Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                 EE                   2010-01-22

 

 

A közgazdaságtan még nem vette tudomásul, hogy z utóbbi száz évben fajunk történetének legnagyobb minőségi változása történt, pedig ebből az következne, hogy a közgazdaságtan elvi felépítését át kell szerkeszteni.

A közgazdaságtant a tőkés osztálytársadalom érdeke szülte, azt az ipari forradalom. Annak találmányai leértékelték a korábbi termelőeszközöket, azoknál nagyságrenddel hatékonyabb újakat kellett létrehozni. A termelőeszközök lecserélésének gyorsaságától függött a gazdasági növekedés mértéke. Ezért a társadalom érdeke azt kívánta meg, hogy minél gyorsabban, minél több tőke halmozódjon fel az új technikai feltételek megteremtése érdekében.

Az új technikai feltételek létrehozása a másik oldalon azzal járt, hogy mennyiségében kevesebb, és minőségében kevésbé igényes munkaerőigény jelentkezett. A munkaerő óriási többségét mind mennyiségében, mind minőségében szűkítetten kellett volna újratermelni.

Mivel a munkaerő a társadalom igényénél több és jobb volt, a társadalom nem törődött annak az érdekével. Ezt ugyan nem elméleti megfontolásból, hanem spontán tette. Ennek ellenére az egészségügy fejlődése következtében a munkaerő mennyisége, fajunk történetében példátlan mértékben, növekedett. Ennek következtében a munkaerő túlkínálat egyre jobban lenyomta az árát. A munkával megtermelt értékből egyre kisebb hányad került vissza azokhoz, akik azt létrehozták.

A társadalom kritikusai azonban nem értették meg, hogy miért volt objektív szükségszerűség a tőkés osztálytársadalom létrejötte, a profitmaximalizálás, és a munkások nyomora, jogtalansága.

A tőkéseket nem a munkások nyomoráért, hanem csak azért lehetett a társadalmi érdeket sértőknek minősíteni, mert a megszerzett profitból sokat luxusra pocsékoltak el. A társadalom érdeke azt kívánta meg, hogy a profit minél nagyobb arányát fektessék be az új technika megvalósítása érdekében.

Ezzel szemben a tőkés társadalmi viszonyok kritikusai a tőkések és a munkások közti jövedelemelosztást tartották igazságtalannak, és megváltoztatónak. Ami még a tőkések luxusánál is hibásabb jövedelem felhasználás lett volna. A munkaerő még az adott nyomorban is gyorsan gyarapodott, holott a meglévő is több, és jobb volt annál, amekkora igényt velük szemben a társadalom érdeke támasztott.

Eddig a társadalmat a politikai környezetétől függetlenül elemeztük. A tőkés társadalmak azonban olyan környezetben jöttek létre, amiben azok egymással versengő országokra tagozódtak. Az országok közti verseny azonban nullaegyenlegű verseny volt. Az egyik csak akkor nyerhetett, ha másik veszített. Ez azt jelentette, hogy minden iparosodó ország eredményének nagysága nemcsak attól függött, hogy mennyit ér el önerőből, hanem nagyrészt attól is, hogy mennyire tudja a másik ország eredményét csökkenteni, mennyit tud másiktól elvenni.

El lehetett venni a másik ipari országtól a kizsákmányolható gyarmatokat, befolyási övezeteket, nyersanyagforrásokat. Az ipari forradalom két évszázadát ezért nem tudjuk közgazdasági szempontok alapján megérteni, mert csak a társadalmon belüli érdekellentéteket, azok hatását vizsgáljuk, figyelmen kívül hagyjuk, hogy milyen érdekellentétek feszültek az ipari államok között. Pedig egészen másként működtek volna a tőkés társadalmak, ha nem kellett volna a környezetükkel folyó versenyre tekintettel lenni.

Abból, hogy egymásrovására igen jelentős előnyhöz juthatnak, illetve ebben a versengésben sokat veszthetnek, az országok katonai erejük növelése fontos társadalmi érdekké vált.

A társadalomtudósok, és azokon belül a közgazdászok alig fordítottak figyelmet arra a tényre, hogy milyen viselkedésre kényszerültek a tőkés országokra a tény, hogy egymástól veszélyeztetve vannak, illetve egymás rovásra igen jelentős előnyökhöz juthatnak.

Itt számos ok közül csak a két legfontosabbat említem.

1. A tőkés társadalomnak nem volt érdeke a munkaerő mennyiségét, és minőségét javítani, a tőkés országok mégis ezt tették. A nagyobb számbeli fölény nagyobb katonai erőt jelentett a másik országokkal szemben. Kevesebb munkaerőt igényelt a gazdaság, de többet az állam katonai ereje.

2. A társadalomnak még a korábbinál is kevésbé képzett munkaerőre volt szüksége, az állam ereje azonban iskolázott lakosságot követelt. Máig nem találtam olyan társadalomtudóst, akik erre az ellentmondásra rámutatott volna. Az iskolázott lakosságra nem a társadalomnak, hanem az államnak volt szüksége.

Utólag azt kell megállapítani, hogy a tőkés osztálytársadalmakban Szükségszerű volt a tőkésosztály hatalma, de ennek érdekei nem egyeztek az államok, az egymással versengő politikai egységek érdekével. Ezek érdekellentétéből fakadt az egymásközti versengés, amit imperializmusnak nevezünk. Mindkettő szükségszerű volt az ipari forradalom által létrehozott társadalmi viszonyok között. Ez leginkább abból fakadt, hogy az ipari társadalmak államai közti munkamegosztás alig járt komparatív előnnyel, az elsősorban a különböző fejlettségi szintű egységek között volt fontos.

Elég volna megnézni a 19 század külkereskedelmét, annak nagy többsége a különböző fejlettségi szinten álló társadalmak között történt. Vagyis minden már iparosodott országnak nem az volt az érdeke, hogy a társaival kooperáljon, hanem az, hogy magának minél több befolyási övezetet és gyarmatot szerezzen meg. A világkereskedelem lényegében gyarmatbirodalmak belső kereskedelme volt. Ezek között élete-halálra menő verseny folyt, amit ez egyik megnyert azt a másik vesztette el. Ebben a versenyben óriási erőforrások pusztultak el. Eleve az országok erőforrásainak jelentős hányadát kellett fegyverkezésre fordítani, és a háborúk egyre nagyobb ember- és anyagi veszteséggel jártak.

Ha a tőkés társadalmak működését elemezzük, csak a tőkés polgárság fényűzése volt pocsékolás.

Az összes többi nem racionális erőforrás pocsékolás az adott viszonyokból fakadó szükségszerűség volt.

A társadalom érekénél sokkal gyorsabb népszaporulat szükségszerűen fakadt a politikai egységek, az államok érdekellentétéből. Nem a társadalomnak volt szüksége egyre több és képzettebb lakosságra, hanem az egymással ellentétes állami érdeknek. Az államok közti harcok, háborúk lettek a felesleges munkaerő elpusztításának fő eszközei.

Az iparosítás igényének megfelelő felhalmozást csak az olyan rendszer valósíthatta meg, amiben a profit, a felhalmozási forrás kevés kézben marad. Mivel a társadalom érdeke a mimnél nagyobb profit felhalmozása volt, minél szélesebb rétegben osztódott volna fel a profit, annál nagyobb veszélye lett annak, hogy abból sokat elfogyasztanak.

Az egyik véglet az egyetlen, illetve nagyon kevés tulajdonos. Ez azért rossz megoldás, mert nem alakul ki kellő verseny. A nagyon sok azért, mert sokan osztoztak volna a profitból, azaz sokan akartak volna jól élni. A szocialista modell azt bizonyította, hogy nincs verseny, nincs szelekció, és kevesen vannak érdekelve a fejlesztésben.

A másik véglet a kisvállalkozás. Mivel az ipari forradalom által teremtett gyáripar és szállítás nagy egységeket, nagy tőkekoncentrációt igényelt, ezek érdekében elengedhetetlen volt a nagy egységek uralma. Az a technikai alap nem épülhetett sok kisvállalkozásra.

Be kell látni, hogy a tőkés termelési módnak megfelelő vállalkozási struktúra mesterséges alakításában nem volt nagy lehetőség.

Azon ugyan erkölcsi alapon lehetett botránkozni, hogy a tőkések felső rétege a profitnak, a tőkéje jövedelmének jelentős hányadát feléli. De arra nem volt lehetőség, hogy a tőkejövedelmek felhasználásába a társadalom beleszóljon. A tőkés termelési mód csak úgy volt fenntartható, ha a politikai, a törvényhozási hatalom a tőkések kezében van. Erre azért volt szükség, mert az állampolgárok között megoszló hatalom, az össznépi demokrácia viszonyai között a profit nagy része a többség között került volna felosztásra, azaz fogyasztásra. Márpedig a társadalom érdeke azt kívánta meg, hogy a létrehozott jövedelem maximuma felhalmozásra kerüljön. Ehhez csak akkor kerülhetett közelebb a társadalom, ha a lakosságnak nem volt beleszólása nemcsak a profit megadóztatásába, de még a bérek nagyságnak alakulásába sem. A társadalom többsége, önérdekből, a profitok minél magasabb adóját, és a bérek minél magasabb színvonalát kényszeríttette volna ki. Azaz megszűnt volna a társadalom működőképessége.

Az utóbbi szükségességét fel sem vetette a társadalomtudomány. Pedig könnyű belátni, hogy a tőkés társadalom nem engedhette meg magának, hogy a bérek megállapításába akár a dolgozóknak, akár a lakosságnak beleszólása legyen. Ebben az esetében létre sem jöhetett volna a profit, az államok közötti verseny pedig bukást hozott volna azokra, akik ilyennel próbálkoznak.

A társadalomtudományok a legnagyobb hibájukat azzal követték el, hogy nem vizsgálták a tőkés táradalom demográfiai törvényét, mekkora számú, és milyen minőségű népességre van a társadalomnak igénye.

Máig nem kapott hangsúlyt, hogy milyen eltartó képessége, és milyen munkaerőigénye volt a tőkés társadalomnak.

Tekintettel arra, hogy az ipari forradalom találmányai alig érintették a mezőgazdaságot, az élelmiszertermelés, ami az eltartó képesség alapja volt, nem nőtt lényegesen, az eltartható népesség sem nőhetett nagyon.

Az ipari forradalom idején az emberiség nagy többsége az eltartható népesség határán élt. Ez állt az ipari forradalom által érintett Európa nyugti felére is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az előző ötszáz év népességalakulása e térségben. A lakosság száma állandóan az eltarthatóság határán mozgott. Ha nagy járványok, vagy háború jelentős halálozással jártak, az elvesztett népesség egy-két generáció alatt, tehát nagyon gyorsan pótlódott, hogy a korábbi szinten aztán újra megrekedt.

Két okból, az iparosodott társadalmakban az eltartó képesség mégis jelentősen nőtt.

- A szállítás forradalma olyan térségek termékeit is el tudta hatékonyan juttatni a fogyasztókhoz juttatni, amelyek távolsága korábban nem voltak legyőzhető. A nagyobb távolságokra történő, még elviselhető költséggel járó szárazföldi szállítás a városi lakosság élelmezését biztosító terülteket megsokszorozta.

- Megjelentek olyan termékek, amelyek a földek hatékonyabb élelmiszertermelését növelték, illetve a hazai mezőgazdasággal szembeni nyersanyagigényt csökkentették. A burgonya, a kukorica és a bab meghonosodása Európában jelentősen növelte az egységnyi terelten termelhető élelmiszerek mennyiségét.

A két okból Európa nyugati felén megkétszereződhetett a lakosság. Ez meg is történt gyorsan, annak ellenére, hogy erre a többletre nem a társadalomnak, hanem az egymással versengő államoknak volt igénye.

Európa nyugti felének a 18, és 19. századi történelmének megértéséhez azonban szem előtt kellene tartani, hogy az iparosodott Nyugat élettere, a gyakorlatilag alig népesedett Két Amerikával, és Ausztráliával megtízszereződött. Amennyire foglalkoznak a történészek azzal, hogy milyen termékeket, mennyi aranyat, milyen növényeket kapott a Nyugat az új kontinensektől, annyira kevés említéssel találkozunk arról, mi lett volna, ha nincs kivándorlás. Pedig az imperialista háborúk emberveszteségnek sokszorosa vándorolt az új világba.

Mi lett volna, ha a kivándorlók nyomása is ránehezedik az iparosodott országokra?

Még nagyobb nem igényelt munkaerő kínálat, még nagyobb munkanélküliség, még emberpusztítóbb háborúk és forradalmak.

Az osztálytársadalmak mindegyikét, az elmúlt hétezer évet jellemezte, hogy az életfeltételek javulásával együtt járt az elviselhetőnél gyorsabb népszaporulat. Minden osztálytársadalom közös jellemzője volt, hogy a népesség az elviselhetőnél gyorsabban növekedett. Ezért azok közös vonása volt a túlnépesedés elleni védekezés.

Mivel a tőkés társadalomban nemcsak az életfeltételek javultak, hanem létrejött a legnagyobb járványok, és halálok elleni védekezés is. Ennek ellenére a történészek és közgazdászok említést sem tesznek arról, hogy az iparosítással párhuzamosan példátlan népesség növekedési ráta vált jellemzővé.

A tudományos és technikai forradalom azonban létrehozta a népesség növekedését megállító három feltételt, a magas jövedelmet és iskolázottságot, valamint az egyszerű és biztos fogamzásgátlást. Azt, hogy ez fajunk életének talán legnagyobb adaptációja a megváltozott társadalmi igényhez.

Ugyanakkor, mivel az emberiség öthatoda még nem érte el azt a jövedelmet és iskolázottságot, amin leáll a túlnépesedés, az emberiség, az elmúlt száz évben, rákosan szaporodik.

Ha mérleget akarunk készíteni a nyugati kaptalista két évszázadokról, figyelembe kell venni az a speciális történelmi és kulturális környezetet, amiben létrejött.

1. Európa példátlanul tagolt gazdaságföldrajzi környezetén olyan politikai, kulturális és nyelvi tagoltság alakult ki, ami lehetetlenné tette, hogy a Nyugat, mint civilizációs térség politikai egységként viselkedhessen. Az ipari forradalom technikai eszközei ugyan egységes viselkedést, egységes tőkés osztálytársadalmat alakítottak volna ki, de a politikai, nyelvi, kulturális tagoltág olyan erős volt, hogy a társadalmi forma egységére épülő egység helyett, elkeseredett versengés alakult ki.

2. Európa nyugati fele előbb lett gyarmattartó, minthogy iparosodott volna. A történészek sem hangsúlyozzák annak jelentőségét, hogy térségünk az óceánok meghódításának, és a lőpor katonai használatának következtében, az egyetlen magas-kultúra volt, ami megvalósíthatta az elmaradottabb kultúrák gazdasági kizsákmányolását. Ráadásul ezt, mint egymással versengő politikai államok tették. Egészen másként alakult volna a világtörténelem, ha Kína annak ellenére, hogy létrehozta az óceánokat legyőző tengeri flottáját, nem élt az ebből adódó világhódítási lehetőséggel, hanem bezárkózott. Könnyű elképzelni, hogy a politikai tekintetben egységes, háromszor nagyobb lakosságú Kína eleve nagyobb tengeri erejével szemen mire mentek volna a Nyugat féltucatnyi államra tagolt flottáik. Ráadásul a kínai piac egy nagyságrenddel nagyobb, és negyednyi távolságra lett volna a világkereskedelem első nagy áruforrásához, a délkelet-ázsiai, és az indiai fűszerkehez.

3. Az ipari forradalom technikai találmányait olyan nagy előrelépést jelentettek ipar hatékonyságában, hogy a világkereskedelmet meghatározó tényező nem az ipari államok közti komparatív előnyre, hanem az iparosodottak, és a még nem iparosodottak között keletkezett hatékonyságkülönbségre épült. Amit ma joggal hívunk világkereskedelemnek, az, száz éve még döntően a gyarmatbirodalmakon belüli kereskedelem volt.

4. Minden politikai állam a túlnépesedéssel küzdött. Az Európa történetét jellemző népszaporulat az iparosítás két századában a korábbi többszörösére nőtt.Mindig bővében voltak a társadalom által nem igényelt munkaerőben, akiknek az élete a társadalom számára nem érték volt, hanem teher. Jellemző módon ezt a hadviselés módja egyértelműen hasznosította. Csak a másik felet pusztító fegyverek fejlesztésére törekedtek, a katonákat megóvókra nem. A háborúk emberveszteségeinek nagy többsége a beásott gépfegyverek és tüzérség elleni gyalogrohamok során keletkezett.

A fenti okokból az európai államok nem az egymással, hanem az elmaradottabbakkal való kereskedelemben voltak érdekeltek. Számukra nem a Nyugat érdeke, hanem azon belül a saját államuk minél nagyobb súlya volt az elsődleges. Nem egymás szövetségesei, hanem egymás ellenségei lettek. Ezt az ellentétet tekintették a nullaegyenlegű játéknak. A versengők csak egymás rovására nyerhettek. Amit megnyert az egyik fél, azt elvesztette a másik.

Az osztálytársadalmak ötezer éve alatt végbement fejlődést azért sem tudjuk megérteni, mert abban csak a fejlődést látjuk, de azt nem, hogy a munkaerő óriási többségével szemben egyre alacsonyabb lett a szellemi igény. Csak azt látjuk, hogy egyre nőttek a tudományos ismeretek, egyre fejlettebb eszközök kerültek felhasználásra, azok kitalálása, készítése egyre több ismeretet és képességet igényelt. Azt nem, hogy ezzel párhuzamosan a munkaerő egyre nagyobb hányadával szemben egyre alacsonyabb minőségi igényt jelentkezett.

Fajunk, a rendkívül fejlett agyának köszönhetően, hozta a legnagyobb minőségi változást az élővilágba. Amit eddigi élete során elért, a fejlett agyának köszönheti. Ennek ellenére minden eddigi előrelépése a nagy többség agyával szemben egyre alacsonyabb követelményt támasztott. A mélypontot az ipari forradalom találmányai hozták. Az ipari forradalom találmányai csökkentették a munkaerő óriási többségével szemben támasztott minőségi igényt. A gyáripari terelés sokkal kevesebb tudás- és gyakorlatigényt támasztott, mint a háziipar. A szövödékben, a bányákban, néhány munkában letöltött hét után munkaképessé lehetet válni. Ezzel szemben a háziiparhoz, vagy a paraszti gazdálkodáshoz sok éves gyakorlatra, tapasztaltra volt szükség.

Az ipari forradalom legtöbb találmányát úgy lehet minősíteni, hogy megsokszorozta a munkaerő fizikai erejét, és lecsökkentette a vele szemben támasztott minőség igényt.

A tőkés társadalom hatékonyságát meghatározta az, hogy milyen mértékben tudja előteremteni azt a tőkét, ami szükséges ahhoz, hogy az ipart, és a szállítást az új technikai alapokra helyezze. De ezt a feladatot egy olyan környezetben kellett megvalósítani, amiben a tőkésállamok között elkeseredett verseny folyt a másik rovására történő terjeszkedés érdekében. A tőkéstársadalom érdeke a felhalmozás maximalizálása, a tőkésállamoké pedig a társai rovására való terjeszkedés volt. A társadalomtudományok számára utólag sem tudatosult, hogy az ipari forradalmat követő két században a társadalom és az állam éreke egymásnak ellentmondott.

Ez az ellentétes érdekeltség számos területen jelentkezett.

A tőkés társadalom nem volt érdekelt a lakság gyarapodásában, hiszen a korábbinál kevesebb, és minél igénytelenebb munkaerőre volt szüksége. Ezzel szemben a tőkésállam számára elsődleges cél volt a nagyobb katonai erő, ami a kor hadviselésében több embert igényelt. Ezt fűtötte a nemzeti államok nacionalizmusa is.

Nem véletlen, hogy a családi pótlékot először az imperialista állam vezette be.

A tőkés társadalomnak, a hatékonyság szempontjából, elég volt egyelten százaléknyi magasan képzett vezető réteg, és néhány százaléknyi minőégi szakmunkás. Tegyük hozzá, hogy a nagyon kevés diplomás esetében a többsége esetében életük végéig elég volt az egyetemen megszerzett képzettségük. A nagyon lassan fejlődő tudomány és technika mellett nem volt szükség sem a folyamatos továbbképzésükre, sem a kezdeményező képességükre. Ezt az értelmiségigényt bőven fedezte, ha a polgárság gyermekeinek ötöde diplomát szerzett. A gazdaság által igényelt középkáderekben pedig bő utánpótlást jelentett a munkások között megtalálható tehetség kiemelése. A gazdasági szektorok munkaerőigénye számára még az írás és olvasás is felesleges igény volt.

Ezzel szemben az állam ereje jelentősen függött a lakosság iskolázottságától. A hatékony állami hatalom, a közigazgatás és a hadsereg számára az iskolázottság fontos volt. Ebből fakadt, hogy az iskolák fenntartását az állam, és az egyházak vállalták.

A tőkés gazdaságnak az egészségügy fejlesztése sem volt érdeke. Mivel a munkaerő túlkínálata állandó volt, a magasabb halálozás nem nagyon érintette a gazdaság működését. A kieső helyére sok munkanélküli várt. A tőkésállam számára viszont fontos volt, hiszen az állam ereje elsősorban a lakosainak számától, az pedig az egészségi állapotoktól függött.

Nem véletlen, hogy az egészségügyi ellátás kiépítése, és működtetése állami és egyházi faladat volt. Az egészségügyi ellátásában a vállalkozói szektort a magánorvosok képviselték, akinek a feladta lénygében csak a polgárság kiszolgálása volt.

Európa nyugati felén az iparosodást befejező tőkés társadalmak minőségi változáson mennek át. A túlnépesedés leállt. Kiderült, hogy a jólét, az iskolázottság és a fogamzásgátlás mellett a gyermekvállalás olyan mértékben lecsökken, hogy a korábban elképzelhetetlenül meghosszabbodott élet ellenére leáll a népesség számának növekedése. Az ilyen feltételek mellett, megszűnt az osztálytársadalmak indokoltsága.

Ez a feltétel, két speciális okból, először a nyugat-európai polgári társadalmakban jött létre.

- Az újvilágba való kivándorlás, és a két világháború lecsökkentette a túlnépesedési nyomást. Amennyi szó esik az Amerika felfedezéséből származó anyagi előny, főleg a sok nemesfém, annyira nem kap hangsúlyt, hogy a kizsákmányolt tömegek számára megnyílt a kivándorlás lehetősége, ezzel csökkent a munkaerő túlkínálata, kiszolgáltatottsága, hogy a behozott növények, mindenek előtt a burgonya, a kukorica, a bab mennyire olcsóbbította az élelmezést, növelte Európában az eltartható népességet.

- A gyarmatok és a befolyási övezetek kizsákmányolása, a velük szemben élvezett óriási komparatív előny, külső forrásként, fokozta az egy laksora jutó jövedelmet. Ennek következtében, fajunk történetében először, a lakosság többségének életszínvonala a létszámnövekedés ellenére jelentően emelkedhetett. Ötezer év után először a 20. század közepén, fordult elő, hogy néhány nyugat-európai országban a lakosság többsége is részesült a jólétből. A társadalomtudósok előtt nem vált világossá, hogy ezt megelőzően a lakosság nagy többsége nem részesült az országuk meggazdagodásából.

2. A gyarmattarásból szárazó jövedelem, és az imperialista államok egymással való vetélkedése, hadviselés, és a közigazgatatás hatékonysága megkívánta a gazdasági szféra igényénél magasabb iskolázottságot. Az államok imperialista vetélkedése egyre hatékonyabb állami közigazgatást, profi tisztviselői kart, és olvasni tudó lakosságot igényelt.

3. A tudományok spontán fejlődése, és a polgári rétegek családtervezési igénye megszülte a fogamzásgátlás olcsó és kényelmes megoldását. Azt, hogy a fogamzásgátlás megoldottsága mennyire történelemformáló eredmény, alig hangsúlyozott. E nélkül ugyanis még néhány milliárddal nagyobb volna fajunk túlnépesedése. Ennek történelemformáló hatását fel sem mérte senki. Pedig történelmi tapasztalat, hogy az emberfelesleget, eddig mindig elpusztították. Még az emberiség fejlett hatodában sem állt volna le teljesen a népszaporulat, ha nincs megoldva a fogamzásgátlás. Az emberiség elmaradottabb öthatodában pedig még sokkal nagyobb volna a születések száma, ha nem volna már ott is jelent a fogamzásgátlás.

Mint már említettem, az osztálytársadalmak ötezer éve során, a technikai fejlődés a munkaerő óriási többségével szemben csökkentette a szellemi képességével szemben támasztott igényt. Az osztálytársadalmak ötezer éve során, a szellemi képességgel, a tudás, a tehetség és az erkölcs eredőjével szemben nem nőtt, hanem csökkent az igény.

A tudományos és technikai forradalom azonban ebben a tekintetben is teljes fordulatot hozott. Kielégíthetetlenné vált a munkaerő minőségével szemben támasztott igény.

Fajunk mintegy százezer éves történetét a szellemi igény szempontjából három szakaszra oszthatjuk.

I. Az emberszabásúak fejlődésében a homo sapiens fejlett szellemi képességével hozott minőségi ugrást. Ennek volt köszönhető, hogy a tucatnyi előemberfaj mindegyike kihalt, a homo sapiens azonban rövid néhány tízezer év alatt földünk szinte miden természeti környezetében berendezkedett. Azokon, közel azonos színtű, de a körülmények között nagyon eltérő életfeltételeket alakított ki. Ebben a viszonylag gyenge fizikai adottságok alig játszottak szerepet. Az emberi szellem azonban minden eltérő gazdaságföldrajzi környezetben más és más módon, alakította ki közel azonos színvonalon életfeltételeit.

II. Fajunk az utóbbi ötezer évben aztán olyan technikai feltételeket hozott létre, amelyek mellett a nagyon szűk szellemi elit találmányait a nagy többség egyre kevesebb szellemi igénybevétellel hasznosította. A legutóbbi ötezer évben a technikai találmányoknak a lényege az volt, hogy megsokszorozták az ember fizikai erejét, és csökkentették a munkaerővel szemben támasztott szellemi igényt. Ennek végső fázisát az ipari forradalom jelentette, ahol a gépek az ember fizikai erejét korábban elképzelhetetlen mértékben megsokszorozták, de a működtetéséhez egyre kevesebb szellemi képességet igényeltek.

A technikai fejlődésnek köszönhetően javultak az életfeltételek, és megsokszorozódott a térségek eltartó képessége. Ezt a kort a nagyon gyors természetes népszaporulat jellemezte. A népesség nagyon gyorsan elérte a megsokszorozódott eltartó képességet. Ettől kedve magának a társadalmaknak kellett a népszaporult fékezéséről gondoskodni.

III. A tudományos és technikai forradalom során a munkaerő szellemi képessége került előtérbe. A társadalomnak egyre kevesebb, de egyre jobb munkaerőre lett szüksége. Ezt az igényt azonban csak akkor lehet kellő fokon kielégíteni, ha a tehetségek feltárhatósága a lakosság teljes körében biztosított.

Ezt a még éppen csak elkezdődött kort, a spontán népszaporulat megállása, sőt a népességcsökkenés jellemzi. Kiderült, hogy a munkaerő minőségét magasan jutalmazó, a csupán fizikai munkavégzésre alkalmasat pedig nem hasznosító feltételek mellett lecsökken a gyermekvállalásban való érdekeltség, ha a technikai feltételeit is biztosítja az olcsó és biztonságos fogamzásgátlás.

A társadalom munkaerőigényének megfelelő magasabb képzés messze belenyúlik a nemi érettségen túli korba. Ezzel a legtermékenyebb gyermekvállalási évek eleve kiesnek.

A tudomány és technika állandó és gyors fejlődése folyamatos továbbképzést igényel, amit a gyermekvállalás jelentősen korlátoz.

Megszűnik az öregkori ellátásban is a gyermekek eltartó szerepe. Mindenkinek magának kell az öregkoráról gondoskodni.

Mivel a társadalom versenyképességének előfeltétele az egyedek horizontális, és térbeni mobilitása. Ezta zárt osztályokra tagolt társadalom képtelen biztosítani. A jelenkori fejlett társadalom csak akkor lehet hatékony, versenyképes, ha az egyedek társadalmi pozíciója függetlenné válik a szülők társadalmi helyzetétől, és az egyének a kifejlesztett képességüket ott hasznosítják, ahol az a legjobban érvényesül.

Fajunk történelme során először jelenik meg olyan társadalom, ami a közös érdekre épül. Ez, természetesen nem azt jelenti, hogy minden társadalom érdekének érvényesülése, minden másik társadalom érekét segíti. Amíg az osztálytársadalmak, különösképpen már a világgazdaságot működtető tőkés osztálytársadalomban az államok érdeke döntő többségében, csak más államok érekének csorbítása árán valósulhatott meg, mert nem az azonos szintre jutottakkal, hanem az elmaradottabbakkal való cserének magas hozadéka.

Az osztálytársadalmakban a külkereskedelem elsősorban a fejlettek és a kevésbé fejlettek között volt hasznos. Ma a külkereskedelem elsősorban a fejlettek közti árucsere.

Ezért vált a külkereskedelem, ha eltekintünk a bányakincsek forgalmától, egyre inkább a fejlettek közti munkamegosztást szolgálja.

Amíg a tőkés gazdaság számára az elmaradottabb országokkal való csere, együttműködés a nyersanyagokban való gazdagságuk mellett, két okból fakadt. Egyrészt a kor fejlett gyáripara számára a képzetlen és olcsó munkaerő is megfelelt. Másrészt az agrártechnikai forradalom még nem következett be. E két komparatív előny azonban közben megszűnt.

A modern ipar számára a képzetlen munkaerő akkor is drága, ha ingyen adnák. Ma olcsó, és használható munkaerő csak a távol-keleti országokban van. Ennek a hasznosítása csak az utóbbi évtizedekben indult meg. A hasznosulása óriási politika átrendeződéseket fog megkövetelni. Az emberiség nagyobb, gyorsan szaporodó, nagyobbik fele azonban nem rendelkezik olcsó munkaerő felesleggel.

Ennek ellenére minden fejlett országokban is, a munkanélküliség a munkaerő alsó minőségi harmadát sújtja. Minden fejlett ország legnagyobb problémája a munkaerő alsó harmadának felemelése, és foglalkoztatása.