Kopátsy Sándor EH 2009-10-10
GONDOLATOK A GEOPOLITIKÁRÓL
Az EGYENLÍTŐ két utóbbi számában igényes írások jelentek meg a geopolitikáról. Örömmel olvastam ezeket. Mégis írásra késztetett, hogy nem vesszük tudomásul, hogy a korábbi értelemben vett geopolitika értelmét vesztette.
A geopolitika az óceánok meghódítását követő imperialistakor jelensége volt. E téma az utolsó imperialisták kihalása óta, a gyarmatok felszabadulása, végül a szovjet imperializmus összeomlása és a tudományos és technikai forradalom vívmányainak köszönhetően eltűnt. Legalábbis a korábbi értelemben.
A távolságot gyorsan és olcsón legyőző szállítás idejét múlttá tette a távolságok alapján felosztott világot. Ma már a tömegáruk tengeren való szállítása olyan gyors, biztos és olcsó, hogy nem jelentős költségtényező. Kikötőtől kikötőig a több ezre kilométeres távolság sem jelentős költség. Szinte mindet ott érdemesebb termelni, beszerezni, ahol olcsóbb. Ezt kiegészíti, hogy a folyékony és gáznemű anyagok olcsó és gyors szállítása szárazföldön is megvalósult.
A szállítás technikai forradalma következtében a világ integrálódott. A távolságok alig jelentenek szempontot. Sőt, ami nagy tengerjáró hajón megközelíthető, gyakorlatilag összeér, sokkal közelebb van, mint a szárazföldön az ezer kilométer. Ezzel szemben a geopolitikában korábban elsődleges szerepe volt a szárazföldi összetartozásnak.
A modern hadviselés és a geopolitika.
A geopolitika végét semmi sem jelenti annyira, mint az Egyesült Államok példátlan katonai fölénye. Katonai szempontból nagyobb erővel rendelkezik, mint a világ összes állam együttvéve. Ez a fölény szinte korlátlan a tengeren és a levegőben. A leginkább egyértelmű éppen tengeren.
Arra még nem figyeltek fel a geopolitikusok, hogy a katonai fölény a távolságtoktól függetlenül, annál nagyobb, minél kisebb jelentőségű térségről van szó. Az Egyesült Államok katonai fölényének érvénesítése ott a legnehezebb, ahol ennek az értéke a legkisebb. Vietnám, Afganisztán épen az bizonyítja, hogy a világgazdaság számára viszonylag értéktelen térségben szinte megvalósíthatatlan a katonai megszállás.
Geopolitikai alapfogalmak az államok, térségek, kontinensek ma értelmezhetetlenek. Ezek szerepe sehol nem szűnt meg jobban, mint a hadászatban, a fegyveres erőszak alkalmazásában. Nemcsak a levegőben szűntek meg a távolságok, hiszen a rakétákkal mindenünnen minden célpont elérhető, de a haderő mobilitásában is a tenger lett a legjobb terep.
Ma az Egyesült Államok hadiflottája minden tengerparti térségben, ahol érdeke, és felvonul, nemcsak a legerősebb, de ellenfele sem akadhatna.
Ezzel szemben a világgazdaság számára értéktelen területeken az akaratérvényesítése nagyon nehéz, sokkal többe kerül, mint amit megér. Ezzel szemben a világ minden olyan országára, térségére fegyveres erőszak nélkül is érvényesíteni tudja az akaratát.
A világpolitikai és a világgazdasági erőviszonyok szempontjából egészen más tényezők határozzák meg a fontossági sorrendet, mint amivel a klasszikus geopolitika eddig dolgozott.
Eddig az elsődleges tényező a katonai erő volt. Ezt elmosta az Egyesült Államok katonai fölénye.
A jelenkorban a legfontosabb geopolitikai szempont a nemzetközi munkamegosztásban vállat szerep. De ez nem erőt, hanem fontosságot jelent. A politika csak azt látja, hogy a nemzetközi munkamegosztásban általánosak az érdekellentétek. Nem veszi tudomásul, hogy a tudományos és technikai forradalom előtt az ellenérdekek mindig nagyobbak voltak, mint az együttműködés érdekei. Jelenleg már ez megfordult és a jövőben még inkább az együttműködésből származó előnyök fognak fölénybe kerülne, az ellenérdekek érvényesíthetőségével szemben.
Ma nincs a fejlett világon, a centrum és a fél-periféria térségében olyan államközi ellentét, amiben az egyik fél érdekének erőszakos érvényesítése megérné az együttműködésből fakadó előnyöket. Sem a társadalomtudományok, sem a politika nem jutott el annak felismeréséig, hogy hatvan éve miért nincs hatvan a centrumhoz tartozó országok között. A fél-periférián belül is csak a NATO balkáni háborúja kivétel, de az is ostobaság volt.
Annak is eljött az ideje, hogy felismerjük, a fegyvertelen hidegháború is csak azért volt tartós, mert az Egyesült Államoknak érekét szolgálta. Számára ugyanis fontos volt, hogy a szövetségesi féljenek az orosz fegyveres fenyegetéstől. Azok ugyanis csak a félelem árnyékában voltak vele szemben megértők. Európa nyugati felének állami közt az imperialista századokból származó háborúk emléke még annyira élt, hogy csak a szovjetunió fegyvereitől való félelem tartotta össze őket.
Az ezredforduló vége előtt, egyrészt a Szovjetunió kimerült az általa lelkesen vállalt fegyverkezési versenyben, másrészt a nyugat-európai államok megtapasztalták az együttműködés előnyeit, hogy a hidegháború érelmét vesztette.
Az, hogy a Szovjetunió kimerült a fegyverkezési versenyben, szétesett, és a Nyugatnak eladható energiahordozókból él, békés országgá tette. Közben az EU is felnőtt, gyakorlatilag magába foglalta a kontinens nyugati, demokráciára érett felét, és megtapasztalta az együttműködésből származó előnyöket. E két tény elég biztosíték arra, hogy Európában ki lehessen kapcsolni a háborús veszélyt.
Az egyetlen nem demokratikus nagyhatalom Kína pedig rátért a gazdaság piacosításának útára és ebből olyan óriási előny származik, hogy nem gondolhat ennek elvesztésére.
A fejlett és félig fejlett világban, vagyis a centrumban és a fél-perifériákon megszűnt az egymásrautaltságnál az egymással szembeni erőszakból származó előny, valamint az Egyesült Államok akaratával senki nem állhat szembe, megszűnt a háborús veszély.
Abban, hogy a centrumon és a fél-periférián megszűnt háborús veszély, fontos szerepe van a népességnövekedés megállásának. Egyetlen olyan állam sincs ebben a két körben, aminek a jelenleginél nagyobb életérre volna szüksége. Egyetlen kivételt a latin-amerikai államok jelentenek, ahol nagyon gyors a népszaporulat, de még messze vannak attól, hogy az életterüket kitöltenék. Ráadásul attól is messze vannak, hogy olyan katonai erejük legyen, amivel kiléphetnének életterükből. Éppen a gyors népesség növekedésük teszi lehetetlenné, hogy erejük versenyképessé válhasson.
Az emberiség nagyobbik fele azonban továbbra is a nagyon gyors népességnövekedésű perifériához tartozik. Ott a helyet reménytelen. Erejükből csak arra telik, hogy egymást pusztítsák. Ebben azonban a centrum országainak unatkozó katonai ereje igyekszik megfékezni őket. Itt jutottam el a jelenkori emberiség legnagyobb problémájához.
Az emberiség példátlan mértékben tovább szaporodik ott, ahol ez megoldhatatlan feladatot okoz. Ezzel nemcsak önmagának okoz problémát, hanem a kiegyensúlyozottan fejlődő centrumnak, és fél-perifériának is.
A harmadik évezred alapvető geopolitikai problémája a perifériákon jelentkező túlnépesedés. Ennek a felismerésénél sem tartunk, nemhogy a megoldásán gondolkodnánk. Ha lesz is megoldás, már akkor jelentkezik, amikor tízmilliárd lesz a föld lakossága. Márpedig ennek eltartása, természeti környezetet pusztításának fékezése nagyságrendileg nagyobb feladat, mint amit a klímaváltozás okozhat.
Végül, ami a térségünket, Közép-Európát illeti.
Leértékelődésre kell számítani. Egyrészt a tengerektől való távolság egyre nagyobb hátrányt jelent, másrészt Kína, általában a Távol-Kelet felemelkedése elsősorban a fél-perifériák munkaerejének gyengébbik felét fogja sújtani. Egyre több tők fog a Nyugat fél-perifériáival szemben a Távol-Keletre áramlani, egyre kevesebb itteni termékre lesz a gazdag világnak szüksége. Erre kellene minél gyorsabban felkészülni. Ezzel szemben a rendszerváltás óta éppen az ellenkező irányban rohanunk.
