Kopátsy Sándor PB 2010-12-10
Ne féljünk a klímaváltozástól
Megint konferenciáztak a klímaváltozástól megrettentek tudósok és politikusok. Mindkét szakma szereti a tudományosan nem megfogalmazható, nem cáfolható témákat, mert ebben a sarlatánok is érvényesülhetnek.
Ebből a szempontból kiváló céltárgy a klímaváltozás hatása. Semmi sem bizonyítható, de semmi sem cáfolható. Ráadásul minden változás egyszerre jár előnyökkel és hátrányokkal. Tehát a változásokkal akkor is lehet ijesztgetni, ha majd százszor több előnnyel, mint hátránnyal járnak. Elég csak a veszélyeket emlegetni, és már figyelnek rájuk. Joggal számíthatnak a hozzá nem értők támogatására, tűntetéseire is. Csak arra kell vigyázniuk, hogy az esetleges előnyök maradjanak rejtve.
Engem különösen irritál a pánikkeltésünk, mert tudományosan ostobának, gyakorlatilag kártékonynak tartom a változásoktól való félelmet.
Az anyag, azon belül annak minden élő formája is, csak a változások hatására fejlődött. Előbb történtek a változások, és csak azok hatására történt a fejlődés. Ez így volt a múltban, és törvényszerűen így lesz a jövőben is.
Földünkön csak azért van fejlett élet, mert bolygónk története nagyon változatos volt. Változatlan környezetben nincs fejlődés. Ez fajunk történetre is vonatkozik.
Ezt azért említem, mert éppen a klímaváltozás idején jelent meg egy újságcikk, Őseinknek kedvezett a nyugtalan föld című beszámoló. Benne egy kép: A tanzániai Olduval-szurdok, az egyik legjelentősebb hominida-lelőhely. A szövegből pedig az derül ki, hogy az Afrika Árokban elterülő táj nagyon gazdag változatosságának köszönhető, hogy őseink agya gyorsan fejődött. Mert ebben a tájban az életterükön belül nagyon változatos volt a természeti környezet, amihez alkalmazkodni kellett. Ez az alkalmazkodás szellemi erőfeszítéssel járt, fejlődött az agyuk.
Ehhez teszem hozzá, hogy fajunk még ma is csak gyűjtögetésből élne, ha ez előtt mintegy tizenkétezer éve nem következik be az óriási felmelegedés, aminek következtében mintegy hetven méterrel emelkedett a tengerszint, és elpusztította fajunk korábbi legjobb élettereinek jelenetős hányadát. A kor emberiségének át kellett élni fajunk történetének legnagyobb katasztrófáját, nagyságrenddel nagyobbat annál, amivel most ijesztgetnek. A legjobban érintettek néhány térségben azonban át kellett térni a növénytermelésre, és az állattenyésztésre. Közben a fajok milliói pusztultak ki. De ennek a természeti „katasztrófának” köszönhetjük a magas-kultúrák létrejöttét, mindazt, amivel a történelmi ókor dicsekedhet.
Mindez azonban még a biológiának is, csak szinte a jelenkora. A fajok száma ugyan mindig hol csökken, hol sokasodik, de magasabb fejlettségi szintű faj csak ott jöhet létre, ahol olyan mértében megváltozott a környezet, amiben a meglévő fajok jelentős hányada már nem élhet tovább.
Jelenleg a tudósok egy kis hányada azzal foglalkozik, hogyan lehet megteremteni fajunk képviselői számára, más égitesteken is az életfeltételeket. A nagy többség pedig azzal van elfoglalva, milyen katasztrófával jár a várható éghajlatváltozás, ami ugyan eltörpül a legutolsó jégkorszak végét hozóval szemben.
A butaság csúcsaira csak a tudósok képesek felkapaszkodni.
