Kopátsy Sándor PP 2010-01-10
HOGYAN VISELKEDJEN EGY POLITIKUS
A magyar politikai élet egyik jellemző hibája, sőt bűne, hogy a politikusaitól azt várja el, hogy vallási parancsaink szerint erkölcsös egyének módjára viselkedjenek. Ez az elvárás, még egy szuperhatalom vezetője számára is óriási hiba, nemhogy egy tízmilliós, fél-periféria szintjén lévő ország esetében.
Minél kisebb egy ország, és minél jobban egységbe szerveződött a világ, annál keményebb követelmény, hogy a politikai elitje ne a saját erkölcsi elvárásaihoz ragaszkodjon, hanem a népe érdekét szolgálja. Mi, magyarok ennek az ellenkezője alapján ítéljük meg történelmi személyeinket, mai politikusainkat.
Ez annál meglepőbb, mivel mi olyan népként érkeztünk ide a kelet-európai sztyeppéről, amelyet talán minden kultúránál jobban jellemzett, hogy vezetőitől a közérdek szolgálatát, nem pedig emberséget, a vallási erkölcsök következetességet vártak el, és várnak el mai is Európa keleti felén. Ma sem értjük meg az oroszokat, hogy nekik olyan cár, első titkár, államelnök kell, aki az eszközeiben nem válogat, ha a népe valós, vagy akárcsak vélt, érekéről van szó.
Történelem felfogásunk nagyjainak megítélése szinte kabaréba illik. Annál nagyobbnak tartjuk őket, minél messzebb túllépték az ország, a nép érdekét csakhogy erkölcsi téren jól vizsgázzanak. Szinte mindegyiküket azzal jellemezhetnénk, hogy eleve irreális célokért szálltak harcba, és buktak el, mert nem vették tudomásul a realitást. Rákóczy, Kossuth, Nagy Imre olyan célokra mozgósított, amiknek nem volt egy ezreléknyi realitása az adott európai erőviszonyok között. Sajnos, elég nagyok voltak ahhoz, hogy elhitessék nemcsak a politikai elittel, de a néppel is, hogy céljaik érdekében minden áldozat megéri.
Történelmünk nagyjai között csak egyetlen olyan helyzetet ismerek, amikor vezetőnk, aki igazán nagy politikus volt. Nem azt tette, amit az erkölcsi elvárások sugalltak, hanem azt, amit akkor is meg kell tenni, ha szívünknek nem esik jól. Ez az államalakításunk, a nyugati középkori társadalmi és vallási viszonyok kialakítása volt.
Géza fejedelem és fia, szent István.
Az előbbiről még a leglelkesebb történelmi hamisítók sem tudják elhitetni, hogy keresztény szent volt. Befelé ugyan megmaradt pogány fejedelemnek, de mégis szorgalmasan felkészítette utódját arra, hogy egy keresztény, nyugati feudális ország királya legyen.
Első királyunk kiemelkedő politikai nagyságát azért nem tudjuk megérteni, mert a katolikus klérusnak sikerült belőle olyan szentet faragni, aki isteni sugallatra cselekedett. Neki minden bizonnyal könnyebb lett volna ősei fejedelmeinek tradícióit követni, de belátta, hogy a Kárpát Medencében a népe, az országa csak akkor maradhat fenn, ha az új elvárásokhoz alkalmazkodik. Tehát nem a szívére hallgatott, hanem a népe érekében cselekedett.
Sztyeppe fejedelemként büntette, irtotta mindazokat, akik útjában álltak, lehetettek azok a rokonai, az ősei által tisztelt táltosok.
Sajnos első királyunk politikai nagyságából szinte semmit nem értünk meg, mert történészeink még mindig butítanak. Pedig, ha megértenénk Istvánt, a királyt, akkor nem Rákóczy Ferenc, hanem Károlyi Sándor, nem Kossuth Lajos, hanem Görgey Artúr, nem Nagy Imre, hanem Kádár János volna a történelmi nagyság.
Ez a minket annyira jellemző történelmi felfogás, az elmúlt hatvan évben, a Nyugat egészét is megfertőzte. Az Egyesült Államok elnökétől, az ostoba magyar újságírókig mindenki azt akarja kikényszeríteni minden népből, függetlenül attól, hogy milyen kultúrába tartozik, milyen fejlettségi fokig jutott, hogy legyen polgári demokrácia, úgy tisztelje az emberi jogokat, ahogyan az már a nyugati fejlett társadalmakban megvalósult. Nemcsak Oroszország és Kína legyen liberális polgári demokrácia, de India, Brazília. Afganisztán és Nigéria is.
Ez jutott újra az eszekbe, amikor a Népszabadságban olvasom a megbotránkozást azon, hogy Prodi, az olasz baloldal közelmúlti vezetője Kínába ment, és ott vállal munkát a tévé kommentátoraként. Én értékelem Prodi viselkedését, aki a jobboldallal, és saját szövetségeseivel szemben megbukott, elmegy Kínába. Az, ami Kínában történik, még évezredes történelmi mértékkel mérve is, az emberiség egyik legnagyobb csodája. Prodi helyében én is, oda mennék. Ma a világon nincs egy, a hazájában megbuktatott politikus számára nagyobb feladat, mint a kínai tévénézők befolyásolása. Ráadásul még jól meg is fizetik.
Prodiról, Schrőder, a megbuktatott német kancellár jut az eszembe, aki az orosz gázóriás vállalt felügyelő bizottságába szerződött. Ugyancsak jó pénzért. Ezen is botránkoznak, pedig egy német kancellárnak illik tudni, hogy az orosz, létszáma alapján, európai legnagyobb népe, akivel több okból indokolt jó viszonyt ápolni. A gázra pedig létszüksége van a német gazdaságnak. Tehát Schrőder nem azt mondja, amit a mi első demokratikusan megválasztott miniszterelnökünk, Antall József, hogy KONYEC. Aki történelemtanár volt, akinek tudni illene, hogy a világ, de különösen Európa politikai viszonyaiban fontos szereplő az orosz nép. Nekünk pedig még fontosabb a kapcsolatunk Oroszországgal. Antallt, Horthyval szemben, mentei, hogy ő nem küldött felkészületlen hadsereget a Szovjetunió megsemmisítése céljából a Don-kanyarba csak azért, mert mániákusan kommunista ellenes volt.
Végkövetkeztetés:
Jöjjön el az a kor, amikor a magyar nép azokat fogja tisztelni, azok példáját fogja követni, akik a saját erkölcsi nagyságuk helyett a nép érdekét szolgálják.
