Kopátsy Sándor XK 2010-12-02
A VILÁG ORSZÁGAINAK FEJLETTSÉGE
A Human Development Index 2010-es adatai mögött érdemes keresni a történelemi hátteret.
A tíz első helyezett még mindig nyugati, többségében protestáns ország. Lényegében azok voltak húsz évvel korábban is, amikor az első ilyen módszerrel történő rangsorolás megjelent. Valószínű, hogy húsz év múlva már néhány ország megjelenik a távol-keletiek közül az első tíz között. Az alkalmazott módszer alapján egyértelmű, hogy a Távol-Kelet gyorsabban fejlődik, mint a Nyugat, de még annak a puritán országai is.
A Nyugat és a Távol-Kelet összevetése országokra bontott adatok alapján félrevezető, hiszen a Nyugat élcsapatát kis országok képviselik. Az első tíz nyugati ország lakossága alig tizede Kínáénak. Ennek ellenére indokolt az adatok elemzése.
Kezdjük azonban a magas kultúrákkal.
Az alábbiakban megkísérlem a jelen mögötti történelmi múlt feltárását.
A magas-kultúrák bölcsői, ötezer éve a Közel-Keleten, Indiában és Kínában voltak. De egészen a Római Birodalom megjelenéséig, az ötezer év nagyobbik felében, minden bizonnyal nem volt e három térség fejlettsége között jelentős különbség. A kultúrák lakosainak életminősségében a szóródás növekedése csak az ipari forradalom után kezdett el növekedni, és igazán csak az elmúlt száz évben, annak is az utóbbi felében gyorsult fel. Tegyük hozzá, hogy a magas-kultúrában a nagy többség nem élt sokkal jobban, legfeljebb nagyobb életbiztonságban, mint a gyűjtögetésben még megrekedtek. Az osztálytársadalmakban szerveződött magas-kultúrákban csak a lakosság maximum húszadát jelentő uralkodó osztály élt jobban, annak csúcsán lévő kis hányada pedig nagy gazdagságban. A magas-kultúrák osztálytársadalmai a kincsképzés, a kultikus építkezésekben, a gazdasági és katonai infrastruktúra, és a tudományos ismeretek terén jelentettek minőségi változást.
A három nagy társadalomépítő kultúra mindegyike kisugárzott, de magánál fejlettebbet egyik sem hozott létre, kivéve a közel-keletit, amelyik megszülte a görög-római, más szóval a mediterrán kultúrát, az pedig a Nyugat-, és a Kelet-Európait. Ebből az előbbi az ipari forradalom után minden tekintetben magasan a többi kultúra fölé emelkedett, és azok kizsákmányolója, valamint a két Amerika és Ausztrália térségének megszállója lett.
Az elmúlt rövid háromszáz évre a Nyugat nyomta rá a névjegyét.
A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően a Távol-Kelet a második évezred végére felébredt. Ez az évszázad a puritán Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet vetélkedése lesz.
Jelenleg még a puritán Nyugat áll az élen.
A Nyugat első osztódása az első évezred végén jelentkezik. Akkor, amikor a kontinens az Alpoktól északra, eltérő útra tér. Ez jelentkezik abban is, hogy a kereszténysége kettészakad. A szakadásnak azonban mélyebb oka van. A kontinens nyugati felén óriási agrártechnikai forradalom győz, és a földművelő társadalom a jobbágytelkes kiscsaládokra épül. A kontinens keleti felén azonban megmarad a nagycsaládra épülő mezőgazdaság.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a két családforma közti különbséget. A kiscsalád egyrészt zseniális formája a népességszabályozásnak, másrészt fészke a társadalmi modernizációnak. Mindezt már olyan sokszor, részletesen kifejtettem, hogy itt ezt elhagyom.
A Nyugat ezer éve lett igazán magas-kultúrát hordozó társadalom, ami csak az elmúlt század végén talált méltó versenytársat a Távol-Keletben. Ettől kezdve e két kultúra válik a társadalomfejlődés élcsapatává.
A puritán Nyugat nagyon gyorsan a görög-római ősének egyenrangú partnerévé vált. A reneszánszban ez még nem mutatkozott meg, de a reformációban annál inkább. A germánok, angolszászok és a skandinávok lettek a világ urai.
A Puritán Nyugat csak az ipari forradalom után emelkedett a Mediterrán Nyugat fölé, és a fölénye csak Latin-Amerikával szemben vált nyilvánvalóvá. A kis Nyugat-Európán belül olyan közel van élnek a puritán és a mediterrán népek, hogy nem válik egyértelművé a puritán európaiak fölénye. Ezzel szemben Európai nyugati felénél nyolcszor nagyobb két Amerikában a kapcsolat sokkal kisebb, nyilvánvalóvá vált, hogy a latin népek nem versenyképesek a puritánokkal.
Az utóbbi évtizedekben, az EU megalakulása óta, a mediterrán népek államai óriási anyagi támogatásban részesülnek. A gazdagabb északiak, turistaként oda viszik a pénzüket, és az EU költségvetéséből is nagy támogatást kapnak. Ennek ellenére a jelenlegi pénzügyi válságban az EU pénzügyi tekintetben öt beteg országa közül négy mediterrán.
Visszatérve a világ országainak fejlettségére, a tudományos és technikai forradalom megsokszorozta a kultúrák hatékonysága közti különbséget.
Ezt jól jelzi a szegény és a gazdag népek egy lakosára jutó nemzeti jövedelem nagysága. Mint említettem, az ipari forradalom előtt az egy laksora jutó jövedelemben már az egy a kettőhöz különbség sem jöhetett létre. Száz éve még a leggazdagabb Angliában csak ötször akkora volt, mint az angol gyarmatokon. Ma Norvégiában közel százszor akkora az egy laksora jutó jövedelem az emberiség alsó tizedében.
Európán belül is megnőttek a különbségek. A leggazdagabb Norvégiában közel 60 ezer dollár az egy laksora jutó nemzeti jövedelem. Olaszországban is csak ennek a fele. Bulgáriában, a leggazdagabb pravoszláv államban pedig a norvégokénak alig ötöde.
Az ország nagysága nem előny, hanem hátrány a lakosság szempontjából. Jelenleg 10 országnak van 125 milliónál több lakosa. Ezek a 110 ország között.
10. Egyesült Államok.
18. Japán.
45. Brazília.
58. Kína.
65. Oroszország.
70. Indonézia.
88. India.
96. Bangladesh
106. Nigéria.
109. Pakisztán.
A felsoroltak közül négyet a jövő nagyhatalminak tekint a politika, de csak Kínát lehet olyannak számítani, amelyikben a világ átlagánál jobban él a lakosság. A többi mutatója inkább romlani, mint javulni fog.
A két előfeltétel: kultúra és demográfia.
Nehezen érthető, hogy az ilyen nagy apparátus ilyen nagy anyag feldolgozása után sem jön rá a jelenkori jó teljesítmények alapjára. Csak az olyan ország lehet sikeres, amelyikben a lakosság viselkedését annak a puritán, illetve a konfuciánus formája jellemzi, és amelyikben megállt, vagy megállították a népesség növekedését.
Kultúra és viselkedési mód.
A statisztikai táblázaton 42 első helyen olyan országok állnak, amelyek lakossága puritán, illetve konfuciánus módon él. Ez alól néhány, a lakosság számát tekintve nem nagy arányt képviselő ország él, amelyek viszonylag jó helyezése különleges okkal magyarázható.
- A mezőny alsó harmadába bekerültek az európai mediterrán országok. Ezt a fejlett Európával való szoros kulturális és gazdasági kapcsolatuknak köszönhetik.
- A mezőny végére került néhány olajban rendkívül gazdag kis, közel-keleti ország. Ezek az olajnak és földgáznak köszönhetően horribilis bányajáradékhoz jutnak, és vendégmunkásokkal dolgoztatnak.
Tehát nem önerejüknek köszönhetik a viszonylag jó helyezésüket.
Ami a pravoszláv Kelet-Európát illeti.
Az első 42 között nincs pravoszláv ország. A nyersanyagokban rendkívül gazdag Oroszországot megelőzi három balkáni ország, és ami meglepő, Fehér-Oroszország is. Ebből a sorrendből megérhetnénk a bolsevik rendszer kudarcának a lényegét.
A nem puritán lakosságú ország eleve alkalmatlan az átlag feletti eredményre, vagyis az utolérésre. Vagyisnema bolsevik diktatúra volt a kelet-európai bolsevik rendszerek bukásának oka, hogy a pravoszláv népek viselkedési módja alkalmatlan a sikerre. A közép-európai népekre kényszerült bolsevik rendszer azért bukott meg, mert azok már nem pravoszlávok.
Meggyőződésem szerint, a bolsevik rendszer ugyan nem hozott volna győzelmet a nyugati tőkés demokráciákkal szemben, de jobb lett volna, mint a nyugati piacgazdaság majmolása. Ezt bizonyítja, hogy a nemzeti jövedelmének harmadát a nyersanyagokból szerző Oroszországot nemcsak a balkáni pravoszlávok előzik meg, hanem Fehér-Oroszország is. Az utóbbi, ami lényegében bolsevik diktatúra maradt.
A Szovjetunióban nem a bolsevik rendszer bukott meg, hanem az esztelen fegyverkezés, és a piac kiszorítása a gazdaságból. Ha a Szovjetunió nem folytat fegyverkezési versenyt a Nyugattal, ha nem erre költi jövedelmének harmadát, és végrehajtja az a gazdasági mechanizmust, amit Lenin már a polgárháború után el akart kezdeni, amit Magyarország 1968-ban elindított, és amit Kína az ezredforduló előtt megvalósított, nem bukik meg, és jelentősen töbre jut, mint ahova az összeomlása óta jutott.
Ebből a fél-perifériák számra az lenne a történelmi tanulság, hogy a polgárhiányos társadalmakban előbb kell a gazdaságot demokratizálni, és lassan, csak annak sikere építeni a politikai demokráciát.
Népszaporulat.
Az elmúlt száz és a következő száz év legnagyobb történelmi eseménye a népességrobbanás. Ez a jelenségegyütt járt azzal, hogy a fejlett világban leállt a természetes népszaporulat.
Elég ránézni a jelenlegi adatokra.
A földünk lakossága még mindig elviselhetetlenül gyorsan, évi 1.15 százalékkal, kereken 700 millióval szaporodik. Ez ugyan csak fele olyan gyors szaporodás, mint ötven éve volt, tehát lassul, de ez is többszöröse az elviselhetőnek. Fajunk százezer éves történetének átlagában, egészen a 18. századig, legfeljebb ezrelékekkel gyarapodott. A 20. század második felében azonban évi 2 százalékkal, a megengedhető hússzorosával. Jelenleg már „csupán” tízszeresével.
Elég volna, ha valaki kimutatnák, hogy mit jelent a jelenlegi 700 milliós évenkénti népességnövekedésnek az eltartása, számukra az életfeltételek biztosítása, kiderülne, hogy ez, legalább egy nagyságrenddel többe kerül, mint a nagy riadalommal beharangozott felmelegedés kivédése.
Földünk már ma is túlnépesedett, a létszámunk meghaladja a természet eltartó képességét.
Nem kisebb baj, hogy a népesség ott nő, ahol a legmostohábbak az eltartás feltételei.
A fejlett világban a népesség növekedése 4 tized százalék. Ha ebből a négy alulnépesedett nagyon fejlett országot, az Egyesült Államokat, Kanadát. Ausztráliát és Új-Zélandot kivesszük, nincs növekedés. Ráadásul, az a stagnálás is csak annak köszönhető, hogy a bevándorlás nagy, nagyobb, mint történelmünk során valaha. Ezzel szemben a lemaradó világ, amit fejlődőnek hívnak, évi 1.33 százalékkal szaporodik. Ez sem így reális, hiszen Kínát, Vietnámot is ide számolják, amelyek már megállították a népszaporulatot, és a fejletteknél is gyorsabban fejlődik. Tehát a fejlődésre reménytelen része az emberiségnek évi 2 százalékkal szaporodik!
Nagyon kijózanító lenne, ha egy olyan rangsor készülne, ami az egy lakosra jutó jövedelem és a népszaporulatot állítaná szembe. Kiderülne, hogy a fejlődés elsődleges akadálya a népességnövekedés.
A népesség növekedése ugyan a jövedelem, és az iskolázottság bizonyos szintjén megáll, de előtte csak erőszakkal lehet megállítani. Ez spontán csak a puritán Nyugaton történt meg, majd a század végén a kisebb és magasan iskolázott távol-keleti országokban. Ezt követte a század végén politikai erőszakkal Kína. De megállítani csak erőszakkal lehet.
Jó példa erre India. Ez az ország ugyan a nyugati demokráciáknál sokkal gyorsabban növeli nemzeti jövedelmét, de mivel politikai demokrácia, képtelen megállítani a népszaporulatot, ezért az egy laksora vetített eredménye nagyon lassú, Kínáéval össze sem hasonlítható.
A Human Develpomnt Index szerint a társadalmi fejlődés magas szintére minősített 42 országokban nincs szükség erőszakira ahhoz, hogy ne növekedjen a népesség. Néhány, jelentéktelen olyan ország is bekerült ebbe az előkelő csoport végére, amelyekben a jólét feltételeit nem a saját teljesítményük, hanem a nagy bányajáradékuk teszi lehetővé.
Saját erőből, a világ lakosságának alig ötödét jelentő fejlettek klubjába csak az kerülhet be, ahol nincs belső népszaporulat. Korunknak ez a legnagyobb igazsága, mégsem ismertük fel.
Az a néhány távol-keleti ország, amelyik még szegény és iskolázatlan ahhoz, hogy spontán leálljon a gyors népszaporulat, ezt csak erőszakkal teheti meg. Mivel a szükséges erőszakot nem lehet a politikai demokrácia eszközeivel biztosítani, az ilyen országok számára a politikai demokrácia nem járható út. India és Indonézia, a két hatalmas ország kultúrája, ha nem is puritán, de még megfelelő, csak azért marad le, mert a politikai rendszere nem engedi meg az erőszakos családtervezést.
Összegzés.
Az átlagot meghaladó társadalmi fejlődésnek két feltétele van.
1. Ne növekedjen a népesség.
Az elmúlt negyven évben csak a pravoszláv népek nem értek el társadalmi sikert, annak ellenére, hogy leállt a népszaporulatuk. Ennek oka, hogy a viselkedési módjuk, a kultúrájuk nem puritán. Az ilyen népek nem kerülhetnek az élvonalba, de akkor jobb az eredményük, ha nem karnak politikai demokráciát.
2. Az életvitelük legyen puritán.
Ilyenek elsősorban a kínaiak és a vietnámiak. Nem kevesen, 1.500 millióan. Ezek még szegények ahhoz, hogy az életviszonyaik javulása ne járjon gyors népszaporulattal. Ezt erőszakkal kell megállítani. Ez megtörtént, a sikerük fajunk történetében példátlan sikert hozott.
Ha nem is puritánok, de a tanulásra és vállalkozásra, tehát a gyors gazdasági növekedésre képesek, mivel több ezer éves magas-kultúrával rendelkeznek a dél-ázsiaiak. A politikai rendszerük, az államszervezetük, és a fegyelmük nem elég erős ahhoz, hogy a népszaporulatot megállítsák. Belátható időn belül nem látom az esélyét annak, hogy kemény politikai diktatúrát vezessenek be, és az állítsa meg a népesség növekedést. Mégis ezek a népek a reménytelenek között a legkevésbé azok.
A kelet-európai, pravoszláv népek csak kemény diktatúra esetében bontakoztathatják ki potenciális lehetőségeiket. Az iskolázottságuk alapján sokkal többre lennének képesek, mint ahol tartanak. E népek számra öngyilkosság a politikai demokráciával való kísérletezés.
A latin-amerikai társadalmak ugyan nem kerülhetnek az élvonalba, de az átlagnál gyorsabb fejlődés reális. Az is gyors, gyorsabb, mint fajunk történelemben valaha előfordult. Mellettük szól, hogy a térségük gazdag és alulnépesedett.
A Közel-Kelet és Észak-Afrika mohamedán kultúrája alkalmas volna, hogy újra felemelkedjen, de egyelőre nem látom az esélyét annak, hogy a mohamedán vallás elviselje a szigorú családtervezést. Jelenleg náluk nagyon magas a népszaporulat.
A Szaharától déli Afrikát tartom a leginkább reménytelennek. Az itt élő, és nagyon gyorsan szaporodó népek sorsa kezelhetetlen.
