Kopátsy Sándor XK 2010-11-30
Észrevételek a HDR módszeréhez
Amennyire örömmel fogadtam, hogy végre az egy laksora vetített, fogyasztói áras jövedelemmel mérik a gazdasági fejlettséget, annyira nem vagyok megelégedve a másik két mércével, az iskolában töltött évek átlagos számával, és a várható életkorral.
A jövedelem ugyan mérhető a növekedési százalékkal, de a másik két növekedési mutató torzít.
A várható életkor.
Ennek bizonyítása egyszerű a várható életkor esetében. Minél hosszabb a várható életkor, annál nehezebben növelhető. 20-ról 40 évre növelés sokkal egyszerűbb feladat, mint 70-ről 80-ra. Annak ellenére, hogy az előbbi 100, az utóbbi csak 13 százalékos növekedés. Ráadásul, az előbbi nagyon költség hatékony, és gyors, az utóbbi mintegy tízszer többe kerül, és sokkal lassabban valósítható meg.
Ebből a módszerből következik a megállapítás, hogy az életkor meghosszabbodásában csökken a fejlett, és a kevésbé felett közötti különbség. Ráadásul, az életkor alacsony szintről való emelése, óriási gazdasági előny, mert ezzel nő az aktív lakosság aránya, a munkaképes kor feletti életkor meghosszabbítása esetén azonban csökken.
Ehhez még azt is tegyük hozzá, hogy a munkaképeskor a fejlődéssel, a fizikai munka csökkenésével egyre nő.
A tőkés osztálytársadalomban még elég volt az írás és olvasás ismerete, tehát a társadalom szellemi vagyonát jól tükrözte az analfabétizmus alacsony szintje. A munkaerő óriási többsége estében még az írás és olvasás ismerete sem volt elengedhetetlen követelmény. Száz évvel később már szinte semmit nem jelent a munkaerő minőségének kifejezésére az írás és olvasás ismerete. A jelen generációt már arra kell felnevelni, hogy még jó szakmunkás sem lehet az, aki nem a középfokú képzettséggel nem rendelkezik. Ez azt jelenti magyar vonatkozásban, hogy a szakmunkás képzéshez is érettségire van szükség. Már ma is csak az olyan szakmunkás állja meg a helyét, aki vagy érettségizett, vagy a 8 osztályosok között a felső ötödbe tartozott. Az ilyenre azonban nem lehet számítani, hiszen a 8 osztályt végzettek kétharmada másodfokon. Ezek fele pedig harmadfokon képzi magát tovább.
A jövő szakmunkásinak már 15 év iskolázottság kell. Ez alatti képzés. Az elektronikában való jártasság már alapkövetelmény, ezért a 8 általános elvégzése nem elég a jó szakmunkássá váláshoz.
Az oktatást is egyre kevésbé szabad csupán az oktatásban való részvétel éveivel mérni. Az írást és olvasást ugyan a tanulók 95 százalékkal el lehet sajátítani. Ennek minősítésében nincs is nagy különbség. Ezzel szemben éppen a társadalom számára legértékesebb tudásban, és fogékonyságban azonban egyre nagyobb. A művészetekben, hívatásos sportban, de még sokkal inkább a társadalom számra százszor fontosabb műszaki és humán szakmákban óriási képességkülönbségek vannak. Gyakorlati tapasztalataim alapján állítom, hogy a matematikai képesség terén a felső tizeddel tízszer nagyobb eredmény érhető el, mint az alsó harmaddal, és néhányszor nagyobb, mint az átlaggal.
A társadalom szellemi vagyonának bővülése annál inkább attól függ, kit mire képzek, mint a képzésre fordított időtől és pénztől. Ezt másként megfogalmazva, minél fejlettebb a társadalom, az oktatás eredménye egyre inkább a befogadó képességétől függ. Ennek ellenére a pedagógia a figyelmét elsősorban az oktató személyzet minőségére és az alkalmazott módszerre fordítja. Nem veszi tudomásul, hogy minél magasabb az oktatási szint, és minél inkább a képességre szakosodott az, annál inkább az eredmény a tanuló képességén és hozzáállásán múlik.
Erre figyelmeztetnek az újkori tapasztalok.
Ami a képességet illeti.
Az oktatás minőségében évek óta két ország, Finnország és Dél-Korea állnak az élen. Ennek okát azzal is magyarázom, hogy az elmúlt ötven évben ez a két ország áll az élen az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem termelésében is. Vitathatatlan, hogy itt a kapcsolat kölcsönös. E két ország azért gazdagodott gyorsan, mert jó az iskolarendszere, és fordítva, azért jó az iskolarendszere, mert a legjobb tanulóanyaggal rendelkezik. A fin a leginkább puritán nép Nyugaton, a koreaiak pedig a Távol-Keleten. Ráadásul, mindkét nép elnyomott, szegény és kizsákmányolt volt. Tehát a legnagyobb sikerélményt ezek élhették meg. Szinte azt mondhatnám, hogy a két országban volt a pedagógusok sikerélménye a legnagyobb.
A szellemi vagyon nagysága.
Már az is kérdéses, hogy a szellemi vagyon nagyságát mennyire fejezi ki az iskolában töltött évek száma.
A történelmi tapasztalt azt mutatja, hogy az iskolázottság átlagos szintje csak a tudományos és technikai forradalommal vált a hatékonyság mutatójává. A 20.században vált először nyilvánvalóvá, hogy a már fejlett tőkés társadalom is csak ott lehet gazdag, ahol a lakosság viselkedési módja, kultúrája puritán. Ezt Max Weber már a tények ismeretében a 20. század első éveiben úgy fogalmazta meg, hogy a siker titka a protestáns etika. Szerencsésebb megfogalmazás lett volna a protestáns jelző helyett a puritánt használni. Nyugaton a puritanizmus alatt, elsősorban a szorgalmat, a takarékosságot, a tanulás és tisztaság szereteté, a szolidaritást és a fegyelmet kell érteni.
Ebben az esetben kiderült volna, hogy nemcsak Európa északnyugati népei, hanem a kelet-ázsiaiak is puritánok, a tudományos és technikai forradalom követelményeinek megfelelők. Weber felismerését úgy kellett volna értelmezni, hogy a társadalmi fejlődésben a siker elsődleges feltétele a lakosság megfelelő életvitele.
Ezért érdemes volna kultúránként megvizsgálni az elért eredményt. Ebből minden bizonnyal az derülne ki, hogy jelenleg a siker elsődleges feltétele a puritán életvitel.
A két nagy Demográfia tanulság.
A HDI mérési mód forradalmi jelentősége, hogy az egy laksora vetített eredményeket, és nem az országok bruttó teljesítményét méri, és nemcsak az anyagi, hanem a humán eredményt is. A mérési eredményeinek fő tanulságáról azonban említést sem tesz.
Életvitel.
Az első tanulság, hogy a társadalmi siker alapja a lakosság viselkedési módja, tágabb értelemben a kultúrája. Egyelőre csak a puritán életvitel vezethet az élre kerüléshez. Ez azt jelenti, hogy csak a puritán Nyugat, és a konfuciánus Távol-Kelet helyzete javulhat az átlaghoz képest.
Ebből fakadna, hogy keressük annak eszközeit, hogyan lehet a puritán életmód felé terelni a lakosságot.
Az egyértelmű, hogy a puritán népek nagy többsége négy évszakos, telet is megérő éghajlatú térségekben élnek. Európa hat országa van a világ első tíz legfejlettebb között, mind viszonylag kis lakosságúak, tehát nem játszhattak a politikai történelemben főszerepeket, és térségük nem volt izolálva a magas-kultúráktól.
Erre magyarázatot ad a fejlődéselméletem. Minden fejlődés motorja a változó környezet. A négy évszakos természeti környezet ehhez ideális. Egy éven belül is előre kell tervezni, mert minden évszak más életmódot, viselkedést követel. A hosszú tél takarékosságot, beosztást, készletezést kíván.
A hosszú tél azonban nem elég garancia a sikerhez. Arra is szükség van, hogy a másik három évszak alkalmat adjon a készletek felhalmozására, és legyen kapcsolatuk a magas-kultúrák tudományainak, technikai eredményeinek átvételére. A messzi északon ez a két feltétel a sarkkörön túli kontinentális térségekben hiányzott. Az eszkimók, és Szibéria lakói, olyan térségekben éltek, ahol a nyár sem volt alkalmas a jövedelemtermelésre, és szinte a jelenkorig el voltak zárva a kultúrák világától. A jelen generációk azonban meglepően gyorsan beépülnek a fejlett világba. Ennek a trópusokon élő bennszülöttek esetében a nyomaival sem találkozunk. Elég arra gondolni, hogy Kanadában milyen kevés probléma van az eszkimókkal, és Ausztráliban ilyen sok az őslakókkal.
Általános tapasztat viszont az, hogy a puritanizmus és a munkára fogottság között szoros a korreláció. Ez esetben is kölcsönös a hatás. Ahol az emberek puritánok, ott a munkaképesek dolgoznak, vagy tanulnak. Ahol a munkaképes emberek dolgoznak, ott egyre inkább puritánul élnek.
Ennek klasszikus példája Magyarországon, a társadalom viselkedése a rendszerváltás előtt, a teljes foglalkoztatottság, és utána a botrányosan alacsony foglalkoztatás mellett.
A társadalomtudományok egyik nagy hibája, hogy nem ismerték fel a munka tudatformáló szerepét. Ennek egyik jellemző példája, hogy nem tekintik társadalmi bűnnek a tartós munkanélküliséget. A tartósan munkanélküliség nemcsak drága, de ennél is sokkal drágább az erkölcsromboló hatása. A jelenkori fejlett társadalomban szinte sehol nincs megoldva a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatása. Ezért volna indokolt a foglalkoztatást fontos társadalmi mutatóként kezelni.
Népszaporulat.
Száz év óta, az emberi faj haladását fenyegető veszély a túlnépesedés. Évtizedek óta bizonygatom, hogy hosszú távon, még az évi fél százalékos népességnövekedés is elviselhetetlen.
A HDR 2010-es jelentés egyik fogyatékossága, hogy nem szűri le az elmúlt húsz év legfontosabb tanulságát: A népesség növekedése és a versenyképesség összeegyeztethetetlen az emberiség kilencven százaléka számára. Ezért kell összegyűjteni egy olyan táblázatot, ami megmutatja, hogy az országos szinten elérte nemzeti jövedelemnövekedést hogyan fogja vissza a népesség növekedése. Ez is egyértelművé tenné, hogy a gyorsan növekvő népesség nagyon lefékezi az egy laksora jutó eredményt. Az igazi mérce az lenne, ha az egy laksora jutó nemzeti vagyon növekedését is figyelembe vennék, ugyanis ennek szinten tartása okoz elsősorban nehézséget. Ez ugyanis, ha a szellemi vagyont is a nemzeti vagyon részének tekintjük, minden 1 százalék népesség növekedéshez, a nemzeti jövedelem 4 százalékát igényli.
Még ebben az esetben sem jutottunk helyes eredményhez, mivel nem vettük figyelembe a túlnépesedéssel járó többletigényt. Gondolunk Indiára, ahol már a legfontosabb természeti erőforrások, elsősorban a termőföld, önöző víz, már nem vagy csak egyre drágábban biztosítható.
Az, hogy milyen fontos a természeti erőforrások korlátozott voltának figyelembe vétele jól mutatja néhány jelen kori adat. A világ legfejlettebb tíz társadalma közül négy, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, és az Egyesült Államok még nagyon ritkán lakottak. Ott az optimális eltartó képességet még nem érték el. Ráadásul, a népesség gyarapodása nem belő népszaporulat, hanem bevándorlás. Márpedig a jó munkaerő importja a leghatékonyabb import. Egyrészt az átlagnál jobb minőségű munkaerő nemzeti kincs, az előállítsa nem került semmibe. Másrészt ez az ingyen kapott ajándék, az optimális eltartó képességhez közelítést, azaz hatékonyság növekedést jelent. Ezzel a négy országgal szint kimerült azok száma, ahol kívánatos a lakosság számának jó minőségű munkaerővel való jelentős gyarapítása.
Csak az maradt, hogy a kiváló minőségű munkaerő szinte minden társadalom számár előnyt jelent. De ezzel az előnnyel csak a legfejlettebb társadalmak élhetnek.
A közgazdaságtan ugyanis nem foglalkozik azzal, hogy a jó munkaerő értéke milyen mértékben függ attól, hogy hol használják fel. A munkaerő komparatív értéke ugyanis hatványozottan nő a befogadó környezet fejlettségétől. Minden átlagos minőségű munkaerő a saját társadalmában átlagosan hatékony. Ha fejlettebb környezetbe vándorol, annak az átlagát éri. Számos esetben a háromszor fejlettebb társadalomban az értéke esetleg százszorosára ugrik. A legjobb elméleti fizikusnak csak ott van óriási értékük, ahol a legjobb részecskegyorsítóval dolgozhat. A legjobbak közé sorolható menedzser a legjobb óriásvállalt egyikénél ér a legtöbbet. A legjobb sportoló ott, ahol a sportjának a legnagyobb a piaci értéke. A legjobb karmester a legjobb zenekar élén jut a legtöbbre. Ugyanakkor ezek a szakmai kiválóságok a saját országukban esetleg semmit sem érnek.
Ennek a társadalmi törvénynek a jelentőségét általánosan a munkaerő térbeni mozgása mutatja meg. Amelyik térségben alacsony a munkaerő térben mobilitása óriási hátrányt szenved. Erre jó példa Észak-Amerika fölénye az EU térségével szemben. Európa nyugati fele csupán a munkaerő országok közti mozgását gátló nemzeti és nyelvi megosztottság okén sem lehet versenyképes.
A HDI egyik hiányossága, hogy nem mutatja meg a térbeni mobilitást, holott fajunk történetében óriási jelentősége volt, és van a távolság legyőzésének. Az állatok, mindenekelőtt a ló személeti forradalmat jelentett. Százötven éve a vasút, a gőzhajó és a kerékpár sokszorozta meg nemcsak az áruk, de a személyek mozgásterét. Aló, a kerékpár, a kismotor, és a személyautó az egyén számára sokszorozta meg az egyének térbeni mozgását. Szinte egyetlen társadalomtudós sem figyelt el arra, hogy tíz éve, Afrikában 50 millió kerékpár érkezik. Ez legalább olyan jelentőségű, mint az oktatási reform.
Összefoglaló.
A HDI jelentései óriási áttörést jelentenek a közgazdaságtudomány számára. A jelentőségéhez mérten kevesen foglalkoznak az érékelésével, és még kevesebben azzal, hogyan lehetne az elkezdett úton még sokkal előbbre jutni. Pedig a lehetőségek óriásiak.
Ehhez igyekeztem néhány gondolattal hozzájárulni.
