Kopátsy Sándor EV 2010-06-15
Isten és politika
Ezen a címen írt rövid tanulmányt a legutóbbi Népszabadságban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség két vezetője, Köves Somló főrabi, és Bodnár Krausz Dániel vezetőségi tag.
Hibás a cím, mert a politikával az istent nem lehet szembeállítani. A témájuknak megfelelő cím a Vallás és politika, még sokkal inkább az Egyház és állam lett volna.
Aki olyan istenben hisz, aki mindent szabályoz, az nem politizál, azt is az istenre bízza. Az emberi faj életében az egyénnek, a közösségeknek, az államoknak, a népeknek azonban nincs szerepül, ha az isten irányítja a történelmet. Ezeknek nem politizálni, hanem imádkozni kell. Ráadásul ilyen isten csak mindnyájuk számra egyetlen lehet. Ezt azonban a legkevésbé a vallások klérusai veszik, vehetik, tudomásul.
Az írás két szerzője is ebbe a hibába esik, mert az egész emberiséget érintő kérdésben a saját vallásának, illetve a zsidó, keresztény, mohamedán vallás közös ószövetségére hivatkozik. A próféták is politizáltak.
Az ugyan nem vitatható, hogy a próféták hitték, hogy isten ügyét szolgálják, de merészség állítani, hogy a saját vallásuk egyházát, klérusát védték. Sokkal inkább állítható ennek az ellenkezője. A próféták örök nagyságukat annak köszönhetik, hogy forradalmárok voltak, bírálták, ostorozták az a vallási klérust, ami lényegében a politikai állam vezetője is volt.
Számomra a biblia páratlan sikere éppen annak köszönhető, hogy az összeállítói nem az állami és az egyházi hatalom, hanem annak bírálóit szólaltatják meg.
Idézem a szerzőpárost.
„Vallási vezető csak akkor tehet hitelesen politikai jellegű kijelentéseket, ha azok a vallási tanítás elveit és értékeit, vagy a közösség közvetlen önvédelmét képviseli, és nem merül fel az egyház intézményeinek érdekében történő taktikázás gyanúja.”
Tekintettel arra, hogy az egyházak centralizált vezetése a történelem során nem volt, nem is lehetett tárgyilagos, jogos, a társadalom érdekét szolgáló, ha az egyházak vezetőit távol tartják a politikától. A próféták azonban politizáljanak. Az jó, hogy a vallásos emberek is politizálnak, de az nem, ha az egyházak vezetői teszik ezt.
Nekem ma nem is az, a nagyobb baj, hogy az egyházak politizálnak, hanem az, hogy a pártok is úgy politizálnak, mintha vallások klérusi volnának. A törvényhozásban csak olyanok kerülhetnek be, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem a saját lelkiismeretük, meggyőződésük alapján, hanem a frakció utasítására nyomják meg a gombot. A párok klérusának nem is kell meggyőzni a képviselőit arról, hogy mi az érdeke, hanem kötelezővé teszik, hogy a vezetés utasítását vakon kövesse. Jelenleg a kisebb bajnak tartom, hogy a vallások egyházainak befolyása érvényesülhet, hiszen alig érvényesül, hanem a pártfrakciók vasfegyelme ül rá a szabadságra.
Olyan törvényhozási szavazási módszerről álmodok, amiben nem lehet utólag sem megállapítani, hogy ki, hogyan szavazott.
