Kopátsy Sándor EP 2009-10-30
KORLÁTOZZUK A PÁRTOK URALMÁT
A politikusoknak talán még soha nem volt ilyen alacsony a közmegbecsülése. Teszem hozzá, hogy joggal. Ennek az oka, hogy a politikusok nem a választóknak, de még nem is a pártjuk tagságának, hanem a pátvezetésnek felelősek, annak a szolgái.
Ez kereszténységünk öröksége.
A keresztény egyházak viszonylag gyorsan felismerték, hogy a klérusuk számára megkülönböztetett jogokat kell biztosítani. A történészek sem tulajdonítottak kellő jelentőséget annak, hogy a reformáció előtt a keresztény egyházak papok nem az állam, hanem az egyház, végső soron a pápaság állampolgárai voltak. Ez csak ott szűnt meg, ahol a reformáció győzött.
Nagyon hamar felismertem, hogy a fasizmus és a bolsevizmus vallása abban az értelemben, hogy a párt bizalmasai, klérusa megkülönböztetett hatalmat élveznek, ki vannak vonva az állam hatalma alól, illetve az állam feletti ezek gyakorolják a hatalmat.
Először a nácik fasizmusa hívta fel arra a figyelmet, hogy a rendszerük egy kereszténység ellenes vallás. Nem is annyira a hatalomgyakorlásuk, hanem a vezetőjüknek a pápákéhoz hasonló tévedhetetlensége, a szertartásaik, a jelszavak, a zászlóik, a szentképek hívták fel a figyelmemet.
A bolsevik vallás esetében azzal az első május elsején találkoztam Pécsett. Az emelvényen voltam, mint az ünnepség egyik szónoka. Látva a sok zászlót, Sztálin és a vezető elvtársak hatalmas képeit, halva a mozgalmi dalok lelkes énekét, felmértem, hogy egyházi rendezvényen vagyok. Talán ez az élményem lett az iránytűm, aminek köszönhetem, hogy nem tévedtem el. Tudtam, hogy a régi rendet csak velük szövetkezve lehet összetörni, de ez nem lehet a jövő rendje, ez még a múlt ereje, amire szükségünk van. Nemcsak nekünk, de még sokkal inkább a pravoszláv Kelet-Európának.
Nagy Imre rövid miniszterelnöksége alatt hittem abban, hogy a párt uralmát felcserélheti az állam uralma. Reményem hiú volt, mert az csak rövid átmenet volt, 56-ban gyorsan kiderült, hogy még erős a múlt restaurációja, még szükségünk van a bolsevik egyházra.
Kádár Jánossal szerencsénk volt, mert ugyan, mint egyházfő, birtokolta a teljes hatalmat, de nem hitt a tévedhetetlenségében.
Az európai bolsevik rendszer összeomlása után újra reménykedtem, hogy megszűnik a párt klérusának megkülönböztetett hatalma. De csak az történt, hogy az egyetlen párt klérusának hatalmát felváltotta a több párt klérusának a hatalma. Ezt soha nem éreztem jobban, mint jelenleg, amikor a következő választáson szinte senkit nem érdekel, hogy egy választókerületben győztes jelölt legyen, mert ez az esetek többségében reménytelen, hanem mindenki a párt kedvenceként akar a listára kerülni, ahol még van reménye. Ha nem is győz, de a pártja befolyására számíthat.
A politikai érvényesüléshez, a vele járó anyagi előnyökhöz nem a választók megnyerésére, hanem a pártban való rangjára, súlyára van szükség.
A jelenlegi politikai struktúra azt diktálja, hogy a párt törekedjen a népszerűségre, hogy legyen minél több választója, de a párt klérusának csak arra kell törekedni, hogy a pártvezetés szeresse.
Ennek a rendszernek csak az a veszélye, hogy egyetlen párt kerül a hatalomra, és csak annak érdemes lesz a klérusához tartozni. Ez pedig vagy fasiszta, vagy bolsevik rendszerhez vezethet. Ezt a veszélyt érezte meg az SZDSZ, illetve Tölgyessy Péter, és ez elleni kötött a konzervatív keresztény Antall Józseffel paktumot. Ennek lényege a kétharmados többség elérésének megnehezítése, és a listákra adott szavazatok alapján szerezhető mandátumok rendszere.
A paktumban rögzített választási rendszerünk ezt a célt jól szolgálta. Eddig egyetlen választásnak sem volt olyan győztese, aki kétharmados többségbe került. A listás szavazatok alapján szerzett parlamenti helyek elégnek bizonyultak arra, hogy ne legyen kétharmados többség, hogy koalíciókra lett szükség.
Abszolút többség is csak egyszer volt, az MSZP-nek a második választáson, de a fontos törvényekhez kétharmados többségre van szükség. Ez volt Tölgyessy történelmi érdeme.
Nagyon érdekes volna megnézni, hogy a választásokon a közvetlenül választott képviselőknek mi volt az aránya. Ha csak közvetlen, a körzetében győztesekből állt volna a magyar parlament, talán a második választáson nyert volna kétharmados többséget az MSZP.
Aligha vitatható, hogy egészen másként alakultak volna a politikai erőviszonyok, ha csak a körzetben nyertesek kerültek volna a parlamentbe. De még ez sem sokat mondana, hiszen az ilyen választási törvény estén, eleve minden másként alakult volna. A jelenlegi választási törvény mellett, kis túlzással, de a lényeget kifejezve, nem a választók, hanem a pártok választják a parlamentet.
Eddig azonban nem volt olyan helyzet, amiben valamelyik párt érdeke lett volna az olyan választási rendszer, amelyikben lényegesen kevesebb tagja legyen a parlamentnek, de azok csak közvetlen a választási körzetből kerülhessenek oda.
Ha megszüntetnénk a listás szavazatokat, elindulhatna a politikai élet olyan átalakulása, hogy a politikai karrierhez elsősorban arra van szükség, hogy egy választási körzetben népszerű legyen, akkor lesz értéke a pártok számára. Ma fordítva van. Ma arra van szükség, hogy megnyerje valamelyik párt bizalmát, és annak legyen hű kiszolgálója. Biztos mandátumhoz juthat anélkül, hogy bárhol szeretnék, bíznának benne. Ebből következik, hogy a választók nem is becsülik a politikusokat.
Mikor számíthatunk, egy ilyen demokratikus választási törvényre?
Csak akkor, ha egy párt megszerzi a kétharmados többséget. Az ilyen törvényhez ugyanis kétharmados parlamenti többség kell, amit a listás szavazás mellett csak kivételes esetben lehet megszerezni. A többsége nem számítható pártok számára ugyanis öngyilkosság a listás szavazatok eltörlése, mert a jelenlegi törvénnyel megszerezhető mandátumok nagy többségének elvesztésével jár.
A következő választáson azonban, várhatólag, kétharmados többségbe kerül a Fidesz. Ehhez azonban az kell, hogy a választási körzetekben megszerezze a helyek kilencven százalékát. Erre esélye van, hiszen a két várható ellenfele egymással szemben áll, az egyiket a második fordulóban az oldalán tudhatja. Ilyen helyzet most fordul elő először. Ahol az első fordulóban nem nyer a Fidesz, a másodikban vagy az MSZP, vagy a Jobbik lesz az ellenfele. Mindegyik esetben számíthat a kimaradt párt támogatására. Ha az MSZP lesz az ellenfele, a Jobbik szavazói vagy rá, vagy nem szavaznak. Ha a Jobbik, az MSZP szavazóira számíthatnak.
Ezért még a jelenlegi választási rendszer mellett is meglesz a kétharmados többség, annak birtokában pedig eltörölhetik a listás szavazatok rendszerét, és kilencven százalékos többséget szereznek.
Ettől fél ma minden másik párt. De a félelem csak rövidtávon indokolt, mert ez új szavazási rendszerben megszűnnek azok az okok, amiért utálják a politikusokat. Húsz évig azt kívántam, hogy erőseb legyen a baloldal, és gyengébbek legyenek a liberálisok. A baloldal azonban soha nem volt baloldal, de a liberálisok lassan eltűntek. Ma már biztos vagyok a Fidesz kétharmados többségében. Ezzel megnyílt a pártok uralmának felszámolása előtt az út. Ez pedig sokkal fontosabb annál, hogy milyen párt a Fidesz. Ha megszűnik a pártok listái alapján elérhető politikai karrier, akkor létrejöhet a politikai szereplők társadalmi rangja, mit sokkol fontosabbnak tartok, mint a pártok programjainak milyenségét.
A kereszténységtől örökölt klérus, majd új formájában Hitlertől és Sztálintól örökölt párturalomnak a demokratikus formája is olyan kártékony, hogy számomra nem fontos, ki cseréli le a klérusok uralmát, hanem az, hogy lecserélik.
