Kopátsy Sándor PP 2010-10-06
DEBRECZENI: Futócipő és hegymászó bakancs
Már abban reménykedtem, hogy a Népszabadság, hiszen megjelent néhány írás az jelzi, hogy nemcsak a Fidesztől való hisztérikus félelmet terjesztők fóruma lesz, kiderült, hogy ez hiú remény volt, hiszen lehozták Debreczeni ellenük irányuló kioktató írását. Ma ismét optimista vagyok, megjelent Tanács István, Petri Lukács Ádám és Zsolt Péter válasza, amikkel messze egyetértek. Nálunk is általánosabb választ keresek arra, amiért a húsz éves szoclib uralom, illetve váltópárti szerepük csúfosan megbukott.
Ezt jó alkalomnak találom arra, hogy megkíséreljem tisztázni, hogy egyrészt minek köszönhetően alakult ki a mai helyzet, másrészt, és a demokráciákban mi a fontosabb a politikai demokrácia, vagy a munkával elérhető létbiztonság.
Ami a mi a fontosabbat illeti.
Az utóbbira egyszerű a válaszsom egyértelmű, hogy nem a polgárjogokkal való élés mértéke, hanem a többség akaratának érvényesülése.
Ebből fakadóan nem demokrácia az, amivel a többség nincs megelégedve. Márpedig a többség elsősorban létbiztonságot, azaz munkát akar. De ez nem új, hiszen a diktatúrákat is annak alapján ítélte meg. Elég öreg vagyon ahhoz, hogy megéltem, a világ fél-perifériáit azért foglalta el a fasizmus, mert a liberális tőkés osztályuralom, a tőkések demokráciája képtelennek bizonyult arra, hogy a munkát, a falusi lakosságnak földet biztosítson. Ezért olvastam örömmel Tanács István sorait. „Ha az emberek kénytelenek választani a jobb élet és az egzisztenciális biztonság, valamint a demokratikus jogállam védelme között, akkor valószínűleg az előbbit választják.” Végre valaki kimondja!
Többek között ennek az igazságnak az elismerése hiányzott ahhoz, hogy többek között a fasizmusokról, és a bolsevik rendszerről reális magyarázatot adhassunk.
Egyrészt nem minden fasizmus, volt hisztérikus antiszemita, és imperialista, de mindegyik biztosította a liberális tőkés demokráciákénál sokkal magasabb foglalkoztatást. A bolsevik Szovjetunió is csak a második világháború után lett imperialista. Ezért örülhetünk, hogy megbuktak. De annyit tanulni kellett volna a sikereikből, hogy a nép, a választók a jogok demokráciájánál sokkal többre értékelik a munkával szerezhető jövedelmet biztosító rendszert.
A Rákosi-rendszer megdöntésénél nagyobb örömet nem ismer történelmünk, azt mégis be kell látni, hogy kétmillió új munkahelyet teremtett. A hárommillió magyar koldus országából a mindenki számára munkát biztosító ország épült. Biztosította a nők foglalkoztatását, ezzel többet tett az ország fele lakosságáért, mint ezer év alatt összesen.
A Kádár-rendszernek azért van ma is hatása, mert mindenkinek adott munkát, ugyanakkor nem volt olyan brutális, mint a többi bolsevik diktatúra.
Mivel a rendszerváltás a megelőző létbiztonságot verte szét, hiába hozott sokkal több politikai szabadságot, bukásra lett ítélve.
Ezt csak az érti meg, aki nem szakad el a nép, a választók elvárásaitól.
Ami a társadalom elvárásainak kezelését illeti
Magyarországon a jó demokrata politikus úgy érvényesítheti elveit, hogy tisztában van a magyar társadalom elvárásaival.
A magyar társadalomnak elvárása nem a liberális demokrácia védelme, hanem a létbiztonsága, a társadalmi munkamegosztásba való bevonása. Ezért zavarták el a szoclib koalíciót, és a velük szövetkező MDF-et, ezért adtak példátlan támogatást a Fidesznek.
A Fidesz, élén Orbán Viktorral hamar belátta, hogy a magyar társadalom közép-jobb, nemzeti és radikális beállítottságú. Húsz éve mondom, hogy a választók támogatását tízszer könnyebb megnyerni közép-jobb politikával, mint liberálisokkal szövetkező, sőt őket kiszolgáló baloldalival. A szoclib koalíció semmivel sem árthat magának többet, mint a liberálisoknak való alázattal, a közép-jobb veszéllyel való hisztérikus ijesztgetéssel, és az óriási munkanélküliséggel szembeni bénaságával. Márpedig a mi szoclib baloldalunk ezzel vitézkedett.
Magyarországon, demokratikus eszközökkel, csak az állíthatja maga mögé a többséget, aki a közép-jobbra támaszkodik, legalábbis nem annak az ellentéte akar lenni.
A rendszerváltást követő húsz év nagy tanulsága, hogy aki ezzel nem számol, az veszít.
Ezért alakult át nyolc év alatt, közép-jobb párttá a liberális Fidesz. Ez az érdem Orbán Viktoré.
Mivel az első választáson a választók többsége még nemzeti, radikális, közép-jobb pártot látott az MDF-ben, azt jutatta kormányra. A politológusok máig nem veszik tudomásul, hogy az Antall József előtti MDF olyan közép-jobb párt volt, mint a jelenlegi Fidesz. Ezért nyerte meg az első választást. Antall Józsefnek azonban sikerült a közép-jobb pártjából az úri középosztály alkotmányos pártját formálni. Elég, ha összehasonlítjuk a lakiteleki szellemű Fórumot, az Antall-kormánnyal, világossá válik, hogy az, a háború előtti magyar társadalom szellemének jobban megfelelt, mint a rendszerváltást megérő magyar társadalom elvárásainak.
Antall pártátalakításának lett a következménye a demokráciák történelmében példátlan mértékű bukás.
A második választásból kiderült, hogy a magyar társadalom nagy többsége sokkal inkább elfogad egy baloldalai pártot, mint az urak világának restaurációját. Ha nincs közép-jobb, akkor inkább legyen baloldal. Ebben azonban gyorsan csalódott, mivel Horn átadta a hatalmat a liberális SZDSZ-nek, és a saját pártja liberális szárnyának. A tényleges hatalmat pártjának a liberális szárnya, Boros, Békesi, és Suchman, az SZDSZ-szel szövetkeze gyakorolta. Tovább folytatták az eleve eltúlzott privatizációt, mindent eladtak, amit láttak, bevezették az ”önkéntes, de kötelező” nyugdíjrendszert.
Orbán a két választásból tanult, és elfoglalta azt a politikai teret, amit Antall kiüresített, és a liberálisok lejárattak. A liberális Orbán, és a vezetését elfogadó Fidesz a második ciklus végére olyan közép-jobb párttá alakult át, amely úgy nyerte meg a választásokat, hogy a kisgazdákkal koalíciós kormányt alakíthatott.
A történészek sem veszik tudomásul, hogy Orbán számára Antall József üresítette ki a közép-jobb politikai teret azzal, hogy kiölte az MDF-ben az eredeti céljukat.
Orbán, a győzelem mámorában, nem ismerte fel, hogy kisebbségi kormányt kell alakítani, hiszen a bizalmi szavazáson a kisgazdákra számíthat a szoclib ellenzékkel szemben. Helyette a biztosabb utat választotta, a kisgazdákkal való koalíció tartósan nem járhatatlan útját. A parasztromantika, és hisztérikus Torgyán már nem felelhetett meg a magyar társadalom elvárásainak. Ezzel újra lehetővé vált, hogy a szoclib koalíció, nem kis mértékben Orbán hibájának, és Gyurcsány ügyességének is köszönhetően, nyolc éves uralmat kapott. Ez a nyolc éves szoclib uralkodás azonban olyan ellenérzést váltott ki a választók körében, hogy a 2010-es választáson elsöprő győzelmet aratott a Fidesz.
2010-re ugyanis a Fidesz már olyan politikai spektrumot képviselt, amivel 1990-ben győzött az MDF.
Abban, hogy Orbán az egyedüli a magyar társadalom elvárásaihoz igazodó politikusok között, az is benne foglaltatik, hogy a többi képtelen volt. Erről azonban nem is készült felmérés, pedig ere voltak potenciális jelöltek.
Németh Miklós lehetett volna egy közép-bal, nemzeti váltópárt létrehozója. Ebben segíthette volna, hogy ő volt a rendszerváltást előkészítő miniszter. Ráadásul neki volt, véleményem szerint a század legjobb kormánya. Ő azonban megelégedett az átadás jó előkészítésével, fel sem merült nála, hogy maga lehetne az első választás győztese. Nem volt benne elég politikusi karrierizmus. Ennek ellenére, én akkor úgy éreztem, hogy meg volt hozzá a lehetősége, de nem élt vele. Számos reformot az ő kormányának kellett volna végrehajtani. Azokat, amiről akkor már mindenki tudta, hogy az első független korány be fogja vezetni.
1. A leginkább indokoltnak az agrárreformot tartottam. Ezen belül az óriás szövetkezetek felosztását olyan törvénnyel, ami megszabja, hogy a termelőszövetkezet nem lehet nagyobb a közigazgatási egységnél. A szövetkezet feloszlatására legyen joga a tagság többségének. Az állami gazdaságokat, néhány korábban is állami kivételével, visszaigényelhesse az érintett önkormányzat lakossága. Annak kimondása, hogy a mezőgazdaság nem képes elviselni a KGST piac feladását.
Ezzel talán sikerült volna leállítani, megelőzni a magyar mezőgazdaág eszetlen szétverését, és a pénzügyi helyzetünk túlterhelő kárpótlást.
2. Meg kellett volna fogalmazni, hogy a KGST exportunk gyors leállítása elviselhetetlen munkanélküliséggel jár. Az is a Németh-kormány, ténylegesen Nyer Rezső, feladta lett volna, hogy a veszteséges vállalatok gyors felszámolása nemcsak politikai instabilitást, de pénzügyi egyensúlyromlást hoz magával. Az ilyen előzetes figyelmeztetésnek azonban éppen az ellenkezője történt, maga a kormány állt az eszetlen liberalizáció propagandistájává. Ők trombitálták hangosan, hogy a keleti országok fizetésképtelenek, a feléjük irányuló export kidobott pénz. Nem akadt senki, aki megmagyarázta volna, hogy a velük szembeni követelés is a kisebb kár, mint a leállás. Ennek hiánya hozzájárult ahhoz, hogy Antall meghirdesse: konyec! E korszakos ostobaságnak a következményeit máig szenvedjük.
3. A Nagymarosi gáttal nem lett volna szabad leállni. Kimondani, hogy ezer éven keresztül a nyugatosodásunk egyik gazdaságföldrajzi akadálya volt, hogy a Duna nyugatra nem hajózható. Ezen kívül ez a magyar-szlovák jó viszony szempontjából is történelmi feladat.
Hibázott, amikor ott hagyta a pártját.
Mindenben ennek az ellenkezője történt. Ebben az SZDSZ, és az MSZP liberális frakciója a jobboldalon is túlteljesített. Énén márt a túlzott privatizációban, a munkahelyek esztelen leépítésében, és az elviselhetetlen munkanélküliség stabilizálásában.
De térjünk vissza a potenciális jó politika képviselőire.
Pozsgai Imre Németh Miklósnál is jobb potenciális lehetett volna. Benne sokkal több politikusi képesség, és ambíció volt. Benne láttam azt a potenciális lehetőséget, hogy a volt állampártból közép-bal, nemzeti párt lehessen. Ezt a lehetőséget ő számolta fel azzal, hogy nem a pártján belül, hanem azon kívül akarta elérni politikai célját. Nem ismerte fel, hogy sokkal könnyebb egy beágyazott pártot átformálni, mint a semmiből pártot alakítani.
Hibázott, amikor nem a bal-középre, hanem a jobb-közép felé ment el.
Antall József szánmára tálcán hozták a lehetőséget, hogy nagy államférfivá váljon, de elrontotta azzal, hogy nem a Demokrata Fórumhoz csatlakozott, hanem az őt oda emelők rabja maradt, és a neki ajándékozott pártot formálta a sajt képére.
Az ő politikai pályára juttatása még mindig nem tisztázott.
Horn Gyula azért lett átmenet jelenség, mert mind a bolsevik, mind a nyugati kötődése ezt lehetetlenné tette. Ez sincs feltárva.
Gyurcsány Ferenc is, a feni értelemben, Gorbacsov és Horn cipőjébe léptették. Képességei ugyan nem hiányoztak, de a titkos szolgálatokkal való kapcsolat csak a pravoszláv kultúrában működőképes. Ott a titkosszolgálat hazafisággal párosul, a volt csatlósoknál hazátlansággal. Ezt tetézte azzal, hogy az akkor már közutálatba került SZDSZ-el szövetkezett, akárcsak Horn, akinél még kitűnt, hogy nem szívből teszi. Úgy látszik, ma sem látja be, hogy minden erőlködése csak még mélyebbre taszítja az MSZP-t. Az én életemben már nem lesz közép-bal párt. Bizonyos témákat akkor sem tárgyalják meg a baloldalon, ha azt független szerzők vetik fel.” Tanúsítom, hogy a bolsevik Szabad Népben könnyebben jutottam közléshez, mint a Népszabadságban. Talán egy éve írtam valamit arról, hogy Gyurcsány bukáshoz vezeti a koalíciót, amit blog-on közöltem, és egy tanítványom leküldte a Népszabadságnak, ahonnan az egyik szerkesztőjük azzal utasította el, hogy én még a Kádárról is jót írtam.
A 90-es évek elején a CET folyóiratban arról írtam, hogy az SZDSZ több liberalizmust akar ránk erőltetni, mint amennyit a magyar társadalom képes lefogadni, ezzel a vesztébe rohan. Engem, és a szerkesztőséget ellenségnek minősítettek.
„Szintén kulcsprobléma, hogy a foglalkoztatás alacsony,” Ennél nagyobb problémát nem ismerek, de a baloldal fel sem vetette. Csak azért, mert a kétmillió munkahely leépítésért a szoclib koalíció a felelős.
Tanács István minden szavával egyetértek, akárcsak a másik két szerzővel.
Debreczeni írását pedig már nem is vitatom. Ha neki nem fontos, hogy tisztleje a többség véleményét még akkor is, ha az nem egyezik az övével, vele nem érdemes vitatkozni, hiszen a szoclib koalícióval és az MDF-el együtt, ő is levesztette a táborát. Ő már lecserélte a futócipőjét bakancsra akkor, amikor Bokros Lajossal együtt, az MDF színében, képviselőjelöltként indult a választáson.
