Kopátsy Sándor PE 2011-01-18
A JEGYBANK KRITKÁJA
Nyílt titok, hogy a jelenlegi kormány nem érzi a jegybank munkáját megfelelőnek. Ezt a nemzetközi pénzügyek illetékesei, és a hazai liberális közgazdászok a jegybank függetlenségét érő támadásnak állítják be. Nem tagadom, hogy a Fideszben sokan szeretnék a saját embereiket látni a jegybank vezetésében. Ez minden kormány esetében természetes. Ilyen a politikai élet általános stílusa. Legfeljebb a nyugati demokráciákban a két fél nem lát ellenséget egymásban, és minden kormányváltás nem jár az apparátusok cseréjével. Mi soha nem voltunk ilyen bölcsek. A mi alatt azonban mindkét felet kell érteni. Egy független jegybanki vezetésnek tudomásul kellene venni, hogy most nemcsak kormány változott, hanem a gazdaságpolitika tartalma is. Ez a kormány a demokratikus választáson példátlan többséget kapott, ennek hosszú évekig nem lesz egyenrangú ellenzéke. Ezzel tehát együtt kell működni. A jelenlegi vezetés azonban úgy viselkedik, mintha nem történt volna semmi, hiszen őket nem lehet leváltani. Jó is, hogy így van nálunk is, mint minden demokráciában. A baj azonban az, hogy a le nem váltható vezetés azt hiszi, neki nem kell alkalmazkodni, ő folytathatja az eddigi gyakorlatát, ami egy egészen más gazdaságfilozófiának felt meg.
Semmi jelét nem látom annak, hogy a jegybank vezetői önkritikát gyakorolnának azért a politikáért, amit az előző szoclib kormány idején követtek. Még azt sem állítom, hogy erre a kormány utasította őket. Sajnos nem volt olyan pénzügyminiszterünk, aki szakmailag képes lett volna felmérni, mit, miért csináltak.
Nagyon röviden. A jegybank vezetése olyan politikát folytatott, ami az eladósodás számára megfelelt.
Az állam eladósodását állampapírok eladásával kellett fedezni. Ez két esetben megy viszonylag könnyen. Ha nagyon olcsó a forint, illetve magas a kamat.
Ezzel szemben, nagyon drága volt a forint. Az euróreális ára 270-280 forint lett volna. Vagyis a forint mintegy 20 százalékkal fel volt értékelve. Most van a helyén. Mégsem azt mondják a jegybank illetékesei, hogy a választás óta került reális sávba a forint, hanem az óta 20 százalékkal emelkedett. Nem vallják be, hogy akkor volt irreális, és most végre az.
A független jegybank vezetése annyira független volt, hogy nem a magyar állam, hanem a saját banki érekét képviselte. A felértékelt forint jó volt arra, hogy az államadósság alacsonyabbnak látszódjon. Becsapták, és ma is becsapják a közvéleményt.
A felértékelt forint azonban azt jelentette, hogy az államkölcsönöket csak nagyon magas, mintegy húsz százalékkal magasabb kamattal lehetett eladni. Ezért volt mindig kiemelkedően magas a jegybanki alapkamat is.
A kormánytól független jegybanki vezetésnek azonban illett tolna tudni, hogy mit eredményez a magas kamat. Az exportőrök húsz százalékkal kevesebb forintot kapnak, az importőrök pedig ennyivel többet. Azt nem lehet utólag kiszámítani, hogy ez a mesterségesen felértékelt forint mennyivel csökkentette az exportot, és mennyivel növelte az importot, de azt középiskolás fokon is tudni kell, hogy sokkal.
A mesterségesen felértékelt forint és a magas hazai kamat tette vonzóvá a devizahiteleket, napnál világosabb. Azok, akik rövidlátó érdekből félrevezették a lakosságot a devizahitelek esetében, utólag azzal védekeznek, hogy a kockázattal a hiteleket felvevőknek kell számolni. De nem teszik hozzá, hogy a hitelre szorulók joggal bízhatnak a pénzügyi kormányzatban, a közgazdász miniszterelnökben, a pénzügyminiszterben és a jegybankelnökben, hogy nem ugratja be őket.
Mindezt azért írtam le, mert a független jegybank, független vezetői arra figyelmeztetnek, hogy emelik a jegybanki kamatot, mert nagy az inflációs veszély.
A pénzügyek elsőbbségének megszállottai ötven év után sem értették meg az infláció lényegét. Az infláció ugyanis szenzációs találmány, csak vigyázni kell a használtára. Mint minden eszköz, minél tökéletesebb, annál veszélyesebb a használta, ha ostobákra bízzák.
Amióta az állam teremthet fedezet nélküli pénzt, a gazdaság gyorsabban fejlődik, mint a történelem során valaha. Azt ugyan nehéz megállapítani, hogy mekkora az optimális mértéke, de az egyértelmű, hogy nem a nulla. Nem ismerünk olyan államot, ahol nulla volna az infláció. Az is természetes, hogy többen túllépték az optimumát, mint akik túl óvatosak voltak.
Az állam pénzteremtő hatalma nélkül azonban nem itt tartana a világ. Az elmúlt évtizedek legnagyobb betegsége az alacsony foglalkoztatás. Ebben pedig mi vagyunk a rekorderek. Ezt, és nem az infláció mértékét kell optimalizálni. Ha nagy az alulfoglalkoztatottság, sokan kikerülnek a munkaerőpiacról, akkor meg kell nyomni a bankóprést, jövedelmet kell teremteni. Mi húsz évben, ebben a krónikus betegségben szenvedünk. Az egymillió munkahelyet nem tíz év alatt, hanem mihamarabb létre kell hozni. Tudom, hogy e téren a szoclib politika olyan katasztrofális helyzetet teremetett, amit máról-holnapra nem lehet korrigálni, de sürgősen kell cselekedni, méghozzá úgy, hogy nem ismerünk ennél fontosabb feladatot.
Ezért a független jegybanknak is kutya kötelessége olyan kamatpolitikát, olyan pénzteremtést folytatni, ami a foglalkoztatást tekinti elsődleges feladatának. Aki az ország jelen helyzetében az inflációt minimalizálja, hazaáruló.
Ajánlás.
A jegybank csak olyan országban legyen független, amiben természetesnek tartja, ha hibát hibára halmozott, lemond. Mi még messze vagyunk ettől.
