Kopátsy Sándor PG 2010-09-03
GONDOLATOK AZ EURÓÖVEZETRŐL
Miért van az euró övezet válságban?
Azért mert olyanra vállalkozott, amire mg nem érett meg a helyzet. A létrehozói naivul azt hitték, hogy az Európai Unió már eljutott odáig, hogy közös pénze legyen. Nem vizsgálta meg, hogy a közös pénznek mik a közgazdasági, sőt kulturális előfeltételei. De nemcsak a közös pénznek, de még a közös gazdasági uniónak sem értük el a színvonalát. Már a tagság feltételeit sem vették komolyan. Mindensáron nagyobbak akartak elenni, és ezért lazán értelmezték azt, hogy ki érett meg a tagságra. Jellemző módon, hogy az EU legfejlettebb három országa, Svájc, Norvégia és Anglia nem tagok, ugyanakkor a görögök, a spanyolok és a portugálok azok.
Akik nem léptek be, azokkal nincs az euró övezetnek gondja, ellenben a dél-mediterrán népekkel annál inkább.
A világgazdaság egyeik centrumát jelentő London, Fajta keresztül Anglia lett volna a legértettebb e közös pénz működtetésére.
A kontinensen Svájcnak volt a nemzetközi pénzzel való bánásban a legtöbb tapasztalata. Nem véletlen, hogy a valutájával az euró nem volt képes versenyezni. Ezt a magyar lakosság tanulta meg a legjobban, amikor a pénzügyi hatóságainak ostoba módon hagyták svájci frankban eladósodni.
Norvégiának, mint a leggazdagabb joggal voltak aggályai, és nem járt rosszul, hogy kívül maradt.
Velük szemben Görögország minden további nélkül bevezethette az eurót. Most aztán csodálkoznak a brüsszeli okosak, hogy ott tört ki először a balhé.
Elég lett volna az euró övezet apostolainak, ha ellátogatnak a Lisszabon – Róma tengelytől délre, vagy megkérdezik Olaszországban az Északi Ligát, Spanyolországban a katalánokat, mi a véleményük. Ők is azt nyögik, hogy közös országban vannak azokkal, akik nem tudnak velük lépést tartani, holott a kormány hatvan év önti beléjük a támogatásokat. Negyven év számoltam ki, hogy az olasz kormány a Cassa del Mezzogiornon keresztül évente többször annyit nyújt az elmaradt déli országrésznek, egy laksora vetítve, mint amennyit a Marsall segélyből annak idején kaptak. Ez a sok támogatás mégsem hozott semmi eredményt, a dél egyre jobban lemarad. A katalánok is tudják, hogy mennyivel jobban járnának, ha nincs a nyakukban a déli országrész.
De elég lett volna megnézni az EU támogatásokat. Ezek a déliek kapnak a legtöbbet, és mégsem mennek semmire.
Sajnos a németek és a franciák úgy vélték végre nem London lesz a legnagyobb európai pénzügyi központ, hanem ők birtokolhatják közösen az EU pénzügyeit.
A franciák nemzeti büszkeségét ismerve, megértem az álláspontjukat. Annál kevésbé értem a németeket, aki az első világháborút követő példátlan inflációjuk emlékével, mindenkinél jobban érzékenyek a pénzük stabilitására. De azt hitték elég, ha Frankfurtban szépkel az új európai központi bank. Az nem jutott az eszükbe, hogy közös pénzük lesz az olaszokkal, azzal a néppel, amelyik a legkevésbé érzékeny az inflációra.
Azt hitték, hogy elég lesz, ha szigorú pénzügyi korlátokat szabnak. A pénzügyeseknek közös tulajdonsága, hogy azt hiszik, hogy ahol pénzügyi egyensúly van, ott nem lehet hiba. Ezért megszabták a két limitet. A költségvetési hiány nem lehet nagyobb 3 százaléknál, és az állami adósság nem haladhatja meg a nemzeti jövedelem 60 százalékát. Ez volt a feltétel. Arról már nem gondolkodtak, hogy mi lesz, ha valaki később megérti a fogadalmát.
Elsősorban az elmúlt száz év minden nemzetközi tapasztalatával ellentétes az a hiedelem, hogy a pénzügyi egyensúly társadalmi, de akárcsak gazdasági egyensúlyhoz vezet. Az elmúlt ötven évben számos ország ért el sikereket annak ellenére, hogy az átlagosnál nagyobb volt az inflációja, és az államadóssága. Különösen igaznak bizonyult ez a fél-perifériákra.
Az elmúlt század egyik legnagyobb találmánya éppen az volt, hogy az állam fedezet nélkül is pénzt teremthet. Nem volt olyan állam, amelyik nem élt volna ezzel a lehetőséggel. Az is igaz, hogy sokan visszaéltek vele. De van olyan eszköz, amivel nem lehet visszaélni?
Ami pedig az államadósság korlátozását illeti, primitív ostobaság. Nem az állam, hanem a társadalom eladósodása a veszély. Elég azt nézni, hogy Japán államadóssága kétszerese a brüsszeli normának, de a japán társadalom ennek ellenére vagyonmegtakarító. Az állam nem kifelé, hanem a saját népe felé adósodott el, sőt a Tízszer nagyobb Kína után ő gyűjtött a legtöbbet az Egyesült Államok állampapírjaiból.
Nem az állam, hanem a társadalom eladósodottságát kell elkerülni. Nálunk sem az államadósság, hanem a lakosság eladósodottsága a nagyobb probléma. Méghozzá az, hogy ennek aránytalanul nagy hányada svájci frankban van.
Elég lett volna, ha induláshoz csak Németországnak és a Benelux Államoknak van közös pénzük. Ebből valószínűleg nem maradtak volna ki az angolok, a svájciak, a norvégek és a svédek. Ha ez jó valutatartaléknak bizonyul, lehetett volna a kört, nagyon óvatosan, bővítgetni.
Amíg az EU nem tuja a tőke, és munkaerő áramlását, amíg az észak és a dél között társadalmi és gazdasági szakadék tátong legyünk türelmesek.
