Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                   EP                2010-08-06

 

 

A válaszom egyszerű: Annyi amennyi ereje, támogatottsága van.

A legutóbbi választáson katasztrofális vereséget szenvedett a szoclib baloldal. Azt most nem is vitatom, hogy mennyiben volt baloldal, hiszen a Fidesz balról előzött. Méghozzá a demokráciákban páratlan fölénnyel. A közvetlenül választott törvényhozók 99 százalékát megnyerte. Ebből csak azért lehetett éppen kétharmad, mert az Antall-Tölgyessy Paktumban rögzített választási törvény a listák, vagyis a nem nyerőre leadott szavazatok alapján küldi a képviselők többségét a parlamentbe. A három ellenzéki pártnak összesen két közvetlenül megválasztott képviselője van. Ez az angolszász országokban azt jelentené, amire azok történelmében nem is volt példa, hogy 99 százalékos Fidesz többség alkotná a törvényeket. Az ellenzékként megbukott barátaim szerint a mindent visz a nyertes választási rendszer nem is demokrácia. Vagyis az Egyesült Államok, Anglia, Kanada, Ausztrália nem demokrácia. És a demokráciák között messze mi vagyunk az elsők, hiszen nálunk a legnagyobb a listán bejutók aránya.

Tudtommal még senki nem vette a fáradságot, hogy kiszámítsa, hogyan nézne ki a parlament összetétele, ha csak fele, illetve negyede a képviselőknek lehet olyan, akiket nem a választók, hanem a párok bürokráciája visz a parlamentbe.

A jelenlegi kétharmad a demokratikus államok nagy többségében nyolcvan és kilencvenkilenc százalékos többség volna. Joggal lehet várni, hogy a Fidesz olyan új választási törvényt hoz, ami azt fogja jelenteni, hogy ne váljon szinte lehetetlenné a kétharmados többség.

Ezen ugyan lesz háborgás, de annak eredménye, várhatóan semmi.

Marad tehát az elméleti vita arról, hogy milyen a jó választási rendszer.

Ha rajtam múlna, nem volna lista, csak az lehetne törvényhozó, akit közvetlenül megválasztanak. Ezen belül az jelentene engedményt, ha a második legjobbak is bekerülhetnének. Ez azt jelenten, hogy parlamenti képviselő lenne a 176 nyertes, és a másodikak közül az a 24, aki a legmagasabb százalékot kapott.

Ennél is fontosabbnak tartom, hogy fizessenek azok, akik tíz százaléknál is kevesebbet értek el. Ezt azzal érném el, hogy az indulónak nem ajánlást, hanem pénzt kellene gyűjteni. A letéti összeg legyen 20 millió. Akik bekerülnek duplán, és akik 10 százaléknál többet kaptak, a befizetett összeget kapnák vissza. Legyen drága annak, akik csak szerepelni akar.

A rendszerváltás óta csak az elő két kormánynak nem volt erős ellenzéke.

Az első ciklusban az MDF-nek nem volt többsége, azért az Antall-kormány koalíciós kényszerbe került. A választás előtt ostoba paktumot kötött az erősnek vélt SZDSZ-el, de a választás után nem vállalta a nagykoalíciót, inkább Torgyán Kisgazdapártjával lépett koalícióra. Belement a hatékony mezőgazdaság romantikus szétverésébe, a parasztok kárpótlásába. A saját pártjának szétverése mellett ez is oka volt a katasztrofális választási vereségnek. A Forum szint példátlan választásvesztésének két oka volt. Antallnak sikerült a nemzeti progresszív Fórumból az úri középosztály, konzervatív pártját deformálni, és a keleti agrárexport ostoba felszámolásával szétverni a viszonylag hatékony mezőgazdaságot, munkátlanságba taszítani a munkaerő alsó minőségi harmadát.

A második ciklusban az MSZP óriási győzelmet aratott, megszerezte a körzetek 85 százalékát, és az egyértelmű parlamenti többséget. Ennek ellenére, érthetetlen módon, felkérte a koalícióra a rendszerváltás előtti legnagyobb gyalázóját, az erősen meggyengült SZDSZ-t. De nemcsak beengedte, de követeléseit szolgai módon kiszolgálta. A következő választás elveszését elsősorban az SZDSZ-el való szövetség okozta. A baloldali Horn vezette MSZP továbbfolytatta az eszetlen privatizációt, és elnézte, hogy a pártjának liberális szárnya, az SZDSZ-el szövetkezve, uralja a gazdaságpolitikát. Meg is buktak a következő választáson.

A következő három választáson egyetlen párt sem szerzett abszolút többséget, és mivel nem volt bátorsága kisebbségi kormány alakítására, koalíciós partner választására kényszerült.

Az Orbán-kormány bukásának fő oka a Torgyánnal való együttműködése volt. Ez esetben ugyan nem a farka irányította a kutyát, de blamálta.

A következő két ciklusban az MSZP kötött koalíciót az SZDSZ-el, és maga is SZDSZ-é deformálódott. Az már annyira sok volt a magyar társadalomnak, hogy az SZDSZ eltűnt a süllyesztőben, Az MSZP katasztrofális vereséget szenvedett, és megjelenhetett a szélsőjobb.

Amit kétharmados többségnek hívnak, ahhoz arra volt szükség, hogy a demokráciák történetében példátlan arányban megbukjon a szoclib „baloldal”. Ehhez arra volt szükség, hogy a körzetekben egyetlen párt szerezze meg a mandátumok minimum 98 százalékát. Én még a választások előtt is azt hittem, hogy kétszáz év sem lesz elég ahhoz, hogy legyen egyetlen pártnak kétharmados parlamenti többsége. Mégis lett, mert a mai három ellenzéki párt elutasítottsága történelmi világrekord a demokráciák történetében. Hárman nyertek összesen két körzeti mandátumot.

A magyar zsidóság pánikba esett, hogy frakciót szerzett a Jobbik. Nem teszik hozzá, hogy azt az akkor még SZDSZ elnök Tölgyessynek köszönhetik. Ő találta ki a jelenlegi választási rendszert, amiben frakciójuk lehet az olyan pártoknak is, amelyek egyetlen körzetben sem nyertek.

Miért?

Mert a mi választási rendszerünkben olyan abnormálisan magas aránya van a listás, vagyis a vesztesre leadott szavazatoknak, mint sehol másutt. A magyar választási rendszer a gyenge ellenzéknek aránytalan erőt adó rendszer.

A választások óta azon siránkozik az ellenzék, hogy elnyomják a hangját. Nem látják, illetve nem akarják látni, hogy nincs a világon egyetlen olyan választási rendszer, amelyikben a mi választási eredményünk alapján ilyen erős ellenzék ülhetne a parlamentben. A három ellenzéki pártnak összesen két olyan képviselője van, akit a választói küldtek oda. A listán bekerült képviselőket nem a választották, hanem a pártjuk hatalmi klérusa küldte oda. Ők nem a választókat, hanem a pártapparátusukat képviselik.

Farizeus félrevezetés, hogy a listás képviselőket is a szavazók döntése vitte oda. A listára a szavazók nem személyeke, hanem pártot választottak. Abba, hogy a párt kiket, milyen sorrendbe helyezett, nem volt beleszólásuk.

A listás szavazás megjelenése az egyik oka annak, hogy a demokratikus társadalmak közvéleménye ez egyik leginkább elutasított szakmának a politikusokét tartja. Ez az elutasítottság annál nagyobb, minél nagyobb a listák szerepe.

Illene tudni, hogy a listás törvényhozásba kerülés lényegében a két legöregebb keresztény egyház gyakorlatát vette át. Azokban is csak azokra várhat politikai karrier, akik felfelé helyezkednek. Ott sem a hívek választják a főrangokat, a hangadókat, de még a falu plébánosát sem. Azt, hogy csak ezzel a módszerrel lehet fenntartani a kisebbség hatalmát, a bolsevik marxisták ismerték fel. Ők is klérussal uralkodtak. Csak az érhet el eredményt, aki felfelé helyezkedik.

Azzal, hogy a magyar törvényhozásban minden másik demokráciánál nagyobb többséget képviselnek azok, akiket a pártvezetés delegál, mi vagyunk a világ legklerikálisabb demokráciája.

A magyar választási rendszernek nem az a hibája, hogy nem ad elég súlyt az ellenzéknek, vagyis a veszteseknek, hanem az, hogy azok a veszteségük ellenére aránytalanul nagy súlyt kapnak.

Az elmúlt húsz évet a magyar történelem legrosszabb békeidős húsz évének tartom.

- Az egyetlen olyan békeidős húsz év, amiben csökken a lakosság száma, és ami még ennél is sokkal nagyobb kárt fog tenni a jövőben, először fordul elő, hogy ott születnek aránylag sokan, ahol a felnevelésük reménytelen.

- Egy az optimálisnál foglalkoztatottabb társadalmat, a legkevesebbet foglalkoztatóvá tették. Ennek szükségszerű következménye az erkölcsi romlás, a közbiztonság összeomlása, az alamizsnából élés elharapózása.

- A volt szocialista országokban élenjáróból, a demokráciákban hátul kullogó lettünk.

Akik ennek a húsz évnek a rothadt hatalom birtokosai voltak, mérhetetlenül felelősek, most mégis beleszólást követlenek.

A húsz év bűneinek elsődleges oka a politikai kisebbség erejét sokszorosan meghaladó politikai befolyása volt.

A konzervatív Antall Józsefet kisebbségi érdekcsoport ültette a népi, haladó MDF élére, aki ebből a magyar társadalom többségét képviselő pártból a liberálissokkal szövetkező, az úri középosztály érdekét képviselő pártot formált. Azt, hogy milyen párt lett a lakiteleki Forumból, jól illusztrálja az utolsó arca, amiben a legliberálisabb Bokros Lajos és egy Habsburg utód volt a zászlóvivő. Szimbólumnak is jó, hogy előbb Horn Gyulát buktatta meg Bokros, majd a Forumot, de a liberalizmus leghangosabbjai ezt nem tekintették köpönyegforgatónak, sőt, mint a nemzet megmentőjét dicsőítették, akárhol ütötte fel a fejét.

A közvetlen választott képviselőkkel alig támogatott SZDSZ végig aránytalanul nagy befolyást gyakorolhatott.

Az MSZP tagságán belül végig többségben volt a túlzott liberális befolyás elleni tiltakozás, ennek ellenére a gazdaságpolitika mindig ezek kezében maradt. Végül, Gyurcsány hatalomra jutatásával, az egész párt a liberálisok kezébe került. Ezt a magyar közvélemény elvárását semmibe vevő politikát addig folytatták, amíg a Fidesz nem került kétharmados többségbe.

Először jött létre Magyarországon olyan alkotmánymódosító hatalommal is rendelkező olyan párthatalom, ami a magyar közvélemény többségét képviseli. Azt azoknak is be kell látni, hogy erre, amióta egyáltalán választott törvényhozásunk van, nem volt példa. A Fidesz az elő olyan párt, amelyik annyira jobboldali, nemzeti és liberalizmus ellenes, mint a magyar társadalom többsége. Ilyen párt lehetett volna a Magyar Demokrata Forum, ha külső erők nem ültetik az élére a liberalizmussal paktumot kötő Antall Józsefet.

Neki köszönhetjük, hogy az elmúlt húsz évben nem volt alkotmánymódosításra képes kormányunk. Az Antall-Tölgyessy Paktum lényege a választók akaratának többségét nyerő párt gyengítése, és a kis választói támogatást évező pártok súlyának mesterséges felduzzasztása.

Minél kevésbé éret egy társadalom a kompromisszumra, annál kevesebb beleszólást kell biztosítani a kisebbségi véleményeknek. Örömmel látom, hogy Kína ezt felismerte, és Oroszország spontán is erre az útra tért. Mindkét országot a káosz pusztítaná, ha a kispártokhoz igazodna a legerősebb. A magyar társadalom lényegesen nyugatibb, mint a fent említett két birodalom, de nem nyugat-európai, pedig ott is azért kerülhettek az élre, és maradhattak az élen, mert a demokráciájuk a győztes minden visz elvéhez minden demokráciánál jobban ragaszkodtak.