Kopátsy Sándor EH 2010-04-15
A LEGYŐZHETŐ NEHÉZSÉG A FEJLŐDÉS MOTORJA
Húsz éve írtam egy könyvet, aminek a Nyugat felé címet adtam. Ebben azt fejtegettem, hogy miért vándorolt az első két magas-kultúra csúcsa, a leginkább embernek való élet Mezopotámiából és a Nílus völgyéből, ötezer év alatt a skandináv országokig. Vagyis egyre hidegebb éghajlat alá.
Ma már tudom, hogy jobb cím lett volna Észak felé, mert közben azt is felismertem, hogy nemcsak a magas-kultúrákra igaz ez a törekvés, hanem fajunk egész életére.
Már a gyűjtögetés korára is igaz volt. A Dél-Afrikában született fajunk végül, a sarki övnél is északabbra ment, és ezelőtt mintegy huszonötezer éve, ott rendezkedett be a legemberibb módon. Ott domesztikálódott az első két háziállat, a kutya és a rénszarvas, az ember ott szervezete meg először életfeltételeinek biztonságát. A gyűjtögető, vadászó életmód csak ott jelentett folyamatos ellátottságot, ott volt a legkisebb a természet kegyének való kiszolgáltatottság.
Ennek módját más helyen már részletesen leírtam.
Most azt indoklom, hogy miért vándorolt fajunk élcsapata egyre északabbra, miért él fajunk élcsapata ma is ott, ahol tél is van.
Mert az ember, sőt már biológiai elődeink is, a hideget le tudtán győzni, a meleg ellen azonban, a legutóbbi száz évig, tehetetlenek voltak.
Csak azt láttuk, hogy a meleg kényelmes, mert nem kell ruházkodni ott meg lehetett kevés munkából is megélni. Ezzel szemben a hideg ellen meg kell dolgozni. Ruházkodni, házat építeni. Arra nem gondoltunk, hogy a melegnek is van számos olyan hátránya, ami ellen viszont egészen a jelenkorig, nem lehet védekezni. Fordítsuk tehát meg a jó tanácsot. A meleg hátrányaival szemben tehetetlenek voltunk, a hideg hátrányait azonban munkánkkal le tudtuk győzni. A melegből nem tudtunk hideget, a hidegből azonban tudtunk meleget csinálni. Beigazolódott az élet nagy törvénye.
A munkával, azaz szellemi és testi erőfeszítéssel elért cél felemel, előbbre visz. A meg nem dolgozott jólét rothaszt. Az el nem érhető célért munkálkodni is, a kisebbik rossz.Ehhez, jó tanácsként az teszem hozzá, hogy az elérhetetlen célokért is érdemes munkálkodni, de nem szabad mindent feláldozni.
Minden tapasztalt ugyan ezt a törvényt igazolja, mégis ösztönösen keressük a kényelmes megoldásokat, rettegünk a munkát igénylő változásoktól.
Ma már a tudomány számára tény, hogy a fajfejlődés csak akkor történt, amikor a fajok többsége elpusztult, amikor jelentősen megváltoztak az életkörülmények, amikor a régi módon már sok-sok faj nem élhetett tovább.
Fajunk csak akkor, csak ott, és azért tért át a gyűjtögetésről a termelésre, amikor egyébként kipusztult volna. Még ma is legfeljebb néhányszor tízmillión lennénk, nem hétmilliárdan, és gyűjtögető életmódban tengetnénk életünket, ha nem szakad őseinkre óriási mértékű felmelegedés.
Ennek ellenére, jómódunkban a legnagyobb gondunk néhány növény- és állatfaj kipusztulása, és betegesen rettegünk a felmelegedéstől.
Nem értjük meg a bennünk körülvevő természetet, amiben minden, mindennel összefügg. Új elem csak akkor, és ott jelenhet meg, ahol a meglévő elemek közül sokan kiesnek, azok élettere megüresedik. Ahol van üres élettér, az, nagyon gyorsan kitöltődik. A természetben azonban üres terek nem maradnak, azokat kitöltik egyrészt a meglévő, másrészt a megjelenő új fajok.
Az emberi faj életében, egészen a jelenkorig, egyetlen minőségi változás volt, a termelésre való áttérés, amivel magas-kultúrák és osztálytársadalmak kialakulása járt. Ennek következménye, hogy rövid ötezer év alatt a természet felett szerzett hatalmunk ezerszer többet növekedett, mint előtte sok tízezer év alatt, illetve amit akkor várhattunk volna, ha nincs felmelegedés. Fajunknak ez, a történelemben példátlan mértékű fejlődése nem következett volna be, ha a régi módon is lehetett volna tovább élni. Eredményünket annak köszönhetjük, hogy alapvetően megváltozott a természeti környezetünk.
Fajunk életének második minőségi változását most éljük. Amíg az előző változást a természeti környezetünk alapos megváltozása kényszeríttette ki, a mostanit, mi magunk azzal, hogy szellemi képességeinek kibontakozása hatására, az életmódunk alapvetően megváltozott. Magunk hoztunk létre olyan életvitelt, termelési módot, amiben kimeríthetetlen igény van szellemi képességeink mozgósítására. Ezt a változást azzal is jellemezhetjük, hogy olyan világot teremtettünk magunk körül, ami életmódunk minőségi változtatását követeli meg.
Amíg a magas-kultúrák kialakulását az éghajlatváltozás, azaz külső hatására való reagálás váltotta ki, a jelenleg folyó változás oka, hogy mi változtatjuk meg, nagyon gyorsan, a magunk életmódját.
Az életem példáján.
Születésem óta átélt változás nagyobb, mint őseimé volt az első emberpár megjelenése óta. Minden ősömlényegében úgy élhetett, mint elődei, nekem azonban óriási változásokat kellett megtennem annak érdekében, hogy éljek a kor által nyújtott adottságokkal.
- Száz éve, még millió ember közül egy tett meg akkora távolságot, mint ma százmilliók. De azoknak is erre ráment az életük, mi ezt egész más célok szolgálata esetén is, mellékesen megtehettünk.
- Ma, naponta százmilliók több információhoz jutnak, mint száz éve a legjobban informáltak közül senki. Ráadásul, ez sem kerül nagy erőfeszítésembe, és gyakorlatilag ingyenes.
- Száz éve még egy magyar falú, de akár egyelten parasztcsalád is, sokkal önellátóbb volt, mint ma az emberiség fejlettebb felét képviselő országok bármelyike.
A mai életforma egészen más embert igényel, mint a száz év előtti világok bármelyik ezer esztendeje összesen. Ezért ma egyelten generációnak többet kell életmódján változtatnia, mint a megelőző száz generációnak összesen.
Jelenleg az emberség közel fele már olyan társadalomban él, amiben az unokák életmódja jobban különbözik a nagyszülőkétől, mint amennyit előtte ezer év alatt változott. Ez önmagában nagyságrendekkel gyorsabb, és nagyobb változást követlen tőlünk, mint az éghajlat várható változása évszázadok alatt.
A jégkorszak megszűnésével járó éghajlatváltozás néhány ezer év alatt, tehát lassan zajlott. Az egyedek életében viszonylag keveset kellett változtatni az alkalmazkodás érdekében. Ennek ellenére fajunk többsége belepusztult, mert szinte semmi eszközük nem volt a változás kivédéséhez. A fajunk azonban óriási győzelmet aratott.
Jelenleg ezerszer, de talán milliószor hatékonyabb, erősebb eszközeink vannak, és még inkább lesznek az esetleg bekövetkező felmelegedéssel szemben. Ezerszer nagyobb az erőnk, és a legnagyobbnak feltételezett változás is eltörpül ahhoz, amivel a jégkorszak megszűnése járt. Akkor mintegy hetven méterrel emelkedett a tengerek szintje. Most legfeljebb héttel. Akkor tízszer annyi jég olvadt el, mint amennyi ma van.
Hollandia világsikereit jórészt azzal magyarázom, hogy harcba kellett szállniuk a tengerrel. Ez a feladat fogta össze az ország népét.
A felmelegedéssel riogató tudós vészmadarakat azért tartom közveszélyeseknek, kártékonyaknak, mert mindennek csak a hátrányairól beszélnek, az előnyeit figyelembe sem veszik. Még nem olvastam tőlük olyan munkát, ami utal arra, hogy mennyi előnnyel járhat egy nagy természeti figyelmeztetés. Az emberiség egyre több ostoba célra is óriási erőforrást pocsékol el. Ha a felmelegedés arra kényszerít bennünket, hogy ellene védekezzünk, akkor majd kevesebb jut butaságokra.
Ha valamitől félni kell, az nem a természeti környezet, hanem sokkal inkább az, hogy sokan vagyunk.
A felmelegedéssel való riogatásnál sokkal fontosabb tudományos vizsgálat volna annak megállapítása, hogy a jelenlegi ismereteink és erőforrásaink mellett mennyi ember számára fenntartható otthon a föld. Azt is elviselhetőnek tartom, hogy néhány milliárddal már most is többen vagyunk az optimálisnál, és még rövidesen néhány milliárddal többen leszünk. De arról még nem olvastam, hogy egetlen milliárddal több ember mennyivel nagyobb természetterhesét, és azzal járó költséget jelent, mint a tengerszínt néhány méteres emelkedése.
Nem félni kell a változásoktól, hanem fel kell készülni azokra, mert csak a legyőzésükkel, a hozzájuk való alkalmazkodással lehetünk csak még nagyobbak, boldogabbak.
