Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                 EE                   2010-09-29

 

 

Fajunk jelenlegi főfeladata a népességnövekedés megállítása, és a munkaerő minőségének maximális javítása. Amelyik társadalom nem ezt a kettős célt szolgálja, lemaradásra, hosszú távon bukásra van ítélve. Egyelőre még ott sem tartanak a társadalomtudományok, hogy felismernék e faladatot.

A világ kétötödében ugyan vagy spontán megszűnt, vagy erősszakkal megállították a népszaporulatot. Az emberiség háromötödében azonban még jó ideig megállíthatatlan a népesség gyors növekedése.

A világ fejlett kétötödében nincs is túlnépesedési probléma. Körükben, példátlan mértékben javulnak az életviszonyok, gyorsan nő az egy laksora jutó jövedelem, és vagyon, hosszabbodik a várható élettartam. Történik annak ellenére, hogy sincs mögötte tudatosság.

Kiderült, hogy a jólétben élő, iskolázott ember nem vállal annyi gyermeket, ami népszaporulatot hozna. Tehát a világ fejlett részében, elsősorban Nyugton nem azért állt le a népesség számbeli növekedése, mert ennek célszerűségét felismerték, hanem annak ellenére, hogy ezek a társadalmak támogatják a gyermekvállalást. E társadalmakban inkább jellemző, hogy veszélyt látnak a népszaporulat megállásában, illetve lassú fogyásában. Ez az ostobaság főleg az ostoba közgazdászokat, és a nacionalista politikusokat jellemzi.

A népesség gyors növekedésének tarthatatlanságát csak Kínában ismerték fel, és ennek érdekében kemény politikai és gazdasági nyomást gyakorolnak. Ezt az intézkedést a fajunk történelemben legjelentősebb reformnak tartom. Ez a gyermekvállalási korlátozás évente 30 millióval csökkentette az ország lakosságának növekedését, máig mintegy 500 millióval. E nélkül szinte semmi sem történhetett volna meg abból, amit kínai csodának nevezhetünk. Ennek köszönhető, hogy a világ népességének közel egy negyedének az életviszonyai példátlan gyorsasággal javulnak.

Az emberiség háromötöde, amit a Nyugat ostobán, fejlődő világnak nevez, tízszer gyorsabban szaporodik, mint amennyit az életviszonyok javulása megengedne. A társadalomtudományok azonban még ott sem tartanak, hogy tudomásul vegyék a tényeket. Nincs rá példa, hogy az évente egy, hosszú távon a fél százalékos népességnövekedés lehetővé tenné az egy laksora jutó jövedelem, és vagyon növekedését.

Ma már ott tartunk, hogy gyors erőszakos népességkorlátozás nélkül 2050-re túllépjük a 15 milliárd, 2100-ban pedig a 20 milliárd népességet.

Csak saját becslésemre vagyok utalva, mert ilyen tudományos felmérés még nem készült, 3 milliárdos lakosságot tartanák optimálisnak, 4 milliárdot a tartósan még elviselhetőnek.

A teremésre való áttérés azzal járt, hogy megjelent a túlnépesedés, ami ellen osztálytársadalmat kellett létrehozni. Ez nem tudatosan, ösztönösen történt, és ötezer év után sem vált tudatossá, hogy az osztálytársadalmak azért működnek úgy, ahogyan működtek, mert a túlnépesedést meg kellett fékezni.

Nyugaton, elsősorban Európa nyugati felében azonban egyrészt a szerencsék körülményeknek köszönhetően, létrejöttek azok a feltételek, amik megállították a túlnépesedést, másrészt a tudomány és technika olyan szinte emelkedett, amin a munkaerővel szembeni minőségi igény lett a fejlődés szűk keresztmetszete. Ennek következtében már nem a tőke, hanem a munkaerő minősége lett a szűk keresztmetszet. A tőkehiányos osztálytársadalom átalakult minőségi munkaerőhiányos osztálytársadalommá.

Ez a minőégi átalakulás sem tudatosan, hanem ösztönösen történt.

Nem a társadalomtudományok ismereték fel, hogy meg kell állítani a népszaporulatot, de még azt sem, hogy milyen feltételek között szűnik az meg, hanem a szerencsés körülményeknek köszönhetően, jöttek létre az alacsony gyermekvállalás feltételei.

- Az egy laksora jutó jövedelem meghaladta a tízezer eurót.

- Az egy laksora jutó iskolázottság túllépte tizenkét évet.

- Megoldódott az egyszerű és biztos fogamzásgátlás.

Ezekről az előfeltételekről fogalma sem volt a társadalomtudományoknak. A jelentkezését pánikkal fogadták.

Azt ugyan észlelték, hogy a társadalmak tudással, a tehetséggel és erkölccsel szembeni igény fontossá vált, de arról nem alakult ki vélemény, hogyan kell ezt az igényt kielégíteni. Ennek ellenére, a piac igényét kielégítendő, tettek ez irányú lépéseket. Az ennek megfelelő tudatos társadalomszerveződés gondolata sem merült fel.

Az ezredforduló küszöbén a Nyugatnál sokkal jobban túlnépesedett Távol-Kelet fejlett társadalmaiban már megjelentek a népesedést fékező érdekeltségek is, de azok alig váltottak ki a Nyugat részéről felháborodást. Japánt, ahol először jelent meg, békeidőben, népességnövekedés, inkább sajnálták. A felháborodás akkor tört ki, amikor Kínában bevezették a gyermekvállalás szigorú korlátozását.

A kínai politikai vezetés sem merte, nyíltan bevallani, hogy miért vezették be a népesség növekedését fékező rendszert. Máig is titok, hogy tudatosan, pedig más okuk nem lehetett rá. A nyugati társadalomtudományok pedig, a példátlan eredmények ellenére sem látják, hogy fajunk történetének egyik legnagyobb reformja történt. Szinte tudomásul sem vették, hogy mi a kínai csoda alapja, pedig egyértelművé teszi, hogy az országos szinten Indiának közel olyan gyorsan nő a nemzeti jövedelme, az egy laksora vetített eredményüknek még az előjele sem közös.

A jelenkori fejlett társadalmakban ugyan leállt a népesség növekedése, de a kevésbé fejlettekre úgy hatott, hogy azok népszaporulata az osztálytársadalmak évezredei alatt kialakulnak tízszeresénél is gyorsabbra robbant.

A többé-kevésbé stagnáló népességét az utánpótlás, a következő generáció minőségének javítására kell állítani. Nema számát, hanem a minőségét kell optimalizálni. Sajnos, ezt nemcsak a politikusok, de a demográfusok sem ismerték fel. A modern társadalomban a kívánatos létszám alakulása spontán is biztosított, a minőségi összetétele, a struktúrája azonban spontán eleve torz.

A fejlett társadalomban ugyan nem rossza az utánpótlás nagysága, de spontán torz annak minőségi összetétele. Egyelőre még a legfejlettebb, leginkább homogén táradalomban is van olyan jelentős réteg, amiben a társadalom gyermeknevelési támogatása több gyermek vállalására ösztönöz. Vagyis minden társadalomban a kedvezőtlen családi környezetben sok, a kedvezőtlenben kevés gyermek születik. Ez a minőséi struktúra a következő generáció várható teljesítményét mindennél jobban lerontja. Ebből fakadóan a fejlett társadalomnak elsőrendű érdeke volna oda hatni, hogy minél több gyermek szülessen a kedvező, és minél kevesebb a kedvezőtlen családi körben.

Az elsődleges feladat a népszaporulat megállítása. Ahol ez nincs megoldva, eleve ki van zárva a társadalmi fejlődéssel való lépéstartás. Ez vonatkozik jelenleg a világ háromötödére. Ezt akár erőszakkal is ki kell kényszeríteni, mert a tartós népesség növekedés, és a felzárkózás kizárja egymást. Ezért minden olyan társadalmat, amelyikben növekszik a lakosság, nem fejlődőnek, hanem lemaradónak kell tekinteni. Ez ugyan éppen olyan kegyetlen feladat, mint az osztálytársadalmak ötezer éve volt. Azokban mindig az ember volt népszaporulat leállítása érdekében kegyetlen, „embertelen”. A fejlett világ elkerülhetetlen feladata: a szaporodó népességű társadalmakat hagyni, hogy osztálytársadalmakként működjenek. Ennek az ellenkezője történik a második világháború óta. A fejlett világ a maga társadalmi formáját, annak módszereit akarja a szaporodó világra kényszeríteni. Ezzel csak fokozza a fejlődésüket lehetetlenné tevő népszaporulatukat, rontja a potenciális lehetőségeiket.

Azt, hogy jelenleg már néhány milliárddal több ember él, mint amennyit fajunk érdeke megkívánt volna, a fejlett világ, elsősorban a Nyugat „humanista segítségének” köszönhetjük. Jellemző, hogy amikor végre egy társadalom, a kínai felismerte, hogy bármi áron meg kell állítani a népszaporulatot, a Nyugat hisztérikusan tiltakozik. Pedig Kína csak a népszaporulat megállítását kényszeríti ki, a születések mögötti struktúra kikényszerítésére még ott sem gondoltak. Ennek ellenre Kína ettől kedve a történelem legnagyobb csodáját hozza.

Az a feladat a Távol-Keleten nem annyira sürgető, mint a Nyugaton. A távol-keleti társadalmak ugyanis kulturálisan viszonylag homogének, nincs bennük jelentős olyan idegen etnikum, amelyikben a szaporodást nem lehet, erőszak nélkül, féken tartani. Ezzel szemben a Nyugaton szinte nincs olyan állam, amiben ne volna jelentős számban olyan etnikum, aminek szaporodási törvénye még nem csökkent le a fejlett társadalomban megkívánt mértékre, csupán a létszám tartására.

A nyugati államok társadalmi, gazdasági teljesítményében világosan megjelenik a társadalmi kompaktság előnye, a lépést tartani nem képes etnikumok jelenléte.

Elemeztem Európa nyugati felének teljesítményét az egy laksora jutó nemzeti jövedelem tükrében. Kiderült, hogy az elsők között a skandináv és az alpi országok, népek vannak. Elég ezekben az országokban turistaként utazni, kiderül, hogy ezek a népek között nem találunk leszakadót, a társadalmi együttműködésre, az iskolázottságra nem, vagy sokkal kevésbé képes réteget.

Legalább ennyire egyértelmű az ellenkező tapasztalt is. Társadalmi feszültség, demográfiai torzulás ott van, ahol jelentős számú az olyan etnikum, amelyik gyorsan szaporodik, és egyre jobban lemarad.

Amennyire a közvélemény ösztönösen érzi az ilyen deformált gyermekvállalásból fakadó veszélyt, a politikai és a vallás nem hajlandó tudomásul venni. Fasizmusnak bélyegzi azokat, akik félnek a lemaradt etnikum túlszaporodásától.

Minél fejlettebb a társadalom, annál nagyobb a minőségi munkaerővel szembeni igénye. Ebből következően annál nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy minél jobb legyen a következő generáció minősége. Amennyire minden fejlett társadalom egyre nagyobb áldozatot hoz annak érdekében, hogy minden gyerek képzettségét, képességét kibontakoztassa, annyira nem foglalkozik azzal, hogy ez az igyekezete már a gyermekvállalásban is érvényesüljön. Még tudomásul sem veszi, hogy a következő generáció várható teljesítménye nagyrészt eldől a családi környezetben. Ezt is a közvélemény jobban látja, mint az intézkedésre illetékesek. A politikai és közgazdasági szakirodalomban nyoma sincs az olyan felméréseknek, ami azt mutatná meg, hogy milyen családi körben születet gyerekeknek huszonöt év múlva milyen az iskolázottságuk, és negyven éves korban mekkora a jövedelmük, mennyi adót fizetnek, vagyis milyen értékes állampolgárrá válnak.

Nem kell nagy fantázia ahhoz, mit hozna ki egy ilyen felmérés Magyarországon. A diplomás, jó jövedelmű felső negyedből kikerülők iskolázottsága öt-tíz évvel meghaladja az alsó negyedét, a jövedelme, még inkább a költségvetéshez való hozzájárulása pedig sokszorosa az alsó negyedének. Az alsó tizedben születettek átlagos társalmi értékéről pedig kiderülne, hogy negatívértékű állampolgárok lettek.

A liberális humanisták álláspontja szerint a gyermekvállalásban való döntés a szülők sérthetetlen joga. Ez csak az olyan társadalomban fogadható el, a múltban minden társadalom ilyen volt, amiben a felnevelés minden terhét, költségét a család vállalta. A jelenkori társadalomban, minél fejlettebb annál inkább a felneveléssel járó költségek egyre nagyobb hányadát a társadalom vállalja. A társadalom családi pótlékot fizet, a gyerekek iskolázása, egészségügyi ellátása nagyrészt a társadalomra hárul. Márpedig, aki fizeti, annak joga van a beleszólásra. Mivel a leszakadt szülők nem is képesek a gyermekik felnevelésének, iskolázottságának önerőből történő vállalására, el kell fogadni, hogy az államnak legyen beleszólása abba, hogy milyen szülők, hány gyermeket vállalhatnak.

Bizonyos mértékig ezt a kínai szabályozás is tartalmazza azzal, hogy a ritkán lakott térségekben nincs korlátozás, és a második gyermek születése arra kötelezi a szülőket, hogy mintegy 4-5 évi átlagkeresetnek megfelelő bírságot fizessenek. Ezt nem is kell bírságnak tekinteni, hanem a többlet lakosból származó állami költségek megelőlegezésének. Ez a rendszer még jobban működne, ha a gyermek az átlagnál magasabb iskolázottságot ér el, a befizetett összeget, kamatostól visszafizetik.

(Az általam javasolt megoldás megtalálható az EE00827 kód alatti, ez év augusztus 27. dátummal közölt írásomban.)