Kopátsy Sándor EH 2010-07-19
AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁG SIKERÉNEK TITKA
Évtizedek óta izgat két kérdés.
1. Mi az oka annak, hogy a világ két legfejlettebb, leggazdagabb, legiskolázottabb etnikuma a kínai és a zsidó diaszpóra?
A diaszpóra előnye.
2. Mi az oka, hogy ötszáz éve csak az európai zsidó diaszpóra sikere kiemelkedő, a közép-ázsiai és észak-afrikai ezer éve stagnál?
Az első kérdésre könnyebb, de nehezebben elfogadható a válasz.
Ha a magas-kultúrához tartozó nép elnyomott kisebbségben él, képességeit nagy hatékonysággal bontja ki. A tehetségek gyakrabban elvesznek ott, ahol annak kifejlesztése nélkül is könnyű boldogulni. Ezt láttam a jómódú családok egyetlen gyermeki esetében is. A pedagógia sem szentel kellő figyelmet annak, hogy a versenykényszernek mi a szerepe. A több testvér közötti versengésnek is képességfejlesztő hatása van.
A magyar arisztokráciában is megfigyelhető volt, hogy a mindent megkapó gyermek nagy hányada ennek ellenére, illetve ezért, élt üres életet.
Az etnikai kisebbség számára mindig nehezebb volt a siker elérése, nem számíthatott a társadalom támogatottságára. A sikerért meg kellett dolgozni.
Ezzel magyaráztam Max Weber felismerését, hogy az Amerikába kivándorolt lengyel parasztok, akik otthon a védelmet nyújtó paraszti környezetben megragadtak, Amerikában egyetlen generáció alatt nyugati polgárokká váltak.
A történelmi Magyarországról kivándorló parasztok Amerikában csak magukra támaszkodhattak. Nemcsak rokonokat, és ismerősöket, de még nyelvrokonokat sem találtak. Mindent maguknak kellett kiharcolni. Ma a magyar etnikumnak azok az utódai élnek a legjobban, vitték a legtöbbre, akik a legtöbbre vállalkoztak, akik ott hagyták falusi világuk biztonságát. Őket követik azok, akik városba költöztek. Ehhez is bátorság kellett.
A társadalomtudományok nem számolnak azzal, milyen előnyökkel jár az erősek számára a környezetből való kiszakadás. Ennek utolsó klasszikus példája az erőszakos kollektivizálás. Az még nem is a reménytelenség, hanem a politikai erőszak hatása alatt történt. Pár évvel az ezer éve várt földhöz jutás után, jöttek a hatóságok, és kierőszakolták a szövetkezetbe való lépést, a fölről, a jószágról való lemondást. Én, a városi tisztviselő, brutális politikai bűnnek tartottam az eljárást. Akkor fogalmam sem volt arról, hogy hosszabb távon kik, és főleg kiknek a gyermekei járnak jobban.
Még nem találkoztam olyan történésszel, szociológussal, aki vette volna a fáradságot, hogy megnézze, kik hova jutottak azok közül, akik átélték a kollektivizálást. Véleményem szerint, azok vitték többre, akik a falut is ott hagyták, városba költöztek, az iparba helyezkedtek el, akik úgy cselekedtek, ami a legjobban megfelelt annak, hogy a falvakon, mindenek előtt a mezőgazdaságban, a munkalehetőségek tört részre csökkennek. Őket a kényszer vitte abba az irányba, amibe a fel nem ismert érdekük kívánta.
Természetesen, a versenyképtelen etnikum esetében a kisebbségi helyzet nem hoz eredményt a befogadóval szemben. Csak az olyan kisebbségi etnikum szerepelhet sikeresen, amelyik olyan kultúrát, viselkedési módot hoz magával, ami megfelel a kor kihívásainak. Mivel mind a zsidó, mind a kínai emberek viselkedési módja megfelel a kor kihívásainak, mindkét etnikum csodálatosan teljesít, ha megfelelő környezetbe kerül. Demég ők is csak akkor.
Ezzel jutottunk el a problémám lényegéhez.
Megfelelő időben a megfelelő helyen.
A zsidóság egészen a 15. század végéig a mohamedán világban a kor élvonalához tartozott, mivel akkor az jelentette az élvonalat. Ennek a kornak az utolsó évszázadaiban az Európai kontinensen is a mohamedán Andalúzia volt a csúcs. A 15. században azonban Nyugat-Európa létrehozta a maga kulturális és technikai forradalmait, a természetes csapadékra épülő mezőgazdaságával létrehozta azt a termelési módot, ami a következő ezer évben, mindmáig, a legjobban megfelel a társadalmi és gazdasági fejlődésnek. Ez a potenciális előny azonban csak akkor válik gyakorlati realitássá, amikor az óceánok meghódítása, és a fegyverzeti fölénye lehetővé teszi a világ szinte egészének kizsákmányolását, és létrehozza az ipari forradalmat.
Ahogy a Nyugat a világ magas-kultúrái fölé emelkedik, elkezdődik a mohamedán társadalmak lemaradása. Ez a világtörténelmi jelenség egybeesik azzal, hogy a spanyolok meghódítják Andalúziát, és Európából kiszorul nemcsak a mohamedán vallás, de a kultúra is.
A gyarmatbirodalmaiból meggazdagodott spanyolok nem viselik el a nagyon dinamikusan gazdagodó andalúziai zsidósságot. Erőszakkal térítik őket, a makacsokat pedig kitelepítik. Ezt az egyház által sugalmazott, zsidóüldözést az állam vezényli le. A kitelepítése ítélt zsidóság nehezen érthető módon, de történelmi bölcsességgel, nem az arab világgal vonul vissza, hanem a felemelkedő Nyugat-Európába menekül.
Sem a zsidó, sem az európai történészek nem akadnak fent azon, hogy miért válasszák a zsidók Nyugat-Európát, és ott miért fogadják őket türelemmel.
Nagyon másként alakult volna, ha a spanyol földön élő zsidóság a mohamedán világban élő zsidó gettóiban keres menedéket. Ez lett volna a természetes, hiszen ismerték a nyelvüket, ott voltak az erősebb kapcsolataik. Ezzel szemben a számukra ismeretlen Nyugat-Európába menekültek. Márpedig, ha ez előbbit teszik, egészen más vágányra került volna a későbbi nyugat-európai zsidó diaszpóra története. Minden bizonnyal, megrekedtek volna az arab kultúrában.
A történelemben nem sok értelme van a „Mi lett volna, ha?” kérdésfeltevésnek. Pedig minden bizonnyal a nyugat-európai, és segítségükkel az egész európai zsidóság csodálatos sikersorozata elmarad, ha a dél-spanyol zsidósság a mohamedán világba vonul vissza.
Ha hithű zsidó lennék, azt mondanám, hogy a népet választó isten akarta így. Mivel nem vagyon zsidó, még az ilyen döntéseket hozó istenben sem hiszek, csak csodálkozom.
Nem tudok semmit arról, hogy milyen lehetett az andalúziai zsidóság kapcsolata a keresztény világban élő hittestvéreikkel, valamint a nyugat-európai, elsősorban németalföldi távolsági kereskedőkkel.
Az viszont kézenfekvő, hogy a 15 század végén, Afrika megkerülése előtt, a világkereskedelmi ambíciókat dédelgető németalföldieknek fontos volt a közel-keleti kapcsolatokkal rendelkező, az arab világban otthonosan mozgó, nyelvüket beszélő zsidósággal kapcsolatot teremteni. Amíg a feudális viszonyokban ragad spanyolokat, portugálokat, de még a franciákat is irritálta a törzsi vallásához ragaszkodó, rendkívül mozgékony zsidóság, a feljövő nyugat-európai városok polgárai példamutatónak tekintették őket.
Az Andalúziából elűzött zsidóság nyugat-európai befogadása élesztőt jelentett a következő ötszáz évben.
Amennyire az észak-amerikai közvélemény ellőtt tiszta kép van arról, hogy melyik bevándorló etnikum, hogyan vizsgázott, az európai történészek szinte figyelmen kívül hagyják ezt a kérdést. Csak a német történészek írásaiban találtam nyomát annak, hogy milyen sokat köszönhetnek a Franciaországból kiüldözött hugenotta bevándorlóknak. Ezzel szemben alig találtam említést arról, hogy Európa nyugati felének történetében milyen szerepe volt az ibériai zsidók befogadásának. Ennél csak az meglepőbb, hogy az európai zsidóság sem foglalkozik ezzel a témával annak ellenére, hogy a keletről beáramló zsidóság fergeteges sikerében a nyugat-európai zsidók segítsége, kapcsolata nagyon fontos szerepet játszott. A zsidóság Kelet-Európából, a vasúthálózat kiépítése után, megindult nyugatra hózódását ugyanis megkönnyítette a tény, hogy addigra már Közpép-Európában is jelen voltak a Nyugaton befogadott zsidók utódai.
Itt jutottam el, mondanivalóm lényegéhez.
Minek köszönheti az európai zsidósság, hogy üldözése ellenére is a Nyugat leggazdagabb, legiskolázottabb etnikuma lett?
Először a történelmi feltételeket veszem sorra.
1. Az Andalúziában élő zsidóságot a legjobb történelmi pillanatban üldözték ki a társadalmi hanyatlásra ítélt spanyolok. Ha pár száz évig még ott maradhatnak, nem számíthattak volna arra, hogy a felemelkedő Nyugat élcsapatában szerepelhetnek.
2. Ha a kiűzött zsidók nem Nyugat-Európába menekülnek, hanem a számukra akkor sokkal természetesebb mohamedán világba, keletre húzódnak, ott tartanának, ahol azok a hittestvéreik, akik ott élték át a következő ötszáz évet. A nyugat-európai zsidóság páratlan sikere azon múlott, hogy a legjobb időben hagyták ott a muzulmán világot, és a legjobb időben költöztek át a jövő bölcsőjébe.
3. Az ipari forradalom a vasúttal létrehozta a hatékony szárazföldi szállítást. Ez teremtette meg a technikai feltételét annak, hogy az addig gettóba zárt, batyuval, szamárral működő kereskedelem lehetőségei százszorosára nőttek, kivirágozhatott a mezőgazdaságot, és a paraszti világot árutermelővé tevő kereskedelem. Sajnos erről sincsenek adatok, hogyan nőtt meg a vasútnak köszönhetően, a kereskedelmi forgalom, amire az egyre nyugatabbra húzódó zsidóság anyagi felemelkedése, és polgárosodása épülhetett. Nagyon érdekes volna egy olyan felmérés, hogyan formálta a vasút át a mezőgazdaság és a falvak árutermelését, és ezt mennyire a zsidóság valósította meg Európa keleti felén.
4. Az Európában élő zsidóság többsége a vasút előtt Európa keleti felén, gettókban élt, még annál is alacsonyabb civilizációs szinten, mint a Közel-Keleten, vagy Afrikában. Kétszáz évvel később ezekből lett Európa keleti felének társadalmi és gazdasági élcsapata. E páratlan eredményben fontos szerepet játszott a nyugat-európai zsidóság tapasztalata, példamutatása és anyagi támogatása.
Az európai zsidóság azért emelkedhetett minden tekintetben, a mohamedán kultúrában élő hittestvérei fölé, mert jó időben, jó helyen volt, hittestvéreire számíthatott.
De a lehetőségekkelNyugatonmiértcsak a zsidóság tudott élni?
Ebben nélkülözhetetlen szerepet játszott törzsi vallásuk. Ennek köszönhető, hogynem oldódtak fel a befogadó népek tengerében. Meggyőződésem szerint, számos itáliai városállam polgárai is sikeresek voltak, de azok leszármazottainak a sorsát nem lehet nyomon követni, mert nem jelentettek vallási közösséget. A velencei, a genovai polgárok évszázadokon keresztül jelen voltak a világ nagy kereskedő városaiban, de mára már a nyomuk is nehezen kereshető.
A magyar történelemben az örmények is a zsidókéhoz hasonló szerepet játszottak, de egyrészt nem különítette el őket az eltérő vallásuk, másrészt korán jöttek, nem akkor, amikor már a kereskedők igazán tudtak kaszálni.
A vallási izoláció jelentősége jobban követhető az Egyesült Államokban, a mormonok esetében. Ott az ő sikerük a zsidókéhoz hasonlítható. Kevesen tudják, hogy a pénzvilágban nagyobb a szerepük, mint a zsidóké. A siker közös kulcsa a szoros vallási kötődés, az azon alapuló egymás segítése.
A közös vallás azonban nem elég feltétele a közös társadalomnak, államnak.
A fenti elmélkedést azért írtam, mert társadalompolitikai meggyőződésem, hogy Izrael állam alapítói abban a tekinteten is reménytelen feladatra vállalkoztak, hogy az ezer éve két kultúrában elő, ahhoz sokban igazodó zsidóságnak lehet közös államuk.
Minél fejlettebb a világ, annál inkább lehetővé válik, hogy az eltérő etnikumú, nyelvet beszélő népek közös társadalomban, közös államban éljenek. Az eltérő viselkedési kultúra, és az eltérő civilizáció viszont nem férhet meg egyetlen politikai egységben. Márpedig Izrael állam a világ legfejlettebb, legrugalmasabb etnikumát, a nyugati, és az arab világban megrekedt hittestvéreit akarja egy államban boldogítani azon az egyetlen közös alapon, hogy mindnyájan izraeliták.
Amennyire a diaszpórában a közös vallás óriási összetartó erőt jelent, a közös állami boldogulásához ez nagyon kevés, sőt korunkban anakronisztikus. A nyugati és az arab kultúrából érkező zsidók számára nagyon más törvényekre, oktatási rendszerre van szükség.
Svájc stabil állam, stabil társadalom annak ellenére, hogy vallási, nyelvi tekintetben nagyon tarka. Ott nem a vallás, nem a nyelv, hanem a közös viselkedési kultúra tarja szerves, egészséges, sikeres társadalomban össze őket. Svájcban járva nem látok a lakásokban, az utcán, a piacon, az iskolában, a kórházban, a temetőben különbséget, nem a nyelvükről tudom, hogy hol vagyok. Sajnos, Izraelben nem jártam, de el tudom képzelni, hogy ott találok olyan helyeket, lakásokat, utcákat, kerülteket, iskolákat mintha Amerikában lennék, de olyanokat is, ahol az arab világban járónak érezném magam.
Ismereteim szerint, a legnagyobb különbség a két zsidó kultúrán belül a demográfiában, a gyermekvállalásban, az oktatásban és a gondolkodásmódban van.
Véleményem szerint, a nyugati szidóság akkor jár a legjobban, a világ fejlett részén, mindenekelőtt az angolszász országokban él. Az arab kultúrából összegyűjtött zsidóság esetleg megférne az arab világában, hiszen abban jobban otthon érzi magát, mint a modern nyugati zsidó hittestvérei között. Az arab világ is jobban befogadná őket, hiszen alig mások, mint a térség mohamedán világa.
Természetesen, nem lenne problémamentes Izrael népének visszatérése az óhazába, akkor sem, ha a nyugati hittestvérek Nyugaton maradnak.
Végül belátom, hogy véleményemnek nincs semmi realitása, csak azt akartam leírni, hogy a jelenlegi Izraelnek nincs jövője, mert lehetetlen feladatra vállalkozott.
