Kopátsy Sándor EE 2009-11-23
A FEKETE ÉS SZÜRKE GAZDASÁG
Több éve bizonygatom, hogy a közgazdaságtan nem, vagy nem kellő súllyal használja a legfontosabb mutatókat.
Ilyennek találom az egy laksora jutó vagyont, a foglalkoztatási rátát, a jövedelemszóródást, az átlagos iskolázottságot, a várható életkort, stb.
Most eggyel bővítem az igényem. A The Economist Brazíliáról közöl átfogó tanulmányokat. Ebben szerepel egy mutató, az „informal economy” a nemzeti jövedelem százalékában. Lehet, hogy van rá már magyar szó, de én csak a taralmát ismerem. Fekete és szürke gazdaságnak fordítom. Olyan jövedelemtermelő gazdaság, amelyik nem adózik közvetlenül, nincs szervesen bekapcsolva a társadalmi munkamegosztásba.
Márpedig az olyam ország, ahol magas az informális gazdaság súlya, csak akkor szedhet be elegendő adót, ha a leghatékonyabb szektorokat, a legálisakat, a formálisat agyon adóztatja. Az ilyen társadalomban a legális gazdaság elvislhetel4en terhet visel, az informális pedig az elmaradottságot stabilizálja, az erkölcsöt tönkre teszi.
A táblázat csak a latin-amerikai országok, és Kína adatát közli, de ez is sokat mond. A latin-amerikai országok átlagában 40 százalék az informális gazdaság. A legmagasabb, 60 százalék felett van Bolíviában és Peruban. Brazíliában kicsivel az átlag alatt van. A legalacsonyabb Chilében, ahol 20 százalék. Kínában azonban 12 százalék!
A magyar adatot nem ismerem, de nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás előtt ezzel a mutatóval nagyon jól álltunk. A dogmaként kezelt teljes foglalkoztatás miatt a munkaképes korosztály szinte egésze munkaviszonyban dolgozott. Ezek olyan formál gazdaságot jelentettek, amiben nem volt elég hatékony a munkaerő érdekeltsége, de a munkára fogottság meghaladta a 80 százalékot. Ebben a tekintetben csak a távol-keleti országokban van hasonló foglalkoztatás.
A rendszerváltás óra folytatott neoliberális politika azonban botrányosan alacsonyra süllyesztette a foglalkoztatást, de javította az érdekeltséget.
Húsz év alatt kiderült, hogy a bolsevik megoldás, a neoliberálissal szemben, végeredményben a kisebbik rossz. A munkátlanság ugyanis nemcsak munkaerő által termelt jövedelmet csökkenti, hanem ennél sokkal nagyobb kárt tesz azzal, hogy nemcsak a saját erkölcsét, és munkaerő minőségét, de az egész társadalomét is rontja. Márpedig ez akkora kár, amint a kevesebb, de hatékonyabb képtelen ellentételezni.
Nem találtam még olyan országot, ahol a foglalkoztatási ráta és a több éves teljesítmény között nem volna szoros a korreláció.
A Kádár rendszerben nemcsak a foglalkoztatás volt magas, hanem ügyesen meg volt oldva a fejlettségünkhöz viszonyítva rövid, és nem elég intenzív munkaidőt ellensúlyozó szabadidő hasznosítása is. A háztáji, a maszek munkák példátlan arányban voltak jelen a magyar gazdaságban a többi szocialista országhoz viszonyítva. A bolsevik állami elvonás viszonyai között a szabadidős munka sem volt informális, mivel nem volt jövedelemadózás. Aki fogyasztott, formálisan részt vett az adózásban, hiszen szinte minden adó benne volt a termelői és fogyasztói árakban.
Az adóreform fő céljának az adózásba bevontak arányának a növelését tekintem. Márpedig ez a gyakorlatban a formális gazdaság súlyát is jelenti. Formális az, ami adózik, és informális, ami nem adózik. A rendszerváltás legnagyobb hibájának a másfélmillió munkahely megszűntetését tartom. Minden bajunk ebből fakadt. Magyarországon nem az adók összege sok, hiszen még az sem elég sok olyan célra, amire többet kellene költenünk, hanem azt kevesektől hajtják be, tehát azok adóterhe magas. Nem az adórendszerrel van baj, hanem azt kevés adófizetőn hajtják be, és aránytalanul sok élnek az állami segélyeken.
Ezt fokozta a tény, hogy a szabadidő gazdálkodás olyan igényeket elégített ki, amelyekre a szocialista nagyüzem a legkevésbé volt alkalmas. A háztáji azt termelte, amire a nagyüzemi mezőgazdaság alkalmatlan volt. A saját rezsis házépítés olyan egycsaládos igényt elégített ki, amire a házgyárak alkalmatlanok voltak. A maszekok olyan szolgáltatásokat láttak el, amit a szocialista nagyüzemektől nem lehetett elvárni.
A rendszerváltással együtt megjelenő neoliberális politika azonban nemcsak másfélmillió munkahelyet szüntetett meg, hanem a szabadidő gazdálkodás alól is kihúzta a talajt.
- A parasztok számára jóvátétel címen visszaadott törpebirtokok elvették a háztájiak jövedelmező piacát. Most éppen abból van sok, amit korábban csak a háztáji termelt.
- A hétvégi kiskertek működését pedig felszámolta a cigánybűnözés.
- Az önerőből történő lakásépítkezésekre létrejöttek az építőipari kisvállalatok. A neoliberális politika pedig elsősorban azokat szorította ki a munkaerőpiacról, akik családi házakat építettek.
- A maszekolás elől pedig az igényt messze meghaladó, nagyrészt feketén dolgozó kisvállalatok vették el a levegőt.
A rendszerváltást követően olyan helyzet alakult ki, amiben a munkaidő utáni jövedelemtermelésből éppen azt a széles réteget szorította ki, akik ennek korábban a fő haszonélvezői voltak.
A jelenlegi válságból kivezető úton a két elsődleges feladatot kell megoldani.
- Egyrészt a foglalkoztatási rátát legalább 15 százalékponttal növelni kell.
- Másrészt biztosítani kell a szabadidőben termelhető jövedelem lehetőségeit.
Nem a latin-amerikaiak, hanem a puritánok példáját kell követni. Fel kell számolni a neoliberális politikai erők befolyását a politikában.
