Kopátsy Sándor EH 2009-11-12
HÚSZ ÉVE DÖLT LE A FAL
A németek nagyon szépen emlékeztek meg az őket kettéválasztó fal ledöntéséről, de nyomát sem láthattam annak, hogy felfognák a fal történelmi szerepét. Pedig, ha nincs ez a fal, akkor egészen más úton haladt volna Európa, és talán a világ történelme az elmúlt hatvan év alatt.
Ezt is csak Jaltától indulva lehet feltárni.
A háború végére ugyan az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom, és annak elnöke Roosevelt, akinek a befolyása érvényesülhetett. Márpedig ő a két nyugati gyarmattartóban nagyobb legyőzendő szövetségest látott, mint a bolsevik diktátorban. Számára Nagy Britannia és Franciaország a gyarmattartó múlt, a Szovjetunió pedig a gyarmati rendszer felszámolásában szövetséges volt. Ezért Jaltában úgy irányította az eseményeket, hogy minél nagyobb legyen a Szovjetunió befolyása, hogy a nyugati gyarmattartóknak félni kelljen a Szovjetunió katonai erejétől, és propagandájától.
Ennek a céljának érdekében volt arra szüksége, hogy Németország jelentős hányadában ott maradjon a Szovjetunió befolyása, és hadserege. Ennek érdekében kellett az egész Közép-Európát is odaadni a Szovjetuniónak.
Ez ármennyire logikus, a politikusok és történészek még ma is a hidegháborús frontvonal két oldalát látják. Nem veszik tudomásul, hogy a hidegháború az Egyesült Államok érdekét szolgálta, hogy a nélkül nem érvényesült volna a befolyása Európai nyugati felén és a Távol-Keleten Japánban.
A francia-német szövetség, az európai polgári államok szövetsége, ami EU nem jöhetett volna létre, ha nem kell félni a Szovjetunió hadseregétől.
Még messzebb kezdhetem, ha Jaltában nem kapja meg ajándékban Sztálin Közép-Európát, nem jön meg az imperialista étvágya, nem fog erejét messze meghaladó fegyverkezésbe, nem lett volna olyan erős a szovjet hadsereg, amitől min Nyugat-Európának, mind Japánnak reális oka volt az Egyesült Államok védelmére, és az ebből fakadó engedelmességre.
Roosevelt Jaltában folytatott stratégiájának a következménye volt a gyarmatok nagy többségének gyors felszabadulása, a nyugati tőkés osztálytársadalmakban a tőkés osztályuralom meggyengülése, az össznépi társadalom felé való átalakulás beindulása. Az utóbbit jól példázza, hogy a hidegháborút megszűnése, az európai bolsevik rendszerek összeomlása után azonnal beindult a neoliberális restauráció.
De nézzük a hidegháború hatását a német történelem alakulására.
Bismarck óta, a német társadalomban a politikai hatalom, a törvényhozás, a közigazgatás és a hadsereg a fél-feudális, a társadalmi célokkal szemben álló porosz junkerek kezében volt. A gazdaságot azonban a piac, azaz a tőkések uralták. A Német Birodalom nyugati felén polgári szemlélet, nyugat-európai társadalmi magatartás volt jellemző, a keleti fele pedig fél-feudális porosz volt. A gazdaságot a nyugati németek, a politikai és katonai hatalmat a keleti németek uralták. Annak okán, hogy Németország keleti harmadát a Szovjetunió szállta meg, és ott a bolsevik rendszert vezette be, az ország nyugati kétharmada, megszabadulva a porosz befolyástól, a nyugat-európai társadalmi modellben élhetett.
Ha Németország a háború után egységes marad, az angolok és franciák soha nem szövetkeznek vele. Elég arra gondolni, hogy még 1989-ben is milyen pánik fogta el a franciákat és az angolokat a német egyesítés gondolatára. Ha meg tudták volna állítani az események sodrását, örömmel megtartották volna a kelet-németeket elválasztó falat.
Ez ugyan nagyon logikus, mégis a fal leomlásnak húsz éves évfordulóját ők is úgy ünnepelték, mint a szabadság nekik is köszönhető győzelmét.
A fal húsz éves ledöntésének ünneplése is az tanúsítja, hogy a tudomány és technika elképesztő teljesítményei mellett a társadalomtudományok, mindenek előtt a politika és a történelem képtelen a realitások tudomásulvételére.
Ha a bolsevik rendszert nem engedik be Közép-Európába, ha nem életszik fel a Szovjetunió imperialista étvágyát, ha nem alakul ki a feje tetejéig felfegyverzett Szovjetunió, a világ társadalmi, politikai fejlődése lassabb lett volna.
A Jaltában kialakított helyzet általános pozitív hatása mellett legfeljebb a közép-európai népek panaszkodhatnak, hogy őket áldozták fel a nagyobb célok érdekében. Az ugyanis igaz, hogy ezek nem kerülnek szovjet megszállás alá, aminek során számos ráerőszakolt cselekedet történt. De azt vitatom, hogy számukra a mérleg egyértelműen negatív, mert a mérleg pozitív serpenyőjében bőven voltak olyan ránk erőszakolt cselekmények, amelyektől önerőből nem tudtunk volna megbirkózni, illetve csak sokkal később történhettek volna meg.
A csatlós országok között csak a cseh, a szlovén, és az észt társadalom volt érett a spontán polgári felzárkózásra. Ezért a három népesetében a bolsevik megszállás mérlegének egyenlege negatív volt. A lengyelek, a magyarok, a szlovákok és a horvátok esetében a mérleg két serpenyőjében a negatív és a pozitív hatások egyenlege vitatható. Ezzel szemben a pravoszláv kultúrkörbe tartozók esetében jelentős volt a pozitív hatások túlsúlya. Az én véleményem szerint a magyar társadalom számára a bolsevik megszállás pozitív hatásai sokkal nagyobbak voltak, mint a negatívok. A ránk erőltetett rendszer sokkal következetesebben felszámolta a felszámolandókat, mint amire sajt erőből képesek lettünk volna. A háború után sem a magyar, sem a lengyel társadalomnak a belső erői nem lettek volna képesek felszámolni a nemesi, úri középosztály befolyását.
Még hosszú időnek kell eltelni ahhoz, hogy történészeink, és a társadalmi tudatunk felismerje, hogy nekünk tartósabb kárt okozott az, hogy felszámoltuk, illetve e törtjére zsugorítottuk a polgárságunk erejének többségét azzal, hogy a zsidó etnikum hatoda, a svábot harmada meredt meg. Akét háború közti magyar társadalomazt a két etnikumot kurtította meg, amelyeik a társadalom leghaladóbb része volt, a bolsevik megszállás pedig elsőssorban azokat a társadalmi rétegeket sújtotta, amelyek a fejlődésünket fékezték. Ez akkor is igaz, ha ezzel a pozitív szelekcióval együtt járt sok olyan társadalmi sérelem is, amire nem lett volna szükség. A megérett társadalmi változást ázsiai módszerek tették fájdalmassá.
Nagyon leegyszerűsítve.
A húsz éve ledöntött falhoz minél közelebb volt egy nép, annál fájdalmasabb volt a bolsevik megszállás, minél messzebb voltak még a Nyugattól, annál hasznosabb.
