Kopátsy Sándor EP 2009-12-18
MI LETT VOLONA KÍNÁBÓL…
Az emberi történelem talán legfontosabb eseménye az volt, hogy a kínai vezetők tankokkal verték le a politikai reformokat követelők tűntetőket. Ennek ellenére ezt a tettet máig bűnként emlegetik a nyugati demokraták.
Elég volna feltenni a kérdést?
Mi következett volna a tűntetők által követelt politikai reformok bevezetése után?
Egyrészt polgárháború. Ezerszer annyi áldozattal. Kínában az egy laksora jutó nemzeti jövedelem, húsz éve még harmada volt a magyarnak. Aki azt hiszi, hogy a szegénység azon a fokán fenn lehet demokratikus eszközökkel tartani az akkor már 1.100 millió lakosú, kontinensnyi lakosú országban a demokráciát, akkor mutasson erre, akárcsak egy kis országban is, konkrét példát.
Másrészt Kínában szó sem lehetett volna az elmúlt negyven év példátlan fejlődéséről, ha a demokrata diákok győznek, és demokrata politikai hatalom hozza a törvényeket. Pár héten belül eltörlik a kemény családtervezési törvényt, és visszaáll az országban a korábbi 2-3 százalékos népességnövekedés. Ez mára, húsz év után 400-500 millióval nagyobb lakosságot jelentett volna. Ez önmagában áthúzta volna az életszínvonal emelkedés lehetőégét. Ezt mindennél jobban bizonyította a „demokratikus” India példája, ahol, éppen a demokráciájuk okán, nem sikerült megállítani a népesség gyors gyarapodását, és ennek következtében húsz éve stagnál az egy lakosra jutó jövedelem és csökken az egy lakosra jutó vagyon. Elég lenne a kínai és az indiai adatokat. Hogyan alakult a két országban az egy laksora jutó jövedelem, a várható életkor. Megdöbbentők a különbségek, annak ellenére Indiában is nagyon gyorsan nőtt az ország nemzeti jövedelme.
Az emberiség érdekének nagy szolgálatot tett a kínai vezetés azzal, hogy felismerte a kínai nép alapvető érdeke a népszaporulat a gyors népesség növekedésének leállítása. Aki nem érti meg, hogy Kína példátlan felemelkedésére nem kerülhetett volna sor, ha politikai tekintetben az indiai utat járja, azzal nem lehet érdemben vitatkozni. Ahogy nem értették meg az 1717-es forradalom után Lenin stratégiáját, ami szerint előbb kell az orosz gazdaságot felemelni, csak aztán lehet a politikai diktatúrát leépíteni, nem értik meg a kínai kommunistákat sem. A párhuzam azonban abban sántít, hogy az orosz, általában a kelet-európai népek viselkedési kultúrája eleve alkalmatlan a gazdasági csodára, a kínaiak pedig talán minden más népnél jobban megfelelnek ennek a feladatnak.
Aki csak arra gondol, hogyan vizsgázott a kínai diaszpóra az elmúlt századokban Délkelet-Ázsiában, hogyan építette fel Hong
Kong-ban és Szingapúrban Kelet-Ázsia két, világkereskedelmi központ szerepét betöltő városállamát, megérti, hogy amire alkalmasak a kínaiak, arra, a nyugati zsidóságon kívül a világ egyetlen más népe sem alkalmas.
Az utóbbi ötven évben, a világgazdaságban elért sikerekre azért nem talál magyarázatot sem a politikatudomány, sem a közgazdaságtan, mert nem veszi tudomásul, hogy a társadalmi és gazdasági siker elsődleges feltétele a lakosság viselkedési magatartása. Ahol az emberek olyanok, mint a Nyugaton élő zsidók, illetve a távol-keleti konfuciánus népek, ott könnyű gazdasági csodát elérni, ahol meg nem, ott lehetetlen.
Ez az oka, hogy a bolsevik rendszer Kelet-Európában megbukott, Kínában pedig minden más rendszernél nagyobb sikert aratott.
A tudományos és technikai forradalom olyan követelményeket állított a társadalmak elé, aminek csak azok a népek felelnek meg, amelyek viselkedését a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfuciánus viselkedés jellemez.
