Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                 EP                   2011-01-16

 

 

Előre magyarázatra szorul, hogy a magyar liberálisok alatt a magyar zsidóságot értem. Tudom, én is ismerek nem zsidó liberálisokat, de meg kell érteni a közvéleményt is, hogy a kettőt azonos értelemben használja. Elég volna megnézni, mennyi a zsidók aránya abban a külföldön való gyalázkodásban, ami a kétharmados többséget nyert Fideszt lejáratja. Felháborítóan nagy arány derülne ki. Még megdöbbentőbb, hogy a többségük nálam a legjobb száz, valamilyen téren kiváló értelmiségi között szerepel. Ezt az írást az utóbbi késztette ki belőlem.

A magyar társadalom liberálisokban nagyon szegény, jó volna, ha sokkal többen volnának. Nemcsak kevesen vannak, de az elmúlt húsz év során egyre jobban elszigetelődnek, mert a közvélemény nem tekinti őket elég magyarnak.

A magyar társadalom a liberalizmussal szemben elutasító, amit zsidógyűlöletként élt meg. Ezt tartom az elmúlt száz esztendő legnagyobb történelmi bűnének. A rendszerváltásig, ezt a bűnt száz százalékig a magyar társadalomra hárítottam. Azt ugyan kezdettől fogva láttam, hogy a magyar zsidóság is felelős volt az antiszemitizmus kezelésében. De ezt megemlítenünk sem szabad, mivel eltörpülnek a zsidóságérdemeihez, és a velük szemben elkövetettek bűnünkhöz képest.

A zsidóüldözések idején azon háborogtam, hogy a magyar zsidóság fel sem vetette a magyar társadalom legnagyobb bűnét, a feudális nagybirtokrendszert, és a felszámoló földreformot. De megértettem, hogy, nem tejesen alaptalanul, az arisztokráciában kisebb ellenséget láttak, mint az úri középosztályban.

Amatőr történészként tisztán láttam, hogy a kiegyezés után minden liberális lépés, ha van a befogadásának realitása, üdvözlendő. A magyar zsidóság azonban, képételen volt a magyar társadalom liberalizmust megemésztő képességével számolni. Mindig többet kart lenyomni a társadalom torkán, mint amit hajlandó lett volna lenyelni, ezért aztán mindent kiokádott, azt is, amit elfogadott volna. Megelégedtek azzal, hogy a kor legnagyobbjai egyetértettek velük. Nem vették észre, hogy a magyar társadalom nagy többsége Adyt, Bartókot, Móriczot, József Attilát is csak most érti meg.

Húztam az orrom, amikor a háború után túllihegték a Rákosi-rendszert. Ugyanakkor megértettem őket, mert én, még kevésbé tudtam volna megbocsátó, tárgyilagos lenni.

Aztán örömmel láttam, hogy többségük, Rákosival szemben, Nagy Imrét támogatta.

Azt is megértettem, hogy az 56-os forradalomban pánikba estek az utca népének antiszemita megmozdulásait látva. Máig tudomásul veszem, hogy az antiszemitizmus minden jelére riadót fújnak, nem mérik fel tárgyilagosan, hogy mennyi ennek a reális veszélye.

Annál inkább örültem, amikor a 68-as reform élharcosai lettek. Talán Aczél György érdeme, hogy összehozta őket a népiekkel. Ez azonban csak a rendszerváltásig tartott. Túl gyorsan lettek a bolsevikból angolszász ultra-liberálisok. Nem vették tudomásul, hogy a magyar társadalom nem nyugat-európai a liberális gyakorlat befogadása tekintetében. Felmértem, hogy a túlfűtött szerep többet fog nemcsak nekik, de a magyar társadalomnak is kerülni. A Kádár-rendszer óvatos diktatúrája alkalmas volt arra, hogy abban az urbánus zsidó, és a népi-nemzeti értelmiség együttműködjön. Azt, hogy a lábunkon bilinccsel mi lehettünk a legvidámabb barakk, jórészt ennek az urbánus-népi összefogásnak köszönhettük.

Abban reménykedtem, hogy az a kooperáció a rendszerváltás után képes lesz együtt maradni.

A kerek-asztal tárgyalások erősítették a reményemet. Az Antall József előtti MDF-ben olyan pártot láttam, amit a magyar társadalom többsége évtizedekig elfogadhat, élvezheti a többség támogatását. Az MDF népi-nemzeti jellegétől, az abban szereplő antiszemita hangoktól azonban megijedtek a liberálissá átvedlő zsidók. Aczél Györggyel összefogva, a Kisgazda Pártól kiutasított Antallt csempészték az MDF élére, benne elég biztosítékot láttak abban, hogy vezetése alatt nem kell félni a párt antiszemitizmusától.

Azonnal megijedtem, mivel Antall a népi-nemzeti vonal helyett konzervatív-alkotmányos nézeteihez igazította nemcsak a kormányt, hanem a pártot is. A magyar zsidóság félve az antiszemitizmustól, Antallal zsákutcába terelte a Forumot, ezzel szélesre tárta a kaput Orbán Viktor kis liberális pártja előtt. Életem egyik rejtélye, hogy Antall József, aki leszerelte a Forum népi-nemzeti jellegét, halála előtt miből ismerte fel, hogy a Forum utóda maja a kormánytöbbséget nyerő Fidesz, és a jövő kormányelnöke Orbán Viktor lesz. Ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy halála előtt már belátta, hogy a magyar társadalomban a konzervatív Forumnak nincs kormányzási jövője. Antall nagy előrelátásának tartom, hogy meglátta, Orbán Viktor lesz, aki a fiatalok liberális pártjából jobb-közép, népi-nemzeti pártot formál, és ő lesz az a miniszterelnök, aki hosszú időre parlamenti többséget fog élvezni.

Azt aligha ismerte fel, hogy ő olyan paktumot kötött Tölgyessyvel, ami eleve lehetetlenné tette, hogy egyszer legyen olyan párt, amelyik alkotmánymódosító kétharmadot nyerhet. Ehhez ugyanis arra volt szükség, hogy egyetlen párt nyerje meg a választókerültek kilencvenkilenc százalékát. Erre ugyanis a történelem többpártrendszerben nem ismert példát.

Ez 2010-ben mégis megtörtént. Megtörténhetett, mivel minden politikai párt úgy viselkedett, ahogyan ennek érekében kellett.

a./ A Fidesz kivárt. Megvárta, hogy minden párt az ő érdekét szolgálja.

b./ Az MSZP végsőkig ragaszkodott a parlamenti többségéhez. Ebben számíthatott az akkor már politikai halott SZDSZ-re is.

c./ Az SZDSZ érezve a vesztét, miden túlélt naphoz ragaszkodott. A cipőjébe lépő LMP jelentősen gyengítette az MSZP esélyét arra, hogy körzetekben nyerhessen.

d./ A demokrata Fórom Bokros Lajost jelölte miniszterelnökének. Ezzel is elvitt a körzetekben sok Fidesz ellenes szavazatokat.

e./ A szoclib politika, mindenek előtt a cigánybűnözés lehetővé tette, hogy soha nem remélt erejű szélsőjobb párt jöjjön létre. Ez elvitte az MSZP szavazatok jelentős hányadát.

A fenti egymástól alig függő feltételnek, ha csak egyike is hiányzik, nem jöhet létre a Fidesz számára a körzetek 99 százalékának megnyerése, vagyis a kétharmados többség előfeltétele. Ennek létrejöttét tehát senki sem láthatta, tervezhette előre.

Az SZDSZ volt a rendszerváltás előkészítésében messze a legokosabb, a legjobban előrelátó. Felismerte, hogy egyrészt nem győzhet az MDF-el szemben, ezért előre vele kötött paktumot. Ebben olyan egyességet kötöttek, ami ideális volt egy kicsi, de okos párt számára. Azzal is tisztában voltak, hogy Antallal könnyű lesz egyességre jutni, hiszen neki a saját pártjában erős ellenfelei vannak. Ő ugyanúgy félt a pártja jobboldalától, Csurkától, és a későbbi MIÉP-be, Fideszbe átlépőktől, mint ahogyan az SZDSZ.

Az első szabad választáson a zsidóságot maga mögött tudó, és káderekben erős SZDSZ második párt lett. Még liberális pártként jelent meg akkor a Fidesz is. 1990ben, Európában nem volt akkora súlyú liberális parlamenti képviselet, mint a liberális elveket támogatókban olyan szegény hazánkban. Nemcsak Budapesten, ahol a zsidóság nagy többsége él, hanem vidéken is. Az én társadalom ismeretem szerint, a magyar társadalomban a liberális pártnak legfeljebb társadalmi támogatottsága van, hogy átlépje a küszöböt. Ennek többszöröse volt az első ciklusban. De gyorsan kiderült, hogy a magyar zsidóság még ennél is sokkal nagyobb politikai erőként viselkedett. Ezt akkor sem vette tudomásul, amikor a választási támogatottsága egyre csökkent.

A második választáson a Fórum csúfos vereséget szenvedett. Az SZDSZ jóval kisebbet. Ugyanakkor, abszolút többséget nyert az előző ciklusban szerényen viselkedő MSZP.

Az örökre titok marad, milyen erők kényszeríttették a balos Horn Gyulát, hogy nemcsak értelmetlen koalíciót kössön a közvélemény szemében egyre elutasítottabb liberálisokkal, sőt az akaratukat kiszolgálja. Mindkét párt élvezte a kétharmados többségű koalíciót. Senki sem vette tudomásul, hogy ennek mindkét párt áldozata lesz.

Ekkor írtam a CET irodalmi újságba egy tanulmányt arról, hogy hova fog vezetni az SZDSZ arroganciája. Zsidó barátaim, még inkább a nem barátok, ellenségesen fogadták, és amennyire rajtuk múlott, elzárták előttem a sajtót. Besoroltak az ellenségeik közé. Ebben fejtettem ki, hogy miért látom a sorsukat megpecsételve. Mert képtelenek voltak a szavazati támogatottságukkal arányos szerénységre.

A sorsuk akkor gyorsult fel, amikor Medgyessy Pétert megbuktatták, és Gyurcsány megválasztásában serénykedtek. Eddig csak az MSZP gazdaságpolitikáját diktálták, most már a politikát is. Hornnal még csak a kiszolgáltatott emberük volt, Gyurcsány a szellemi szövetségesük lett. A sok tehetséges liberális ezután már nem ismert határt. Ők mondták meg, ki lehet az államelnök. Gyurcsányt belezavarták az általuk vezetett egészségügy megreformálásába. Az meg átvette az okos liberálisok arroganciáját. Ennek volt jellemző példája az öszödi beszéd, ami megmutatta, hogy a megválasztó elvtársait sem becsüli. Nem az volt hol a hiba, amit mondott, hanem az, ahogyan, amilyen stílusban mondta. Ez a fölényeskedő stílus jellemzi még ma is, amikor már látnia kellene, hogy tönkretette nemcsak a saját pártját, de megsemmisítette a szövetségesét, az SZDSZ-t is.

A Fidesz kétharmados többsége után elvárható lett volna, hogy a vesztesek önkritikát gyakorolnak, keresni fogják a bukásuk okait. Ezzel szemben támadásba kezdtek. Ahogy itthon a támadásoknak nem lett következménye, áttértek az ország külföldi lejáratására, a szervezett hazaárulásra. A magyar zsidóság az ország lejáratására szervezte meg erőit.

Eddig is az volt a véleményem, hogy a Fidesz még legalább két-három ciklust megnyer. Most azt mondom a magyar liberálisok talán soka nem fognak talpra állni. A szocialistáknak pedig nem lehet kormányzó pártja. Ma az a közhangulat, hogy aki a liberálisokat támogatja, hazaáruló. Ez a külföldiekre támaszkodó stratégia nem fér össze a magyar hazafisággal.

A magyar zsidóság hangadói annyira nem ismerik a magyar erkölcsi elvárást, hogy zavartalanul járatják le egyre jobban magukat.

Három példát említek a hangadók javából.

Schiffer András nem gondol arra, hogy Liszt Ferenc vagy Bartók Béla soha nem szidta a külföldi újságokban a magyar kormányt, ha annak munkájával meg volt elégedve. Pedig nekik még okkal több okuk lett volna arra, hogy kint terjesszék az országuk rossz hírét. Schiffer is nagy, de ők még sokkal nagyobbak voltak. Tudták, hogy a bírálat kötelesség, de otthon, és nem az országuk hátában. Különösen illene ezt betartani annak, aki másutt keresi a kenyerét, mert jobban megfizetik, sőt más ország állampolgárágát is felvette.

Kornai János, akitkiemelkedő közgazdásznak tartok, legalább itthon jelentette meg kritikáját. Amit a Népszabadság olyan fontosnak tartott, hogy külön mellékletben adta közre. Ő legalább azzal kezdi, hogy a bukottak hibáira, a bukásuk okaira nem tér ki. A sok gépelt oldalnyi írásában nyilvánvalóvá teszi, hogy nem is törekszik a tárgyilagosságra. Az egyoldalúsága nyilvánvaló. Szakmai vitát nem állja ki.

Konrád György is megszólalt a sajtószabadság védelmében. Kivárhatta volna az első tényt, ami valóban beleférhet a sajtótörvény betűi közé, de a feltétel esetében nem indokolt a tényeknél is sokkal nagyobb veszélyt kiáltani.

De, ha sokak között ez a három okos ember sem ismeri fel, hogy az indulatuk árt az általuk védelemre szoruló ügynek, mit várhatok a náluk sokkal kisebbektől. Ha azok is riogatnak, csak a Fidesz népésszerűségét növelik.

A megbukott kormány oldalán maradt sajtó liberális egyoldalúsága többet árt a sajtószabadságnak, a baloldali, és liberális eszmék támogatásának, mint a Fidesz többség által elfogadott sajtótörvény. Ezeket, az újságokat nem kell a Fidesznek, az olvasók fogják megszüntetni. Legalább azt néznék, hogy a hangvételükre hogyan reagál az előfizetők száma.

A Jobbiktól való félelemnek a Fidesz kétharmados többsége véget vetett. Ennek örülni kellene. A hosszú távbú megoldás az egymillió új munkahely. Ez ezerszer fontosabb előfeltétele a demokráciának, mint a sajtószabályozás megkeményedése.