Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                  EE                  2009-12-08

 

Ez lenne a legnagyobb bajunk

 

Jelenleg Koppenhágában a klímaváltozás elleni védekezés okán ülésezik a világ szinte minden országának politikai vezetője, és 15 ezer „szakember”. Abban ugyan tejes a bizonytalanság, hogy milyen tényezők, milyen mértékben hatnak az éghajlatra, de ez csak lelkesíti a tudósokat, hiszen így nincs felelősség. A tudományok évezredes jellemzője, hogy lelkesen foglalkoznak azzal, ami megoldhatatlan, mert abban nem blamálják magukat.

Ez történik évtizedek óta a klímaváltozás kutatásával.

A tudósok lelkesedését örömmel fogadják a politikusok. Kifejezik aggodalmukat, megígérik, hogy tesznek ellene valamit, de aztán nem tesznek érdemben szinte semmit.

Ezt megelőzően, a tudósok a nyersanyagok kimerülését tartották a fajunk jövőjét fenyegető legnagyobb veszélynek. Már ott sem vetették fel, hogy a nyersanyagokban még több évszázad múlva sem lenne hiány, ha a fajunk létszáma az utóbbi száz évben is csak úgy növekedne, ahogyan az elsőző százezer évben. Nem a nyersanyagforrások szűkösek, hanem a fogyasztók száma nőtt meg és növekszik továbbra is rákosan. Ha az elmúlt negyven évben nem növekedett volna az emberiség létszáma, fel sem merülhetett volna, hogy elfogynak a nyersanyagok.

Ahogy kiderült, hogy egyre több nyersanyagforrást sikerült eltárni, és ahogyan fejlődik a nyersanyagárak nyomásra a takarékosság, nem kell félni, hogy a fejlődés azért áll le, mert elfogynak a nyersanyagok. Nem a nyersanyag kevés, hanem az emberiség létszáma elszabadult. Ez azonban kényes téma a tudomány számára, hát kitalálták, hogy nem a nyersanyagforrások apadnak ki, hanem a klíma változik meg. Ráadásul ez ezerszer bonyolultabb probléma, mint a nyersanyaghiány, tízszer, százszor annyi tudós élhet meg belőle.

Elég lett volna, ha az okos tudósok a nyersanyagforrások, és a levegőszennyeződés esetében felvetik a kérdést.

Ezzel azonban keresztény embernek nem illik foglalkozni, tudósnak pedig nem érdemes, hiszen a probléma egyértelmű.

Mielőtt az bizonyítanám, hogy esetleg százszor annyi kár származik abból, hogy már ma is közel 7 milliárdnyian vagyunk, és a száza végére tízmilliárdnyian leszünk, csak érintem, hogy még az is nagyon vitatható, hogy több kár, mint haszon származik a felmelegedésből. A több tízezer tudós csak azzal foglalkozik, hogy mennyi kár származik abból, hogy néhány fokkal magasabb lesz az átlaghőmérséklet, és néhány méterrel emelkedik a tengerek szintje.

Arról még egyikük sem írt, hogy mit nyerhetünk azzal, ha a földművelésre, a tengeri hajósára alkalmas területek ezer kilométerrel északabbra tolódnak. Ennek következtében mintegy húsz-harmincmillió négyzetkilométerrel nagyobb kedvező élettér keletkezik, ott ahol ma alig él népesség. Ennyivel nagyobb területen jelenhet meg a mai földművelés. A felmelegedés következtében a sarki tengerek biztonságos hajózásával negyedére csökken a távolság Európa és Kelet-Ázsia között.

Még nagyobb hibának tartom, hogy a fajfejlődéssel foglalkozó biológusok, és a fajunk őstörténetével foglalkozó történészek nem vetik fel, hogy minden fajfejlődés motorja a megváltozott természeti környezethez való alkalmazkodás kényszere volt. A földünkön kialakult fejlettebb társadalmi élet alapja a sok, és jelentős környezeti változás volt. Fajunk fejlődéstörténetében az első nagy minőségi ugrást a jégkorszak megszűnésének, vagyis nagyon jelentős felmelegedésnek, és mintegy hetven méteres tengerszínt emelkedésnek köszönhetjük.

Az alábbiakban az elmúlt negyven év demográfiai változásait elemzem.

Jelenleg már közel vagyunk ahhoz, hogy elérjük a hétmilliárdos létszámunkat. Az elmúlt negyven év során a létszámunk hárommilliárdnál többel nőtt. A következő hatvan évben, minimálisan további hárommilliárd növekedéssel kell számolnunk. Száz év alatt a már túlszaporodott fajunk létszáma megháromszorozódott! Arramég nem vállalkozott senki kiszámolja, hogyan élne hatmilliárddal kevesebb ember, illetve mibe kerül ennyivel több.

Ha valaki kiszámolná, hogy ennyi ember eltartása milyen természeti környezetterhelést jelent, mekkora ennek a költségvonzata, kiderülne, hogy ehhez képes elenyésző a száz éven belül várható klímaváltozás kivédésének a költsége. Még egyszerűbb volna kiszámítani, hogy milyen költségvonzata, természetkárosító hatása lesz annak, hogy már tízmilliárdnál is többen leszünk, eszünk, tüzelünk, közlekedünk. Kiderülne, hogy ehhez képest az éghajlatváltozás nettó költségvonzata elenyésző.

Ez nem jelenti azt, hogy a várható éghajlatváltozást nem kell felmérni, arra felkészülni, csak azt, hogy fajunk történelmének legnagyobb ostobasága, ha nem foglalkozunk a népesség számának fergeteges gyarapodáséval, ha nem keressük a földünk népességeltartó képességének optimumát, a vártható népesség természetterhelő hatásával.

Önmagában fajunk történetének alakulást minden reálisan elképzelhető éghajlati változásnál sokkal jobban veszélyeztette, hogy ez elmúlt negyven évben 85 százalékkal szaporodtunk.

Az is elég lenne, ha a klímaváltozással foglalkozó sok ezer tudós felvetné a kérdést, mi lenne a saját országában, ha ott is az átlagos mértékben növekedett volna a népesség. A magyar tudósonka azt kellene végiggondolni, hogy mi lenne kis országunkkal, ha 1969 óta nyolc millióval gyarapodunk. De még kisebb baj volna, ha mindenütt hasonló volna a népesség gyarapodása.

Az elmúlt negyven évben a fejlett világ lakossága is gyorsan nőtt, közel harminc százalékkal. A növekedésnek azonban mintegy kétharmadát a bevándorlók, és annak utódai adták. Korunk legnagyobb pozitív történelmi eseménye, hogy a jómódú és iskolázott ember már nem szaporodik.

Hosszú távon azonban ez sem elviselhető. Azonban jelenleg a fejlett világhoz, vagyis azokhoz, akik nem szaporodnak elviselhetetlen mértékben, az emberiség hatoda tartozik. Negyven éve még az ötöde tarozott.

Az elmúlt negyven év legnagyobb demográfiai eredményét Kína hozta azzal, hogy megfékezte a kezelhetetlenül gyors népszaporulatát. Ennek köszönhetően a jelenlegi, kereken 900 milliós fejlett világhoz tartozók száma másfélmilliárddal nő.

Kína családtervezése is a Nyugat nagyon deformált demográfiai tudatunkra vall. Kína népessége az elmúlt negyven év során 42 százalékkal nőtt. Soha nem fogyott, hanem az utóbbi harminc éven is, évente mintegy fél százalékkal gyarapodott. Ha nem fékezik meg az első évtized tényleges népességnövekedését, ma 500 millióval többen volnának. A nyugati farizeusok attól féltik Kínát, hogy elöregedik. Elég volna megnézni egy szakkönyvet Kína népessége, az elmúlt harminc év során, évi fél százaléknál gyorsabban növekedett, nem úgy, mint Európáé, ami csökkent volna, ha nincs bevándorlás. Az mégis igaz, hogy Kína népessége 500 millióval nagyobb volna, ha nincs erőszakos családtervezés.

Aligha lesz olyan tudós Koppenhágában, aki fel merné vetni, hogy mennyit köszönet mind az emberiség egésze, mind a természet annak, hogy Kínában fékezik a népszaporulatot, és mekkora lenne az ország nyersanyagigénye, levegőszennyezése, ha 500 millióval többen volnának.

Arról sem várhatunk felszólalásokat, hogy a nemzeti jövedelmét gyorsan növelő Indiában negyven év alatt 114 százalékkal, 613 millióval nőtt a lakosság száma. Ez a magyarázata annak, hogy India egy laksora jutó nemzeti jövedelme, Kínához képest megfeleződött.

Még Indiánál is gyorsabban növekedett a lakosság az eleve túlnépesedett Dél-Ázsiában.

Dél-Amerikában, ahol még mindig alacsony a népsűrűség, a lakosság megkétszereződése, még nem annyira a természeti környezet, hanem az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon növelhetését, a társadalmi egyensúlyt fenyegeti a lakosság gyors növekedése.

A Közel-Keleten nagyon gyors a növekedés. Negyven év alatt, 180 százalékkal nőtt a lakosság száma. Az utókor, mint az emberi butaság klasszikus példáját emlegeti, hogy ebben a térségben a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok, iszonyú erőfeszítések árán, akar számára szimpatikusabb társadalmi rendszert, fegyverei fölényére támaszodva, bevezetni. Az nem tűnik fel nekik, hogy a demokratizálás legnagyobb akadálya a túlnépesedési nyomás. Nem ismer példát a történelem arra, hogy fenntartható a társadalmi egyensúly, elkerülhető az emberirtás olyan országban, ahol negyven év alatt közel háromszorosára nőtt a lakosság.

A leginkább egyértelmű a feltételek nélküli gyors népszaporulat a Szaharától délre lévő Afrikában. Ebben a térségben negyven éve még alig 290 millió ember élt, most közel 900 millió. Pedig ott az emberek jelentős hányada éhezik, korán meghal. Nigéria lakossága negyven év alatt 50 millióról 150 millióra nőtt. Melyik társadalom viselt volna el ekkora népesség növekedést? Mi lenne Magyarországon, ha 69 óta 30 millióra nőtt volna a népességünk? Így is másfélmillió munkanélküli, húsz éve nem talál munkát!

Mi lett volna a Szaharától délre fekvő országokban, ha nincs éhezés, nyomor, belháború?

Sokat foglalkozik a sajtó azzal, hogy negyven éve, nem csökkent az éhezők száma. De az nem teszik soha hozzá, hogy mennyien lennénk, ha egymilliárd ember nem éhezne, ha a gazdag világ legalább etetné őket.

A világ élelmezésével foglalkozókat idézem. Negyven év múlva harmadával többen leszünk, de kétharmadával több élelemre, ezen belül még egyszer ennyi húsra lesz szükség. Ez után csak azt kellene megmondani, hogy mennyien lennénk, ha az elmúlt negyvenében egymilliárd ember nem éhezik, hanem a gazdag világ eltartotta volna őket. Hogyan lehet majd ötven év múlva a tízmilliárd embert eltartani. Ehhez mennyivel több földterületre, tőkére, költségre lesz szükség. Minden bizonnyal sokkal többre, mint a negyven éven belül várható klímaváltozás kivédésére.