Kopátsy Sándor EF 2010-09-15
FOGLALKOZTATÁS
Nemrég írtam arról, hogy a jelenlegi válságon való túljutás nem fogja javítani a foglalkoztatást, nem termet újabb relatív munkaalkalmat. Ez abból fakad, hogy a fejlett államoknak nem több, hanem jobb munkaerőre van szükségük. Nem több embert, hanem fejlettebb technikát vezetnek be, fejlettebb terméket visznek a piacokra.
A Nyugat fejlett államiban nem általános a munkanélküliség, hanem minőséi. A jó munkaerőben állandó, illetve növekvő a hiány, a gyenge minőségűben pedig állandó, és egyre nagyobb a felesleg.
Ez a jelenség száz éve, a tudományos és technikai forradalom kibontakozása óta egyre erősödik. Ennek ellenére a munkaügyesek darabban számolják a munkanélküliséget. Nem veszik tudomásul, hogy a munkaerő kínálata három osztályra oszlik. Minőségi, átlag körüli, és a piacon nem igényeltre. Az előbbiből mindig és mindenütt hiány van, a második a piacra érzékeny, a harmadik felé nincs kereset.
Minden foglalkoztatási elemzést azzal kellene kezdeni, hogy az adott országban hogyan oszlik meg a munkaképes korosztály e három kategóriája.
A jó minőségi munkaerő.
Ezekaránya csak a puritán és a konfuciánus civilizációhoz tartozó államokban lehet magas. Ha az országokat annak alapján rangsoroljuk, hogy mennyire következetesen tartoznak a két viselkedési módhoz, szinte a foglalkoztatásuk sorrendjét kapjuk meg. Ritka a kivétel. Ilyennek tartom Dél-Koreát, ahol a magas kelet-ázsiaiak között is magas a foglalkoztatás, legalacsonyabb a munkanélküliség, és azon belül szinte nincs is tartós.
Érdemes volna a módszerüket tanulmányozni.
Tévesen, ebbe az osztályba az iskolai végzettsége alapján sorolnak. Az igaz, hogy a diplomások között a legmagasabb az arányuk, de azok között is bőven van közepes, sőt nem igényelt minőségű is. Ezzel szemben, minden szakmai szinte vannak kiválók, keresettek, nagy jövedelemmel jutalmazottak. Ebben Németország jár az élen. Jó szakmunkásokban az egyik élenjáró. Kiemelkedő exportképességét ezzel magyarázom.
Érdemes volna a szakmunkásképzésükből tanulni. Ezen a téren különösen rosszul állunk.
A közepes minőségű munkaerő.
Ezek arányával azért érdemes kiemelten foglalkozni, mert ezek foglalkoztatása a legérzékenyebben reagál gazdaságpolitikára. A folyó gazdaságirányítás munkáját ezek foglalkoztatásának változásain mérheti le. Ennek alacsony szintéért az adott kormány a felelős, a magason pedig lemérheti sikerességét. Ezek számára lehet viszonylag gyorsan munkaalkalmat teremteni, illetve ezek érzik meg a válság hatását. Ez a munkaerő fél joggal a válságoktól, szerveződik nagyobb arányban szakszervezetekbe. Ennek van a legmagasabb részesedése a közigazgatásban, a közüzemi szoláltatásokban és a vállalti bürokráciában.
A munkaügyi szakemberek sem ismerték fel, hogy ebben a rétegben a nem tartós munkanélküliség különösen ösztönző. A túlzó munkahelyvédelmük káros.
A gyenge minőségű munkaerő.
Ezt a réteget a piac nem képes foglalkoztatni, mert olcsón sem kell. Márpedig a tartós munkanélküliségük óriási társadalmi korokat okoz. Ennek során nemcsak az eleve gyenge minőségük romlik, de erkölcsi okokból is használhatatlanná válnak, ugyanakkor ezek vállalnak a legtöbb gyermeket. A modern társadalom számára ezek jelentik a legnagyobb társadalmi és gazdasági terhet.
Eleve sokan vannak minden olyan országban, ahol a lakosság viselkedése távol van a puritanizmustól, illetve ott is, ahol nagyszámú az ilyen etnikum.
Az elmúlt ötven év legnagyobb világgazdasági eseménye, hogy a nemzetközi munkamegosztásba belépett Kelet-Ázsia a tömegtermékeivel. A tömegáruk termelése viszonylag képzetlen munkaerővel is, nagyon hatékony lehet. Márpedig Kelet-Ázsiában ilyen milliárdnyi van. Ez a folyamat mára elérte azt a szintet, amin a fejlett Nyugaton semmi olyant nem lehet versenyképesen előállítani, amit Kelet-Ázsiában is gyárthatnak.
Ez azonban válsághelyzetbe hozza a fejlett Nyugat minden társadalmát, amiben a nem magasan képzett munkaerő aránya jelentős, meghaladja a létszáma tizedét. Márpedig a többségükben az ilyen már nem használható, vagy egyre kevésbé használható munkaerő, eléri a létszám harmadát. Ezért minden nyugati társadalomban számolni kell azzal, hogy a munkaerőpiacon a gyenge munkaerő nem talál munkát.
Ez ellen reménytelen az olyan védekezés, ami a tömegtermékek távol-keleti importját korlátozza. Ezzel ugyanis a környezetükben válnak versenyképtelenekké, hiszen nem élnek a jelenkor legnagyobb komparatív előnyével, az olcsó keleti importtal. Becslésem szerint a jelenlegi keleti import kizárása esetén évi 2-3 százalékkal lenne nagyobb az infláció, illetve alacsonyabb a reáljövedelem. Elég arra gondolni, hogy ami olcsóbb lett a közfogyasztású termékek körében, az keleti importból származik. Márpedig a fogyasztói kosár ilyen árukkal van tele.
Abban sem lehet reménykedni, hogy lassan megdrágul a keleti munkaerő, mert ez relatíve egyre olcsóbb lesz. A minősége ugyanis utolérhetetlen, és sok százmillió van belőlük.
A Nyugat hegemóniáját az fogja megtörni, hogy mind a saját nyersanyagira, mind a saját tömegtermékeire egyre kevésbé számíthat.
A The Economist augusztus, 14. számában találok egy ábrát, ami tökéletesen igazolja a nyugati társadalmak foglalkoztatási problémájáról alkotott véleményem. A grafikon azt ábrázolja hogy az első világháború óta bekövetkezett válságokat követő két évben hogyan változott a foglalkoztatás.
- Az 1929-es válság után, két év alatt 15 százalékkal nőtt a foglalkoztatás.
- Az 1973-es és 1981-es után 6-8 százalékkal.
- Az 1990-es után már csupán 2 százalékkal
- A 2001-es és a 2008-as után pedig már nem is növekedett.
Ha a tendencia folytatódik, a következő válság után már folytatódik a munkanélküliség növekedése.
A jövőben már kiderül, hogy a nyugati társadalmakban nem lehet továbbra is csak a piacra bízni a foglalkoztatást.
