Kopátsy Sándor EE 2010-01-14
NEMCSAK A JÖVEDELEM SZÁMÍT
Minél fejlettebb a társadalom, annál kevésbé megengedhető, hogy a lakosság, a családok helyzetét csupán a jövedelmükkel mérjük.
Anyagi biztonság.
Gyermekkorom falusi szegénységében az emberek elsődleges vágya még az volt, hogy földjük legyen. Ebből akadt az a politikai meggyőződésem, hogy osszunk ki minden nagybirtokot. Aztán a bolsevik megszállók kiosztatták a földet, méghozzá szinte mindenki kapott egy kisdarabot, hiszen háromszor annyian voltak, mint amennyi megélhetett volna belőle. Mégis ez lett ezer éves történelmünk legnagyobb öröme.
Számomra értelmetlen maradt, hogy a faluban még a középparaszt is a nyugdíjas állást, a baktert, a postást, a rendőrt irigyelte. Nem a maga gazdája akart lenni, hanem a társadalom által biztonsággal eltartott. Ezt elintéztem azzal, hogy még elmaradottak, nem a szabadság, hanem a létbiztonság fontos a számukra.
Amikor azonban a kollektivizálás során elvették a földjüket, a keserves szabadságukat siratták. Akkor inogtam meg, hogy a bolsevik rendszer mégsem a szabadságot hozta el, hanem egy másik szolgaságot. Csak lassan láttam be, hogy a kolhozokból szövetkezetek lehettek, ahol a tagokból bakterek lettek, akik a termelőszövetkezettől kis, de biztos jövedelmet, öreg korukra nyugdíjat várhattak.
Azt már csak a rendszerváltás után láttam be, hogy a szövetkezetesítés nélkül nem lehetett volna a falusi munkaerő kétharmadát az álalmi és vállalti szektorokba vinni, tisztviselőként, munkásként, majd a rendszerváltás után, vállalkozóként foglalkoztatni.
Ma már tudom, hogy a bolsevik rendszer azzal adott legtöbbet a falusi lakosságnak, hogy háromnegyedét kivonta a mezőgazdaságból való megélés zsákutcájából.
Életem egyik, sorsfordító szerencséje, hogy a háború utáni tíz évet még a népi írók nagy családjának tagjaként élhettem meg. Mi abban a naiv hitben éltünk, hogy a falvak népét, vagyis a magyar népet a falvakban, és mindenek előtt a mezőgazdaságban kell felemelni. Ma már tudom, hogy ez járhatatlan, romantikus cél volt. A háború előtt a falvakban élt, és a mezőgazdaságból akart megélni a magyar lakosság kétharmada. Ezzel szemben a modern társadalmakban a lakosság ötöde él falvakban, és a munkaerő huszada a mezőgazdaságból. Tehát aki parasztpárti volt 1945 után, annak is azzal kellett volna számolni, hogy a lakosság négyötöde hagyja el a falut, költözzön városba, és csak huszada élhet meg a mezőgazdaságból.
Ezt, így akkor senki sem látta, pedig az élet már nemcsak az Egyesült Államokban, de még Dániában is bemutatta.
Az is belátom, hogy ezt a politikai utat a volt szocialista országok között, 1953 után, mi magyarok jártuk az adott lehetőségek között legsikeresebben. Hangsúlyozom, hogy az adott lehetőségek között, mert a Szovjetunió által megszabott lehetőségek korlátozottak voltak.
Az urbanizáció.
Nemzeti tudatunk faluromantikus. Ez ugyan általános európai betegség, de kelet felé haladva, egyre erősebb.
Még nem olvastam annak bevallását, hogy mibe kerül az EU agártámogatása. Ha az EU az agrártámogatásra fordított forrásokat a foglalkoztatásra és a tudományos kutatásokra fordította volna, nem itt tartanánk.
A rendszerváltás óta Magyarországon is sírnak, ha négyezer falu közül egy is elhal, pedig ezerszer több előnyünk származott abból, hogy közel kétmillió falusi lakos városokba költözött. Elég volna egyszer elmérni, hogy mit nyertek az érintettek, és a társadalom egésze abból, hogy a falvakból elköltöztek, ezz6el szemben mire mentek azok, akik ott maradtak. Pedig az ott maradtak is élvezték az előnyét annak, hogy mások elmenetek.
Foglalkoztatás.
Aki a kollektivizálás hatását le akarja mérni, nézze meg, hogy milyen a falusi élet Lengyelországban, és nálunk. Ott közel háromszor annyian akarnak a mezőgazdaságból megélni, ott a falusi lakosság technikai ismeretei, szakképzettsége jóval elmaradottabb, mint nálunk.
A magyar falvak többségében szinte minden szakmához találunk hozzáértő szakembert. Ezt annak köszönhetjük, hogy a termelő szövetkezetek feladta volt a falusi lakosság foglalkoztatása. A rendszerváltás azonban mindezt szétverte, és ma a falusi lakosság körében katasztrofális a foglalkoztatás.
A liberális politikusok értetlenül állnak a Kádár-rendszer népszerűségével szemben. Képtelenek megérteni, hogy a kevésbé képzett, szegényebb lakosság körében az elsődleges szempont a megélhetés, még inkább az élhet biztonsága.
Az egészség biztonsága.
A közgazdaságtan az élet, az egészség biztonságát figyelembe sem veszi. Mit erre fordítanak, azt kiadásként veszik figyelembe. Holott minden egyén életében számos esetben előfordul, hogy az egészség minden jövedelemnél többet ér. A gyermeki, szerettei, saját élete, egészsége ilyenkor minden jövedelemnél értékesebb. Ez annál nagyobb súlyt kap, minél képzettebb és gazdagabb a társadalom.
A szegény, a fiatal, a képzetlen a mindennapi élete jobbításáért elvállal minden egészségére ártalmas munkát. Fajunk korábbi szakaszaiban ez volt a jellemző. Az ólombányák és a kincskeresők a nagyobb jövedelem érdekében minden kockázatot elvállaltak. A gazdag társadalmakban a magas jövedelmű, és képzett réteg, semmi pénzért nem vállal önpusztító munkát.
Faji tulajdonságunk, hogy minél nagyobb a jövedelmünk, a képességünk annál fontosabbá válik az egészséges életfeltételek biztosítása. Ennek ellenére a közgazdaságtudományunk az egészségre fordított kiadásokat nem tekinti jövedelemnek.
Oktatás.
A fejlett társadalmakban általános jellemző, hogy a képzett, jómódúszülők szinte minden áldozatra képesek a gyermekeik minél jobb képzése érdekében. A jó oktatási rendszert azonban a társadalom érdeke is megkívánja. Minél fejlettebb a társadalom, a teljesítménye egyre inkább a munkaerő, ezen keresztül az oktatási rendszer minőségétől függ. Ennek ellenére a közgazdaságtan nem tekinti a társadalmi jólét részének az oktatási rendszer minőségét.
Államigazgatás.
A közigazgatás minősége sokkal mind a társadalom teljesítménye, mind a lakosság közérzete szempontjából, fontosabb, mint a költsége.
Minél fejlettebb a társadalom, abban a munkamegosztás, annál nagyobb és költségesebb feladat az állam működtetése. Ezért természetes jelenség, hogy a közigazgatás egyre többe kerül. A liberális közgazdászok azonban egyre olcsóbb közigazgatást akarnak. E téren azonban nagyon korlátozottak a lehetőségek. A hasonló szintű gazdasági fejlettségen a közigazgatási költségek nagyságában alig nagyobb a különbség, mint a kiszámíthatóságának a hibahatára. Ezzel szemben a közigazgatás minősége tíz százalékokat javíthat, illetve ronthat a társdalom teljesítményén, stabilitásán, a politikai hangulaton. Ezért a közigazgatás minősége nagyságrenddel fontosabb, mint a költsége.
Összegzés.
Az életminősége tehát számos olyan tényezőtől függ, amit a közgazdaságtan vagy nem is vesz figyelembe, vagy kiadásnak tekint.
Ebből fakad, hogy teljesen hamis társadalmi értékelését kapunk akkor, ha csak a megtermelt nemzeti jövedelem nagyságának alakulását nézzük, az egyéb tényezőket pedig figyelmen kívül hagyjuk.
1990-2010
Ennek klasszikus példáját jelenti a rendszerváltást követő húsz év értékelése.
Nemzeti jövedelem.
Ebben a húsz évben mintegy húsz százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem. Ez is az egyik leggyengébb eredmény az EU tagországok között. De mégis minden más fontos szempont ennél sokkal gyengébb eredményt mutat.
Demográfia.
A gyermekszületések száma, húsz év alatt ötödével csökkent.
A mennyiségi csökkenés is elviselhetetlen, de ennél is sokkal károsabb a születések mögötti családi struktúra romlása. Ez teljesen eltorzult. A jómódú, iskolázott rétegen nagyon elcsökkent, a leszakadt, a társadalmi munkamegosztásból kizárt rétegben pedig felgyorsult a gyermekvállalás.
Ennek kára, és mértéke ezer éves történelmünkben példátlan. Becslésem szerint, ötven év múlva közel fele lesz az ország lakossága, és fele az egy laksora jutó termelés nagysága ahhoz képest amilyen demográfiai mutatókkal rendelkeztünk a rendszerváltás előtt.
Nemhogy ennek korrekcióját elindítsuk, még a tragédia tényének felismeréséig sem jutott el a politikai elit. Még nyomával sem találkoztam annak, hogy milyen társadalmi kárt okoz a jelenlegi demográfia helyzetünk.
Foglalkoztatottság.
Ez a mutató a rendszerváltás előtt 80, jelenleg 55 százalék. Az EU országok között ennél alacsonyabb foglalkoztatás csak Máltán van, de ott húsz éve is ennyi volt. Messze az utolsók vagyunk, ha a húsz év alatt bekövetkezett változást mérjük.
Az átlagos szám is katasztrofális, de a struktúrája még nagyobb bűnöket leplez le. A lakosság felső minőségi harmada ma is magasan foglalkoztatott. Az alsó harmada azonban nem éri el a 40 százalékot. A városok, és a falvak lakosságának foglalkoztatásában szakadék tátong.
A rendszerváltás fő bűne azonban, hogy a cigányságot szinte teljesen kizártuk a legális társadalmi munkamegosztásból.
