Kopátsy Sándor EH 2009-08-31
SZTÁLIN TÖRTÉNELMI MEGÍTÉLÉSE
Nem akarok történelem filozófiai elmélkedésbe mélyedni ahhoz, hogy Sztálinról maradandó történelmi érékelést adjak. Megelégszem azzal, hogy a történelemben jelentős szerepet játszók értékelés módját bíráljam.
Hetven éve lázadozok a kereszténység értékrendjén. Gyerek fejjel nem tudtam elfogadni, hogy csak a bűnük alapján mondjanak ítéletet valakiről. A gyóntató papnak csak a bűnöket kellett elmondani. A katolikus vallás azt hirdeti, hogy aki egyelten halálos bűnnel hal meg, az örök kárhozatra kerül. Tegyük hozzá, hogy néhány halálosnak minősülő bűn említésre sem nagyon érdemes.
A rendszerváltás óta irritál, hogy divat lett a bolsevik rendszer főszereplőit csupán annak alapján megítélni, hogy mit csinált rosszul, mi volt a bűne, de fel sem vetik, hogy voltak-e érdemei. Ugyanakkor a negyven éves semmittevést hősi tettnek minősítik. Néhány könyvemet ez ellen háborogva írtam.
Maót a kulturális forradalom idején is a század legnagyobb történelmi alakjának tartottam. Ő rakta le az alapjait annak a világtörténelmi csodának, aminek harminc éve Kínában tanúi lehetünk. Ő már akkor látta, hogy a kínai csoda realitása azon múlik, hogy sikerül-e a visszahúzó erőket megsemmisíteni. Azt is tudta, hogy a megsemmisítésük nem járhat annyi emberáldozattal, annyi kulturális érték pusztulásával, ami meg nem érni, hogy közel másfélmilliárd ember életében nagyobb és gyorsabb javulás állhasson be, mint amire valaha példa volt.
Mára már a vaknak is látni kellene, hogy a pokoljárás elkerülhetetlen volt. Ezzel szemben ma is azt olvasom, hogy milyen bűnt követett el Teng, amikor elrendelte a tűntetések fegyveres, sok tucat ember halálával, ezrek bebörtönzésével járó felszámolását. A sok mai okos között egy sincs, aki feltenné a kérdést: Hol tartana Kína, ha a gazdaság liberalizálásával párhuzamosan rátérnek a politikai liberalizációra is?
A tegnapi újságban arról olvasok felháborodott beszámolót, hogy az egyik moszkvai metróállomáson visszaállították Sztálin nevét. Azon háborog, hogy Sztálin rehabilitációja megindul. Márpedig a konzervatív klerikális, és a liberális értelmiség szemében Sztálin még Maónál is feketébb.
Sajnos, az újságírótól nem lehet elvárni, hogy reális képe legyen arról, milyen a társadalom, azaz az emberek viselkedési módja, a politikai vezetőkkel szembeni elvárás Kelet-Európában. Fogalma sincs arról, hogy mennyire másként kell, és lehet ott a népérdekét szolgálni, elvárásait teljesíteni. Azt ismerni kellene, hogy kelet-európai kultúrában csak annak a vezetőnek van becsülete, aki a nép célja érdekében nem aggályoskodik a vele járó áldozatok nagysága felett. Ezt még a pravoszláv keresztény klérus is tudta. Nem ismerek példát arra, hogy klérus vezetői a cároktól számon kérték volna, hogy embertelenül bánik a néppel.
Az még kevésbé várható el tőlük, hogy tudják, Oroszországban mennyit kellett összetörni ahhoz, hogy legyen mire, és kikkel építkezni.
A cárok és Sztálin kegyetlensége között minőségi különbség volt, az utóbbi javára. A cárok azért voltak kegyetlenek, nehogy megváltozzon az idejétmúlt rendszer, Sztálin azért, hogy megváltozhasson. Még meggyőzőbb, ha Hitlert és Sztálint állítjuk szembe. Hitler negatív történelmi szereplő, pedig neki is voltak érdemei, mert egy nyugati kultúrnépet, a németet kezelte úgy, mintha kelet-európai volna. Sztálin viszont úgy kezelte az oroszokat, hogy azok kelet-európaiak.
Arra is figyelnék, hogy az orosz nép Európa legnagyobb etnikuma, megérdemel annyi tiszteletet, hogy maga döntse el, kit tart nagynak. Ne mi mondjuk nekik, mint húsz éve történelemtanár létére, a miniszterelnökünk monda: konyec.
