Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                PB                    2010-12-31

 

A társadalomtudomány akkor lesz tudomány, benne a történelem és a közgazdaságtan, ha a magyarázatot ad a múltara, és következtetni képes a jövőre. Egyelőre egyikre sem képes.

Ezt az állításomat két ténnyel bizonyítom.

1. Sem a történészek, sem a közgazdászok nem képesek magyarázatot adni arra, hogy miért alakult úgy a múltunk, ahogyan alakult. Márpedig, ha a fajunk sorsa másként is alakulhatott volna, akkor a jövőre sem tudunk tanácsot adni. A társadalomtudományok csak akkor állják meg a helyüket, ha a múltról be tudják bizonyítani, hogy miért történhetett úgy, ahogyan történt, hiszen azt objektív okok determinálták. Ha megelégszünk azzal, hogy csak leírjuk az eseményeket, aztán szabadon mondhatunk róla kritikát, hogy milyennek kellett volna lennie, nem vagyunk tudósok. Ebből következően be kellene látnunk, hogy nemcsak a múlt, a jövő is esetleges. Ezért nem lehet a tudomány tárgya.

Ezt számomra már régen az illusztrálta, hogy fel sem vetjük, hogy miért alakult ki osztálytársadalom minden magas-kultúrában, és miért voltak azok olyanok, amilyenek voltak.

Aki még azt is megmondja, hogy milyennek kellett volna lenni, hogy jobb, emberségesebb legyen, az eleve nem tudós.

Marx már addig eljutott, hogy a történelemalakító okokat kell feltárni, de aztán ő esett abba a hibába, hogy egy általa kitalált társadalom lenne, sőt csak az lehet ideális.

2. Mint keresztény, azon akadtam fenn, hogy a tudásvágy az eredendő bűnünk. Csak öregkoromban fejtettem meg a rejtélyt. Az osztálytársadalmak létét fenyegette az emberi szellem kiszabadítása. De eddig hosszú út vezetett. Felismertem, hogy nemcsak a keresztény, de minden kultúra üldözte a tudásvágyat. Minden osztálytársadalom jelszava: Ne légy kíváncsi, engedelmeskedj.

A jelenkor fejlett társadalmaiban azonban megszűnt a tudásvágy bűne, sőt az első társadalmi erény lett. A jelenkor tíz parancsa között az első: legyél kíváncsi, keresd mindennek az okát.

A jelen írásban azt bizonyítom, hogy az eredendő bűnből eredendő erény lett.

Ezt még a zseniális Darwin sem ismerte fel. A fajfejlődés motorját a fajon belüli adottságban, a szelekcióban látta, nem ismerete fel, hogy a szelekció csak a megváltozott körülmények között hoz fejlődést, a változatlan körülmények között stilizál, nemcsak a fejlődés, hanem minden irányú változás ellen dolgozik.

Így van ez az emberi társadalom esetében is.

Eddig fajunk életében csak egy minőségi változás történt. A gyűjtögetésről a termelésre való átállás. Csak azért egy, mert csak egyszer változott meg jelentősen az életterünk.

Mintegy tízezer éve elkezdődött felmelegedés ötezer év után leállt, és kialakultak, és stabilizálódtak a jelenlegi természeti viszonyok. Az óta nem éltünk meg nagyarányú éghajlatváltozást. Ezért nem is kellett ennek hatását kutatni.

A megjósolt felmelegedésnek, éghajlatváltozásnak minden valószínűség szerint, megint lesz ilyen, fajunk életterét átrendező hatása. A tudósok, mint minden változástól, ettől is félek. Én, utódaim életének még jobbá alakulását várom. Ez azonban nem olyan sürgős feladat, amivel érdemes foglalkozni.

Fajunk életében a máig tartó lassú életmódváltozásokat nem az éghajlat változása, hanem a technikai fejlődés hozta. Néhány, a számunkra kedvező természeti környezetben megtörtént a termelésre való áttérés. Ezeken magas-kultúrák alakultak ki. Ezeken a térségüknek megfelelő osztálytársadalmak alakultak ki. Annak ellenére, hogy az eltérő földrajzi adottságoknak megfelelő, egymástól lényegesen különböző termelési mód, és társadalmi szerveződés alakult ki, a lényeget illetően mid a népszaporulatot féken tartó osztálytársadalmak voltak. Ezek között a lakosság többségének jövedelme, várható életkora tekintetben nem voltak jelentős különbségek.

A történészek az osztálytársadalmak közti különbségeket minőséginek tekintik, pedig minőségi tekintetben azonos színvonalút jelentettek. Az első, a többinél erősebb társadalom csak alig háromszáz éve jelent meg Nyugat-Európában. Nem maga lépett túl az osztálytársadalmak szintjén, hanem belőle nőtt ki a jelenkori osztálynélküli társadalom.

Mintegy ötszáz éve indultak el változások. Ennek elsődleges mozgatója az óceánok meghódítása volt. Ez volt a technikai alapja annak, hogy egyrészt megszűnt a kultúrák izoláltsága, másrészt lehetővé vált, hogy a valamivel fejlettebb Nyugat kizsákmányolhassa az egész világot. Majd az ipari forradalom sokszorozta meg a Nyugat fölényét. Az új technikai alapokra épülő, sokkal hatékonyabb szállítás egyre inkább egységbe rendezte át a világot.

Az óceánok meghódítása teremtette meg a kontinensek közötti munkamegosztás előfeltételét, és nyitotta meg a Nyugat számára a viszonylag alig lakott kontinensek betelepítését. Máig alig kap hangot a történelemben, hogy a 16. században, Európa nyugati fele számára az élettét megtízszereződött, és az egész világ kizsákmányolhatóvá vált. Amerika és Ausztrália felfedezésével, a Nyugat élettere megtízszereződött. Ennekköszönhetően lett a következő ötszáz évben a Nyugat a többi magas-kultúránál minden tekintetben nemcsak fejlettebb, de sokkal erősebb és gazdagabb, végül azokat korlátlanul kizsákmányolni, hasznosítani képes.

Ismereteim szerint, a nyugati kultúra felemelkedése óta ellenséghiányban szenvedett, márpedig a felesleges népesség népszerű, a tömegek által elfogadható, sőt lelkesítő célja a külső ellenség legyőzése.

Középiskolás koromban felismertem, hogy a Nyugat első, tisztán emberpusztító céllal folytatott háborúi a keresztes hadjáratok voltak. A Nyugat első technikai forradalma agrártechnikai forradalom volt, ami nagyon alacsony befektetési és munkaerő igénye ellenére közel megkétszerezte a mezőgazdasági munka hatékonyságát, ami akkor közel kétszeres eltartó képességet jelentett. Ez a többletjövedelem lényegesen megjavította a jobbágyság életkörülményeit, ami felgyorsította a népszaporulatot, többen születtek, és tovább éltek. Tucatnyi generáció után, beállt a túlnépesedés. Ez a kiscsaládos jobbágyrendszer viszonyai között, ami behatárolta a földes jobbágycsaládok számát, nagyon élesen jelentkezett. Csak az köthetett házasságot, akire megüresedett jobbágytelek várt.

A házasságra várók türelmetlenségét különösen érezte a házasságon kívüli szexuális életet főbűnnek tekintő egyház. Nyoma sincs annak, hogy ki, melyik főpap találta ki, hogy a felesleges népességet el kell küldeni a Szentföld felszabadítására. Ilyen őrült ötlete csak papnak lehetett, hiszen ettől tényleges eredmény nem volt várható.

A keresztes háborúk szervezése azonban, legalábbis utólag, leleplezte a célját. A szent cél érdekében csak a jobbágyok első fiúgyermekei el sem mehettek, csak az utána következők. A kor viszonyai között a keresztes hadjáratokban való részvétel gyakorlatilag halálos ítélet volt. A legénységnek alig volt egyetlen százalék esélye arra, hogy hazakerülhet.

E korban a népszaporulat fékezését szolgálták a szerzetesrendek is. Ezt a módszert azonban már évezredekkel korábban is kitalálták. A Himalája völgyeiben ma is alkalmazzák.

A demográfusok máig nem mutatják ki, hogy a középkorban minden családban született gyermekek közül csak egy fiúnak és egy lánynak volt reális esélye arra, hogy családot alapítson. A leányok feleslege számára csak az apácaság lehetett reális életcél. A fiúk a szerzetesség mellett még elmehettek katonának. De a sok katonának is kellett feladat, mert drága volt az eltartásuk.

Még a demográfusok sem ismerték fel, hogy a nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer volt a Nyugat későbbi felemelkedésének az elindítója, e kor történelme megértésének a kulcsa.

Ennél is fontosabb lenne annak figyelembe vétele, hogy a jobbágyfelszabadítás megsemmisítette ezt a módszert, majd az ipari forradalom adott először lehetőséget arra, hogy jogi és anyagi feltétele legyen a fiatalok házasságának.

A jobbágyfelszabadítás megsemmisítette a nyugati feudális társadalom stabilitásának alapját, a késői házasságot. A Nyugat sikeres pályájának kulcsa a nők kisebb gyermekvállalása volt. Ezért történelmének ismertetését azzal kellene kezdeni, hogy a világ összes magas-kultúrájában a nők annyi gyermeket szültek, amennyit megélhettek. A kiscsaládos feudális államban csak fele annyit. Ebből fakadóan fele annyi felesleges embertők kellett a társadalomnak megszabadulni. Ez sem jelentette még az, hogy nem volt túlnépesedési nyomás, de sokkal kisebb. Ezért volt az emberéletnek viszonylag nagyobb, ha nem is nagy, értéke, mint a világ minden más magas-kultúrájában.

Fajunk történetében először fordult elő, hogy egy magas kultúra nemcsak fölénybe került a társaival szemben, de képessé vált azok kizsákmányolására is. Ennek két technikai előfeltétele volt: egyrészt mindenhova képes volt eljutni, és hatékonyan képes volt a számára szükséges árukat elszállítani. A Nyugat nem annyira a saját, mint az elnyomottak munkájának gyümölcseiből gazdagodott.

Ezt a fölényt a polgárság osztályuralmára berendezkedett, egymással versengő imperialista, a polgári demokráciában érvényesítette. Még nyomát sem találtam annak, hogy valaki a nyugati nemzetállamok egymással folytatott háborúskodásainak látta volna az indokoltságát, az abból származó pozitív hatást. Ez azért nem történt meg, mert senki sem ismerte fel, hogy a túlnépesedést, akár az emberpusztítás árán is, meg kell fékezni. Mivel a Nyugatnak, kezdettől fogva, nem volt olyan ellensége, amitől félt volna, szüksége volt az egymásközti embert, és értéket pusztító háborúkra.

A Nyugat szerencséje, hogy a viszonylag kis, de a környezetében jelentős nyugat-európai nemzeti államok szinte mindegyike rendelkezett gyarmatokkal, és az ipari forradalom két alapanyagával, szénnel és vasérccel. A vasúthálózat pedig megteremtette a személyeknek, és áruknak a nemzetállamokon belüli hatékony szárazföldi mozgatását. Ma, száz évvel később nevetségesnek hangzik, hogy minden országnak önellátó akart lenni az energiahordozókról, és a vasércből.

A Nyugat csak annak köszönhetően szabadulhatott ki a túlnépesedés csapdájából, hogy más kultúrák, térségek jövedelméből gazdagodhatott. Az imperializmus, a gyengébbek kizsákmányolása embertelen, kegyetlen, de csak az a más társadalmak munkájából történő gazdagodás tette lehetővé, hogy a fejlett nyugat-európai államokban egyre szélesebb réteg lett olyan gazdag és iskolázott, hogy nem vállalt sok gyermeket.

A társadalomtudományoknak fogalma arról nem volt arról, hogy az osztálytársadalmak elsődleges feladata a népszaporulat fékezése. Még kevésé ismerte fajunk demográfiai törvényét, hogy minél jobban él, annál jobban szaporodik. Tehát fel sem merülhetett annak gondolata, hogy a jólétnek és az iskolázottságnak lehet olyan szintje, amin ez a túlnépesedés leáll. Arra pedig még ma sem gondol senki, hogy a leállás nem következhetett volna be, ha nincs imperializmus, és nincs tudományos és technikai forradalom.

Most csak azt bizonyítom, hogyha a cseppnyi Európa nem zsákmányolhatja ki az egész világot, és ezt, nem egymást gyilkolva, pusztítva teszi, nem állhatott volna elő a csapdából való kilábolás. A kevésbé fejlettek kizsákmányolása tette lehetővé, hogy a nyugati társadalmakban a lakosság jelentős hányada olyan gazdag és iskolázott legyen, ami mellett olyan önzővé, számítóvá válik, hogy kevés gyermek felnevelését vállalja.

Érdekes módon, a társadalomtudományok, köztük a történészek és közgazdászok, soha nem teszik fel a kérdést:

Mi lett volna ha? Mi lett volna, ha az ipari forradalom után minden nyugati társadalomnak csak annyi jövedelme van, amennyit termel?

Erre a kérdésre egyértelmű a válasz. Sokkal lassabban, talán máig sem érheti el azt a szintet, amin leáll a népszaporulat.

A gyarmatok és befolyási övezetek kizsákmányolása ugyan nem e felismerés alapján, hanem önzésből történt, de jó, hogy megtörtént, hiszen ennek köszönhetjük, hogy ilyen messze jutottunk.

A további kíváncsiság még messzebb juttatott volna.

Mi lett volna, ha az európai nemzetállamok nem egymással vetélkedve zsákmányolják ki a világot?

Akkor nem háborúznak.

Mi lett volna, ha nem háborúban pusztítanak el sok életet és vagyont?

Egyrészt nagyobb lett volna a túlnépesedési nyomás, másrészt nem kellett volna a zsákmányból adni egyre szélesebb rétegnek.

Marx sem ismerte fel, hogy a kizsákmányolás nem a tőkéstulajdonból, hanem a munkaerő túlkínálatából fakadt.

Máig nem kapott hangot, hogy az életviszonyok, és az egészségügy javulásának köszönhetően, a korábbi többszörösére nőtt a nyugati kultúra élettere, ami jeltős népszaporulatot volt képes levezetni.

Fajunk szaporodási törvénye azt jelentette, hogy minél jobban élt az ember, annál gyorsabban szaporodott. A túlnépesedés azonban sértette a társadalom érdekét. A technikai fejlődés sokkal lassabban növelte az eltartó képességet, mint ahogyan a népesség nőtt. A túlnépesedés fékezte le az egy lakosra jutó jövedelmet. A túlnépesedés már nemcsak az életviszonyok romlását okozta, de a társadalom rendjét, stabilitását is veszélyeztette.

A termelése épülő társadalmakban a fajunk szaporodási törvénye, és az életfeltételek javulása között csapdahelyzet alakult ki. Az életviszonyokat nem lehetett büntetlenül javítani, hiszen az a technikai fejlődés által megengedettnél sokkal gyorsabb népszaporulatot eredményezett, ami túllépte az eltarthatóság optimumát, ezzel rontotta az életfeltételeket.

Annak ellenére, hogy ez a csapdahelyzet sehol, soha nem vált felismerté, minden termelő társadalom szervezett védekezést alakított ki a népesség növekedésének féken tartására. Az osztálytársadalmak ötezer éves történetét az hozza közös nevezőre, hogy a túlnépesedést az ember maga vezette le azzal, hogy közvetlenül, és közvetve, maga vált a fő halálokozóvá.

Az ember ugyan embertelennek tartotta az emberölést, mégis szervezetten gyakorolta. De még addig sem jutott el, hogy a saját embertelenségének az okát keresse. Ezt még azok sem tették meg, akik ezt felháborító embertelenségnek tartották.

Ha felismerik, minden ellene induló lázadás értelmét veszti, hiszen egészen a jelenkorig, nem volt, és ma sincs emberséges eszköz a túlnépesedés elleni védekezésre.

1. Az egy laksora jutó jövedelem tízezer dollár fölé emelkedik. Ezt lehetetlenné tette a túlnépesedés. Minden forradalmár csak olyan változtatásokat követelt, ami nem csökkentette, hanem növelte volna a népszaporulatot.

2. Az egy laksora jutó iskolázottság haladja meg a 12 évet. Ezt eleve irreálissá tette a tény, hogy az osztálytársadalmak mindegyikének még a meglévőnél is alacsonyabb volt a munkaerővel szembeni támasztott minőségi igénye. A tökegek képzését kidobott erőfeszítésnek, a jövedelem fogyasztásának tekintették.

3. A fogamzásgátlás legyen biztos és olcsó. A tudomány ezt a feladatot csak a múlt században oldotta meg.

A jelenkorit a túlnépesedés megállításának mindhárom humánus feltétele elérhetetlen volt. Ennek ellenére, még addig sem jutott el egyetlen társadalom, hogy ennek szükségességét felismerje.

Mégis megtörtént az elképzelhetetlen.

A fejlett nyugati társadalmakban széles réteg elérte az egy lakosra jutó jövedelem megkívánt szintjét. Ezttöbb előfeltétel szerencsésösszhatásatette lehetővé. Az ipari forradalmat követően, alig két évszázad alatt, a gyarmatok és befolyási övezetek kizsákmányolásából egyre szélesebb réteg jövedelme emelkedett a megkívánt szintre.

A világ szinte egészének kizsákmányolására volt szükség ahhoz, hogy Európa nyugati felén a tőkés társadalmak jelentős hányada olyan gazdag és iskolázott, a tudomány pedig a kényelmes, olcsó és biztos fogamzásgátlást képes legyen megoldani. Ezzel spontán leállít a túlzott gyermekvállalást. Vagyis az emberi akarattól független tényezők előre nem látható sorozatának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy egy kultúrkörben, Európa nyugati felén, az osztálytársadalom megszüntethetőségének feltétele, a túlnépesedés, megvalósulhasson.

Nyilván képtelenség hirtelen felsorolni a szükséges véletleneket, ahhoz a tudományok csapatának erőfeszítésére lesz szükség. Mégis megpróbálok néhányat felsorolni.

Egy kis, alig néhány millió négyzetkilométernyi kontinensnek nem nevezhető kontinens észak-nyugati, nagyon tagolt harmadán, ezelőtt ezer éve, vagyis az első magas-kultúrák létrejötte után négyezer évvel, kialakult a magas-kultúrának egy sajátos formája.

Eddig alig kapott hangot, hogy a magas-kultúráknak mennyire különös, új formája olt a nyugat-európai feudális társadalom. Nem volt eredeti a szó azon értelmében, mert kialakulásának előzménye volt a mezopotámiai, és az egyiptomi, az azokból született mediterrán, vagyis görög-római. Az első ezredforduló vége előtt ennek alapjaira épült harmadik lépcsőként, a germán, angolszász és skandináv népek nyugat-európai kultúrája.

Ennek a termelési módja teljesen új volt. Se nem önözéses növénytermelő, sem nem állattartó, hanem mindkettőt ötvöző, és a természetes csapadékra épülő.

Középutat jelentett abban a tekintetben, hogy az önözésesnél sokkal alacsonyabb, az állattartónál sokkal magasabb népességet volt képes eltartani.

Első, és egyetlen volt abban a tekintetben, hogy kiscsaládra épült, méghozzá úgy, hogy a kiscsaládok számát determinálta a földesúri földtulajdon. Létre hozta a túlnépesedés elleni társadalmi az első, és egyetlen népességkorlátozó társadalmi struktúrát. Máig nem tudatosult, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszer tette először lehetővé, hogy a gyermekvállalás szinte feleződjön. Könnyebben kezelhetővé vált a túlnépesedést lecsapoló közvetlen, és közvetett, embertelen emberirtás. Ettől lehetett minden más magas-kultúránál humánusabb a nyugat-európai középkor.

Kevés szó esik arról, hogy a kiscsaládos társadalom mennyivel fogékonyabb volt az új eszmék, gondolatok befogadására. A reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a tudományos és technikai forradalom csak ott születhetett meg, ahol a lakosság kiscsaládokban élt. Az új eszmékkel, az új módszerekkel szemben a fiatal szülők befogadóbbak voltak, mint a nagyszülők.

Tengerpartjai, hegyei, folyói szinte lehetetlenné teszik a kulturális, nyelvi, politikai integrációt. Miden más magas-kultúra alapjában osztatlan egység volt.

Fentebb említettem az ipari forradalom után kialakult tucatnyi, egymással versengő gyarmatbirodalom versengésének jelentőségét.

Fontos történelemformáló szerepe volt a hajózási adottságoknak. Mindig volt egy újabb megjárható fokozata a hajózás fejlődésének. Indult a lassú folyású Níluson, innen a Földközi Tenger nagyon tagolt világába léphetett. Innen nem volt megoldhatatlan feladat a Földközi Tenger sokkal kevésbé tagolt nyugati medencéjének behajózása. Ezt követte az Atlanti Óceán északkeleti partvidéke. Ennek példátlan adottsága volt a partok felé jövő Golf-áramnak. Annak köszönhetően nehéz volt eltávolodni, de könnyű volt hazajönni. Ezen nevelődtek azok a hajósok, akik aztán meghódították az óceánokat. A két legnagyobb, és legfejlettebb magas-kultúrának nem adott a természet ilyen kedvező tanulási lehetőséget, hiszen a nagy folyamok mind közvetlen az óceánra vezetek, és ilyen kedvező, hazahozó áramlatuk sem volt.

A két Amerika és Ausztrália meghódításának éppen a legnagyobb hatását sem hangsúlyozzuk. Pedig ennek köszönhetően Nyugat-Európa élettere megtízszereződött.

Ennek köszönhető.

- A kivándorlás jelentős mértékben megcsapolta a túlnépesedést. Ma sokkal több nyugat-európai eredetű ember él az új kontinenseken, mint korábbi hazájában.

- Az új kontinensektől kapott növények, nyersanyagok nélkül elképzelhetetlen lett volna Európa nyugati felén az elért népesség és gazdasági fejlődés.

- Az utolsó két világháborúban e népesség országainak támogatás nélkül aligha lett volna megmenthető Nyugat-Európa angolszász, demokrata úton maradása.

A felsorolt a tények mindegyike véletlen szerencse, nem az emberi akarat következménye. A nyugati ember csak élni tudott a szerencsés lehetőségekkel.

Magát az ipari forradalmat is a kivételes adottságok szülték. Az ipari forradalom technikai eszközeit nem annyira a Nyugat fejlettebb tudománya eredményezte, mint sokkal inkább azok kedvező alkalmazási feltételei. Az ipari forradalom előtt a Távol-Keleten, mindenek előtt Kínban szinte minden technikai alapismeret legalább úgy rendelkezésre állt, mint Nyugaton.

Az új kontinensek kincseinek a jelentőségét túlhangsúlyozzuk, az ennél fontosabb hatásokat nem is említjük. A délkelet ázsiai fűszerek nagyobb éréket jelenetetek, mint az amerikai nemesfémek. Ezt a kor angliai és németalföldi polgárai világosabban látták, mint az utókor történészei. Kezdetben Európa a nemes- ás színes fémeknél sokkal többet kapott az Amerikából hozott burgonyával és a kukoricával. Később pedig az Amerikába vitt, és ott hatékonyan termelt európai gabonákból, gyapotból, gumiból is sokkal több jövedelme származott, mint az onnan rabolt, és az ott kitermelt kincsekből.

Még gazdaságtörténésztől sem olvastam, hogy a burgonya milyen módon változtatta meg az Alpoktól északra lévő Európa súlyát a kontinensen. Elsősorban a burgonyának köszönhetően, Európa északi térségein megkétszereződött az eltartható népsűrűség.

Ahol az ipari forradalom győzött, ahol szén és vasérc volt, ott a burgonyának köszönhetően a népesség is nagyobb számban tudta élelmezni magát.

Az ipari forradalom élenjáró iparága volt a gyapotipar, ami az amerikai gyapotra épült. De később az amerikai cukor, gumi, kávé, dohány, és végül az ezeknél is sokkal fontosabb, onnan hozott gabona, szén, színes fém nélkül nem alakulhatott volna ki Nyugat-Európa világgazdasági fölénye.

Ezeknek, és minden bizonnyal még számos más oknak köszönhetően, Nyugat-Európában egyre szélesebb réteg érte el a jólét és az iskolázottság azon szintjét, maikor már spontán leáll a túlnépesedés. A 20. század közepén, a fejlett Nyugaton, Európa nyugati felén, Észak-Amerikában és Ausztráliában, létrejött az osztálytársadalom túllépésének mindkét előfeltétele, a puritán életvitel, és a népszaporulat leállása.

Az utóbbi hatvan év során, a puritán Nyugaton nagyobb fejlődés történt, mint előtte évezredek alatt. Korábban elképzelhetetlen mértékűre gyorsult gazdasági növekedés mellett megsokszorozódott az életszínvonal, a szellemi vagyon, és meghosszabbodott a várható életkor. Ráadásul, a leggyorsabban a szellemi vagyon növekedik. Ma már senki sem merné megjósolni, mi lesz száz, vagy akárcsak ötven év múlva, hogyan lesz képes az emberiség feldolgozni a saját agyának terméseit.

A közvetlen előttünk álló faladat azonban felkészülni arra, mit tehetünk az emberiség nagyobb, a fejlődéssel lépét tartani sem képes felével. Ezek esetében egyelőre ismeretlen a módja annak, hogyan lehet ott megteremteni a versenyképes társadalmat, a puritánt és nem szaporodót.

Úgy biztosan nem, ahogyan a Nyugat elképzeli.

A megelőző ötezer évben az emberi agy megsokszorozta az ember fizikai erejét, de ezzel nem járt a szellemi képességének jobb kihasználása. Ennek során az ember minden fizikai képessége elképesztően megsokszorozódott. Az ember ezerszer gyorsabban és kisebb erőfeszítéssel győzi le a távolságot, ezerszer nagyobb erőt fejthet ki, ezerszer jobban lát. Mindennek hasznosításához egyre kevésbé van szüksége az érintetteknek. Az ember nagyon gyenge fizikai adottságai ezerszeresre nőttek, a rendkívül fejlett agyra a többségnek azonban egyre kevésbé lett szüksége.

A tudományos és technikai forradalom azonban teljes fordulatot hozott. A jelenkori fejlett társadalom csak akkor lehet hatékony, ha a technikai eszköztárát szellemi vagyonában gazdag munkaerő működteti. Vagyis annak az agynak a kapacitására épül, amit eddig alig néhány százalékra használtunk ki. Ebben tehát sokszor akkora kihasználatlan kapacitás rejlik, mint a fizikai erőben. Ha az utóbbit meg lehetett ezerszerezni, fel sem lehet mérni mekkora az agyban rejlő potenciál.