Kopátsy Sándor PP 2009-11-09
KEZELJÜK HIGGADTAN A CSALÁDTERVEZÉST
Talán a cím is félrevezető, mert az alábbi írásra az indokot Molnár Oszkár polgármester nem, vagy csak nehezen bizonyítható megjegyzése feletti hisztérikus vita adja. A magyar politikai életnek a rendszerváltást követő deformálódásának tünete, hogy egy történelmi nagy bűnünket azzal akarjuk leplezni, hogy egy kis település polgármesterét állítjuk pellengérre.
A rendszerváltást, illetve a gazdaságpolitikát levezénylő neoliberális politika történelmi bűnt követett el azzal, hogy a munkaerő alsó ötödét, a magyar cigányság szinte egészét kirekesztette a társadalmi munkamegosztásból, és ennek korrekciója érdekében nem tett semmi érdemlegeset. Húsz éve a segélyeken, családi pótlékon élő réteg, ezen belül is elsősorban a cigányság, társadalmon kívüli helyzetbe került. Berendezkedett a rájuk kényszerült munkátlanságra, sok gyermek vállalására. Az erkölcsük is, ennek megfelelően romlott.
Ennek a katasztrofális következményeit a politikai elit nem ismerte fel. A közvélemény annál inkább. Elég arra gondolni, hogy jelenleg a választók döntése nagyrészt azon múlik, melyik párt hogyan áll a cigánykérdéshez. A Jobbik szinte kizárólag annak a neoliberális politikának köszönheti a sikerét, hogy nyíltan szembefordul azzal a neoliberális politikával, amelyik létrehozta a cigányság munkátlanságát, de minden cigányellenes kijelentést fasizmusnak és antiszemitizmusnak ítél. Az SZDSZ felszámolódása, és az MSZP súlyvesztése is azért történt, mert a cigányságnak legális munka helyett politikai védelmet akarnak. Vagyis a megoldás helyett kioktatnak.
A közelmúltban két Borsod megyei polgármesternek, akiknek a falujában jelents cigányság él, akik naponta küzdenek annak következményével, amit a szoclib rendszerváltás a nyakukra hozott, elfogyott a türelme. Nem azt akarom bizonyítani, hogy tényeket, vagy csak híreszteléseket fogalmaztak meg. Ez mellékes. Amit megfogalmaztak, azzal a megye közvéleményének nagy többsége egyetért, sőt igaznak tartja. Én sem a piacon, hanem normális társaságban több alkalommal is hallottam, hogy a cigányasszonyok, a nagyobb támogatás érdekében, sérült gyermekek születésén mesterkednek. Arra azonban hiába vártam, hogy a kormány, illetve az illetékes hatóságok cáfoljanak, közöljék, hogyan alakul a sérült szülések aránya, és milyen rétegben, melyik etnikumnál nagyobb. Ezek az adatok most is titkosak, legfeljebb az olvasom, hogy Molnár Oszkár polgármester állítását nem bizonyítják a tények. Az illetékesek lapítása azonban egyre nagyobb hőssé teszi Molnárt, akinek a népszerűségét az sem rontja, hogy a nemzetközi zsidótőkéről ostoba nyilatkozatot tett.
Az utóbbit sem veszem olyan súlyos hibának, mint a liberális értelmiségiek. Megéltem én már ennél súlyosabb rágalmakat, ostobaságokat mondóktól, méghozzá nem is egy kis település polgármesterétől, hanem a két háború közt az egyik legjobb miniszterelnöktől, és az általam a század legjobb kultuszminiszterétől.
Az első zsidótörvényt a fehér ellenforradalom első kormánya vitte a törvényhozás elé. Az előterjesztő belügyminisztert gróf Klébelsberg Kunónak, a miniszterelnököt gróf Teleki Pálnak hívták. Klébelsberg a törvény azzal indokolta a képviselők előtt, hogy a zsidók a magyarok elől foglalják el az értelmiségi pályákat. Ezért korlátozni kell a felső oktatásukat. Bűnét ellensúlyozta azzal, hogy a magyar közoktatás fejlesztésének, és a tudományos kutatásoknak a legjobb minisztere lett.
Teleki két évtizeddel később a második, minősíthetetlenül fasiszta zsidótörvényt, miniszterelnökként, azzal terjesztette a képviselőház elé, hogy nem ő írta a szöveget, mert akkor szigorúbb lenne.
Nem azt ítélem el, hogy e két államférfinak szobra van, hogy a közvélemény többsége nagy politikusoknak tartja, hanem azt, hogy sokkal kisebb hibáért, egy kis település polgármesterét fasiszta, antiszemita ellenségnek tartják. Méghozzá azok a politikai erők, akik a magyar munkaerő ötödét tartósan kizárták a társadalmi munkamegosztásból.
Ezzel a hisztérikus mértékű elitéléssel készítik el a következő választási bukásukat, és erősítik a két polgármester politikai ambíciójának beteljesedését. Őket az ellenségeik teszik népszerűvé.
