotó népeknek, eltekintve a csehektől, gyakorlatilag nem volt saját etnikumú polgárságuk. Ami volt, azt a zsidó és német etnikum jelentette. A germán és a cseh társadalmaktól keletre olyan fél-perifériás társadalmak voltak, aminek a politikai hatalmat birtokló osztálya nem akart, nem is tudott polgárosodni. Ezek a társadalmak olyan fél-perifériát jelentettek, amiben a politikai hatalom az urak, a gazdasági a zsidók és németek kezében volt. A zsidó etnikumot, a náci Németország támogatásával, szinte felszámolták, kiirtották, elűzték. A nácik háborúvesztése után pedig a német etnikumokat telepítették haza.
Így alakultak ki Közép-Európában olyan nemzeti államok, amelyekből szinte letűnt a társadalmi-gazdasági fejlődést szolgáló korábbi, idegen motor, a zsidó és a német etnikum. Ennek lett a következménye, hogy a második világháború végére, e térség polgárokban eleve szegény országai szinte polgárság nélkül maradtak. Nincs tehát reális alapja annak a feltételezésnek, hogy Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, a nyugati demokráciák megszállása esetén, önerőből polgárosodott volna. Ha erre nem voltak képesek a második világháborút megelőző ötven évben, akkor még sokkal kevésbé lettek volna, önerőből, zsidók és németek nélkül, a háborút követő ötven évben.
A szovjet megszállás és a bolsevik rendszer ugyan szétverte nemcsak a politikai hatalmat gyakorló, polgárosodást ellenző úri osztályt, de a polgári értelmiséget is. Így lett a Szovjetunió megszűnése után olyan rendszerváltás, aminek nem volt erőspolgári alapja. A polgárok nélküli neoliberális politikát vezetett be.
Ahogy a bolsevik rendszernek mi, magyarok találtuk meg a legjobban nekünk megfelelő formáját, és lehettünk a legsikeresebb csatlós ország, a rendszerváltás után mi tértünk a legliberálisabb útra, és lettünk a térség sereghajtója. Ezt a másik végletbe esésünket a megmaradt zsidóságunk liberális buzgalma magarázza.
A hidegháború után, Közép-Európa szinte minden kontinentális szerepét elvesztette. A kelet-németek, osztrákok, csehek és szlovének egyértelműen Nyugat-Európába integrálódott. Románia és Horvátország balkánivá süllyedt. A történelmi Közép-Európa Lengyelországra, Szlovákiára és Magyarországra zsugorodott.
Térségünk súlyvesztése mégsem tragikus, hiszen a jelen viszonyok között az európai távolságok elvesztették a jelentőségüket.
A tudományos és technikai forradalom azonban átrendezte a térségkialakító erőket. A legfontosabb tényező a munkaerő minősége lett. Ahol az kiváló, bárhol legyen a térség, súlyt nyerhet.
- Finnország páratlan sikerében a térségi szempontok nem játszottak szerepet. A siker kulcsa, hogy a finnek skandináv módon élnek, dolgoznak.
- Szlovénia sikerének egyelten kulcsa, hogy úgy élnek, mint a többi nép az Alpokban.
- Izrael sikerének titka, hogy a nyugati kultúrából odatelepült zsidók úgy viselkednek, mint előtte évszázadok óta viselkedtek a nyugati diaszpórában.
- Szingapúr és Hong-Kong a világgazdaság csúcsai közé tartoznak, mert ott a kínai diaszpóra alakítja az életet.
