Kopátsy Sándor PG 2010-10-15
A KÖTELEZŐ MAGÁN NYUGDÍJPÉNZTÁRAK LÉTREHOZÁSA VOLT A BŰN
Tegnap még csak a Horn-kormány által létrehozott magán nyugdíj pénztárak megszűntetése feletti örömömet fejeztem ki. Azóta háborgok a társadalmi bűnszervezetet védelmezők hangoskodásán. Ezek az urak „2.7 millió ember jogait védik”. Tizenöt éve egy mukkot sem szóltak arról, hogy milyen szélhámosság volt a magánpénztárak kötelezővé tétele. Az sem jut ezeknek az uraknak az eszébe, hogy megnézzék, hogyan alakult ezeknek a pénztáraknak a kötelezettségeikkel szembeni vagyoni helyzete, és hogy eddig menni állami támogatást vettek már eddig is igénybe.
Amikor a jövő öregségi ellátásával szemben ezt a bűnt elkövették, az Országos Nyugdíj Önkormányzat elnökségének tagja voltam, az első pillanattól átláttam a kétharmados többséget élvező kormány, és a legerősebb szakszervezet, aminek én is a küldötte voltam, beállt a liberális közgazdászok mögé, akik annyira fellelkesedtek a Világbank Argentínában bevezetett blöffjén, hogy nálunk is megvalósíthatónak tartották a magán nyugdíjpénztáraknak nem csak a bevezetését, de a kötelezővé tevését is.
Még az sem vált máig nyilvánossá, hogy miért lett az SZDSZ, és az MSZP liberális szárnya a magán nyugdíjpénztárak nemcsak bevezetőivé, hanem kötelezővé tevésének lelkes híveivé.
Azzal, hogy az elsietett, és eltúlzott liberalizáció kétmillió munkahelyet megszüntetett, annyira elcsökkent a járulékot fizetők aránya, hogy reménytelenné vált a befolyó járulékból fizetett állami nyugdíjrendszer önállósága. Ezért találták ki a szerencsések, hogy legalább ők, váljanak ki az állami nyugdíjrendszerből. De mivel nem bíztak eléggé abban, hogy lesz elég jelentkező, a magánpénztári tagságot az új munkába lépők számára kötelezővé tették.
Arról egy árva szót sem ejtettek, hogy mi lesz azzal a közel kétmillió emberrel, akit kizártak a társadalmi munkamegosztásból. A cigányság jogvédői ezzel nemcsak a munkaerőpiacról, de kizárták az öregkori ellátásból is, kizárták a cigányság nagy többségét. Erről azonban szó sem esett. Sem akkor, sem az óta.
Az előkészítő csatározásban szint teljesen egyedül maradtam. Szomorúan láthattam, hogy a nyugdíjasok érekét védők sora bekerültek a magánpénztárak elnökségébe, felügyelő bizottságába. Ezzel anyagilag érdekeltté váltak.
Arról pedig mindmáig utalást sem találtam, hogy a nyugdíjrendszer privatizációján a legjobban a részvénytulajdonosok, és az államadósság növelésére építők jártak. Az új rendszerben a nyugdíjjárulék egyre nagyobb hányada a magánpénztárakhoz folyik be, amelyeket törvény kötelezi, hogy részvényekbe és állampapírokba kell fektetni. Ez a többletkereset felveri a részvényárakat, és az állampapírok keresletét. Még erről a mellékes nyereségről sem találkoztam felméréssel.
Arról az óta sem írnak a liberális közgazdászok, hogy milyen horribilis hiányuk van a világ minden országában, mindenek előtt az Egyesült Államokban a nem állami nyugdíjpénztáraknak.
Annak sem volt visszhangja, hogy Argentínában, néhány év után, felszámolták a Világbank sugalmazásra bevezetett maszek nyugdíjpénztárakat.
Ezzel szemben azt látom, hogy a magát baloldali liberálisnak hirdető Népszabadság a magán nyugdíjpénztárakat ért sérelmekről szól.
Friss Róbert, akit mindig szívesen olvastam, hozzáértése hiányában is, a liberálisok apostolaként ragad tollat. Nagyot téved, ha a magyar társadalmat most látja fáradtnak és értetlennek. Én, ebben a kérdésben, sokkal inkább akkor láttam annak, amikor a liberális közgazdászok az orránál fogva, az érekével ellentétes irányban vezethették.
