Kopátsy Sándor EP 2009-10-10
A KÍNAI TANULSÁG
Abban reménykedtem, hogy az elmúlt év során kialakult pénzügyi válság elég figyelmeztetés lesz ahhoz, hogy az angolszász neoliberalizmusból kigyógyuljunk. A következetes tanulságlevonásban, és a gyorsaságban egyre kevésbé reménykedem. Azt látom, hogy az angolszász világ óriási katonai és tudományos, valamint nagy politikai és gazdasági fölénye elég erős ahhoz, hogy a jelen álság tapasztalatainak hasznosítását lefékezze.
A neoliberális politikáról való letérés azonban csak a kor tanúinak lassú, történelmi mértékkel mérve gyors lesz. A gyorsításról a távol-keleti térség gondoskodik. Ott ugyanis, éppen a neoliberális politika gyengeségének köszönhetően kétszer akkora népesség, háromszor gyorsabban növeli gazdasági erejét. Ez ugyan már egy generáció óta tény, de a jelenlegi válság tette igazán nyilvánvalóvá.
Kelet-Ázsia már a múlt század során megmutatta, hogy mire képes a konfuciánus kultúra. A japán fasizmus is gazdasági csoda volt. Ez a százmilliós nép, nyersanyagok hiánya ellenére, a leggyorsabb gazdasági fejlődést érte el. Ha nem válik, a sikereitől megrészegülten a gyarmattartó Nyugatot kihívó gyarmatosítóvá, a növekedése megállíthatatlan marad. A háborút követő ötven évben azonban megmutatta, mi rejlik benne.
Máig nem tárták fel a történészek, hogy mi volt a japán gazdasági csoda alapja. A japán nép viselkedési kultúrája, és a népességnövekedés megállítása.
A neoliberális közgazdaságtan nem hajlandó tudomásul venni, hogy a jó gazdasági teljesítménynek két feltétele van.
1. A lakosság viselkedése feleljen meg a kor követelményének. Ez azt jelenti, hogy a viselkedést vagy a nyugati puritánizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemezze. Ezt igazolja, hogy a világgazdaság élvonala, vagy az odakerülés reménye, csak Európa nyugati felén és Észak-Amerikában, illetve a Távol-Keleten történhet meg. Az ettől eltérő kivétel súlya jelentéktelen.
2. A lakosság természetes növekedése leáll. EzEurópában és Észak-Amerikában spontán megtörtént, a Távol—Keleten, ahol évezredes a túlnépesedés, állami eszközökkel hajtották végre. Ideje volna tudomásul venni, hogy nem ismerünk példát arra, hogy számottevő természetes népszaporulat mellett versenyképesen növekedett volna az egy laksora jutó nemzeti jövedelem és nemzeti vagyon. Jellemző, hogy a politikusok és közgazdászok Indiát és Brazíliát a gyorsan fejlődő világhoz számolják. Az ugyan igaz, hogy gyorsan nő a nemzeti jövedelmük, de esetükben a siker mindkét előfeltétele, a lakosság megfelelő viselkedési magatartása, és a népesség növekedésének megállítása, hiányzik. Oroszországot is várhatóan sikeresek közé sorolják. Az igaz, hogy ott nem nő, sőt csökken a népesség, de ennek nem pozitív, hanem negatív oka van, másrészt a lakosság viselkedési kultúrája eleve kizárja a sikert.
A két alapfeltételhez viszonyítva, nagyon másodrendű az alkalmazott társadalmi és gazdasági ideológia. Vagyis mindaz, amit a politikusok és a közgazdászok komolyan vesznek.
Amíg Japán és a kis tigrisek sikerében nagy szerepet játszott a hidegháború, ami lehetővé tette csodájuknak az exportra való építését, Kína a megváltozott nemzetközi viszonyok, és a mérete okán nem építhetett csupán az exportra. Még nem figyelmeztetett senki arra, hogy a nagy export, egy lakosra jutó összege még mindig nagyon kicsi.
Kína arra sem számíthatott, hogy a gyors népesség növekedése leáll, hiszen a gyermekvállalás korlátozása előtt még két százalék felett volt, és az életkörülmények javulása, a várható életkor meghosszabbodása következtében tovább gyorsult volna. A közgazdászok még mindig nem vették tudomásul, hogy a kínai csoda előfeltétele a népességnövekedés erőszakos megfékezése volt.
Világtörténelmi jelentőségű tanulság, hogy a jelenlegi szinten tovább növekvő népességgel nem fejlődhet az emberi faj. Ezt tudatosan Kína ismerte fel, és hozta létre a történelem legnagyobb gazdasági csodáját, ami a század végére a Csendes Óceán északi medencéjébe helyezi át a világgazdaság súlypontját.
A világ fél-perifériái számára van egy másik nagy kínai tanulság is. Amíg nem áll le a jövedelem és iskolázottság okán a spontán népszaporulat, nemcsak annak megállítása, de a politikai diktatúra is elengedhetetlen feladat.
Jelenleg heves vita folyik a gazdaságirányításban az állam szerepéről. A már fejlettek számára komparatív előnyt jelent, ha a fejlődére alkalmas kultúrájú fél-perifériák, a puritánok és a konfuciánusok, nem túlságosan dinamikusak.
A vita csak azért folyhat, mert nincs tisztázva, hogy az állam kívánatos gazdasági szerepe az érintett állam abszolút, és viszonylagos fejlettségének függvénye. A fejlettebb társadalmaknak eleve kevesebb állami szerepvállalásra van szükségük. Ráadásul számukra komparatív előny, ha a felzárkózásra képesek az indokoltnál kisebb állami szerepet alkalmaznak.
Szerencsére, Kína méreténél és páratlan sikerénél fogva már elég erős ahhoz, hogy az angolszász világ ne tudja az érdekének megfelelő útról letéríteni. Ugyanakkor az is látni kell, hogy Vietnámon és Észak-Koreán kívül, nincs más olyan ország, ami képes lehetne a felzárkózásra. Egyelőre az emberség kétharmada más, a felzárkózásra képtelen viselkedési kultúrákhoz tartozik, ahol a kultúra igényekhez való adaptációja még sok generációs folyamat, és a népszaporulat leállítása reménytelen.
Az emberiség sorsát fenyegető legnagyobb veszély nem a klímaváltozás, nem a nyersanyagok szűkössége, hanem a megállíthatatlan népszaporulat. Ennek megállításához azonban csak a jelenleg leginkább túlnépesedett térségben, a Távol-Keleten volt esély. Ez lényegében meg is történt.
Minden más kultúrában elképzelhetetlen olyan társadalmi erő, olyan erős állami hatalom létrehozása, ami képes megállítani a túlnépesedést.
Ázsia déli fele már jelenleg is túlnépesedett. Ott a nemzeti jövedelem növekedése biztosított, de az bármilyen nagy is, nem elég, és nem is lehet elég arra, hogy az egy laksora jutó vagyon növekedhessen. Ennek klasszikus példája India, ahol az évi 6-8 százalékos gazdasági növekedés mellett sem oldható meg az egy laksora jutó vagyon növekedése. A lakosság felső minőséi tizede ugyan gazdagodik, de a nagy többség egyre jobban lemarad. Ez elviselhetetlen társadalmi feszültségeket fog szülni. A népszaporulat féken tarására az indiai demokratikus politikai berendezkedés azonban eleve alkalmatlan.
Latin-Amerika még messze van a túlnépesedettségtől. Ez növeli a spontán népszaporulat dinamikáját. A kultúrája azonban nem alkalmas. Ezt jól bizonyítja Argentína, aminek gazdaságföldrajzi adottságai az Egyesült Államokéhoz hasonló, mégis egyre jobban lemarad. Ebben a térségen különösen jellemző, hogy a fejlődésre legkevésbé fogékony két etnikuma az indiánok és az afrikaiak az átlagnál is gyorsabban szaporodnak, ezzel tovább rontják az etnikai összetételt.
A fekete Afrika népessége nő a leggyorsabban pedig a kulturális adottságaik a legrosszabbak. Ebben a térségben már néhány évtized múlva is akkora lesz a demográfiai nyomás, a lakosság egymást irtása, amit külső erők sem tudnak megfékezni. A Nyugat csak botránkozik az ottani törzsi harcok által okozott néppusztításon, de nem méri fel, hogy ott különösen katasztrofális következményekkel jár a gyors népességnövekedés. A jövő történészei értetlenül fognak állni az anakronisztikus tények előtt. A Nyugat fegyverkezési potenciáját arra fordítják, hogy megállítsa a néppusztítást ott, ahol a legnagyobb tragédia oka éppen az elviselhetetlen népszaporulat. Érhetelten, mennyire nem veszi korunk tudomásul, hogy az emberiség sem képes elviselni a tartós és gyors népszaporulatot.
Az arab világ jövője kétséges. Ott alakulnak ki a legnagyobb társadalmi feszültségek, mivel a kultúra a gazdasági sikerhez megfelelő volna, de a népszaporulat ezt eleve lehetetlenné teszi.
A jelenlegi válság azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a távol-keleti munkaerővel a nyugati társadalmak képtelenek a tömegtermelésben versenyezni. Ott nemcsak sokkal olcsóbb, d sokkal jobb is a munkaerő.
A Távol-Keleten közel tíz százalékkal magasabb a munkaképes lakosság munkára fogása, ehhez járul, hogy ott még az öregek is dolgoznak.
A távol-keleti munkaerő nemcsak jobb és olcsóbb, de az észak-amerikainál 15, a nyugat-európainál 20 százalékkal több órát is dolgozik évente.
Ebből fakadón Nyugaton fokozottan jelentkezik az átalagosnál gyengébb munkaerő kiszorulása a liberális munkaerő piacról. Ez problémát fog okozni.
Ha ezek nem találnak munkát, megnő a társadalmi feszültség.
Ezeket munkaviszonyba csak a megkülönböztetett állami támogatás hozhatja. Vagyis a munkaerő piacán a piaci liberalizmus nem lesz működőképes.
